Emlékszem, hogy amikor iskolás voltam,
megtanultam az 1, 2, 3 stb. számokat,
de aztán megláttam, hogy az osztályterem
ajtajára
rá van írva, hogy I/b.
A másik első osztály ajtajára pedig az,
hogy I/a.
A második osztályt sem úgy írták, hogy 2.,
hanem úgy, hogy II.
A harmadikat pedig így: III.,
a negyediket meg így: IV.,
egy I és egy V.
Nem értettem, hogy mi ez az egész,
ezért megkérdeztem a tanító nénit,
hogy mik ezek.
Miért ez van ideírva,
miért nem így írják a második osztályt?
Azt mondta, hogy azok a számok,
amiket ismerek,
azok a hindu-arab számok,
általában azokat használjuk,
de vannak másfajta számok is,
ezeket római számoknak nevezzük.
Ekkor kíváncsi lettem,
és egy kicsit összezavarodtam.
Azt kérdeztem, miért lehet a számokat
többféleképpen írni,
és ha ezek római számok,
miért nem használjuk már őket?
És egyáltalán mik ezek,
és miért kellene megtanulni őket?
Ez volt a legfőbb kérdés:
miért kellene ismernem
a számok írásának még egy módját,
ha már van egy, amit ismerek?
Aztán ahogy egyre többet tanultam róluk,
rájöttem,
hogy a római számok tanulása olyan,
mintha egy matematikai múzeumban járnék.
Ha jártál már múzeumban,
lehet, hogy láttál dinoszauruszokat,
vagy azok csontvázait,
én kövületeket is láttam.
Ez azt mutatja,
hogy a világ napjainkban
nem olyan, mint régen.
Voltak dolgok, amiket másképp csináltunk,
és ezeket ma már nem csináljuk.
Rájöttem, hogy a római számok,
vagyis a római számok tanulása is ilyen.
Visszamehetünk az időben,
és láthatjuk, hogy számoltak,
és még azon is elgondolkodhatunk,
hogy miért nem számolunk már így,
és ahogy most számolunk, az jobb-e,
és ha igen, miért.
Tehát megismertem a római számokat.
Vannak betűk, amelyek számokat jelölnek.
A szokásos számjegyek
az 1, 2, 3, 4
– szokásos alatt a hindu-arab számokat értem –,
5, 6, 7, 8, 9.
Ezek a számjegyeink,
és ezekkel minden lehetséges számot
fel tudunk írni.
Tehát ezek a hindu-arab számjegyek,
természetesen hozzáteszem még
a 0-t, ami nagyon fontos.
Tehát 0-tól 9-ig,
ezek az arab számjegyek.
Hasonlóan a római számírás
számjegyei az I, V, X, L ,C, D és M.
Ezek persze nem latin betűk voltak.
Csak kiválasztottuk azokat a
latin betűket,
amelyek hasonlóan néznek ki,
mint amiket használtak.
Valami ilyesmi jelet használtak,
egy pálcikát,
egy függőleges pálcikát, ez jelölte az 1-est.
A V volt az 5, az X a 10,
az L az 50, a C a 100.
Talán elég, ha ezeket tudod,
de ha érdekel,
a D az 500 és az M az 1000.
Észreveheted, hogy ezekkel
még nem tudjuk
a római számokat írni és olvasni.
Csak azt tudjuk, hogy ezeket
a számjegyeket használták.
Szóval az arab rendszerben,
vagy hindu-arab rendszerben
– ide is írom, hindu-arab –
hogy írjuk le ezekkel a számokat?
Ha le akarom írni a 120-at,
akkor az 1 százas, 2 tízes és 0 egyes.
Ezt úgy mondjuk, hogy százhúsz.
Tehát a helyi értékes számírást használjuk,
amit biztosan ismersz már,
helyi értékes számírás.
A római számírás nem helyi értékes,
és nem volt külön jelölésük a 0-ra.
Látod, nincs a betűk közt 0.
Tehát ez eléggé különbözik
a hindu-arab rendszertől.