A legfontosabb a klímaváltozás elleni küzdelemben, hogy beszéljünk róla

Hogyan beszéljünk azzal, aki nem hisz a klímaváltozásban? Ne ismételgessük ugyanazokat az évek óta hangoztatott számadatokat és tényeket – javasolja Katharine Hayhoe klimatológus. Inspiráló, gyakorlatias beszédében Hayhoe bemutatja, miként lehet valódi párbeszédet kezdeményezni olyan közös értékek bevonásával, mint a család, a közösség, a vallás, és arra sarkallni az embereket, hogy felismerjék, fontos számukra az éghajlatváltozás. "Nem adhatjuk fel kétségbeesésünkben" – állítja. "Keresnünk kell a reményt, amely tettre késztet, és ez a remény párbeszéddel kezdődik, mégpedig ma."

Első évemet töltöttem
légkörtudományi professzorként

a Texasi Műszaki Egyetemen.

Akkor költöztünk Lubbockba, Texasba,

amely akkoriban kapta meg
az Egyesült Államok

második legkonzervatívabb városa címet.

Egy kollégám megkért, hogy legyek
vendégelőadó az alapszakos földrajzóráin.

Igent mondtam.

Egy sötét, hatalmas előadóterem fogadott.

Miközben a földtörténeti korok és napjaink

szénciklusáról beszéltem,

a legtöbb diák lehajtott fejjel bóbiskolt,
vagy a telefonját nézte.

Reménykedve vártam a
kérdéseket a beszédem végén.

Valaki azonnal jelentkezett.

Biztatva ránéztem, felállt
és hangosan megkérdezte:

"Maga demokrata, igaz?"

(Nevetés)

"Nem" – válaszoltam. "Kanadai vagyok."

(Nevetés)

(Taps)

Ez volt a tűzkeresztség számomra,

szembesültem ezzel a hozzáállással,
ami sajnos jellemző lett itt az USA-ban,

és növekvő mértékben Kanadában is.

A kérdésnek, hogy elhisszük-e,

hogy változik az éghajlat,

hogy az emberek felelősek érte,

és hogy a hatásai egyre
súlyosabbak és veszélyesebbek,

semmi köze ahhoz, hogy mennyit tudunk
a témáról, vagy milyen okosak vagyunk,

csak ahhoz, hogy hol helyezkedünk el
a politikai spektrumon.

Más számot mutat a hőmérő attól függően,

hogy liberális vagy konzervatív az ember?

Persze, hogy nem.

Mégis, ha a hőmérő azt mutatja,
hogy bolygónk melegszik,

hogy az emberek felelősek érte,

és hogy ezt helyre hozzuk,

minél előbb fel kell hagynunk a fosszilis
tüzelőanyagok használatával –

nos, néhányan inkább
levágnák saját karjukat,

minthogy feljogosítsák a kormányt,

hogy kényelmes életüket megzavarja,
és megmondja, mit csináljanak.

Azt mondani, hogy "Igen, ez valós
probléma, de nem akarom megoldani",

minket tesz a rosszfiúvá,
és senki nem szeretne rosszfiú lenni.

Ehelyett azzal érvelünk:
"Ez a természet körforgása."

"Ez csak a Nap."

Vagy a kedvencem:

"A klimatológusok csak
a pénzért mondják."

(Nevetés)

Ezt legalább hetente egyszer megkapom.

De ezek csupán tudományosan
hangzó ködösítések,

amelyek elvonják a figyelmet
kifogásaink valódi okairól,

amelyeknek semmi köze a
tudományhoz,

csakis kizárólag az ideológiánkról és
az identitásunkról szólnak.

Mikor manapság bekapcsoljuk a tv-t,

X szakértő megállapítja:

"Hideg van odakint,
hol van itt globális felmelegedés?"

Y politikus pedig azt mondja:

"Minden egyes tudósra,
aki szerint ez valós,

találok egyet, aki szerint nem."

Nem meglepő tehát, ha úgy érezzük,
mindenki csak mítoszokról beszél.

De ha megnézzük a számadatokat

és az éghajlatváltozás kommunikálását
kutató Yale-programot,

mely során országszerte több évig
közvélemény-kutatást végeztek,

az eredmények alapján az USA-ban
az emberek 70%-a egyetért abban,

hogy az éghajlatváltozás valós.

70% ugyancsak egyetért azzal,
hogy ez káros a növényekre, az állatokra

és a jövő generációira nézve is.

De ha egy kicsit mélyebbre ásunk,
sokkal érdekesebbé válik a dolog.

Az emberek csupán 60%-a véli úgy,
hogy hatással lesz az USA-ra.

Csak 40% gondolja úgy,
hogy személyesen érinti majd őt.

Arra a kérdésre,
hogy: "Szoktak beszélni róla?"

az emberek kétharmada az USA-ban
azt mondja: "Soha".

Ennél is rosszabb az eredmény
a "Hall róla a médiában?" kérdésre.

Az emberek több mint
háromnegyede nemmel felel.

Ez egy ördögi kör.

A Föld melegszik.

A hőhullámok egyre erősebbek.

Gyakrabban jelentkeznek heves esőzések.

A hurrikánok egyre pusztítóbbak.

A tudósok újabb és újabb
baljóslatú jelentéseket publikálnak.

A politikusok még erősebben elutasítják,

ismételgetik ugyanazon
tudományosnak hangzó mítoszokat.

Mit tehetünk, hogy
megszakítsuk az ördögi kört?

A legelső dolog, amit tehetünk,
pontosan az, amit nem teszünk,

hogy beszélünk róla.

Mondhatják: "Nem vagyok tudós.

Hogyan beszélhetnék én a
sugárzási kényszerről,

vagy a felhők parametrizálásáról ?

Nem tudományos kérdésekről
kell beszélnünk,

több mint 150 éve beszélünk ezekről.

Tudták, hogy a klimatológusok
már körülbelül 150 éve,

az 1850-es években felfedezték,

hogy a szén, földgáz és olaj
kitermelése és elégetése során

gázok keletkeznek, melyek elnyelik a hőt,

és egy plusz takaróba burkolják a Földet.

Ilyen régóta tudjuk.

50 év telt el, mióta a tudósok
felhívták az elnök figyelmét

az éghajlatváltozás veszélyeire.

Az az elnök Lyndon B. Johnson volt.

A társadalomtudományok ráadásul
megtanítottak minket arra,

hogyha valaki az identitását
egy sor tény tagadására építi fel,

az azokról való vita
személyes támadássá válik.

Arra készteti őket,
hogy mélyebbre ássák be magukat,

ez pedig egy árkot eredményez,
ahelyett, hogy hidat építene.

Ha tehát nem tudományos
kérdésekről kell beszélnünk,

vagy ha ezekről felesleges beszélnünk,

akkor miről is kellene?

A legfontosabb,

hogy ne az eszünkre,
és csak adatokra, tényekre hagyatkozzunk,

hanem a szívünkre.

Kezdjük azzal, miért fontos ez számunkra!

Kezdjük a valódi közös értékekkel!

Mindketten szülők vagyunk?

Ugyanabban a lakóközösségben élünk?
Ugyanolyan szabadtéri sportokat szeretünk?

Túrázunk, biciklizünk,
horgászunk vagy akár vadászunk?

Törődünk a gazdasággal
vagy a nemzetbiztonsággal?

A másokkal való kapcsolatteremtés
legalapvetőbb útja számomra

a hit.

Keresztényként hiszem, hogy Isten
teremtette ezt a csodálatos bolygót,

és egyúttal felelőssé is tett minket
minden rajta található élőlényért.

Továbbá hiszem, hogy feladatunk törődni

a legkevésbé szerencsés társainkkal,

akiket szegénység, éhség, betegség

és egyéb dolgok sújtanak.

Ha nem ismerjük, milyen értékei
vannak a másiknak,

beszélgessünk vele, ismerjük meg,
tudjuk meg, mi hajtja!

Ha ez megvan,

már csak össze kell kötni a pontokat
meglévő értékei és a között,

hogy miért kellene
az éghajlatváltozással törődnie.

Őszintén hiszem az elmúlt bő évtizedben
folytatott több ezer beszélgetés alapján,

hogy a világon minden egyes
embernek érdeke,

hogy törődjön az éghajlatváltozással.

Csak még nem kötötték össze a pontokat.

Ezt tehetjük a velük való párbeszéd során.

Az egyetlen ok, amiért
érdekel a klímaváltozás,

az az, hogy ki is vagyok én.

Anya vagyok, tehát érdekel
a gyermekem jövője.

Nyugat-Texasban élek, ahol
már most is elég kevés a víz,

és az éghajlatváltozás hatással van
a rendelkezésre álló vízkészletre is.

Keresztény vagyok, törődöm
az éghajlatváltozással,

mert – ahogyan a katonaság mondja –
kockázatsokszorozó tényező.

Hatással van olyan ügyekre,

mint a szegénység, éhezés,
betegségek, a tiszta víz hiánya,

még politikai válságokat is előidéz,
melyek menekültválságokhoz vezetnek.

Mindezen ügyekre kihat,

és súlyosbítja, rontja őket.

Nem vagyok rotarista,

de amikor első beszédemet
tartottam egy Rotary Clubban,

beléptem, és ott volt
a négykérdéses próba egy plakáton.

Igaz-e?

Feltétlenül!

Tisztességes-e?

Nem, ezért törődöm annyit
az éghajlatváltozással,

mert egyáltalán nem az.

Azok szenvednek a leginkább a hatásaitól,

akik a legkevésbé járultak hozzá.

Tovább kérdeztem:

Javát szolgálja-e mindenkinek,
elősegíti-e a jóakaratot?

Ha megoldjuk, határozottan.

Fogtam a beszédemet és átalakítottam
a négy kérdés alapján,

majd előadtam ennek a konzervatív
üzletemberekből álló csoportnak

Nyugat-Texasban.

(Nevetés)

Sosem felejtem el, hogy a végén

egy helyi banktulajdonos odajött
hozzám csodálkozó arckifejezéssel

és azt mondta: "Tudja, nem voltam biztos
ebben a globális felmelegedésben,

de átment a négy kérdés próbáján."

(Nevetés)

(Taps)

Ezeknek az értékeknek azonban,
valósnak kell lenniük.

Néhány éve beszédet tartottam
egy keresztény főiskolán,

és a beszédem után egy tudós
kolléga odajött hozzám:

"Segítségre van szükségem.

Nagyon igyekszem a helyi egyházakkal

kapcsolatba lépni,

de nem fogékonyak.

Az éghajlatváltozás kérdéseiről
szeretnék velük beszélni."

Azt mondtam: "A legjobb, ha elmondod,

melyik felekezethez tartozol,

ugyanis a legtöbb érték
közös számotokra.

Melyik egyház tagja vagy?"

Egyik egyház tagja sem vagyok,
ateista vagyok – mondta.

(Nevetés)

Ebben az esetben – válaszoltam –
egy hitközösséggel kezdeni

valószínűleg nem a legjobb ötlet.

"Nézzük, mivel szeretsz foglalkozni,
mi érdekel?"

Sikerült egy olyan közösségre találnunk,

amelyhez tartozhat,
így el tudott indulni.

A lényeg, hogy nem kell
liberális zöldpártinak lennünk ahhoz,

hogy törődjünk az éghajlatváltozással.

Elég, hogy ez a bolygó az otthonunk.

Ugyanis nem számít, hol élünk,

az éghajlatváltozás már ma
mindannyiunkat érint.

Ha partvidéken élünk,

számos helyen látni
az ún. napfényes árvíz jelenségét.

Ha Észak-Amerika nyugati részén élünk,

láthatjuk, egyre nagyobb
területet érintenek az erdőtüzek.

A Mexikói-öböltől kezdve a Csendes-óceán

déli részéig számos
tengerparti várost sújtanak

erősebb hurrikánok,
tájfunok és ciklonok,

amelyeket a melegedő óceán idéz elő.

Akár Texasban, akár Szíriában élünk,

azt látjuk, hogy az
éghajlatváltozás miatt

a szárazság sokkal kiterjedtebb,
gyakoribb és súlyosabb.

Bárhol is éljünk, már hatással
van ránk az éghajlatváltozás.

Mondhatjuk: "Oké, rendben.
Beszélhetünk hatásokról.

Halálra ijeszthetjük az embereket,
mert súlyos a helyzet."

És tényleg az, higgyenek nekem.
Tudós vagyok, tudom.

(Nevetés)

De nem a félelem lesz a motivációnk

a hosszú távú, fenntartható változásra,
ami megoldhatja a problémát.

A félelem arra szolgál, hogy
elmeneküljünk a medve elől.

Vagy hogy gyorsabban fussunk
a mellettünk futónál.

(Nevetés)

A probléma megoldásához
észszerű reményre van szükségünk.

Igen, fel kell ismernünk,
hogy mi is forog kockán.

Mindenképp.

De szükségünk van egy szebb jövőképre,

amelyben bőségesen van energiaforrásunk,

stabil a gazdaság,

mindenki számára elérhetőek a források,

amelyben az életünk nem rosszabb,
hanem jobb lesz, mint ma.

Létezik megoldás.

Ezért a második legfontosabb dolog,
amiről beszélnünk kell:

a megoldások – gyakorlati, életképes,
elérhető, vonzó megoldások.

Mint például?

Nincsen csodafegyver,
ahogyan mondani szokás,

de van egy halom sörétes.

(Nevetés)

Egyszerű megoldásokkal
pénzt spórolhatunk,

és csökkenthetjük az
ökológiai lábnyomunkat is.

Igen, villanykörtékkel.

Szeretem az elektromos autóm.

Szeretnék néhány napelemet.

De képzeljék el, ha minden bejárati
ajtó mellett lenne egy kapcsoló,

amellyel távozáskor mindent ki lehetne
kapcsolni a hűtőt kivéve.

És talán a felvevőt.

(Nevetés)

Életviteli döntések: helyi élelmiszereket
enni, lerövidíteni az élelmiszerláncot

és csökkenteni az élelmiszer-pazarlást,
ami világszinten

az egyik legfontosabb dolog,
amit tehetünk a probléma megoldásáért.

Klimatológus vagyok,

és tudom, csak azért utazgatni, hogy
előadásokat tartsak a klímaváltozásról,

nem nélkülözi az iróniát.

(Nevetés)

Az ökológiai lábnyomom legnagyobb
részét az utazás teszi ki.

Ezért gondosan összegyűjtöm
a meghívásokat.

Csak akkor megyek,

ha elég meghívást kapok –

mondjuk hármat, négyet –

néha akár 10-15-öt is egy adott helyről –

így minimalizálni tudom az ökológiai
lábnyomom hatását,

amennyire csak lehet.

Másrészt az előadásaim közel
háromnegyed részét ma már

videoelőadás formájában tartom.

Az emberek gyakran azzal jönnek:
"Ilyet még nem csináltam."

De én azt mondom:
"Próbáljuk meg, működhet."

De elsősorban

arról kell beszélnünk,
mi történik ma világszerte,

és hogy mi történhet a jövőben.

Texasban élek,

az USA összes állama közül Texas
bocsátja ki a legtöbb szén-dioxidot.

Azt kérdezhetik: "Ugyan
mit mondhat Texasról?"

A válasz: sokat.

Tudták, hogy Texasban több
mint 25 000 munkahely van

a szélenergia-iparban?

Elektromosságunk
csaknem 20 százalékát tiszta,

megújuló energiából,
főleg a szélből nyerjük,

habár a Napból is
egyre többet.

Az USA legnagyobb katonai
támaszpontja Fort Hoodban van,

természetesen Texasban.

Szél- és napenergiával működtetik,

mert így 150 millió dollárt takarítanak
meg az adófizetők pénzéből.

Igen.

(Taps)

Mi van azokkal, akiknek nincsenek
olyan forrásai, mint nekünk?

A szubszaharai Afrikában
több milliárd ember

nem fér hozzá más energiaforráshoz,
csak a kerozinhoz,

és az is nagyon drága.

Világszerte

a leggyorsabban növekvő
új energia a napenergia.

Bőségesen van belőle.

Szociális beruházók,
nonprofit szervezetek,

sőt vállalatok is csatlakoznak innovatív,
mikrofinanszírozási programokkal,

mint például a használatalapú rendszer,

így a fogyasztók részletekben vehetik meg
a szükséges áramot,

akár a mobiltelefonjukra is.

Az Azuri cég több tízezer
egységet adott el

11 országban,
Ruandától Ugandáig.

Úgy becsülik, több mint
30 millió órányi elektromosságot

és több mint 10 millió órányi
telefontöltést tettek lehetővé.

Mi a helyzet Kína és India
hatalmas növekvő gazdaságával?

Az éghajlatváltozás hatásai még
váratnak magukra,

de a levegő minőségét érintő
változások már érzékelhetők.

Tudják, hogy a tiszta energia
elengedhetetlen a jövőjük számára.

Kína ezért több százmilliárd
dollárt fektet tiszta energiába.

Elárasztják a szénbányákat,

és vízen lebegő napelemeket
helyeznek el a felszínen.

Egy panda alakú napelemfarmjuk is van.

(Taps)

(Nevetés)

Igen, még mindig égetnek szenet.

De már az összes széntüzelésű
erőművet bezárták Pekingben.

Indiában igyekeznek negyedmilliárd

halogén izzót LED-izzóra cserélni,

ami hétmilliárd dollárnyi
energiaköltséget takarít majd meg nekik.

Zöld munkahelyekbe fektetnek,

és igyekeznek szénteleníteni
az egész járműparkjukat.

India lehet az első ország,
amely elsősorban

nem fosszilis üzemanyagokra
támaszkodva iparosít.

A világ változik.

De nem elég gyorsan.

Sokszor úgy látjuk ezt a problémát,

mint a domb lábánál
egy hatalmas sziklát,

amelyet csak néhány kéz
próbál felgörgetni a dombra.

A valóságban a szikla már
a domb tetején van,

és több százmillió, de lehet,

hogy több milliárd kéz próbálja lelökni.

De nem elég gyorsan.

Hogyan gyorsítsuk fel a sziklát, hogy
időben megakadályozzuk a klímaváltozást?

Eltalálták.

A legfontosabb beszélni róla.

A lényeg a következő:

a klímaváltozás hatással
van önökre és rám, itt és most,

ott, ahol élünk.

Ha együttműködünk, megoldhatjuk.

Való igaz, ijesztő probléma.

Senki nem tudja ezt jobban,
mint mi, klimatológusok.

De nem adhatjuk fel
kétségbeesésünkben.

Keresnünk kell a reményt,

amely tettre késztet.

És ez a remény párbeszéddel
kezdődik, mégpedig ma.

Köszönöm.

(Taps)