Hogyan formálja személyiségünk a politikát

Dannagal G. Young társadalompszichológus feltárja, milyen kapcsolat áll fenn pszichológiánk és a politika közt; bemutatja, hogy a személyiségtípusok nagyjából két csoportra oszthatók: a liberálisokra, akik a nyitottságot és rugalmasságot részesítik előnyben és a konzervatívokra, akik a rendet és bizonyosságot kedvelik. Hallgassák meg, miért fontos mindkettő bármely társadalom számára, és hogy hogyan használják ki igen veszélyes módon a köztük lévő különbségeket arra, hogy megosszanak bennünket. Mi volna, ha ez nem így lenne?

Politikai és szociálpszichológus vagyok.

Azt tanulmányozom,
hogyan látjuk a világot,

és ez mit jelent a társadalom
és a demokrácia szempontjából –

mint kiderül: elég sokat.

Vannak, akik a világot
biztonságosnak és jónak látják,

ezáltal nincs gondjuk a bizonytalansággal,

és azzal, hogy időt szánjanak
a felfedezésre és a játékra.

Mások nagyon is tisztában vannak
a környezetükben rejlő fenyegetésekkel,

ezért számukra a rend
és megjósolhatóság fontosabb

a nyitottságnál és kísérletezésnél.

Tudományos munkám során azt kutatom,

e két megközelítés hogyan formálja
a gondolatainkat és érzéseinket

a művészettől kezdve a politikáig.

Tanulmányozom azt is,
hogy a politikai elit

és a pártoskodó média
hogyan használja e különbségeket,

hogy gyűlöletet és félelmet keltsen,

és médiarendszerünk gazdasága hogyan
használja ki ugyanezen megosztottságot.

De miután megvizsgáltam ezt,

az érzésem mégsem az, hogy örök
megosztottságra kárhoztattunk,

hanem, hogy rajtunk múlik, hogy megértsük,

mindkét hozzáállás szükséges,
mi több: értékes.

Pl. vegyünk két olyan férfit,
akik oly nagy hatással voltak az életemre.

Először is: néhai férjem, Mike.

Művész volt, a világot biztonságosnak
és jónak látta.

Szívből üdvözölte az életében
a bizonytalanságot és a játékot.

Tulajdonképp az improvizációs színház
hozott minket össze,

ahol a fellépőket odafigyelésre
és nyitottságra tanította,

és arra, ne nyugtalankodjanak,
amiért nem tudják, mi történik majd.

Miután összeházasodtunk,
és megszületett a fiunk,

Mike-ot agydaganattal diagnosztizálták.

A több hónapos kórházi kezelés
és műtétek sora alatt

követtem Mike tanácsát,

és próbáltam a nyitottságot gyakorolni,

próbáltam elfogadni, hogy nem tudom,
mi történik majd.

Mike bizonytalanság iránti toleranciája
tette lehetővé,

hogy túléljem a bizonytalan hónapokat,

és segített, hogy a halála után
új módszerekkel építsem újra az életem.

Másfél évvel Mike halála után

találkoztam jelenlegi férjemmel, PJ-vel.

PJ büntetőjogász,

aki a világot lehetséges jóként látja,

feltéve, ha a fenyegetéseket
megfelelően kezelik.

Ragaszkodik a rendhez
és kiszámíthatósághoz

a napi rutinjában,

az étkezésében,

az öltözködésében.

Ördögien jár az agya,

ám komoly erkölcsökkel,

erős kötelezettségérzettel
és céltudattal bír.

Tiszteli a hagyományokat,
a lojalitást és a családot,

ezért 28 évesen

nem habozott elvenni egy özvegyet,

örökbe fogadni annak kisfiát,

és saját fiaként felnevelni.

PJ egyértelműség
és bizonyosság iránti vágya

hozott stabilitást az életünkbe.

Nemcsak azért osztom meg
Mike és PJ történetét,

mert személyesek,

hanem mert jól szemléltetnek két dologot,
amelyekkel kutatásom során találkoztam.

Először is: pszichológiai jellemvonásaink
határozzák meg, hogyan nyitunk a világra,

másodszor:

egyik megközelítés sem akadályozza meg,
hogy éljük az életünket.

A tragikus az, hogy a média politikai
és gazdasági ösztönzői

e különbségek kiaknázásával

akarnak feldühíteni bennünket,

akarják felkelteni figyelmünket,

akarnak klikkeket létrehozni,

egymás ellen fordítani bennünket.

És sikerült nekik.

Részben, mert ugyanezen jellemvonások

alapvető politikai
és kulturális hitünkkel függnek össze.

A politikai pszichológusok
évekig tanulmányozták,

pszichológiai jellemvonásaink hogyan
befolyásolják politikai hitvallásunkat.

Kísérleteztünk, hogy megértsük,

pszichológiánk, politikánk hogyan formálja
politikai ingerekre adott válaszunkat.

E kutatások szerint

a fenyegetésekkel kevésbé törődő emberek,

akik toleránsak
a bizonytalansággal szemben,

kulturálisan és társadalmilag
sokkal megértőbbek

olyan témákban, mint a bevándorlás,
bűnözés vagy szexualitás.

Mivel tolerálják a bizonytalanságot,

nem akadnak fenn apró részleteken,

és élvezetet lelnek a gondolkodásban
pusztán a gondolkodás kedvéért,

amely megmagyarázza,

miért mások az esztétikai preferenciák
a jobb és bal oldalon,

a liberálisok miért kedvelik
valószínű jobban az olyan dolgokat,

mint az absztrakt művészet,

esetleg a nem egyértelműen végződő
történetek, mint a konzervatívok.

Kutatásom során felfedeztem,

e különbségek megmagyarázzák,

miért értik meg jobban az ironikus
politikai szatírát a liberálisok,

mint a konzervatívok.

Másrészről,

akik szemmel tartják a veszélyeket,

akik a bizonyosság
és egyértelműség kedvelői

politikai, kulturális vagy társadalmi
szempontból, általában konzervatívak.

Állandó készenlétben vannak,

ezért gyorsan és hatékonyan
hoznak döntéseket,

ösztöneik és érzelmeik által vezérelve.

Felfedeztük,
hogy e tulajdonságok magyarázzák,

a konzervatívok miért kedvelik
azon politikai állásfoglalásokat,

amelyek egyértelműen és hatékonyan
behatárolják a fenyegetést és ellenséget.

Fontos azonban,

hogy e hajlandóságok nem feltétlenek,

nem fixen rögzültek.

Egyes liberális felfogásúak
szemmel tartják a veszélyeket,

ahogy vannak konzervatívak is,
akik tolerálják a bizonytalanságot.

Tulajdonképp PJ politikai hitvallása

nem szélsőséges
mértékben tér el Mike-étól.

A pszichológia és politika közti kapcsolat
az adott körülmények függvénye:

kikkel vagyunk, mi folyik körülöttünk.

A probléma, hogy jelenleg

a domináns környezet –

politikai és médiakörnyezetünk –

igényli e különbségek kizárólagosságát,

megerősítését,

sőt azt, hogy fegyverként
lehessen őket használni.

Hatalom- és haszonszerzési okokból

a politika és média néhány szereplője
azt akarja, hogy elhiggyük:

aki tőlünk eltérően látja a világot –

a Mike-ok és PJ-k –

veszélyesek.

A közösségi médiaplatformok algoritmusok
és célcsoportosítás révén

esztétikai elveinknek megfelelő,

megosztó üzeneteket közvetítenek.

Politikai, kulturális és faji üzeneteket.

Minden áldott nap láthatjuk
eme üzenetek pusztító hatását.

Amerikaiakat, akik dühösek,
és félnek a másik oldaltól.

Akik azzal vádolják a másik oldalt,
hogy lerombolják Amerikát.

Ám álljunk meg, gondoljuk át.

Mi történne, ha e különbségeket
sosem használnák fegyverként?

A nyitottság és rugalmasság felé
mutató liberális irányvonal az,

amely lehetővé teszi,
hogy megbirkózzunk a bizonytalansággal,

és lehetővé teszi, hogy új,
kreatív és újító utakra lépjünk,

tudományos felfedezéseket tegyünk.

Gondoljanak olyasmikre,
mint az űrutazás vagy a gyógymódok,

vagy művészeti alkotások, amelyek meg-
és újraalkotnak egy jobb világot.

Az éberség és biztonság,
továbbá hagyományok irányába mutató

konzervatív irányvonal pedig

arra ösztönöz bennünket,

hogy mindent megtegyünk

önnön védelmünk
és stabilitásunk érdekében.

Gondoljanak csak a fegyveres erők
által biztosított védelemre,

a bankrendszerünk nyújtotta védelemre.

Gondoljanak a stabilitásra,

amelyet az olyan demokratikus intézmények
nyújtanak, mint az esküdtszék,

vagy a kulturális hagyományokra,
mint a tűzijáték a Függetlenség Napján.

Mi van akkor, ha a társadalomra
és demokráciára nézve

nem a másik oldal jelenti
a legnagyobb fenyegetést?

Mi van akkor, ha a valódi veszélyt
a politika és média hangadói jelentik,

akik megpróbálják elérni,

hogy azt gondoljuk,
jobban járunk a másik oldal nélkül,

és akik e különbségeket önnön személyes,

pénzügyi és politikai hasznukra fordítják?

Mike és PJ igen különbözően
állt a világhoz,

ám ezen eltérő megközelítések
minden nap gazdagabbá tették az életem.

Ahelyett, hogy hagynánk,

a politikai körülmények és a média
határozzák meg, ki az ellenség,

és abba a hitbe ringatnának,
hogy elhiggyük: ez az igazság,

mi lenne, ha mi alakítanánk
a körülményeket?

Valódi emberek lépnének
kapcsolatba valódi emberekkel,

és önmagukért becsülnénk meg
e két megközelítést:

olyan szükséges ajándékokként, amelyek
segíthetnek túlélni és együtt boldogulni.

Köszönöm.