Emlékszem, hogy amikor iskolás voltam, megtanultam az 1, 2, 3 stb. számokat, de aztán megláttam, hogy az osztályterem ajtajára rá van írva, hogy I/b. A másik első osztály ajtajára pedig az, hogy I/a. A második osztályt sem úgy írták, hogy 2., hanem úgy, hogy II. A harmadikat pedig így: III., a negyediket meg így: IV., egy I és egy V. Nem értettem, hogy mi ez az egész, ezért megkérdeztem a tanító nénit, hogy mik ezek. Miért ez van ideírva, miért nem így írják a második osztályt? Azt mondta, hogy azok a számok, amiket ismerek, azok a hindu-arab számok, általában azokat használjuk, de vannak másfajta számok is, ezeket római számoknak nevezzük. Ekkor kíváncsi lettem, és egy kicsit összezavarodtam. Azt kérdeztem, miért lehet a számokat többféleképpen írni, és ha ezek római számok, miért nem használjuk már őket? És egyáltalán mik ezek, és miért kellene megtanulni őket? Ez volt a legfőbb kérdés: miért kellene ismernem a számok írásának még egy módját, ha már van egy, amit ismerek? Aztán ahogy egyre többet tanultam róluk, rájöttem, hogy a római számok tanulása olyan, mintha egy matematikai múzeumban járnék. Ha jártál már múzeumban, lehet, hogy láttál dinoszauruszokat, vagy azok csontvázait, én kövületeket is láttam. Ez azt mutatja, hogy a világ napjainkban nem olyan, mint régen. Voltak dolgok, amiket másképp csináltunk, és ezeket ma már nem csináljuk. Rájöttem, hogy a római számok, vagyis a római számok tanulása is ilyen. Visszamehetünk az időben, és láthatjuk, hogy számoltak, és még azon is elgondolkodhatunk, hogy miért nem számolunk már így, és ahogy most számolunk, az jobb-e, és ha igen, miért. Tehát megismertem a római számokat. Vannak betűk, amelyek számokat jelölnek. A szokásos számjegyek az 1, 2, 3, 4 – szokásos alatt a hindu-arab számokat értem –, 5, 6, 7, 8, 9. Ezek a számjegyeink, és ezekkel minden lehetséges számot fel tudunk írni. Tehát ezek a hindu-arab számjegyek, természetesen hozzáteszem még a 0-t, ami nagyon fontos. Tehát 0-tól 9-ig, ezek az arab számjegyek. Hasonlóan a római számírás számjegyei az I, V, X, L ,C, D és M. Ezek persze nem latin betűk voltak. Csak kiválasztottuk azokat a latin betűket, amelyek hasonlóan néznek ki, mint amiket használtak. Valami ilyesmi jelet használtak, egy pálcikát, egy függőleges pálcikát, ez jelölte az 1-est. A V volt az 5, az X a 10, az L az 50, a C a 100. Talán elég, ha ezeket tudod, de ha érdekel, a D az 500 és az M az 1000. Észreveheted, hogy ezekkel még nem tudjuk a római számokat írni és olvasni. Csak azt tudjuk, hogy ezeket a számjegyeket használták. Szóval az arab rendszerben, vagy hindu-arab rendszerben – ide is írom, hindu-arab – hogy írjuk le ezekkel a számokat? Ha le akarom írni a 120-at, akkor az 1 százas, 2 tízes és 0 egyes. Ezt úgy mondjuk, hogy százhúsz. Tehát a helyi értékes számírást használjuk, amit biztosan ismersz már, helyi értékes számírás. A római számírás nem helyi értékes, és nem volt külön jelölésük a 0-ra. Látod, nincs a betűk közt 0. Tehát ez eléggé különbözik a hindu-arab rendszertől.