Pár hete barátnőm
rossz hírrel hívott.
A vécébe ejtette a telefonját.
Előfordult hasonló bárkivel?
(Nevetés)
Kellemetlen helyzet.
Anélkül, hogy részleteznénk,
hogyan történt a dolog,
vagy hogyan szerezte vissza,
maradjunk abban, hogy kellemetlen volt.
A barátnőm megijedt, mert ahogy sokunknak,
neki is a telefonja
az egyik legalapvetőbb eszköze.
Másfelől pedig fogalma sem volt,
hogy tudná megjavítani ezt
az egészen titokzatos fekete dobozt.
Gondoljanak bele: önök mit tennének?
Mennyit tudnak a telefonok működéséről?
Mit mernének tesztelni vagy javítani?
A többség válasza erre az, hogy semmit.
Sőt, egy felmérés kimutatta,
hogy az amerikai
okostelefon-használók mintegy 80%-a
még soha nem cserélte ki
a telefonja akkumulátorát,
és 25%-uk nem is tudta,
hogy ez lehetséges.
Kísérleti fizikus vagyok,
Láthatják a játékokat.
A szakterületem újfajta nanoméretű
elektronikus eszközök készítése
az alapvető kvantummechanikai
tulajdonságaik tanulmányozására.
De én sem tudnám, hogy hol kezdjek neki
a telefonom javításának,
ha valami baja lenne.
A telefon csak egy példa
a rengeteg eszközre, amitől függünk,
de nem tudjuk tesztelni, szétszedni,
sőt, nem is egészen értjük őket.
Autók, elektronikák, sőt még a játékok
is olyan bonyolultak és fejlettek,
hogy félünk szétszedni, megjavítani őket.
A következő a probléma:
Szakadék van köztünk és az általunk
használt eszközök között.
Teljesen elidegenedtünk az eszközöktől,
amelyektől a leginkább függünk,
és ettől tehetetlennek érezzük magunkat.
Nem meglepő egy tanulmány megállapítása,
hogy jobban félünk a technikától,
mint a haláltól.
(Nevetés)
De helyreállíthatjuk kapcsolatunkat
az eszközeinkkel,
emberibbé tehetjük őket,
ha merünk kísérletezni rajtuk.
Miért? Mert a kísérletezés
a hipotézis tesztelésének eszköze,
a tények szemléltetése.
Így érzékszerveinket használjuk:
a kezünket,
hogy kapcsolódjunk a világhoz,
és megértsük, hogy működik.
E kapcsolat most hiányzik.
Hadd mondjak egy példát.
Nemrégiben csináltam egy kísérletet,
hogy megértsem
az érintőképernyő működését.
Ez itt két fémlemez,
az egyiket egy elem segítségével
elektromos töltés alá helyezem.
Kész.
Ezzel a feszültségmérővel
mérem a töltésszétválasztást.
Először is nézzük meg, működik-e.
Amikor a lemezek mellett mozgatom a kezem,
változik a feszültség.
Pont úgy, ahogy az érintőképernyő
reagál a kezemre.
De miért éppen a kezemre érzékeny?
Kísérletezzünk tovább!
Vegyünk egy darab fát,
megérintem vele az egyik lemezt,
látják, nem igazán történik semmi.
De ha egy fémdarabbal teszem ugyanezt,
a feszültség drasztikusan változik.
Most tovább kísérletezhetünk,
hogy kiderítsük,
miért viselkedik másként a fa, mint a fém.
Ki fog derülni, hogy a fa nem vezető,
míg a fém és a kezem igen.
Így építem a tudásomat.
Most már értem, miért nem
működik az érintőképernyő kesztyűben:
mert a kesztyű nem vezető.
Kissé eloszlattam a technikát körülvevő
titokzatosságot is,
és készülékeimre alapozva
felépítettem a tudásom
az eszközeim és tevékenységem révén.
A kísérletezés csak egy lépésre van
a tárgyak szétszedésétől.
A kísérletezés a tesztelés
és a kritikus gondolkodás megvalósítása.
Nem számít, érintőképernyő
működését tesztelem-e,
vagy a különböző anyagok vezetőképességét,
vagy akár csak a kezemet használva
vizsgálom,
mennyire nehéz széttörni
különböző vastagságú anyagokat.
Minden esetben tudást szerzek
az általam használt dolgokról.
Ezt kutatások is alátámasztják.
Először is, használom a kezemet,
ami jó hatással van az egészségre.
És interaktívan tanulok,
ami bizonyítottan segíti a tudás
megszerzését és megtartását,
sőt agyunk nagyobb részét hozza működésbe.
Szóval a kísérletezés
segíti a megértést,
sőt életerőt ad,
összeköt a fizikai világgal,
és a használati tárgyainkkal.
Az internetes utánaolvasásnak
nem ugyanez a hatása.
Hogy ennyire fontos nekem a kísérletezés,
annak személyes okai is vannak.
Én nem kísérleteztem gyerekkoromban.
Nem tudtam, mit csinál egy fizikus.
A nővéremnek volt egy kémiajátéka,
amit mindig ki akartam próbálni,
de sosem engedte.
Azt éreztem, hogy szellemileg
nem tudok kapcsolódni a világhoz,
de nem tudtam, miért nem.
Kilencéves koromban
a nagymamám szolipszistának nevezett,
amiről fogalmam sem volt, mit jelent.
Azt jelenti: azt gondolom,
csak önmagam létezem.
Akkor ezt nagyon bántónak találtam,
mert kire mond ilyet a saját nagymamája?
(Nevetés)
De azt hiszem, igaza volt.
Csak sok évvel később jöttem rá,
mikor az egyetemen fizikát tanultam,
hogy a világ,
legalábbis a fizikai világ
tesztelhető és megérthető,
és teljesen máshogy kezdtem tekinteni
a világ működésére,
és hogy nekem hol van a helyem benne.
Később, mikor már kísérletezhettem,
és kutatva tanulhattam,
a világgal való kapcsolatom
lényegében helyreállt.
Tudom, nem mindenki kísérleti fizikus,
de mindenki képes több kísérletet végezni.
Mondok még egy példát.
Nemrégiben középiskolásokkal dolgoztam,
a mágnesességről tanultunk,
és adtam nekik egy mágneses rajztáblát,
hogy szedjék szét.
Emlékeznek erre a játékra?
Először senki nem akart hozzáérni.
Oly régóta mondták nekik,
hogy ne tegyék tönkre a tárgyakat,
hogy hozzászoktak a passzív használathoz.
Kezdtem kérdezgetni őket.
"Tudjátok-e, hogy működik?
Melyik része mágneses?
Tudtok-e felállítani
és tesztelni egy elméletet?
De még így sem akarták szétszedni.
Valójában haza szerették volna vinni.
Mígnem egyikük végre szétszedte,
és mindenféle menő dolgot talált benne.
Ezt meg tudjuk csinálni itt, együtt.
Nagyon könnyű szétszedni.
Ott egy mágnes benne,
és ezt meg simán felvágom.
Még itt is, és szét is lehet szedni.
Mikor ezt csinálom, nem tudom, látják-e,
de valami nedves fehér cucc van itt.
Láthatják az ujjamon.
Ahogy mozgatom a tollat rajta,
ezek a szálak hozzátapadnak.
Ezt a gyerekek is látták,
és elég menőnek találták.
Izgatottak lettek.
Kezdték felnyitni s szétszedni a táblát,
és kiabálták, hogy mi mindent találtak,
hogy ezek a mágneses szálak
rátapadtak a mágneses tollra,
és így lehet írni vele.
Vagy hogy a ragacsos fehér cucc
szétoszlatva tartotta az egészet.
Ahogy mentek ki a teremből,
ketten odajöttek hozzám, és azt mondták:
"Imádtuk az egészet.
Most hazamegyünk,
és tovább kísérletezünk a hétvégén."
(Nevetés)
Igen, tudom, a szülők most aggódnak,
de ez jó dolog!
A kísérletezés jó,
nekem mindig örömet szerez,
és remélem, hogy nekik is.
Mert akár egy sima mágnessel is
kísérletezhetünk otthon.
Egyszerre egyszerű és összetett.
Például, feltehetjük a kérdést,
hogy tud egy anyag
egyszerre vonzani és taszítani?
Ha fogok két mágnest, hasznos-e,
ha elérem, hogy az egyik
forgassa a másikat?
Vagy vegyük ezt a papírpénzt
és néhány mágnest!
Láthatják, hogy a mágnes
megemeli az egydollárost.
Mágneses festéket használnak
a pénzhamisítás ellen.
Vagy itt egy kevés korpás gabonapehely.
Ez is mágneses. Látják?
Mert vas van benne.
(Nevetés)
A vas egészséges.
Van itt még valami.
Ez nem mágneses.
Nem tudom megemelni a mágnessel.
De most le fogom hűteni.
Ugyanaz a tárgy hidegen,
és mikor lehűtöm,
és a mágnesre teszem,
akkor...
(Applause)
Lenyűgöző.
Nem mágneses,
de valahogy mégis reagál a mágnesre.
Ahhoz, hogy ezt megértsük,
sok másik kísérletet kell elvégezni.
Ennek tanulmányozásával
töltöttem a pályafutásom javát.
Szupravezetőnek hívják.
A szupravezetők bonyolultak,
de egyszerű kísérletek is segíthetnek
a világhoz kapcsolódni.
Ha azt mondom, hogy a flashmemória
apró mágnesek pörgetésével működik,
el tudják képzelni. Hiszen látták.
Vagy hogy az MRI gépek
a mágnesességet használják
a test mágneses részecskéi forgatására,
látták, hogyan működik ez.
Kapcsolatban voltak a technikával,
és értik ezen eszközök alapjait.
Tudom, hogy nehéz még több
dolgot bepréselni az életünkbe,
főleg kísérleteket.
De azt hiszem, megéri.
Gondolkodni azon, mi hogy működik,
szétszedni, tesztelni.
Valamit bütykölni, és egy fizikai
elvet bebizonyítani magunknak.
Visszarakni az embert a technikába.
Meg fognak lepődni az összefüggéseken.
Köszönöm.
(Taps)