Bonjour, je m'appelle Gala,
et aujourd'hui,
je voudrais vous parler de quelque
chose de très important dans ma vie.
J'ai dix ans,
je suis une petite fille normale
comme les autres.
Je suis en CM2
à l'École espagnole à Paris.
Je fais de la danse classique, du flamenco
et je joue de la guitare.
Un jour, en voiture avec ma mère
et mon frère Gabriel,
on a vu un immense panneau
sur une grande tour à Paris.
Sur ce panneau,
il y avait l'image d'un petit garçon,
le visage en colère, les bras croisés,
où on pouvait lire :
« Un cancer à 7 ans, sérieux ? »
« Sérieux, Maman ?
Mais comment c'est possible, Maman ? »
Et elle m'a répondu :
« C'est l'injustice de la vie.
Nous avons de la chance
d'être en bonne santé,
et nous devons soutenir la médecine
pour guérir tous ces enfants. »
Et puis, chaque jour que je prends le bus,
je vois des gens par terre
sous la pluie, le froid.
Et puis chaque soir,
mes parents reçoivent
des courriers d'associations
qui montrent des images insupportables.
Vous voyez ces enfants décharnés
entre la vie et la mort,
à trois ans, deux ans, dix mois ?
C'est une honte !
Et du plus profond de mon cœur,
je ne veux plus voir ça.
C'est injuste que certains aient
et que d'autres non.
Depuis toujours, je vois
qu'il y a beaucoup d'injustices.
C'est pour cela
que j'ai créé une association
qui permet de combattre la pauvreté
et d'aider les enfants hospitalisés.
Cette association s'appelle
le « Trèfle rouge ».
Le trèfle, c'est le bonheur
et la chance pour tout le monde.
Oui, tout le monde !
Et rouge, car ça me fait penser
à la Croix-Rouge,
qui vient toujours en aide et qui soigne.
Ce que je vous demande,
c'est de ne pas garder
votre argent pour rien.
Si vous donnez, vous aidez,
et donc vous sauvez.
Je ne suis pas l'Abbé Pierre,
ni Coluche ou Sœur Emmanuelle,
je suis Gala.
Et moi, Gala, dix ans,
je préfère sauver
dix enfants que personne.
(Applaudissements)
Sœur Emmanuelle a dit quelque chose
de très important pour moi :
« Écouter, comprendre,
pour mieux répondre
aux besoins des plus démunis.
Et là, tout est possible. »
Moi, désormais, pour mon anniversaire,
je vais demander à mes copains,
ma famille, des dons pour mon association,
et arrêter avec tous ces objets
qui envahissent ma chambre
et qui ne me rendent pas plus heureuse.
Si tout le monde faisait ça,
alors le monde irait beaucoup mieux.
La générosité n'a pas d'âge,
nous pouvons tous donner.
Tous ces enfants heureux dans leur vie,
je les invite à donner un petit peu,
c'est cela qui donne du sens à la vie,
et c'est cela qui donne du sens à ma vie.
Et ne me dites pas que c'est impossible !
Merci.
(Applaudissements)
مرحبًا، اسمي غالا،
واليوم،
أريد أن أحدثكم عن شيء مهم جدًا في حياتي.
عمري عشر سنوات،
أنا فتاة صغيرة عادية مثل الآخرين.
أنا في الصف الخامس
في المدرسة الإسبانية في باريس.
أجيد الرقص الكلاسيكي والفلامينكو،
كما أعزف على الغيتار.
ذات يوم، كنت في السيارة
مع أمي وأخي غابريال،
ورأينا لوحة ضخمة على أحد أبراج باريس.
على هذه اللوحة،
كانت توجد صورة لصبي صغير غاضب يضمّ ذراعيه
حيث يمكننا أن نقرأ:
"السرطان في عمر سبع سنوات، حقًا؟"
"هل هذا حقيقي يا أمي؟"
"لكن كيف يمكن أن يحدث ذلك يا أمي؟"
ردت عليّ قائلة:
"هذا ظلم الحياة.
نحن لدينا الحظ لنتمتع بصحّة جيّدة
ويجب علينا أن ندعم الطب
لشفاء كل هؤلاء الأطفال."
وبعد ذلك، كلما ركبت الباص،
أرى أشخاصًا يفترشون الأرض
تحت المطر وفي البرد.
ثم كل مساء،
يتلقى أهلي رسائل من الجمعيات
تُظهر صورًا مؤلمة.
هل ترون هؤلاء الأطفال الهزيلين
بين الحياة والموت
بعمر ثلاث سنوات، سنتين، عشرة أشهر؟
هذا عار!
ومن أعماق قلبي
لا أودّ رؤية ذلك بعد الآن.
من الظلم أن يمتلك البعض ويُحرم آخرون.
دائمًا ما أرى أنه يوجد الكثير من الظلم.
من أجل ذلك أنشأت جمعية
تسمح بمحاربة الفقر
وتساعد الأطفال على الاستشفاء.
تدعى هذه الجمعية: "النفل الأحمر".
النفل هو السعادة والحظ لجميع الناس.
نعم، جميع الناس!
والأحمر لأنه يذكرني بالصليب الأحمر،
الذي يقدم دائمًا المساعدة والمعالجة.
ما أطلبه إليكم
ألّا تحتفظوا بأموالكم لأجل لا شيء.
إذا تبرعتم، وساعدتم فإذًا أنتم تنقذون.
أنا لست "آبي بيار" ولا "كلوش"
ولا "الأخت إيمانويل"،
أنا "غالا".
وأنا غالا، عمري عشر سنوات،
أفضل أن أنقذ عشرة أطفال
على ألّا أنقذ أحدًا.
(تصفيق)
قالت الأخت إيمانويل شيئًا مهمًا جدًا
بالنسبة إلي:
"أصغ، وافهم
لاستجابة أفضل لحاجات الفقراء.
وحينها، كل شيء ممكن!"
أنا، من الآن فصاعدًا، ومن أجل عيد ميلادي،
سوف أطلب من أصدقائي وعائلتي
تبرعات لأجل جمعيتي،
والتخلي عن كل تلك الأشياء
التي تجتاح غرفتي
والتي لا تمدني بأيّة سعادة.
إذا قام كل الناس بذلك
فسيصبح العالم مكانًا أفضل.
الكرم ليس له عمر،
نستطيع كلنا أن نعطي.
إلى كل أولئك الأطفال السعداء في حياتهم،
أنا أدعوهم لأن يعطوا قليلًا
هذا ما يعطي الحياة معنًى،
وهذا ما يعطي حياتي معنًى.
ولا تقولوا لي أن ذلك مستحيل!
شكرًا لكم.
(تصفيق)
Hello, my name is Gala,
and today,
I want to talk about something
very important in my life.
I'm 10 years old.
I'm a normal girl like any other.
I'm a fifth-grader
in the Spanish School in Paris.
I do ballet, flamenco,
and I play the guitar.
One day, in the car with my mother
and my brother Gabriel,
we saw a huge sign
on a tall tower in Paris.
On this sign,
there was a picture of a little boy
with an angry face and crossed arms,
which read, "Having cancer
at the age of seven, seriously?"
"Seriously, Mom?
But how is that possible, Mom?"
And she replied:
"It is the injustice of life.
We are lucky to be healthy,
and we must support the medicine
to cure all these children."
And every day I take the bus,
I see people on the ground
in the rain, in the cold.
And every night,
my parents receive letters
from associations
that show unbearable images.
You see these between-life-and-death
emaciated children,
three-year-olds,
two-year-olds, ten-month-olds?
It's a shame!
And from the depths of my heart,
I never want to see that.
It's unfair that some have
and others don't.
Historically, I see
that there are many injustices.
That's why I created an association
which allows us to combat poverty
and help hospitalized children.
This association is called "Red Clover."
The clover signifies happiness
and luck for everyone.
Yes, everyone!
And "red," because it reminds me
of the Red Cross,
which always helps and cares.
What I'm asking you
is not to save your money for nothing.
If you give, you help;
therefore, you save.
I'm not Abbé Pierre or Coluche
or Sister Emmanuelle.
I'm Gala.
And I, Gala, a 10-year-old,
I'd rather save 10 children than no one.
(Applause)
Sister Emmanuelle said something
very important for me:
"Listen, understand
to better meet the needs of the poorest.
And then everything is possible."
I, now, for my birthday,
I'll ask my friends and family
to donate to my association
and stop giving me all this stuff
that invades my room
and that doesn't make me happier.
If everyone did that,
then the world would be
a much better place.
Generosity knows no age;
we can all give.
All these children happy in their lives,
I invite them to give a little bit.
This is what gives meaning to life,
and this is what gives meaning to my life.
And do not tell me it's impossible!
Thank you.
(Applause)
Thank you.
Jó napot!
A nevem Gala,
és olyasmiről fogok ma beszélni önöknek,
ami nagyon fontos nekem.
10 éves vagyok,
normális kislány, mint a többiek.
CM2-be, vagyis 5. osztályba járok
egy spanyol iskolában, Párizsban.
Társastáncolok,
flamenkózok és gitározok is.
Egyszer mikor anyukámmal és az öcsémmel,
Gabriellel utaztunk autóval,
láttunk egy hatalmas transzparenst
Párizs egyik nagy toronyházán.
Ezen a hirdetésen
egy haragos arcú kisfiú nézett ránk
a mellén összekulcsolt kezekkel.
A felirat a következő volt:
"Rák hétévesen? Ez komoly?"
"Komoly, anyu?
De hogy lehet ez, anyu?" – kérdeztem.
Erre ő így válaszolt:
"Ez az élet igazságtalansága.
Szerencsénk van,
mert egészségesek vagyunk.
Támogatnunk kell az orvostudományt,
hogy meggyógyíthassák a beteg gyerekeket."
Minden nap, amikor buszra ülök,
embereket látok a földön
esőben, hidegben.
És minden este látom,
hogy a szüleim leveleket kapnak
különböző alapítványoktól
borzasztó képekkel.
Tudják, csontsovány gyerekek,
akik élet-halál harcot vívnak
két- vagy háromévesen, tíz hónaposan?
Szégyen!
És a szívem legmélyéről mondom,
nem akarom többé ezt látni.
Igazságtalan, hogy egyesek
túlélik, mások nem.
Mindig is azt láttam,
hogy sok az igazságtalanság.
Ezért létrehoztam egy alapítványt
a szegénység leküzdésére
és a kórházban fekvő gyermekek
megsegítésére.
Az alapítvány neve: Piros Lóhere.
Lóhere, mert szerencsét
és esélyt ad mindenkinek.
Igen, mindenkinek!
És piros, mert a Vöröskeresztre
emlékeztet,
amely mindig segít és ápol.
Azt kérem önöktől,
ne őrizgessék a pénzüket hiába.
Ha adományoznak, segítenek,
ezáltal életeket mentenek.
Nem vagyok Szent Péter,
sem Coluche, sem Emmanuelle nővér.
Gala vagyok.
És én, a 10 éves Gala,
inkább mentek meg 10 gyereket,
mint senkit.
(Taps)
Emmanuelle nővér valami
számomra nagyon fontosat mondott:
"Hallgassuk meg, értsük meg
a gyámoltalanok szükségleteit,
hogy jobban segíthessünk nekik,
és akkor minden megtörténhet."
Én ezentúl a születésnapomra
adományokat fogok kérni
a barátaimtól és a családomtól,
a rengeteg tárgy helyett,
amikkel már tele van a szobám,
és amik többé már nem tesznek boldoggá.
Ha mindenki ezt tenné.
a világ sokkal jobb lenne.
Az önzetlenség nem kor kérdése,
mindannyian adhatunk.
Minden boldog gyereknek üzenem,
hogy adjanak valami apróságot.
Ez ad értelmet az életünknek.
Ez ad értelmet az én életemnek.
És ne mondja senki, hogy lehetetlen!
Köszönöm.
(Taps)
Здравствуйте, меня зовут Гала,
и сегодня
я хотела бы рассказать кое о чём
очень важном в моей жизни.
Мне 10 лет,
я такая же девочка, как и другие.
Я учусь в пятом классе
испанской школы в Париже.
Я занимаюсь классическими танцами,
фламенко и играю на гитаре.
Однажды я ехала в машине
с мамой и моим братом Габриэлем.
Мы увидели гигантский плакат
на высокой башне в Париже.
На этом плакате
был изображён маленький мальчик
с гневным лицом, со скрещёнными руками,
и было написано:
«Рак в семь лет, серьёзно?»
«Серьёзно, мама?
Но как это возможно, мама?»
И она ответила мне:
«Это несправедливость жизни.
Нам повезло, что мы здоровы,
и мы должны поддерживать медицину,
чтобы вылечить всех этих детей».
Помимо этого каждый день,
садясь в автобус,
я вижу людей на земле
под дождём, на холоде.
Также каждый вечер
мои родители получают письма
от различных ассоциаций
с невыносимыми картинками.
Вы видите этих истощённых детей,
на грани жизни и смерти,
которым три года, два года, 10 месяцев?
Это позор!
И я от всей души говорю,
что не хочу больше этого видеть.
Несправедливо, что некоторые
что-то имеют, а другие нет.
В мире много несправедливости.
Вот почему я создала ассоциацию,
которая позволяет бороться с бедностью
и помогать госпитализированным детям.
Эта ассоциация называется
«Красный клевер».
Клевер — это счастье и удача для всех.
Да, для всех!
А красный, потому что
я думала о Красном Кресте,
который всегда приходит
на помощь и заботится.
Всё, что я прошу у вас, —
не копите деньги просто так.
Если вы отдаёте,
вы помогаете, и так вы спасаете.
Я не Аббат Пьер, не Колюш
или сестра Эммануэль,
я — Гала.
И я, Гала, десяти лет,
предпочитаю спасти 10 детей, чем никого.
(Аплодисменты)
Сестра Эммануэль сказала
кое-что очень важное для меня:
«Нужно слушать и понимать,
чтобы помочь нуждающимся.
Тогда всё возможно».
Теперь в свой день рождения
я попрошу друзей и семью
сделать пожертвования в мою ассоциацию
вместо подарков, которые лишь
занимают место в комнате
и не делают меня счастливее.
Если так будут поступать все,
мир станет намного лучше.
У щедрости нет возраста,
мы все можем что-то давать.
А всех счастливых по жизни детей
я приглашаю отдавать что-то нуждающимся.
именно это придаёт жизни смысл.
Это придаёт смысл моей жизни.
И не говорите мне, что это невозможно!
Спасибо.
(Аплодисменты)
Спасибо.
(Аплодисменты)