Manapság mindenhol találunk műanyagot.
Az összes műanyag egyetlen
apró tárgytól származik,
mely nem is műanyagból készült.
Évszázadokon át elefántagyarból származó
csontból készítették a biliárdgolyókat.
De mikor a túlzott vadászat
az elefántpopulációk csökkenéséhez
vezetett a 19. században,
a biliárdgolyó-gyártók alternatívák után
kezdtek kutatni, és nagy jutalmat ígértek.
1863-ban egy John Wesley Hyatt nevű
amerikai vállalta a kihívást.
A következő öt évben felfedezett
egy új anyagot, a celluloidot,
mely fában és szalmában
található cellulózból áll.
Hyatt hamar rájött, hogy a celluloid
nem oldja meg a biliárdgolyó problémáját,
mivel nem elég nehéz,
és nem pattog túl jól.
Viszont ha színt és mintázatot kap,
hasonlít az olyan értékesebb
anyagokra, mint a korall,
a teknőspáncél, a borostyán
vagy az igazgyöngy.
Létrehozott valamit, ami később
az első műanyagként vált ismertté.
Műanyag lehet bármi, ami polimerekből,
ismétlődő alegységekből álló
nagy molekulákból épül fel.
Ide tartozik minden
ember által előállított műanyag
és sok élő szervezetben
található anyag is.
De általában amikor valaki
műanyagról beszél,
szintetikus anyagokra gondol.
Mindre jellemző,
hogy először lágy és képlékeny,
így adott alakúra lehet formálni.
Az első műanyagnak járó díj ellenére
a celluloid igen tűzveszélyes,
így előállítása kockázatos.
Emiatt a befektetők
egyéb lehetőségek után kezdtek el kutatni.
1907-ben egy vegyész
összekevert fenolt,
ami a kőszénkátrány mellékterméke,
formaldehiddel, így létrejött
egy új kemény polimer, a bakelit.
A bakelit sokkal kevésbé tűzveszélyes,
mint a celluloid,
és az előállításhoz szükséges alapanyagok
könnyebben beszerezhetők.
A bakelit csak a kezdet volt.
Az 1920-as években először fejlesztettek
kereskedelmi célra polisztirolt,
ami egy szigetelésnél
használt szivacsos műanyag.
Hamarosan jött a polivinil-klorid,
vagy vinyl, mely rugalmas és mégis szívós.
Akrilból átlátszó,
üvegre hasonlító
ütésálló paneleket készítettek.
Az 1930-as években
a nejlon került középpontba,
ami egy selyemre hasonlító polimer,
de erőssége annak sokszorosa.
1933-tól kezdve a polietilén vált
az egyik legsokoldalúbb műanyaggá,
és még ma is használják
a bevásárlószatyortól a samponflakonon át
a golyóálló mellényig
minden előállítására.
Az anyagok robbanásszerű megjelenését
új gyártási technológiák kísérték.
A fröccsöntésnek nevezett technika
felfedezése lehetővé tette,
hogy a megolvasztott műanyagot
bármilyen alakú formába helyezzék,
ahol aztán gyorsan megszilárdul.
Ezzel lehetőség nyílt új típusú
és alakú termékek készítésére,
és a műanyag olcsó és gyors
előállítására nagy mennyiségben.
Kutatók azt remélték,
hogy ez a gazdaságos, új anyag
többeknek tesz elérhetővé olyan dolgokat,
amiket addig nem tudtak megfizethetni.
Ehelyett a műanyagot a második
világháborúban vetették be.
A háború idején a műanyaggyártás
négyszeresére nőtt az Egyesült Államokban.
A katonák új műanyag sisakbélést
és vízálló vinyl esőkabátot viseltek.
A pilóták ütésálló műanyagból készült
plexiüveg pilótafülkékben ültek,
és ellenálló nejlonból készült
ejtőernyőkre bízták magukat.
Később a háború alatt felbukkant
műanyaggyártó cégek
a fogyasztási cikkek felé fordultak.
A műanyag elkezdett leváltani
más anyagokat, például a fát, az üveget
és a szövetet a bútorokban, ruhákban,
cipőkben, televíziókban és rádiókban.
A sokszínű műanyagok új lehetőségeket
nyitottak a csomagolás terén is:
legfőképp ételek és más termékek
hosszabb frissen tartására tervezték őket.
Megjelentek a műanyag szemeteszsákok,
nyúlékony műanyag csomagolások,
összenyomható műanyag flakonok,
elviteles dobozok
és műanyag tárolók gyümölcsök,
zöldségek és hús tárolására.
Alig néhány évtized alatt
ezzel a sokoldalú anyaggal
kezdetét vette a műanyag évszázada.
Bár a műanyag évszázada kényelmet
és költséghatékonyságot hozott,
megdöbbentő környezeti
problémákat is előidézett.
Sok műanyag készül nem megújuló forrásból.
A műanyag csomagolásokat
egyszeri használatra tervezték,
de némelyek évszázadok alatt
bomlanak csak le,
így hatalmas mennyiségű
szemét halmozódik fel.
E problémákra századunkban kell
megoldásokat találnunk:
ilyen lehet a kevesebb műanyag használata,
ha lebomló műanyagot állítunk elő,
és újabb lehetőségeket keresünk
a meglévő műanyag újrahasznosítására.