Ha gyerekre, bizalmas barátra vagy romantikus partnerre gondolunk, a szeretet szó jut eszünkbe, és azonnal más érzelmek is ránk törnek: öröm és remény, izgalom, bizalom és biztonság, és, igen, néha szomorúság és csalódás is. Tán nincs más szó a szótárban, amelyhez jobban kötődnénk, mint a szeretethez. Noha központi fontosságú az életünkben, érdekes, hogy kifejezetten nem tanuljuk, hogyan kell szeretni. Barátságot kötünk, korai romantikus kapcsolatokban evickélünk, megházasodunk, és újszülöttet hozunk haza a kórházból abban a meggyőződésben, hogy majd rájövünk a szeretet módjára. De az az igazság, hogy gyakran megbántjuk és nem tiszteljük szerettünket. Apróságnak látszik barátunkat rávenni, hogy velünk töltse az idejét, vagy belepillantani társunk üzeneteibe, vagy megszégyeníteni a gyereket, ha nem hajt az iskolában. Mindegyikünk lehet helytelen viselkedés áldozata, és bármelyikünk viselkedhet helytelenül. Ez emberi jellemvonás. De mind közül a legártalmasabb, amit szerettünknek okozhatunk: az a bántalmazás és az erőszak. A kapcsolaton belüli bántalmazást minden harmadik nő és minden negyedik férfi elszenvedi élete során. Ilyen statisztikák hallatán, a legtöbben tiltakozunk: "Ugyan, velem ez nem történhet meg." Ösztönösen elhessegetjük az abúzus és erőszak szavakat, azt gondolván, hogy csak mással, máshol történik meg. Valójában, az ártalmas kapcsolatok és az erőszak mindenhol jelen van. Csak másképpen nevezzük őket, és nem hozzuk összefüggésbe egymással. Az abúzus elfajult szeretetnek álcázva lopakodik be életünkbe. Az One Love szervezetben dolgozom. Olyan család alapította, amelynek lányát, Yeardleyt megölte az ex-barátja. Senki nem számított erre a tragédiára, de visszatekintve a szülők rádöbbentek, hogy voltak ráutaló jelek, csak senki nem értelmezte a látottakat. Őrültségre, drámára vagy a túl sok italra fogták, és az ex-barát tetteit senki sem annak értette, amik voltak: tisztán értelmezhető vészjelzéseknek. A család rájött, hogy ha valaki tanulta volna ezeket a jeleket, akkor a lányuk halála megelőzhető lett volna. Mai küldetésünk, hogy meggyőződjünk, hogy mások megtudják azt, amit Yeardley és barátai nem tudtak. Három fő célunk van: kialakítsuk ennek a kínos és kellemetlen témának a nyelvezetét. Megerősítsük a barátok frontvonalát, hogy segítsenek. Eközben fejlesszük a szeretetkészségünket. Ennek érdekében fontos tudatosítani a kedvezőtlen jeleket, melyeket sokszor elmulasztunk, és munkánkat összpontosítsuk arra, hogy lehetőségünk legyen fiatalokkal beszélgetni. Ahogy látható, nagyon komoly dologról van szó – az adott téma miatt –, így ma a lehető legegyszerűbb, de gondolatébresztő módszert használom: a párbeszédet. Segítségével tudatosítom az ártalmas szeretet ismérveit. Az első: az intenzitás. (Videó) Kék: Napok óta nem láttalak. Hiányoztál. Narancs: Nekem is hiányoztál. (#ez szeretet) Kék: Öt percig nem láttalak. Éveknek tűnt. Mit tettél öt egész percig nélkülem? Narancs: Három perc volt. (#nem szeretet) Katie Hood: Felismerik a mintát? Én igen. A bántalmazó kapcsolat sem annak indul. A kezdet mindig izgalmas és felüdítő. Intenzív vonzalom és érzelmek jellemzik, lerohanás. Kellemes érzés. Szerencsésnek érezzük magunkat, mint aki megütötte a főnyereményt. De a káros szeretetnél ezek az érzelmek idővel átalakulnak izgalmasból nyomasztóvá, majd akár fojtogatóvá válnak. A gyomrunkban érezzük őket. Előfordulhat olyankor, ha új barátunk vagy barátnőnk hamarabb vall szerelmet, semmint készen állnánk rá, vagy mindegyre megjelenik, írogat vagy sokszor felhív. Lehet türelmetlen, ha késve válaszolunk, még akkor is, ha tudja, hogy van más elfoglaltságunk is a nap folyamán. Fontos megjegyezni, hogy nem annak van jelentősége, hogyan kezdődik a kapcsolat, hanem hogy merre alakul. Alapvető, hogy az új kapcsolat elején figyeljünk az érzéseinkre. Megfelel az intimitás üteme? Úgy érezzük, hogy van mozgásterünk? Lényeges, hogy szavakba foglaljuk szükségleteinket. Kéréseinket tiszteletben tartják? A második jellemző: az elszigetelődés. (Videó) N2: Találkozunk? N1: Barátommal minden hétfőn szórakozó napot tartunk. (#szeretet) N2: Találkozunk? N1: Barátommal minden hétfőn szórakozó napot tartunk. N2: És holnap? N1: Szundi keddünk van. N2: Szerdán? N1: Barátok nélküli nap. (#nem szeretet) KH: Az elszigetelődés a leggyakrabban félreértett és figyelmen kívül hagyott jel az ártalmas szeretetben. Miért? Mert minden új kapcsolat azzal kezdődik, hogy erősen vágyunk az együttlétre, könnyen átsiklunk a módosuláson. Az elszigetelés akkor tűnik fel, amikor az új barátunk folyton elvon a barátainktól és családunktól, a támogatóinktól, és kisajátít magának. Ilyeneket mondhat: "Miért vagy mindig velük? Olyan lúzerek." Ezt a legjobb barátainkról, vagy: "Azt akarják, hogy szakítsunk. Ellenünk vannak." Ezt a családunkról. Az elszigeteléskor kételyt ültetnek belénk minden ismerősünkkel kapcsolatban. Az igazi szeretet megengedi a függetlenséget, szeretnek kettesben lenni, de ápolják kapcsolataikat és tevékenykednek, mint előtte. Eleinte minden éber pillanatot együtt tölthetünk, de idővel kulcsfontosságú megtartani függetlenségünket. Ennek érdekében legyenek programjaink a barátainkkal, tartsuk a kapcsolatot, és erre biztassuk társunkat is. Az ártalmas szeretet harmadik jellemzője: a túlzott féltékenység. (Videó): Kék2: Minek örülsz? Kék1: Már követ Instagramon. Kék2: Miért vagy ideges? Kék1: Már úgyszólván mindenhova követ. (#nem szeretet) KH: Ahogy a mézeshetek múlnak, úrrá lesz a túlzott féltékenység. A társunk követelőzőbb lesz, állandóan akarja tudni, hol vagyunk és kivel, vagy követni kezdhet mindenhova, interneten és a valóságban. A túlzott féltékenységhez társul a birtoklási vágy és a bizalmatlanság; társunk gyakran flörtöléssel vagy megcsalással vádaskodik, és visszautasítja magyarázatunkat, hogy nincs oka aggodalomra, mert csak őt szeretjük. A féltékenység jelen van minden emberi kapcsolatban, de a túlzott féltékenység az más. Fenyegető, reménytelen és haragos véglete. A szeretetben nincs helye. A negyedik jellemző: a becsmérlés. (Videó): Kék: Akarsz csavarogni? N1: Tanulnom kell. Kék: Kitűnő leszel, csodálatos vagy. (#szeretet) Kék: Akarsz csavarogni? N1: Tanulnom kell. Kék: Úgyis hiába, meg fogsz bukni. Hülye vagy hozzá. (#nem szeretet) KH: Hát, igen. A nem megfelelő szeretetnél lehetnek gyilkos szavak. A vidám és gondtalan beszélgetések átfordulnak aljasra és kínosra. Lehet, a társunk sértő módon kigúnyol, vagy kárunkra viccelődik és mesél, rajtunk nevet. Mikor megpróbáljuk elmagyarázni, hogy az érzéseinkbe gázolt, akkor leállít, és túlreagálással vádol. "Miért vagy ennyire érzékeny? Mi a gondod ezzel? Válaszolj!" Belénk fojtja a szót ezzel. Tisztán látszik, hogy ott kellene hagyjuk őt. A szavaival építenie kellene, nem romba döntenie. Őrizze meg titkainkat, és legyen hűséges. Magabiztosabbá kellene tegyen, nem bizonytalanabbá. Végül az ötödik jellemző: a határozatlanság. (Videó) N1: Szomorú lennék, ha vége lenne. N2: Én is. (#szeretet) N1: Depressziós lennék, ha valaha szakítanánk. Végeznék magammal miatta. Megtenném! Ne is próbálj megállítani! (#nem szeretet) KH: Gyakori szakítások és kibékülések, csúcsok és mélypontok, feszültség jellemzi a határozatlanságot. Könnyes, frusztráló viszályok, érzelmi kapcsolódásoktól követve, gyűlölködő és sértő megjegyzések jellemzik: Pl. "Senkiházi vagy, fogalmam sincs, miért vagyok veled?" melyeket gyors bocsánatkérés követ, s ígéret, hogy soha többet nem fordul elő. Annyira benne vagyunk a kapcsolati hullámvasútban, hogy ezen a ponton fel sem tűnik, hogy ártalmas, akár veszélyes fázisba lépett a kapcsolatunk. Valóban nehéz meglátni, mikor vált át a nem megfelelő szeretet erőszakba, de határozottan kijelenthető, hogy minél több jellemző felismerhető a kapcsolatunkban, annál ártalmasabb vagy talán veszélyes úton járunk. Ha ösztönünk azt súgja, hogy szakítsunk, és lépjünk tovább, mint ezt legtöbbször tanácsoljuk is barátainknak, mikor rossz kapcsolatban vannak, nem mindig célravezető ez a tanács. A szakítástól elszabadulhatnak az indulatok. Ha erőszak fele tartunk vagy erőszakos kapcsolatban vagyunk, akkor szakértő segítségét kell kérni, hogy biztonságosan vessünk ennek véget. Ez nem csak a romantikus kapcsolatról vagy az erőszakról szól. A káros szeretet jellemzőinek felismerése segíthet majdnem bármely kapcsolatunkat felmérni és értelmezni. Lehet, hogy megértjük, miért csalódunk egyik barátunkban, vagy miért bátortalanodunk el, szorongunk valamelyik családtagunkkal beszélgetve. Talán azt is felfedezzük, hogy durvaságunk vagy féltékenységünk milyen nehézséget okoz munkatársainknak. A megértés a fejlődés első lépése. Míg kapcsolataink javításán dolgozunk, egyeseket el kell felejteni, és naponta javíthatunk a meglévőkön. Íme, a nagyszerű hírem: nincs kőbe vésett tudomány. Nyílt beszélgetés, kölcsönös tisztelet, kedvesség, türelem, ezeket alkalmazhatjuk nap mint nap. A gyakorlat határozottan segít nekünk, de szavamra, soha nem leszünk tökéletesek. Nekem életformám lett, naponta foglalkozom vele, és beszélek a helyes kapcsolatokról, mégis ejtek hibákat. Pár nappal ezelőtt próbáltam az ajtón kívülre tenni négy gyerekem, akik vitáztak, civakodtak és a reggelit kritizálták, és elszakadt a cérna nálam. Tudatosan dühös éllel rájuk ripakodtam: "Mindenki elhallgasson, és tegye, amit mondok! Ti vagytok a legrosszabbak! Betiltom a tévénézést és az édességet, és mindazt, amit valaha élvezhetnétek az életben!" (Nevetés) Mindenki járt már így? (Taps) Határozatlanság és leszólás. Legidősebb fiam felém fordult, és azt mondta: "Anya, ez nem szeretet." (Nevetés) Először gyilkos gondolataim támadtak, mert visszabeszélt nekem. Higgyék el nekem. De összekaptam magam, és tudják, mire jutottam? Hogy büszke vagyok rá. Büszke vagyok, hogy ki tudta fejezni magát, hogy leállítson. Szeretném, ha minden gyermekem megértené, hol a határ, hogy bánnak velük, és tudják szavakba foglalni, s ha ezt a határt megsértik, ne tűrjék el. Sokáig kényesen kezeltük a kapcsolati témát, bár a kapcsolatalakító képesség egyik legalapvetőbb és nehezen kiépíthető dolog az életben. Az ártalmas jellemzők megértése, nemcsak abban segít, hogy elkerüljük az ártalmas szeretet csapdáját, hanem az egészséges kapcsolatok művészetének értése és gyakorlása helyrehoz majdnem minden életterületet. Teljesen meg vagyok győződve, hogy miközben a szeretet ösztön és érzelem, addig a helyes szeretet képessége tanulható és fejleszthető idővel. Köszönöm. (Taps)