Művészet a mesterséges intelligencia korában

Milyen lehet vajon egy gép elméje? A ,,Szárnyas fejvadász" jövőbeli Los Angelesének városi látképe ihlette Rafik Anadol médiaművészt arra, hogy stúdiójában ötvözze a művészetet a mesterséges intelligenciával, építészekkel, adattudósokkal, idegtudósokkal, zenészekkel és egyéb szakemberekkel karöltve. Legyen tanúja földöntúli installációknak, amelyek után újragondolhatja a technológia és a kreativitás jövőjét.

Üdv, Refik vagyok, médiaművész.

Festék gyanánt adatokat használok,

és intelligens ecsettel festek,

amelyet mesterséges intelligencia irányít.

Építészeti tereket használok
festővászonnak,

és gépekkel együttműködve

ösztönzöm az épületeket,
hogy álmodjanak és kápráztassanak el.

Lehet, hogy most azon tűnődnek,
mi ez az egész?

Kérem, hadd mutassam be, hogy miből
is áll a munkám és a világom.

Nyolcéves voltam, amikor megtapasztaltam
a képzelet hatalmát,

még isztambuli gyermekkoromban.

Egy szép napon anyám
hozott nekem egy videókazettát,

amelyen a ,,Szárnyas fejvadász" című
sci-fi volt.

Tisztán emlékszem, hogyan babonázott meg

a jövőbeli Los Angeles lenyűgöző
városképének látványa,

olyan helyé, amelyet még nem láttam
sosem azelőtt.

Ez a látomás vált álmodozásaim
egyik legfőbb motívumává.

2012-ben, amikor Los Angelesbe érkeztem,

hogy médiaművész szakon tanuljak,

béreltem egy autót,
és bejártam a belvárost,

hogy saját szememmel lássam
a közeljövő csodálatos világát.

Emlékszem egy bizonyos mondatra,

ami újra és újra eszembe jutott:

az a jelenet, amikor a Rachel nevű android

rájön, hogy az emlékei igazából
nem is az ő emlékei,

és amikor Deckard elmondja neki,
hogy azok valójában valaki más emlékei.

Azóta a pillanat óta

az egyik fő ihletforrásom ez a kérdés.

Mit tehet egy gép valaki más emlékeivel?

Vagy, hogy másképpen fogalmazzak:

mit jelent a mesterséges intelligencia
a 21. században?

Bármely android vagy intelligens gép

csak akkor intelligens,
ha mi együtt dolgozunk vele.

Felépíthet dolgokat,

amelyeket az emberi intelligencia
szándékozik létrehozni,

ám szűkös erőforrásai miatt nem képes rá.

Gondoljunk pl. a tevékenységeinkre
és közösségi hálóinkra.

Annál okosabbak lesznek,
minél többet foglalkozunk velük.

Ha a gépek képesek tanulni
vagy emlékeket feldolgozni,

akkor képesek álmodni is?

Képzelődni is?

Akaratlanul is emlékezni,

vagy összekötni több ember álmait?

A 21. században az intelligens gép
csak azt jelenti, hogy nem felejt semmit?

És ha igen,

akkor vajon nem ez-e a legnagyobb áttörés
az évszázados törekvésünkben

a történelem rögzítésére a médiában?

Más szavakkal

meddig jutottunk Ridley Scott
Szárnyas fejvadásza óta?

2014-ben alapítottam meg a stúdiómat.

Építészeket,

programozókat, adatelemzőket,
idegtudósokat,

zenészeket és írókat is meghívtam,

hogy segítsenek megvalósítani az álmaimat.

Használhatjuk-e az adatot festékként?

Ez volt a legelső kérdés,
amelyet feltettünk,

amikor elkezdtük a médiaművészetet
építészettel kombinálni

és a virtuális világot a fizikai
valósággal ötvözni.

Így elkezdtük kigondolni azt,
amit én az adat költészetének nevezek.

Az egyik első projektünk,
a "Virtuális ábrázolások"

egy köztéri adatszobor volt

San Francisco városa megbízásából.

A mű arra invitálja a közönséget,

hogy egy látványos esztétikai élmény
részesei legyenek

egy élettel teli városi térben

azáltal, hogy magának a városnak
a dinamikus kapcsolati hálóját ábrázolja.

Ez eszünkbe juttatja azt is,

hogy a mindennapi életünkben
láthatatlan adatok,

mint pl. az itt látható
Twitter-bejegyzések

láthatóvá tehetők,

és érzékszervekkel felfogható
tudássá alakíthatók.

Igazából az adat csak akkor válik
tudássá, ha megtapasztaljuk,

a tudás és a tapasztalat
sokféle alakot ölthet.

Amikor ezeket a kapcsolatokat

térképeztük fel a mesterséges
intelligencia hatalmas potenciáljával,

eltöprengtünk azon, hogy mi lehet
az összefüggés az ember érzékei

és a természetet utánzó gép
képessége között.

Ez a kutakodás akkor kezdődött,
amikor széladatokból festettünk.

Ezek grafikusan megjelenített
versek voltak,

melyek szélérzékelőkből gyűjtött
adathalmazok alapján jöttek létre.

Ezután generatív algoritmusokat
használtunk,

hogy átalakítsuk a szél sebességét,
a széllökéseket és a szélirányt

éteri adatfestékké.

Az eredmény pedig egy meditatív
és elgondolkodtató élmény lett.

Ez a Boszporusz nevű kinetikus adatszobor

hasonló kísérlet volt arra,
hogy megkérdőjelezzük,

képesek vagyunk-e újraértelmezni
a természeti jelenségeket.

Nagyfrekvenciás radar használatával
a Márvány-tengerről

tengerfelszíni adatokat gyűjtöttünk,

és a gépi intelligenciával
megjelenítettük dinamikus mozgását.

Azt az érzetet hozzuk létre,

hogy a látogató elmerül a nyugodt,
mégis folyton változó tenger látványában.

Az elmével való látást
gyakran képzeletnek nevezzük,

és számomra az építészettel
való képzeletjáték

több, mint csupán üveg, fém vagy beton,

ehelyett a néző bevonásának és az épített
környezet kibővített megtapasztalásának

egészen szokatlan lehetőségeivel
kísérletezem.

A mesterséges intelligencia kutatása
napról napra halad előre,

és ez olyan érzetet kelthet bennünk,

hogy egy nálunk nagyobb

és jobban informált rendszerbe
vagyunk bekötve.

2017-ben felfedeztünk
egy mindenkinek elérhető,

kulturális dokumentumokat
tartalmazó isztambuli könyvtárat,

és elkezdtünk dolgozni az ,,Álmodik
a levéltár" című projektünkön,

amely az egyik első, MI-vel
működő közösségi installáció,

amely kb. 1,7 millió dokumentumot
dolgoz fel 270 évre visszamenőleg.

Munkánk során az egyik ihletforrás

Jorge Luís Borges argentin író

,,Bábeli könyvtár" című novellája volt.

A történetben az író egy óriási
könyvtárból álló világegyetemet épít fel,

amely bizonyos formátumban és betűvel
szedett 410 oldalas könyveket tartalmaz.

Ebből a gondolatébresztő képből kiindulva

próbáljuk meg képzeletben
feltérképezni tudásunk óriási tárházát

a gépi intelligencia korában.

A létrejött mű, amint láthatják,

egy felhasználó által generált
dinamikus tér.

Az "Álmodik a levéltár" projekt alapjaiban
formálta át a könyvtári élményt

a gépi intelligencia korában.

"A gépi képzelet" felfedezőút
térben és időben

New York nyilvános városi fényképészeti
levéltári anyagaira épül.

Ehhez az egyedülálló projekthez

gépi tanulási algoritmusokat alkalmaztunk,

hogy felkutassuk és megtaláljuk a városról
készített több, mint 100 millió fényképet.

Újszerű történetmesélési rendszert
alkalmaztunk,

hogy a mesterséges intelligenciával
új képeket alkossunk és ábrándozzunk,

így a néző beléphet New York
múltjának és jelenének

álomszerű egyvelegébe.

Ahogy projektjeinkkel
egyre mélyebbre hatoltunk

az emlékezés és a tudás
átadásának folyamatába,

úgy fogalmaztuk meg,
hogy az emlékek nem statikus képek,

hanem a múltbéli események
folyton változó értelmezései.

Eltöprengtünk rajta, hogy a gépek

hogyan tudnák utánozni a tudattalan
és tudatalatti folyamatait,

amilyen például az álmodás,
az emlékezés és a hallucináció.

Ezért hoztuk létre az ,,Összeolvadó
emlékek" projektet,

hogy megjelenítsük
az emlékezés pillanatát.

Az ihletet egy tragikus esemény
szolgáltatta,

amikor megtudtam, hogy a nagybátyámat
Alzheimerrel diagnosztizálták.

Akkoriban csak arra tudtam gondolni,

hogy valahogyan megünnepeljük
az emlékezés képességét és az emlékeket,

amíg még képesek vagyunk rá.

Én nem úgy gondolok az emlékekre,
hogy azok eltűnnek,

hanem egymásba olvadnak
vagy alakot váltanak.

A gépi intelligencia segítségével

együtt dolgoztunk
a University of California

kognitív idegtudományi
laboratóriumának munkatársaival,

akik megmutatták, hogyan értelmezzük

az agy ingerületeit emlékrögzítés közben.

Bár nagybátyám éppen elvesztette
az emlékek feldolgozásának képességét,

az EEG-adatokból előállított műalkotás

feltérképezte az emlékezés
fizikai valóságát,

és méltó emléket állított annak,
amit nagybátyám elvesztett.

A jelenkor Los Angelesében
gyakorlatilag semmi sem hasonlított

gyermekkorom fantáziavárosára,
egyetlen lenyűgöző épület kivételével:

a Walt Disney Koncertterem,
melyet Frank Gehry,

egyik nagy példaképem tervezett.

2018-ban felhívtak a Los Angeles-i
Filharmonikusoktól,

akik éppen egy műalkotást szerettek volna,

amellyel megünnepelhetik a zenekar
fennállásának századik évfordulóját.

Ehhez elhatároztuk,
hogy feltesszük a kérdést:

,,Képes-e tanulni egy épület?
Képes-e álmodni?"

Ennek megválaszolásához

összegyűjtöttünk mindent a Filharmonikusok
és a koncertterem archívumából.

Egészen pontosan 77 terabájtnyi
digitálisan archivált emléket.

Gépi intelligencia használatával

a teljes archív anyag
100 évre visszamenőleg

az épület burkolatán jelent meg
42 kivetítő segítségével,

hogy megvalósítsuk ezt
a futurisztikus köztéri élményt,

Los Angeles szívében,
így jutva egy lépéssel közelebb

a ,,Szárnyas fejvadász" Los Angeleséhez.

Ha egy épület álmodni tudna,

az pontosan így nézne ki.

Most pedig egy utolsó utazásra
hívom önöket a gép elméjébe.

Most éppen egy hatalmas adatvilágban
vagyunk,

mely az elmúlt 30 év minden egyes
TED Talkjának felvételéből áll.

Vagyis ez az adathalmaz a TED-en
elhangzott 7 705 előadást tartalmazza.

Ezek az előadások 7,5 millió
másodpercnek felelnek meg,

és ebben az adatvilágban minden
egyes másodperc fellelhető.

Minden itt látható kép

az előadások egyedi pillanatait képviseli.

Gépi intelligencia segítségével

487 000 mondatot dolgoztunk fel

330 egyedi témába csoportosítva:
természet, környezetszennyezés,

fajok kihalása, rasszok, számítógépek,

bizalom, érzelmek, víz
vagy éppen menekültek.

Ezeket a csoportokat egy algoritmus

kapcsolja össze egymással,

amelynek nyomán 113 millió
szegmenshez jutunk,

amelyek új fogalmi relációkat fednek fel.

Hát nem lenne csodálatos,
ha emlékezhetnénk az összes kérdésre,

amelyet bármikor is
feltettek ezen a színpadon?

Itt vagyok én,

és megannyi nagy gondolkodó
elméjébe látok bele,

illetve a gép elméjébe is,
mely a tanulásnak köszönhetően

sokféle érzéssel áll kapcsolatban,

mint például egyidőben az emlékezéssel,

a kételkedéssel és ábrándozással,

így tágítja ki az elme hatalmát.

Számomra pontosan

az jelenti a 21. század mesterséges
intelligenciáját, hogy itt állhatok.

Csak rajtunk, embereken múlik,

hogy ezt az elmét megtanítsuk
tanulni és emlékezni mindarra,

amiről csak álmodhatunk.

Köszönöm!