Emlékszem, hogy amikor iskolás voltam,

megtanultam az 1, 2, 3 stb. számokat,

de aztán megláttam, hogy az osztályterem
ajtajára

rá van írva, hogy I/b.

A másik első osztály ajtajára pedig az,
hogy I/a.

A második osztályt sem úgy írták, hogy 2.,

hanem úgy, hogy II.

A harmadikat pedig így: III.,

a negyediket meg így: IV.,
egy I és egy V.

Nem értettem, hogy mi ez az egész,

ezért megkérdeztem a tanító nénit,

hogy mik ezek.

Miért ez van ideírva,

miért nem így írják a második osztályt?

Azt mondta, hogy azok a számok, 
amiket ismerek,

azok a hindu-arab számok,

általában azokat használjuk,

de vannak másfajta számok is,

ezeket római számoknak nevezzük.

Ekkor kíváncsi lettem,

és egy kicsit összezavarodtam.

Azt kérdeztem, miért lehet a számokat
többféleképpen írni,

és ha ezek római számok,

miért nem használjuk már őket?

És egyáltalán mik ezek,

és miért kellene megtanulni őket?

Ez volt a legfőbb kérdés:

miért kellene ismernem
a számok írásának még egy módját,

ha már van egy, amit ismerek?

Aztán ahogy egyre többet tanultam róluk,
rájöttem,

hogy a római számok tanulása olyan,

mintha egy matematikai múzeumban járnék.

Ha jártál már múzeumban,

lehet, hogy láttál dinoszauruszokat,
vagy azok csontvázait,

én kövületeket is láttam.

Ez azt mutatja,
hogy a világ napjainkban

nem olyan, mint régen.

Voltak dolgok, amiket másképp csináltunk,

és ezeket ma már nem csináljuk.

Rájöttem, hogy a római számok,

vagyis a római számok tanulása is ilyen.

Visszamehetünk az időben,
és láthatjuk, hogy számoltak,

és még azon is elgondolkodhatunk,

hogy miért nem számolunk már így,

és ahogy most számolunk, az jobb-e,
és ha igen, miért.

Tehát megismertem a római számokat.

Vannak betűk, amelyek számokat jelölnek.

A szokásos számjegyek

az 1, 2, 3, 4

– szokásos alatt a hindu-arab számokat értem –,

5, 6, 7, 8, 9.

Ezek a számjegyeink,

és ezekkel minden lehetséges számot
fel tudunk írni.

Tehát ezek a hindu-arab számjegyek,

természetesen hozzáteszem még

a 0-t, ami nagyon fontos.

Tehát 0-tól 9-ig,
ezek az arab számjegyek.

Hasonlóan a római számírás

számjegyei az I, V, X, L ,C, D és M.

Ezek persze nem latin betűk voltak.

Csak kiválasztottuk azokat a 
latin betűket,

amelyek hasonlóan néznek ki,
mint amiket használtak.

Valami ilyesmi jelet használtak,

egy pálcikát,

egy függőleges pálcikát, ez jelölte az 1-est.

A V volt az 5, az X a 10,

az L az 50, a C a 100.

Talán elég, ha ezeket tudod,

de ha érdekel,

a D az 500 és az M az 1000.

Észreveheted, hogy ezekkel 
még nem tudjuk

a római számokat írni és olvasni.

Csak azt tudjuk, hogy ezeket 
a számjegyeket használták.

Szóval az arab rendszerben,

vagy hindu-arab rendszerben

– ide is írom, hindu-arab –

hogy írjuk le ezekkel a számokat?

Ha le akarom írni a 120-at,

akkor az 1 százas, 2 tízes és 0 egyes.

Ezt úgy mondjuk, hogy százhúsz.

Tehát a helyi értékes számírást használjuk,

amit biztosan ismersz már,

helyi értékes számírás.

A római számírás nem helyi értékes,

és nem volt külön jelölésük a 0-ra.

Látod, nincs a betűk közt 0.

Tehát ez eléggé különbözik

a hindu-arab rendszertől.