A történelem leghírhedtebb gengsztereként
Al Capone a szervezett bűnözés egyik
kiterjedt, jövedelmező birodalmát vezette.
Mikor végre bíróság elé került,
a legnagyobb kihágás,
amivel elítélték, az adócsalás volt.
Az évi közel 100 millió dollár, –
mai értéken 1,4 milliárd dollár –
amit Capone illegális szerencsejátékból,
csempészetből,
bordélyokból,
és zsarolásból szerzett,
bizonyíthatta volna bűnösségét.
De a pénzt sehol sem találták.
Capone és társai különféle üzletekbe
fektetve rejtették el a pénzt,
melyeknél végül nem lehetett
bizonyítani, hogy ki a tulajdonosa,
például készpénzes mosodákba.
E tevékenységből ered
a pénzmosás elnevezés.
Pénzmosásnak nevezik
azokat a folyamatokat,
melyekben az illegálisan megszerzett
tőkét megtisztítják piszkos eredetétől,
és lehetővé teszik
használatát a gazdaságban.
De nem Capone volt az első pénzmosó.
A gyakorlat valójában egyidős a pénzzel.
A kereskedők elrejtették
vagyonukat az adószedők elől,
és a kalózok igyekeztek eladni
zsákmányukat anélkül,
hogy felhívják a figyelmet arra,
hogyan szerezték.
Az elmúlt időszakban a virtuális valuták,
az offshore bankok,
a darknet,
és a világpiac megjelenésével
az eljárás sokkal bonyolultabb lett.
Bár a modern pénzmosási
módszerek nagyban különböznek,
legtöbbjük a következő három lépésből áll:
elhelyezés,
rétegzés,
és integrálás.
Az elhelyezés során
az illegálisan megszerzett pénzt
törvényesnek látszó vagyonra váltják.
Leggyakrabban egy anonim vállalat
vagy egy profi közvetítő
bankszámlájára utalják.
A bűnözőket ilyenkor
a legkönnyebb lebuktatni,
mivel olyan hatalmas vagyont
visznek a pénzpiacra,
mely látszólag a semmiből került elő.
A második lépés, a rétegzés során
több ügylet segítségével
tovább növelik a tőke
és származása közötti távolságot.
Ez történhet számlák közötti utalással,
vagy eladható értéktárgyak,
mint például drága autók,
műalkotások,
és ingatlan vásárlásával.
A kaszinók, ahol nagy pénzösszegek
cserélnek gazdát minden másodpercben,
szintén kedvelt rétegzési helyszínek.
A pénzmosó hozzáférhetővé teheti
szerencsejáték-számláját
a kaszinólánc más országokban
található helyszínein,
vagy összejátszhat az alkalmazottakkal,
hogy megbundázza a játékot.
Az utolsó lépés, az integráció,
lehetővé teszi,
hogy a tiszta pénz visszakerüljön
a gazdaságba, a bűnöző javára.
Lehet, hogy törvényes üzletbe fektetik,
és hamis számlákkal törvényesítik a pénzt,
vagy jótékonysági
álszervezetet alapítanak,
és kinevezik magukat az igazgatóság élére,
túlzottan magas fizetéssel.
Maga a pénzmosás
nem volt szövetségi bűncselekmény
az Egyesült Államokban 1986-ig.
Az előtt valamilyen kapcsolódó
bűntett miatt kellett vádat emelni,
például adócsalás miatt.
1986 óta egyszerűen elkobozhatják
bárki vagyonát, ha bizonyítják,
hogy valamit rejteget,
mely elősegíti a súlyosabb bűncselekmények
vádjával a törvény elé állítást,
pl. a kábítószer-kereskedelem üldözését.
Egy törvényváltozás azonban
aggályokat vetett fel
az adatvédelem és a kormányzati
megfigyelés kapcsán.
Ma az ENSZ,
az országok kormányai,
és különböző nonprofit szervezetek
küzdenek a pénzmosás ellen,
de az továbbra is nagy szerepet
játszik a globális bűnözésben.
A pénzmosás leghíresebb példái
nemcsak magánszemélyeket,
hanem pénzügyi intézményeket
és kormányhivatalnokokat is érintettek.
Senki nem tudja pontosan
mennyi pénzt mosnak évente,
de néhány szervezet több száz
milliárd dollárra becsüli.