Ahogy Chris is mondta, az emberi aggyal foglalkozom,
az agy funkcióival és struktúrájával.
Gondoljanak bele egy percre, mi a folyománya ennek.
Itt van ez a darab kocsonya, úgy másfél kilónyi,
két tenyérben elfér,
de képes felfogni a csillagközi tér irdatlanságát.
Fel tudja fogni a végtelent.
És fel tudja fogni azt, hogy fel tudja fogni a végtelent.
Ez a sajátos önhivatkozó képesség, amit öntudatnak hívunk,
úgy vélem az idegtudomány, a neurológia Szent Grálja,
és talán egy nap megértjük, hogy működik.
Tehát, hogyan vizsgáljuk ezt a misztikus szervet?
Úgy értem, van 100 milliárd idegsejtünk,
leheletnyi protoplazmák, amik együttműködnek,
és ebből fakad egy egész sor képesség,
amit emberi természetnek és öntudatnak nevezünk.
Hogy történhet ez?
Sokféleképpen meg lehet közelíteni az agy funkcióit.
Az egyik, mi főleg ezt használjuk,
hogy megfigyelünk betegeket, akiknek az agyuk egy kis része sérült,
vagy genetikai okból elváltozott.
És ami történik, az nem a mentális képességek
széleskörű csökkenése,
nem egyfajta kognitív eltompulás.
Hanem egy nagyon is specifikus funkció elvesztése,
miközben a többi funkció érintetlen.
Ez némi bizonyosságot ad, hogy kijelentsük,
az agy azon része valahogy részt vesz a funkció megvalósításában.
Azaz végsősoron rávetíthetjük a funkciót a struktúrára,
és rájöhetünk, hogy mit csinál az adott áramkör,
hogyan valósítja meg a funkciót.
Tehát mi ezt próbáljuk csinálni.
Engedjék meg, hogy pár meglepő példát mutassak.
Mégpedig három példát, példánként hat percben. Ez lesz a téma.
Az első példa egy rendkívüli szindróma, a Capgras szindróma.
Ha megnézik az első ábrát,
ez a temporális, a frontális és a parietális lebeny,
a lebenyek, amik alkotják az agyat.
És itt van, begyömöszölve a temporális lebeny belső felszíne alá,
ezen a képen nem látszik,
egy kis képlet, a gyrus fusiformis.
Ez az agy arcfelismerő része,
mivel ha megsérül, nem tudjuk felismerni az emberek arcát.
Továbbra is megismerjük őket a hangjukról,
ó igen, mondjuk, ez Joe,
de az arcukat meglátva nem tudjuk megmondani, ki az.
Magunkat sem ismerjük fel a tükörben.
Tudjuk, hogy mi vagyunk, mivel visszakacsint, ha kacsintunk,
tudjuk, hogy ez egy tükör,
de nem igazán ismerős az arc.
Ez egy ismert szindróma, amit a gyrus fusiformis sérülése okoz.
De van egy másik ritka szindróma, annyira ritka,
hogy nagyon kevés orvos hallott róla, még neurológusok sem.
Ez a Capgras szindróma.
Egy ember, aki amúgy teljesen normális,
fejsérülése után kijön a kómából,
minden szempontból normális, meglátja az anyját,
és azt mondja "ez a nő pont úgy néz ki, mint az anyám,"
"de ez egy csaló,"
"egy másik nő, aki az anyámnak adja ki magát."
Miért történik ez?
Miért tenne ilyet? Minden más szempontból értelmes és intelligens,
de amikor meglátja az anyját,
a téveszme előjön, és azt állítja, ez valaki más.
Az elterjedt értelmezés,
amit a legtöbb pszichiátria könyvben találni,
egy freudi értelmezés. Eszerint a fickó,
hasonló érvelés fennáll nőkre is egyébként,
de most férfiakról fogok beszélni,
szóval egészen kis gyerekkorban,
mindenki szexuálisan vonzódik az anyjához.
Ez a freudi Ödipusz komplexus.
Nem azt mondom, hogy ez az én nézetem,
ez a szokásos freudi nézet.
Aztán ahogy felnövünk, a cortex fejlődik,
és letiltja ezeket a szexuális késztetéseket az anyánk felé.
Hála égnek, különben mind szexuális izgalmi állapotba kerülnén az anyánk láttán.
Tehát ami történik itt,
egy ütés a fejre, a cortex megsérül,
és a látens szexuális vágyak előtörnek,
felszínre kerülnek, és hirtelen megmagyarázhatatlanul
szexuális vonzalmat kezdünk érezni az anyánk láttán.
Azt mondjuk "Jézusom, ez az anyám!, hogy lehet"
"hogy szexuálisan izgatott lettem?"
"Ez valaki más, ez egy csaló."
Ez az egyetlen értelmezés, ami elfogadható a sérült agy számára.
Ez az érvelés sosem tűnt nekem értelmesnek.
Nagyon ügyes, minden freudi érvelés az,
(Nevetés)
de nem igazán meggyőző, mivel láttam már olyan esetet,
amikor a beteg a saját kutyájáról gondolta ezt.
(Nevetés)
Azt mondta "Doki, ez nem Fifi! Pontosan úgy néz ki,"
"de ez egy másik kutya".
Ezt próbálják meg a freudi módon magyarázni!
(Nevetés)
Előjöhetünk a mindekiben meglevő látens zoofíliával,
vagy valami ilyesmivel, nyilván ez abszurd.
Mi az igazság?
Hogy megmagyarázhassuk ezt a fura kórt,
nézzük a látópálya struktúráját és funkcióit az agyban.
Normálisan a vizuális ingerek a szembe érkeznek,
aztán az agy vizuális területeihez továbbítódnak.
30 agyterület foglalkozik kizárólag a látással,
miután mindezen átment, az üzenet tovább halad egy kis képletbe,
amit gyrus fusiformisnak hívunk, és az arcfelismerést végzi.
Neuronok vannak ott, amik egyes arcokra érzékenyek.
Ezért nevezzük ezt a részt az agy arcfelismerő részének.
Ezt már említettem.
Ha ez a rész megsérül, nem tudjuk felismerni az emberek arcát.
Ebből a részből az információ tovább halad
egy amigdala nevű részbe a limbikus rendszerben,
ami az agy érzelmi központja,
és ez a rész, az amigdala,
értékeli a látványt érzelmi fontosság alapján.
Préda? Ragadozó? Pár?
Vagy valami ártalmatlan dolog, mint egy darab szövet,
vagy kréta, vagy ... nem akarok arra mutatni, de ...
vagy mondjuk egy cipő, rendben?
Amivel nem kell foglalkozni.
Ha az amigdala izgalomba jön, és ez lényeges,
az üzenet tovább halad a vegetatív idegrendszer felé.
A szív hevesebben ver,
ízzadni kezdünk, hogy leadjuk a hőt, ami hamarosan keletkezni fog
az izmok munkája során.
És ez szerencse, mivel elektródákat tudunk tenni a tenyérbe,
és meg tudjuk mérni a bőrellenállás változását, amit az ízzadás okoz.
Így meg tudjuk állapítani, hogy ha ránézel valamire,
izgalmi állapotba kerülsz vagy nem.
Ez mindjárt fontos lesz.
Tehát az én ötletem az volt, hogy amikor a fickó ránéz valamire,
bármire, az bemegy a vizuális részbe,
majd feldolgozza a gyrus fusiformis,
és felismeri, hogy ez egy borsónövény, vagy asztal,
vagy éppen az anyja.
És aztán megy tovább az amigdala felé,
végül a vegetatív idegrendszer felé.
De talán a vezeték, ami összeköti az amigdalát a limbikus rendszerrel,
az érzelmi központtal, megsérült a balesetben.
Mivel a fusiformis sértetlen,
a fickó felismeri az anyját,
"Ó igen, ez úgy néz ki, mint az anyám."
De mivel a vezeték az érzelmi részhez megszakadt,
azt kérdi: "De ha ez az anyám, miért nem érzek melegséget?"
Vagy félelmet, adott esetben. Igaz?
(Nevetés)
Azt kérdi "Hogy magyarázzam meg az érzelem hiányát?"
"Ez nem az anyám"
"Ez egy idegen nő, aki úgy tesz, mintha az anyám volna."
Hogy ellenőrizzük ezt?
Vegyünk egy tetszőleges személyt, és ültessük le a képernyő elé,
mérjük a bőrellenállást,
mutassunk képeket a képernyőn.
Tudjuk mérni az ízzadást, amikor egy tárgyat mutatunk,
asztalt vagy esernyőt. Ilyenkor nincs ízzadás.
Ha viszont oroszlánt, tigrist vagy egy nőt mutatunk, az ízzadás megjelentik.
És akár hiszik, akár nem, az anyjuk láttán is megjelenik,
legalábbis normális embereknél, az ízzadás.
Még csak zsidónak sem kell lenni.
(Nevetés)
Na most, mi történik, ha a betegünkkel végezzük ugyanezt?
Vesszük a beteget, és mutatunk neki képeket,
mérve a bőrellenállást.
Asztalt, széket, gyolcsot, nem történik semmi, ahogy normális.
De amikor az anyjuk képét mutatjuk nekik,
nincs bőrellenállás-változás.
Nincs érzelmi reakció az anyjukra,
mivel a vezeték, ami a vizuális részből az érzelmi központba vezet, el van vágva.
A látása normális, mivel az agyának az a része sértetlen,
az érzelmei normálisak, nevet, sír, és így tovább,
de a látvány-érzelem vezeték el van vágva,
és emiatt alakul ki az a téveszme, hogy az anyja egy csaló.
Ez egy szép példája annak, amit csinálunk.
Veszünk egy bizarr, megfoghatatlannak tűnő neuropszichiátriai szindrómát,
kimondjuk, hogy a freudi megközelítés rossz,
és elő tudunk állni egy precíz magyarázattal,
ami az agy ismert anatómiáján alapszik.
Egyébként, ha ez a beteg átmegy
a másik szobába, és az anyja telefonon hívja fel,
ahogy felveszi, azt mondja "Hé, anyu! Hogy vagy? Merre vagy?"
Telefonon át a téveszme nem jelentkezik.
De ha pár óra múlva felkeresi, azt mondja "Te ki vagy?"
"Pont úgy nézel ki, mint az anyám".
Az ok az, hogy az információ a hallóközpontból
az érzelmi központba más úton megy,
és az nem sérült meg a balesetben.
Ez magyarázza, hogy a telefonban felismeri az anyját probléma nélkül.
De amikor látja, azt állítja, hogy az egy csaló.
Más. Hogy keletkezik ez a bonyolult kapcsolatrendszer az agyban?
Örökletes vagy tanult?
Ezt a problémát egy másik furcsa
szindróma felől közelítjük, aminek neve fantomvégtag.
Mind tudják, mi az a fantomvégtag.
Amikor egy kezet amputálnak, vagy egy lábat, üszkösödés miatt,
vagy háborúban veszik oda, például az iraki háborúban,
ez most egy komoly probléma,
továbbra is érzed, hogy ott van a hiányzó végtag.
Ezt hívják fantomkéznek vagy fantomlábnak.
Igazából bármilyen testrészből lehet fantom.
Hiszik vagy nem, belső szervekből is.
Volt egy betegem, akinek a méhét eltávolították, hysterectomia,
neki fantom méhe volt, fantom menstruációs görcsökkel,
megfelelő időközönként.
Egyszer egy hallgató azt kérdezte,
fantom PMS-ük is van?
(Nevetés)
A téma megérett a tudományos vizsgálatra, de még nem mentünk utána.
Tehát a kérdés,
mit lehet megtudni a fantomvégtagokról kísérleti úton?
Egy dolog, amit megtudtunk, hogy
nagyjából a fele a fantomvégtagos eseteknek
képes a fantomot mozgatni.
Meg tudja ütögetni a testvére vállát,
fel tudja venni a telefont, vagy tud integetni.
Ezek nagyon meggyőző, világos érzetek.
Nem téveszmés betegekről van szó.
Tudja jól, hogy nincs karja,
ezzel együtt az érzés nyilvánvaló és erős.
Ugyanakkor az esetek másik felében ez nincs így.
Az ő fantomvégtagjuk, azt mondják, bénult.
Folyamatos görcsbe van merevedve, és gyötrelmesen fáj.
Bár tudnám mozgatni, akkor a fájdalom elmúlna.
Miért lenne egy fantomvégtag bénult?
Ez elég ellentmondásosan hangzik.
Amikor a kórlapokat megvizsgáltuk, azt láttuk,
hogy akiknek bénult fantomvégtagja van,
azoknak az igazi végtagja valóban megbénult, idegsérülés miatt.
A kézhez vezető idegpálya megsérült,
elszakadt, mondjuk motorbaleset miatt.
Tehát a betegnek valóban karfájdalma volt,
hónapokig vagy évekig felkötve hordta, mikor aztán
egy abbéli téves igyekezettel, hogy a fájdalmat csökkentsék,
amputálták a kezet.
És ennek eredménye a fantom, ami fáj.
Ez egy súlyos klinikai probléma.
A beteg depressziós lesz.
Néhányan öngyilkosságba menekülnek.
Hogy lehet ezt gyógyítani?
Mitől bénult a fantomvégtag?
A kórlap alapján láttuk, hogy a valódi kar
idegei elszakadtak
és ettől az megbénult,
hónapokig volt felkötve az amputáció előtt,
és a fájdalom valahogy átment a fantomba.
Miért?
Amikor a kar még a helyén volt, de bénán,
az agy elülső része parancsokat küld a karba: "Mozogj!"
de a vizuális visszajelzésből azt a választ látja: "Nem"
"Mozogj!" "Nem" "Mozogj" "Nem"
És ez beleég az agy áramköreibe,
ezt hívjuk tanult bénulásnak.
Az agy hebbi asszociációval megjegyzi,
hogy a mozgási parancs
bénult érzést eredményez.
Aztán amikor a kart levágják,
ez a tanult bénulás átkerül a test énképébe,
átkerül a fantomba.
Hogy segíthetünk ezenken a betegeknek?
Hogy lehet elfelejteni a tanult bénulást,
és ezzel megszabadítani őket a fantomkéz
gyötrő görcsétől?
Azt gondoltuk, mi lenne, ha az agy parancsot küldene a fantomnak,
de a vizuális visszacsatolás ezúttal engedelmeskedne?
Talán ez enyhítené a fantomfájdalmat, a fantomgörcsöt.
Hogy lehet ezt kivitelezeni? Mondjuk virtuális valósággal.
Csak az milliókba kerül.
Úgyhogy találtam egy módot, hogy lehet kihozni három dollárból.
De meg ne mondják a befektetőimnek!
(Nevetés)
Tehát a módszert tükrösdoboznak neveztem el.
Ez egy kartondoboz, közepén egy tükörrel,
és amögé kerül a fantom. Tehát az első páciensem, Derek.
A karját tíz éve amputálták.
Plexus brachialis szakadása volt, az ideg elnyíródott,
a karja megbénult, felkötve hordta egy évig, aztán amputálták.
Fantomja volt, gyötrő fájdalommal, és nem tudta mozgatni.
A fantomkeze béna volt.
Bejött hozzám, adtam neki egy tükröt, mint ez, egy dobozban,
nevezzük ezt tükrösdoboznak.
A páciens a fantom bal kezét,
ami görcsbe van merevedve, a tükör bal oldalára teszi,
és a jó kezét pedig a tükör jobb oldalára,
majd utánozza a begörcsölt kéztartást.
A tükörbe nézve mit tapasztal?
Látja, hogy a fantom újraéledt,
pedig valójában csak a jó keze tükörképét látja,
de úgy néz ki, mintha a fantom újraéledt volna.
"Most", mondom neki "integessen a fan ..."
"az igazi ujjaival, vagy mozgassa valahogy, miközben a tükörbe néz."
Ezzel az a vizuális élmény alakul ki, hogy a fantom mozog, igaz?
Ez világos, de ami elképesztő, az az, hogy
a páciens azt mondja: "Istenem! a fantom ismét mozog,"
"és a fájdalom, a görcs eltűnt."
Emlékezzenek, az első páciens, aki hozzám jött ...
(Taps)
Köszönöm.
Az első páciensem amikor a tükörbe nézett,
mondtam neki "Nézze a fantom tükörképet"
Kuncogni kezdett, "látom a fantomot."
Nem volt hülye, tudta, hogy nem valódi.
Tudta, hogy csak egy tükörkép,
de akkor is határozottan úgy érezte.
Mondtam neki, "mozgassa a jó kezét és a fantomot."
Mondja "Á, a fantomot nem tudom mozgatni, tudja. Az fáj."
Mondom, "mozgassa a jó kezét."
Erre ő: "istenem, a fantom újra mozog! Ezt nem hiszem el!"
"És a fájdalom is elmúlt."
Mondom neki, "csukja be a szemét."
Becsukta.
"Mozgassa a jó kezét."
"Á, semmi, megint görcsöl."
"Oké, nyissa ki a szemét."
"Istenem, megint mozog"
Olyan volt, mint kisgyerek a cukrászdában.
Mondom, jó, ez bizonyítja az elméletemet a tanult bénulásról,
és a vizuális visszajelzés fontosságáról,
de arra nem kapok Nobel díjat,
ha lehetővé teszem, hogy valaki mozgassa a fantomját.
(Nevetés)
(Taps)
Ez egy teljesen haszontalan képesség, ha belegondolnak.
(Nevetés)
De aztán arra gondoltam, hogy talán másfajta bénulások
amiket a neurológia ismer, mint a stroke, a fokális dystonia,
talán bizonyos fokig tanultak,
és túl lehet lenni rajtuk egy ilyen egyszerű eszközzel, mint a tükör.
Tehát mondtam neki "Derek".
mivel mégsem járkálhat mindenfelé egy tükörrel, hogy enyhítse a fájdalmat,
mondom, "Derek, vigye haza, és gyakoroljon pár hétig."
"Talán némi gyakorlás után,"
"nem kell már a tükör, mert elfelejti a bénulást,"
"a fantomkarja ismét mozogni fog,"
"és elmúlik a fájdalom."
Beleegyezett, és hazavitte.
Mondom, "nézze, mennyi ez, két dollár? Vigye haza."
Tehát hazavitte, és két hét múlva telefonált,
azt mondta "Doki, nem fogja elhinni."
"Mit?" kérdeztem.
"Eltűnt", mondta.
"Micsoda?" kérdeztem.
Gondoltam, talán a tükrösdoboz tűnt el.
(Nevetés)
"Nem, nem, nem! A fantom, ami tíz éve megvan."
"Most eltűnt."
Aggódni kezdtem, mondván, jézusom,
megváltoztattam valakinek a testi énképét,
mi lesz az emberkísérletekkel, etikával, stb?
"Derek, ez zavarja önt?" kérdeztem.
"Dehogy! Három napja nincs fantomkezem,"
"és így nem is fáj, és nincs görcsben,"
"nem fáj az alkarom, minden fájdalom elmúlt."
"Csak az a baj, hogy a fantomujjaim megvannak, a vállamból nőnek ki,"
"és a doboz nem ér el odáig."
(Nevetés)
"Tehát valahogy át tudná tervezeni, és a homlokomra tenni,"
"hogy meg tudjam szüntetni a fantomujjakat?"
Azt hitte, hogy valamiféle mágus vagyok.
Miért történik ez?
Mert az agy óriási mennyiségű érzékelési ellentmondást tapasztalt.
Üzeneteket kap a látóközponttól, hogy a fantom újraéledt.
Ugyanakkor nincs rendes vétel,
az izmok azt üzenik: nincs kar, igaz?
De a motoros vezérlés azt mondja, ott van.
Emiatt a konfliktus miatt az agy azt mondja, a pokolba vele,
nincs fantom, nincs kar, oké?
Egyfajta tagadásba megy át, közömbösíti a jelzéseket.
És ha a kar eltűnik, akkor ráadásként a fájdalom is eltűnik,
mivel olyan nincs, hogy az embernek testen kívüli fájdalma van a levegőben.
Ez tehát a ráadás.
Ezt a technikát tucatnyi pácienssel kipróbálták,
egy másik csoport, Helsinkiben.
Tehát talán egy értékes fantomfájdalom-kezelés lesz belőle.
És valóban kipróbálták stroke rehabilitációként is.
A stroke-ot általában úgy képzeljük, mint idegrostkárosodást,
nem tehetünk vele semmit.
De úgy tűnik, van a stroke-os bénulásnak tanult része is,
és talán ezt a részt el lehet mulasztani tükörrel.
Ez is átment klinikai kísérleteken,
sok páciensnek segített.
Rendben, vágjunk bele a beszédem harmadik részébe,
ami egy másik különös jelenségről szól, a szinesztéziáról.
Francis Galton fedezte fel a 19. században.
Ő Charles Darwin unokaöccse.
Észrevette, hogy az emberek közül néhány,
akik amúgy teljesen normálisak, a következő furcsasággal rendelkeznek.
Amikor csak látnak egy számot, az szines.
Az öt kék, a hét sárga, a nyolc zöldessárga,
a kilenc lila.
Tartsák észben, hogy ezek az emberek teljesen normálisak.
Vagy a cisz hang. Néha hangok keltenek színérzetet.
A cisz kék, a fisz zöld,
egy másik hang meg talán sárga.
Mitől van ez?
Ez a szinesztézia, Galton nevezte el így,
az érzékek keveredése.
A mi érzékeink különállóak.
Az ő érzékeik összekeverednek.
Miért?
Két érdekes dolog van a szinesztéziával kapcsolatban.
A szinesztézia öröklődik,
Galton szerint genetikai alapja van.
Másodszor, a szinesztézia ... és itt kanyarodunk rá
a fő mondanivalómra, ami a kreativitás ...
tehát a szinesztézia nyolcszor olyan gyakori művészek, költők, írók
és más kreatív emberek körében, mint az átlag.
Miért van ez?
Ezt a kérdést fogom megválaszolni.
Soha nem volt válasz korábban.
Tehát, mi a szinesztézia? Mi okozza?
Sok elmélet van róla.
Az egyik szerint ők simán őrültek.
Ez nem igazán egy tudományos elmélet, tehát most hagyjuk.
A másik, hogy savaznak és füveznek, igaz?
Ebben lehet valami, mert
sokkal gyakoribb a Bay Area környékén, mint San Diego-ban.
(Nevetés)
A harmadik elmélet pedig a következő.
Gondoljunk bele, mi is a szinesztézia lényege?
Azt találjuk, hogy a szín-terület és a szám-terület
az agyban közvetlenül egymás mellett vannak, a gyrus fusiformisban.
Tehát feltételezhetjük, hogy véletlen kapcsolat
alakul ki a szín- és a szám-terület között.
Ezért akárhányszor látsz egy számot, látsz egy megfelelő színt is,
és ez az oka a szinesztéziának.
Emlékeztetőül, miért történik mindez?
Miért vannak ilyen kereszteződések pár embernél?
Emlékeznek, azt mondtam, örökletes.
Ez ad támpontot.
Van egy abnormális gén,
egy mutáció, ami ezt az abnormális keresztezést okozza.
Azt találjuk, hogy mindenki úgy születik,
hogy az összes agyterület össze van kötve egymással.
Minden régió összeköttetésben van a többivel,
és később ezek lenyesődnek,
így alakul ki az agy jellegzetes szerkezete.
Tehát ha van egy gén, ami végzi ezt a lenyesést,
és az a gén mutálódik,
akkor a különböző területek között a lenyesés elégtelen lesz,
és ha ez a szám- és a színterület között történik, akkor szám-szín szinesztéziát kapunk.
Ha a hang- és a színterület között, akkor hang-szín szinesztéziát.
Eddig rendben.
Mi történik, ha ez a gén az egész agyban kifejeződik,
és így minden össze van kötve?
Gondoljanak bele, hogy mi köti össze a művészeket, írókat, költőket,
ami lehetővé teszi a metaforikus gondolkodást,
összekötve látszólag független gondolatokat,
mint például "Ez itt Kelet és Júlia a napja"?
Ugye nem gondoljuk, hogy Júlia a nap,
azt jelentené, hogy ő egy ízzó tűzgömb?
Skizofrének talán, de ez egy másik történet.
Normális ember azt gondolja, meleg, mint a nap,
sugárzik, mint a nap, vagy táplál, mint a nap.
Azonnal találni kapcsolódási pontokat.
Tehát ha feltételezzük, hogy több a keresztezés,
és a különböző fogalmak különböző agyterületekhez köthetők,
ezáltal erősebb hajlam alakul ki
a metaforikus gondolkodásra, és a kreativitásra,
azokban, akik szinesztéták.
És emiatt van nyolcszor több szinesztéta
költők, művészek között.
Ez egy frenológiai nézete a szinesztéziának.
Egy utolsó szemléltetés. Kaphatok még egy percet?
(Taps)
Meg akarom mutatni, hogy mindannyian szinesztéták vagyunk, csak tagadjuk.
Ez itt a marsi ábécé, akárcsak a miénk,
A az A, B a B, C a C,
különböző forma minden hangra.
Ez itt a marsi ábécé.
Az egyik a Kiki, a másik a Buba.
Melyik a Kiki, és melyik a Buba?
Hányan gondolják, hogy ez a Kiki, és ez a Buba? Fel a kezeket.
Van itt egy két mutáns.
(Nevetés)
Hányan gondolják, hogy ez a Buba, és ez a Kiki? Fel a kezeket.
99 százalék.
Egyikőjük sem marsi, honnan tudták?
Onnan, van egy érzék-közi, egy szinesztéziás absztrakciónk.
Azaz, ahogy az élesen változó Kiki hang hatására
a hangközpontban a szőrsejtek izgalomba jönnek, "ki-ki",
az hasonlít az alakzat vizuális változékonysághoz, a hirtelen irányváltásokhoz.
Ez nagyon fontos, mert azt állítom, hogy
az agy végez egy primitív ...
úgy tűnik, csak egy buta érzékcsalódás,
de ahogy fotonok a szemben ezt a mintázatot adják,
és a szőrsejtek a fülben is ezt a mintát követik,
az agy képes megtalálni a közös nevezőt.
Ez az absztrakció primitív formája,
és tudjuk, hogy ez a gyrus fusiformisban történik,
mivel ha az megsérül,
az emberek elvesztik a képességet a Buba-Kiki felismerésére,
és ugyancsak képtelenné válnak a metaforák értelmezésére.
Ha megkérdezed tőlük, mi az, hogy "nem mind arany,
ami fénylik?"
Azt válaszolják, "Hát, ami fémesen csillog, nem biztos, hogy arany."
"Meg kell mérni a fajsúlyát."
Nem fogják fel a metaforikus értelmet.
Az emberben ez a terület nagyjából nyolcszor akkora
mint fejletlenebb főemlősöknél.
Valami nagyon érdekes dolog zajlik itt, a gyrus angularis körül,
ami a kereszteződés, ahol a halló-, érző- és látópályák találkoznak,
és ez hatalmasra nőtt az embernél. Valami nagyon érdekes folyik itt.
Azt gondolom, hogy ez az alapja sok sajátos emberi tulajdonságnak,
mint az absztrakció, a metafora és a kreativitás.
Ezeket a témákat a filozófusok ezredév óta tanulmányozzák,
most mi tudósok is elkezdhetjük felderíteni képalkotó technikákkal,
betegek vizsgálatával, és a helyes kérdések feltevésével.
Köszönöm
(Taps)
Elnézést.
A fordításban közreműködött Óváry Szilvia.