Művész vagyok,

de a kissé furcsa fajtából.

Nem festek.

Rajzolni sem tudok.

Főiskolában a műhelytanárom
azt írta bizonyítványomba:

veszélyes vagyok.

Nem hinném, hogy látni szeretnék fotóim.

Egy dologhoz viszont értek:

a számítógép-programozáshoz.

Tudok kódolni.

Mondják nekem, hogy száz évvel
ezelőtt nem léteztek,

olyan fickók, mint én,

lehetetlen volt;

adatokból művészetet létrehozni új dolog,

ez korunk terméke,

valami, amit nagyon fontos,

hogy úgy fogjunk fel, ami nagyon "mai".

Ez igaz is.

De van egy művészeti ág,
ami nagyon régóta jelen van,

ami pusztán információkat használ,

elvont információkat

érzelmekre ható alkotásokhoz.

Zenének hívják.

Évezredek óta szerzünk zenét, ugye?

Ha pedig belegondolunk, mi is a zene –

kották, akkordok, hangnemek,
harmóniák és dallamok;

ezek algoritmusok.

Ezek tervezett rendszerek,

melyek időben kibontakoznak,

hogy érzelmeket keltsenek.

A zenéről tértem át művészetekre.

Zeneszerzőnek tanultam,

és kb. 15 évvel ezelőtt
elkezdtem alkotásokat létrehozni,

hogy a hang és a kép közötti

kapcsolódási pontokat tárjak fel,

hogy képek által leplezzem le
a zenei szerkezetet,

hogy hang által valami
érdekessel álljak elő,

ami rendszerint képszerű.

Amit most a képernyőn látnak,
azt szó szerint "rajzolja"

a színpadon lévő muzsikusok
zenei kompozíciójának szerkezete,

és nem véletlen, hogy növénynek néz ki,

hiszen mindenekelőtt a növény
alapvető algoritmikus biológiája

szolgáltatja a zenei szerkezetet.

Ha tudják, hogy kell ezt csinálni,
hogy kell médiumot kódolni,

jó pár menő dolgot tehetnek.

A Sundance Filmfesztiválra
készítettem ezt a projektet.

Nagyon egyszerű ötlet:
az összes Oscar-díjas filmet

felpörgetjük egyenként egypercesre,

és összefűzzük őket.

Íme 75 percben a hollywoodi filmtörténet.

De igazából a vágás történetét mutatja be

a hollywoodi filmekben.

A bal oldalon van a Casablanca,
a jobbon a Chicago.

Lehet látni, hogy a Casablanca
jobban követhető,

ami azért van, mert a snitthossz
az 1940-es években általában

26 másodperc volt,

ami most kb. hat másodperc.

Ezt a projektet

az USA szövetségi kormánya által
a kétezres évek elején támogatott

néhány munka ösztönözte,

melyekben videofelvételeken
bizonyos színészeket kerestek.

Én pedig átírtam a kódot,
hogy a rendszer egyvalakit keressen

a mi kultúránkban, akit ezen a módon
semmiképp sem kell megfigyelni.

Ez pedig Britney Spears.

Letöltöttem 2 000 lesifotót
Brintey Spearsről,

és beprogramoztam a gépem,

hogy az arcát, csak az arcát keresse.

Lejátszhatom bármely felvételt,
a szeme lesz a középpontban.

Egyfajta kettős kommentár

társadalmunk megfigyeléséről.

Szorongással telve vagyunk,
ha néznek minket,

de hírességek megszállottjai vagyunk.

Amit itt a képernyőn látnak most,

azt egy Lián Amaris nevű művésszel
közösen csináltam.

Nagyon egyszerű leírni
és elmagyarázni, mit is csinált,

de kivitelezni nehéz.

Kiválasztott 72 pernyi tevékenységet,

a városi mulatozásra való készülődést,

amit elnyújtott három napra,

és lejátszotta lassítottan
egy New York-i járdaszigeten.

Ott voltam én is a stábbal együtt.

Lefilmeztük az egészet,

aztán megfordítottuk a folyamatot,
visszagyorsítottuk 72 percesre,

hogy a lány természetesen mozogjon,

az egész világ pedig elsuhan mellette.

Egy ponton rájöttem,

hogy valójában portrékat készítek.

Portrézásra gondolva
effélék jutnak eszünkbe.

A bal oldali fickó Gilbert Stuart.

Ő volt az első igazi
portrékészítő az USA-ban.

Jobb oldalon pedig 1796-ból
az ő portréja George Washingtonról.

Ez a híres Lansdowne portrait.

A festmény pedig tele van
szimbólumokkal, ugye?

Szivárvány az ablakban, kard.

Tollszár az asztalon.

Mindezek arra hivatottak,

hogy George Washingtont
a nemzet atyjaként mutassák be.

Ez az én portrém Washingtonról.

Egy látásvizsgáló-tábla,

csak betűk helyett szavak vannak.

A szavak pedig George Washington

évértékelő beszédének 66 szavát jelentik.

Ő a legtöbb szót használt elnök.

Az "uraim"-nak saját szimbolikája,
saját retorikája van.

Nagy jelentőséggel bír,
hiszen ezt a szót használta legtöbbször.

Ez pedig George W. Bush-nak a táblája.

Amikor ezt készítettem, ő volt az elnök.

Ahogy pedig eljutunk

az "uraim"-tól a "terror"-ig
43 egyszerű lépésben,

sokat elmond az amerikai történelemről,

és másfajta bepillantást kapunk,

mintha csak festmények
sorozatát néznénk végig.

Ezen alkotások a vezetők
politikai beszédein keresztül

történelemórát adnak az USA-ról.

Ronald Reagan sokat beszélt
költségvetési hiányról.

Bill Clinton pedig sokat arról országról,

amiben már nem ő az elnök,

de talán felesége az lesz.

Lyndon Johnson volt az első elnök,

akinek évértékelő beszédét
főműsoridőben adták le;

minden bekezdést úgy kezd: "ma este".

Richard Nixon pedig,
vagy pontosabban szövegírója,

azaz Willliam Safire,

sokat gondolkodott a nyelvezeten,

és biztosra ment, hogy főnöke beszédjén
becsületesség tükröződjön.

Ez a projekt monolitikus
szoborsorozatból áll.

Kültéri világító táblák sorozatából.

Fontos megemlíteni, hogy méretarányosak.

Ha látjuk hat méterről 
a két fekete vonal közti részt,

5/5-ös a látóélességünk.

(Nevetés)

Az egyik portré a sok közül.

Sokféleképpen ki lehet hozni adatokból.

Elkezdtem keresni a módját,

hogyan érhetném el a portrézás
demokratikusabb formáit,

olyasmit, ami inkább országomról
és annak működéséről szól.

Az USA-ban tízévente van népszámlálás.

Szó szerint megszámoljuk az embereket,

ki hol lakik, milyen munkája van,

milyen nyelven beszél otthon.

Ezek fontos, nagyon fontos dolgok,

de nemigen jellemeznek minket.

Nem az álmainkról, vágyainkról szólnak.

Erre eldöntöttem, 2010-ben
saját népszámlálást végzek.

Elkezdtem adatállományok után kutatni,

ami sok leírást tartalmaz
átlagos amerikaiak tollából.

Mint kiderült,

létezik ilyen adatgyűjtemény,

és csak arra vár, hogy feldolgozzák.

Online társkeresés a neve.

Abban évben regisztráltam
21 különböző társkeresőre;

meleg és hetero férfiként,
leszbikus és hetero nőként,

minden egyes irányítószámra,

és letöltöttem kb. 19 millió
társkereső adatlapját –

ez az USA felnőtt népességének
20 százalékát jelenti.

Kényszerbetegségem van.

Ez rohadtul világos lesz,
csak kövessenek.

(Nevetés)

Mindezt aztán irányítószám
szerint rendszereztem,

Majd rátértem a szóelemzésre.

Néhány társkereső adatlap 2010-ből,

ahol kiemelt "magányos" szó.

Ha földrajzi elhelyezkedést
nézünk, látható,

hogy minél sötétebb a terület,
annál gyakoribb a szó használata.

Elmondhatjuk, hogy Appalachia
igen magányos vidék.

Nebraskáról pedig azt,
hogy nem annyira vicces.

Ez a nemi furcsaságok térképe,
ami azt mutatja,

hogy az alaszkai nőknek

a déli új-mexikói férfiakkal
kell összejönniük;

így érzik jól magukat.

Ez a legapróbb részletekig elmegy,

így elmondhatom,
hogy Long Island keleti felén

a férfiak szeretik, ha elfeneklik őket,

míg a nyugati felén nem igazán.

Ez lesz egyik útravalójuk
erről a konferenciáról.

Erre emlékezni fognak vagy 30 évig.

(Nevetés)

Ha ezt térképekre bontjuk le,

ugyanazt a csavart érjük el velük,
mint látásvizsgáló-táblákkal.

Minden USA-beli városnév felcserélhető

az ott legtöbbet használt szavakkal.

Ha valaha randiztak valakivel
Seattle-ből, ez tiszta sor.

Van nekünk a "csinos"
és az "összetört szív".

A "koncert" és a "cigaretta".

Bandában játszanak és dohányoznak.

Felette máris azt lehet látni: "ímél".

Ez a washingtoni Redmond,

amely a Microsoft főhadiszállása.

Párat ki lehet találni:
Los Angelesi a "színészet",

San Franciscó-i a "meleg".

Néhányuk inkább szívszorító.

Baton Rouge-ban molettségről beszélnek;

a folyómentén New Orleansban
még mindig az áradásról.

A fővárosi társaság szerint ők érdekesek.

A baltimore-iak, marylandiek
szerint ők félnek.

Ez New Jersey.

Valahol a "bosszantó"
és a "cinikus" közt nőttem fel.

(Nevetés) (Taps)

New Yorkban az első számú szó a "most":

"Most pincérként dolgozom,
de igazából színész vagyok".

(Nevetés)

Vagy: "Most mérnök-tanár vagyok
az NYU-n, de igazából művész."

A fenti részen "dinoszaurusz" látható.

Ez a New York-i Syracuse.

Itt lehet legjobbat enni:

a Hell's Angels-i bélszínsült.
a "Dinoszaurusz grill".

A hely, ahová randira vinnénk valakit.

Valahol a "feltétlenül" és a "nyárközép"
között lakom a midtowni Manhattanben.

Ez a följavított Észak-Brooklyn,

tehát van "DJ", "elbűvölő",
"hipszterek" és "urbánus".

Ez talán sokkal demokratikusabb portré.

Az ötlet az volt, hogy piros és kék
államtérképeket készítünk az alapján,

hogy mivel töltjük a péntek estét.

Ez egy önarckép

a kb. 500 ezer ímél alapján,

amit 20 év alatt küldtem.

Felfogható számszerűsített szelfiként.

Személyes adataimra épült

fizikai egyenletet futtatok le.

Képzeljenek el mindenkit,
akivel kapcsolatba léptem.

A közepéből indul ki,
aztán nagy bummal robban szét.

Mindenki vonzerővel bír a másikra,

ami arra épül, mennyit íméleztek,

és kikkel íméleztek,

és érzelemelemzést is végez.

Akinek azt mondom: "szeretlek",
az erősebben hat rám,

és ímélem középre vonzzák be,

ami központi csillagsorként viselkedik.

Minden név kézzel írt.

Időnként ezeket az adatokat
valós idejű adatokkal hozzák össze,

hogy adott városi problémát emeljenek ki.

Ez a Walther PPK 9 mm-es
félautomata pisztoly.

Ezt használták a French Quarter-i
lövöldözésben New Orleansban

két évvel ezelőtt Valentin-napon
egy parkolás miatti összetűzés során.

Azok a cigarettáim.

Ennél a háznál történt a lövöldözés.

A projekt kis mérnöki munkát vett igénybe.

A bütykös tengelyhez biciklilánc kellett,

amit számítógép vezérelt.

A gép és a mechanizmus
dobozba van elrejtve.

A pisztolyt felül acéllaphoz hegesztették.

A ravaszon vezeték megy át,

a gép pedig az internetre van rákötve.

Hallgatja a New Orleans-i rendőrség
911-es csatornáját,

és akárhányszor lövöldözést
jelentenek a városban,

(Pisztolylövés)

a pisztoly elsül.

Csak vaktöltények vannak, semmi éles.

Nagy fény, hang van,

de fő, hogy burkolata van.

Kb. öt lövöldözés van
naponta New Orleansban.

Mióta megvan, a négy hónap alatt

az edény megtelt golyókkal.

Ez pedig tudják, mi? Adatmegjelenítés.

Ha jól csinálják, felvilágosít.

Ha rosszul, akkor érzéstelenít.

Embereket számokká zsugorít össze.

Vigyázzanak!

Még egy alkotás önöknek.

Múlt nyáron

a Time Square-i Artist-in-residence
program főszereplője voltam.

A New York-i Times Square
pedig szó szerint a világ keresztútja.

Az egyik dolog, amit nem vesznek észre,

hogy ez a legtöbbet
instagramozott hely a világon.

Minden ötödik másodpercben
valaki szelfizik egyet

a Times Square-n.

Az 17 ezer naponta, és nekem megvan mind.

(Nevetés)

Néhányuk a szemet állítja középpontba.

Minden civilizáció

a lehető legmagasabb fokú
technológiát vonja be művészetébe.

A művész feladata pedig, hogy rákérdezzen,

mit jelent az a technológia,

hogyan tükrözi kultúránk.

Így ezzel búcsúznék:
többek vagyunk számoknál.

Emberek, akiknek álmaik, ötleteik vannak.

Ha pedig statisztikává zsugorítanak össze,

az a végünket jelentheti.

Köszönöm szépen.

(Taps)