A hiteles bocsánatkérés felszabadító ereje

Eve Ensler legendás drámaíró szerint a hiteles bocsánatkérés több a megbánásnál. Őszinte, szívszorító beszédében elárulja, hogyan sikerült bántalmazással kapcsolatos élményeit tudássá alakítania, megértve, mit is tehetnek és mondhatnak a bántalmazók, hogy megbocsájtást nyerjenek – a folyamat megkezdéséhez pedig négy lépésből álló útmutatást kínál. (Ez az előadás felnőtteknek ajánlott!)

Az utóbbi években
harcba szálltunk a férfiak ellen.

Elkerülhetetlen volt.

(Taps)

De mostanában azon gondolkozom,
hogy van egy ennél fontosabb feladatunk.

Ahogyan Tony Porter jó barátom mondaná,

meg kell találnunk a módját,
hogy békejobbot nyújtsunk a férfiaknak.

Ötéves voltam, mikor apám
elkezdett szexuálisan zaklatni.

Az éjszaka közepén bejött a szobámba.

Úgy tűnt, mintha transzban lenne.

Tízéves koromig bántalmazott.

Amikor megpróbáltam ellenállni,

amikor végre képes voltam nemet mondani,

elkezdett ütlegelni.

Ostobának hívott.

Hazugnak nevezett.

A szexuális bántalmazás
tízéves koromban véget ért,

ám valójában sosem múlt el.

Gyökeresen megváltoztatott.

Állandóan tele voltam szorongással,
bűntudattal, szégyenérzettel,

és nem tudtam, miért.

Gyűlöltem a testem, megvetettem önmagamat,

sűrűn betegeskedtem,

nem tudtam tisztán gondolkozni,

elfelejtettem dolgokat.

Vonzottak a veszélyes férfiak és nők,

akiknek megengedtem – sőt felkínáltam –,
hogy rosszul bánjanak velem,

mert apám arra tanított, ez a szeretet.

Egész életemben vártam arra,
hogy apám bocsánatot kérjen tőlem.

Nem tette.

Hajlandóságot se mutatott.

Most, hogy híres férfiakról
derültek ki botrányok,

és egymás után leplezik le őket,

rájöttem valamire:

sosem hallottam még, hogy egy férfi,

aki erőszakot vagy fizikai
bántalmazást követett el,

valaha is nyilvánosan
elnézést kért volna az áldozatától.

Azon tűnődtem,

vajon milyen lenne egy hiteles,
szívből jövő bocsánatkérés?

Ezután valami furcsa dolog történt.

Írni kezdtem,

és apám hangja szólt hozzám.

Elmondta, mit tett,

és miért.

Elnézést kért.

Apám lassan 31 éve halott,

mégis a nevében írt bocsánatkérésem által

ráeszméltem, mekkora ereje van

ennek a tettnek,

és rájöttem, ez kiutat kínálhat

a férfiak és az általuk bántalmazott nők

válságából.

A bocsánatkérés szent elhatározás.

Teljes őszinteséget igényel.

Alapos önvizsgálatot és időt követel.

Nem lehet siettetni.

Felfedeztem, hogy a bocsánatkérés
négy lépésből áll,

és ha megengeditek, bemutatnám őket.

Először is el kell mondanod
részletesen, hogy mit tettél.

A számadásod nem lehet felszínes.

Az "elnézést, ha megbántottalak",

vagy "sajnálom,
ha szexuálisan zaklattalak"

nem elég.

Meg kell fogalmaznod,
mi történt valójában.

"Bejöttem a szobádba az éjszaka közepén,

és lehúztam a bugyidat."

"Megaláztalak, mert féltékeny voltam rád,

és azt akartam, kevésnek érezd magad."

A felszabadítás a részletekben rejlik.

A bocsánatkérés emlékezés is egyben.

Összeköti a múltat a jelennel.

Kijelenti, hogy ami történt,
valóban megtörtént.

Másodszor, tedd fel magadnak
a kérdést: miért?

A túlélőket kísértik a miértek.

Miért? Miért akarta volna apám
szexuálisan zaklatni a legidősebb lányát?

Miért fogta meg a fejem és zúzta a falhoz?

Ami apám esetét illeti:

jóval a testvérei után született.

Véletlenül fogant gyermek volt,
akiből csoda lett.

Imádták és kedvencként kezelték.

De a rajongás, mint kiderült,
nem szeretet.

Az imádat a vágy kivetülése,

amikor valaki azt akarja,

hogy tökéletes légy.

Apámnak meg kellett felelnie
ennek az elérhetetlen ideálnak,

így soha nem engedték, hogy önmaga legyen.

Sosem fejezhette ki gyengédségét,

sebezhetőségét, kíváncsiságát
vagy kételyeit.

Sose volt szabad sírnia.

Kénytelen volt ezeket
az érzéseket mélyen elásni,

míg végül felszínre törtek.

Az elnyomott érzések
árnyékként követték apámat,

aki elvesztette az irányítást,

és végül rám zúdította minden dühét.

Harmadik lépésként
meg kell nyitnod a szíved,

és érezned kell, amit az áldozatod
érzett bántalmazás közben.

Hagynod kell, hogy összetörjön a szíved.

Érezned kell a borzalmat, az árulást,

a bántalmazásodnak az áldozatra gyakorolt
hosszú távú hatásait.

Emésztgesd a szenvedést, amit okoztál.

És természetesen a negyedik lépés az,

hogy felelősséget vállalj
azért, amit tettél,

és jó útra térj.

Ugyan miért menne keresztül bárki is
ezen a kimerítő és megalázó folyamaton?

Miért akarná valaki
felszakítani a sebeket?

Mert csakis így tudod
felszabadítani magadat,

és ez az egyetlen módja,
hogy felszabadítsd az áldozatod.

Nem csupán őt tetted tönkre,

magadat is elpusztítottad.

Nincs olyan ember,
aki miután bántott valakit,

ne szenvedne maga is tetteinek hatásától.

Az erőszak beszennyezi
és megfertőzi a lelket,

majd az ember egész életét.

Amikor megírtam a bocsánatkérést,
megtanultam valamit:

más szemszögből kell vizsgálódnunk,

ha meg akarjuk érteni
a férfiak erőszakosságát,

amit én és rajtam kívül
még egymilliárd nő túlélt.

Sokszor a büntetés jut
legelőször eszünkbe.

Ösztönös válasz ez, de valójában –

bár a büntetés néha hatásos –

önmagában nem elég.

Apám büntetett engem.

Én pedig bezárkóztam

és összetörtem.

Úgy vélem, a büntetés megkeményít minket,
de nem tanít meg semmire.

A megszégyenítés nem válasz.

Inkább egy folyamatot kéne kialakítani,
amelynek része lehet a büntetés is,

de ami által kinyitunk egy kaput,

hogy a férfiak tényleg
valami és valaki mássá válhassanak.

Sok-sok éven keresztül gyűlöltem apámat.

A halálát kívántam.
Azt akartam, hogy börtönbe kerüljön.

De ez a düh tulajdonképpen csak
összekapcsolt engem apám történetével.

Valójában nemcsak azt akartam,
hogy apámat megállítsák.

Azt akartam, hogy megváltozzon.

Azt akartam, hogy bocsánatot kérjen.

Mind ezt akarjuk.

Nem kívánjuk elpusztítani a férfiakat,

és nem csak azt akarjuk,
hogy megbüntessék őket.

Azt akarjuk, hogy lássanak minket,
az áldozatokat, akiknek ártottak;

azt akarjuk, hogy megbánást tanúsítsanak,

és változzanak.

És én őszintén hiszem, hogy ez lehetséges.

És tényleg úgy gondolom,
hogy ez a továbblépés útja.

De szeretnénk, ha a férfiak
csatlakoznának hozzánk.

Szeretnénk, ha a férfiak bátrak lennének,
és részt vennének ebben a változásban.

Életem nagy részét azzal töltöttem,
hogy harcot vívtam a férfiak ellen,

de itt

és most

békejobbot nyújtok nektek.

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Köszönöm, köszönöm.

(Taps)