William Ury: A séta a "nem"-től az "igen" felé

William Ury "A sikeres tárgyalás alapjai" című könyv szerzője egy elegáns, egyszerű (bár nem könnyű) utat mutat, hogyan juthatunk megegyezésre még a legbonyolultabb helyzetekben is - a családi konfliktusoktól egészen a Közel-Kelet problémájáig.

Ha bonyolult helyzetekben való tárgyalásról van szó

mindig eszembe jut az egyik kedvenc történetem

a Közel-Keletről.

Egy férfi mikor meghal három fiára hagyja 17 tevéjét.

Az első fiúra a tevék felét,

a másodikra a tevék harmadát,

a legfiatalabbra pedig a tevék kilenced részét.

A három fivér belebonyolódik a tárgyalásba.

17 nem osztható kettővel.

Nem osztható hárommal.

Nem osztható kilenccel sem.

A testvérek között egyre feszültebbé vált a hangulat.

Utolsó mentsváruk

egy bölcs öregasszony, akinek elmondják a problémájukat.

A bölcs öregasszony sokáig gondolkodik a helyzetükön,

mire végre elmegy hozzájuk és azt mondja:

"Igazából nem tudom, tudok-e segíteni rajtatok,

mindenesetre, ha szeretnétek, megkaphatjátok a tevémet."

Így már 18 tevéjük volt.

Az első fiú megkapta a felét, ami kilenc.

A második fiú megkapta a harmadát, ami hat.

A legfiatalabb fiú megkapta a kilencedét,

ami kettő.

Ez összesen 17.

Végül maradt egy tevéjük.

Amit visszaadtak a bölcs öregasszonynak.

(Nevetés)

Ha egy kicsit jobban belegondolunk ebbe a történetbe,

rájövünk, hogy sokban hasonlít

azokra a bonyolult helyzetekre, amikbe életünk során kerülünk.

Az alaphelyzet, hogy van 17 tevénk és esély sincs a megoldásra.

Aztán hátra kell lépnünk egyet

az ilyen helyzetekben, ahogy a bölcs öregasszony is tette,

hogy egy új szemszögből tudjuk rátekinteni

és megtalálni a 18. tevét.

Az lett a szenvedélyem, hogy a világ konfliktusaiban

megtaláljam a 18. tevét.

Szerintem az emberiség kicsit olyan, mint a három fivér,

mind egy család vagyunk.

Tudományos bizonyíték is van erre.

Köszönhetően a kommunikációs forradalomnak,

a Földön élő mintegy 15,000 törzs

kapcsolatban áll egymással.

Olyan ez mint egy nagy család egyesítés.

És mint olyan, a család egyesítés

nem csak móka és kacagás.

Sok a konfliktus is.

A kérdés az,

mit kezdünk a különbözőségünkkel?

Mit kezdünk bensőnk legmélyebb különbségeivel,

hozzáadva az emberek alapvető hajlamát a konfliktusokra

és azt az emberi zsenialitást,

ami mind pusztítóbb és pusztítóbb fegyvereket állít elő.

Ez a kérdés.

Folyton ezt kérdeztem magamtól miközben

az utóbbi három,

sőt majdnem négy évtized,

legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy utaztam a világban

és részt vettem a világ legnagyobb

konfliktusainak rendezésében

Jugoszláviától a Közel-Keletig

Csecsenföldtől Venezueláig.

És azt hiszem, végül sikerült rájönnöm

mi is a béke titka.

Ami valójában meglepően egyszerű.

Nem könnyű, de egyszerű.

Még csak nem is új.

Talán az egyik legrégebbi emberi örökségünk.

A béke titka mi magunk vagyunk.

Hogy tudunk-e

alkotó szerepet játszani,

amikor világ konfliktusai

körülöttük zajlanak.

Hadd mondjak el egy történetet, egy példát.

Körülbelül 20 éve Dél-Afrikában voltam,

ahol a pártokkal együtt dolgoztam az adott konfliktuson

és végül lett egy szabad hónapom.

Amit azzal töltöttem

hogy különböző San Bushman törzsekkel éltem együtt.

Kíváncsi voltam rájuk és arra, hogy oldják meg a problémáikat.

Ők ember emlékezet óta

vadászva és gyűjtögetve élnek,

nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy őseink éltek

történelmünk mintegy 99%-ában.

És azok a mérgezett nyilak, amit a vadászathoz használnak

valóban halálosak.

Hogyan oldják meg a problémáikat?

Amit láttam a következő:

ha a hangulat kezd elmérgesedni ezekben a közösségekben

valaki közülük fogja és elrejti a mérgezett nyilakat a bozótban,

aztán mindenki körbeül, ahogy itt is

és csak ülnek, beszélnek és beszélnek.

Lehet hogy eltart két, három, négy napig is,

de nem hagyják félbe,

amíg nem találnak megoldást,

vagy amíg nem békülnek ki.

Ha a hangulat továbbra sem csillapodik,

valakit elküldenek a rokonaihoz,

amolyan lenyugtató időszakként.

Úgy gondolom,

ez a rendszer az, ami életben tartott minket a mai napig

figyelembe véve az emberi folyamatokat.

Ezt a rendszert nevezem a "harmadik oldal"-nak.

Mert ha belegondolunk

normál esetben, ha leírunk egy konfliktus helyzetet,

mindig két oldalról beszélünk.

Arabok és izraeliek, munkások és vezetőség,

férj és feleség, republikánusok és demokraták,

de amit gyakran nem veszünk észre,

hogy mindig van egy harmadik oldal is.

A harmadik oldal mi vagyunk,

a konfliktust körbevevő közösség,

a barátok, a szövetségesek,

a családtagok, szomszédok.

És mi rendkívülien fontos szerepet játszhatunk a folyamatban.

Talán a legalapvetőbb mód,

ahogy a harmadik oldal segíthet

az, hogy emlékeztetjük a pártokat mi is forog igazából kockán.

A gyerekek, a családok

a közösség, a jövő kedvéért

álljanak le egy pillanatra a csatározással és kezdjenek beszélni.

Mert az a helyzet,

ha érintettek vagyunk egy konfliktusban

nagyon könnyű elveszíteni a rálátásunkat.

Reagálni nagyon egyszerű.

Az emberi lények egyszerűen reagáló gépek.

Ahogy a mondás tartja, a harag

rossz tanácsadó, mérgesen könnyen mondunk olyat

amit később megbánunk.

A harmadik oldal erre emlékeztet minket.

A harmadik oldal segít abban, hogy kimenjünk az erkélyre,

ami azt a helyet szimbolizálja, ahol megváltozik a perspektíva,

ahonnan rajta tarthatjuk a szemünket azon, miről is van szó.

Hadd mondjak el rövid történetet egy tárgyalásról, amiben részt vettem.

Néhány éve részt vettem mint levezető elnök

néhány nagyon komoly témában

Oroszország vezetői

és Csecsenföld vezetői között.

Akkoriban háború dúlt, mint tudjuk.

Hágában találkoztunk,

a Béke Palotában,

ugyanabban a teremben ahol a jugoszláv háborús bűnösök

tárgyalása is folyt.

A tárgyalások igen keményen kezdődtek,

mikor Csecsenföld alelnöke

azzal kezdte, hogy végigmutatott az oroszokon és azt mondta:

"Maradjanak is a székükben,

mert bíróság elé fognak állni háborús bűnök miatt."

Aztán folytatta, rám mutatott és azt mondta:

"Maga amerikai.

Nézze csak meg mit művel Amerika Puerto Ricoban."

Az agyam egyből elkezdett zakatolni: "Puerto Rico? Mit tudok Puerto Ricoról?"

Reagálni kezdtem

de aztán próbáltam emlékezetetni magam, hogy menjek ki az erkélyre.

Aztán mikor szünetet tartott,

és mindenki rám nézett és választ vártak tőlem,

és az erkélyről nézve a dolgot képes voltam megköszönni az észrevételeit

és azt mondtam: "Nagyra becsülöm a kritikát, amivel országomat illette

és úgy tekintem, hogy barátok között vagyok

és őszintén beszélhetünk egymással.

Mi most nem azért vagyunk itt, hogy Puerto Ricoról vagy a múltról beszéljünk.

Azért vagyunk itt, hogy megtaláljuk a módját,

hogy véget érjen a szenvedés és a vérontás Csecsenföldön."

A tárgyalás pedig visszatért a medrébe.

Ez a harmadik oldal szerepe,

az hogy a pártok is kimenjenek az erkélyre.

Most pedig engedjék meg, hogy rátérjek

a világon leginkább eldurvult konfliktusára,

a leglehetetlenebb konfliktusra,

a közel-keleti helyzetre.

A kérdés: hol van itt a harmadik oldal?

Hogy tudunk egyáltalán kimenni az erkélyre?

Nem azt mondom, hogy tudom a választ

a közel-keleti helyzetre,

de úgy gondolom megvan az első lépés,

szó szerint az első lépés,

valami olyan, amit bármelyikünk megtehet a harmadik oldalról.

Hadd tegyek fel egy kérdést először.

Önök közül hányan

vannak azok, akik

az elmúlt években aggódtak a közel-keleti helyzet miatt

és azon elmélkedtek, hogy tehetnének-e bármit?

Csak kíváncsi vagyok, hányan vannak?

Rendben, többségünk így van ezzel.

Így van ez itt és máshol is.

Miért szentelünk olyan nagy figyelmet erre a konfliktusra?

A halottak száma miatt?

Több százszor annyian halnak meg az afrikai

konfliktusokban, mint a Közel-Keleten.

Nem, a történet miatt,

mert személyesen érintettnek érezzük magunkat

a történetben.

Nem számít, hogy keresztények, muszlimok, zsidók

vallásosak vagyunk-e vagy sem,

érintettnek érezzük magunkat a dologban.

A történet számít. Mint antropológus tisztában vagyok ezzel.

A történeteken keresztül közvetítjük a tudást.

Értelmet adnak az életünknek.

Ezt tesszük itt a TED-en is, történeteket mesélünk.

Mert a történet a kulcs.

Azt mondom,

igen tegyünk egy próbát és oldjuk

meg a problémákat a Közel-Keleten,

de előtte vessünk egy pillantást a történetre is.

Nézzünk is egy kicsit a dolgok mélyére!

Nézzük mire jutunk a harmadik oldal féle megközelítéssel?

Mit jelent ez? Mi a történet?

Az antropológiából tudjuk, hogy

minden kultúrának van egy ős története.

Mi a Közel-Kelet ős története?

A monda szerint,

4,000 éve egy férfi és a családja

átkelt a Közel-Keleten

és azóta a világ nem ugyanaz, mint előtte volt.

Ez az ember természetesen

Ábrahám.

Amit ő képviselt az az egység,

a család egysége.

Ő mindannyiunk apja.

De nemcsak képviselte, ki is állt érte.

Az alap üzenete az egység volt,

az hogy minden összefügg és hogy minden egységet alkot.

Az alap értéke pedig a tisztelet,

a kedvesség idegenekkel szemben.

Erről volt ismert, a vendégszeretetéről.

Ebben az összefüggésben

ő a harmadik oldal szimboluma

a Közel-Keleten.

Ő az, aki emlékeztet minket,

hogy mindannyian valami nagyobb részei vagyunk.

Mit éreztek --

gondolkodjunk egy kicsit.

Manapság a terrorizmus tart rettegésben minket.

Mi a terrorizmus?

A terrorizmus általában vesz egy ártatlan idegent,

akivel ellenség módjára elbán és megöl,

hogy ezzel rettegést szítson.

Mi a terrorizmus ellentéte?

Veszünk egy ártatlan idegent

és barátként kezeljük,

akit szívesen látunk az otthonunkban

hogy ezzel elvessük a megértés, a tisztelet,

a szeretet magját.

Mi lenne hát,

ha vennénk Ábrahám történetét,

egy történetet a harmadik oldalról,

mi lenne, ha ő -

hiszen Ábrahám a vendégszeretet megtestesítője -

mi lenne, ha ő, mint a terrorizmus ellenszere tudna működni?

Mi lenne, ha ő mintegy vakcina

a vállásos szembenállás ellen harcolna?

Hogy használnánk fel a történetét?

Nem elég csak elmesélni a történetet

igaz hogy erőteljes,

de az embereknek meg kell tapasztalni a történetet.

Át kell, hogy éljék a történetek. Hogy valósítanátok meg?

Magam is sokat gondolkoztam ezen.

És mindjárt megértik, miért mondtam, hogy megvan az első lépés.

Mert az legegyszerűbb módja a dolognak,

ha teszünk egy sétát.

Teszünk egy sétát Ábrahám nyomában.

Végigjárjuk Ábrahám útját.

Mert a sétában hihetetlen energia van.

Az antropológusok tudják, hogy a séta tesz igazán emberré minket.

Érdekes, hogy ha sétálunk

egymás mellett haladunk

ugyanabba az irányba.

Mikor pedig szembetalálkozunk

és ilyen közel megyek hozzád,

fenyegetve érzed magad.

Pedig ha egymás mellett sétálunk,

még ha össze is ér a vállunk,

nem történik semmi.

Kik harcolnának séta közben?

Ezért van, ha a tárgyalások nagyon megrekednek,

a felek tesznek egy sétát az erdőben.

Az az ötletem támadt,

hogy elindítok egy mozgalmat,

egy utat, egy útvonalat,

mint a Selyem út vagy az Appalache-túra,

de ez az út Ábrahám nyomdokain

halad.

Mindenki azt mondta: "Ez őrültség, úgy se tudod megcsinálni.

Nem tudod végigjárni Ábrahám útját. Túl veszélyes.

Egy csomó határt kell át lépned.

Hiszen a Közel-Kelet 10 különböző országát

köti össze az út."

Mi viszont elkezdtük boncolgatni a tervet a Harvardon.

Tettük ezt megfelelő gondossággal.

Aztán néhány évvel később egy csoport

közülünk, huszonöten tíz különböző országból

belevágtunk, hogy kiderüljön milyen Ábrahám nyomában járni.

Szülőhelyéről indultunk, a dél törökországi,

észak mezopotámiai Urfából.

Onnan busszal és gyalog

jutottunk el Harranba,

ahonnan a Biblia szerint útnak indult.

Átléptük a határt és a szíriai Aleppoba mentünk,

amit Ábrahámról neveztek el.

Továbbmentünk Damaszkuszba,

aminek hosszú a közös történelme Ábrahámmal.

Aztán Észak-Jordániába értünk,

Jeruzsálembe,

ami egy az egyben Ábrahámhoz köthető,

majd Bethlehembe és végül oda, ahol eltemették

Hebronba.

Mondhatni az anyaméhtől a sírig követtük.

Bebizonyítottuk, hogy lehetséges. Elképesztő utazás volt.

Hadd tegyek fel egy kérdést.

Hányan tapasztalták meg Önök közül

milyen egy ismeretlen környéken,

egy ismeretlen országban,

egy számunkra teljesen idegennel

találkozni, aki kedvesen fordul hozzánk,

aki lehet, hogy meghív az otthonába, itallal kínál

kávét és ebédet ad?

Hányan éltek át ehhez foghatót?

Ez a lényege

Ábrahám útjának.

Azt fogják találni, hogy elmennek ezekbe a közel-keleti falvakba,

ahol elutasítást várnánk,

ott elképesztő vendégszeretet találunk

mindezt Ábrahám szellemében.

"Ábrahám nevében,

hadd adjak egy kis ételt."

Azt fedeztük fel,

hogy Ábrahám nem csak egy bibliai alak azoknak az embereknek,

nagyon is él, létezik.

És hogy rövidre fogjam,

az utóbbi néhány évben

emberek ezrei

vágtak neki gyalog Ábrahám útjának

a Közel-Keleten

megtapasztalva az ottaniak vendégszeretetét.

Gyalogolni kezdtek

Izraelben és Palesztínában,

Jordániában, Törökországban, Szíriában.

Elképesztő.

Férfiak, nők, fiatalok és öregek --

több nő, mint ahány férfi érdekességképpen.

Azoknak akik nem tudnak gyalogolni,

akik nem tudnak elmenni,

az emberek meneteket kezdtek szervezni

a városokban, a saját közösségükben.

A menet útvonala Cincinnatiben például

érint egy templomot, egy mecsetet majd egy zsinagógát

és a végén közösen elköltenek egy ábrahámi lakomát.

Ez Ábrahám útjának a napja.

A brazíliai Sao Pauloban ma már évente ezrek

jönnek össze és futnak le egy

képzeletbeli szakaszt Ábrahám útjából,

ezzel hozva közelebb egymáshoz a közösségeket.

A média teljesen oda van érte.

Rengeteget foglalkoztak vele,

mert látványos,

mert közvetíti az üzenet.

Az idegenekkel szembeni

ábrahámi vendégszeretet.

Pár hete pedig,

az állami rádió is foglalkozott vele.

A legutóbbi számban

a Guardian is lehozott egy cikket,

a manchesteri Guardian

két teljes oldalon.

Idéztek egy falusit,

aki azt mondta "Ez a séta a Világhoz kapcsol minket."

Azt mondta, fényt hozott az életükbe.

Reményt adott nekik.

Erről szól ez az egész.

De nem csak a pszichológiáról van itt szó,

a gazdaságról is,

hiszen amíg az emberek sétálnak, pénzt költenek.

Ez az asszony itt, Um Ahmad,

az út mellett él Észak Jordániában.

Borzasztóan szegény.

Részlegesen megvakult, a férje sem tud dolgozni

és hét gyerekük van.

De főzni tud.

Elkezdett hát főzni a gyaloglóknak

akik a falun keresztül haladtak és az otthonában álltak meg enni.

A földön ülnek.

Még egy asztalterítője sincs.

De ő készíti a legfinomabb ételt

a környéken frissen termő fűszerekkel.

És egyre több és több gyalogló keresi fel.

Újabban már bevétele is van,

amit a családjára tud költeni.

Mikor ott jártunk azt mondta:

"Maguk láthatóvá tettek engem

egy olyan faluban, ahol mindenki csak szégyenkezve

nézett rám.

Ez Ábrahám útjának az ereje.

Szó szerint százával találunk hasonló közösségeket

a Közel-Keleten az út mentén.

A lehetőség abban áll, hogy változtassunk a játékon.

A játékon úgy tudunk változtatni, hogy változtatunk a körülményeken,

azon, ahogy a dolgokat látjuk --

meg kell változtatni a körülményeket

a rosszindulatot vendégszeretetre,

a terrorizmust turizmusra.

Ebben az értelemben Ábrahám útja

megváltoztatja a játékot.

Hadd mutassak valamit.

Van nálam egy kis makk,

amit akkor vettem fel, amikor még az idén

én is az utat jártam.

Na most a makk a tölgyfához kapcsolódik,

hiszen a makkból nő ki a tölgy,

ami pedig Ábrahámhoz kapcsolódik.

Az út a makk,

ma még nagyon fejletlen.

Hogy hogy fog kinézni a tölgyfa?

Visszanézve a gyerekkoromra,

legnagyobb részét azután hogy Chicagoban megszülettem,

Európában töltöttem.

Ha ott lettél volna

London vagy Berlin romjainál

1945-ben

és azt mondod,

"Hatvan év múlva

ez a hely lesz a Föld legbékésebb, legvirágzóbb része."

az emberek biztosan azt gondolják,

hogy megőrültél.

Pedig mégis ez történt, hála a közösségi tudatnak

és közös gazdaságnak Európában.

A kérdésem az, hogy ha sikerült Európában,

miért ne sikerülne a Közel-Keleten?!

Miért ne sikerülne hála a közös múltnak,

amit Ábrahám története képvisel

és a közös gazdaságnak

ami java részben a turizmusra építkezne?

Hadd foglaljam össze,

35 éves tapasztalattal a hátam mögött

amit azzal töltöttem

hogy a legveszélyesebb, legbonyolultabb és legmakacsabb

konfliktusok megoldásán dolgoztam a Földön,

még nem találkoztam olyan helyzettel,

amit ne lehetett volna megváltoztatni.

Nem egyszerű természetesen,

de lehetséges.

Megoldódott Dél-Afrikában.

Megoldódott Észak-Írországban.

Megoldható bárhol.

Egyszerűen rajtunk múlik.

Azon, hogy megtaláljuk-e a harmadik oldalt.

Hadd kérjem meg Önöket is,

hogy csatlakozzanak a harmadik oldalhoz,

még ha csak egy apró dologban is teszik ezt.

Nagyon kevé választ már el a szünettől.

Egyszerűen csak ugorjunk fel valakihez,

aki egy másik országból való, egy másik kultúrához,

egy másik etnikumhoz tarozik, vagy csak más

és elegyedjünk vele beszélgetésbe és hallgassuk meg.

Ez egy harmadik oldalas viselkedés.

Mint végigjárni Ábrahám útját.

A TED Konferencia után

miért ne lehetne egy TED Túra is?

Hadd engedjem el Önöket

három dologgal.

Az első, hogy a béke kulcsa

a harmadik oldal.

A harmadik oldal mi vagyunk,

mindannyian,

és egy-egy kis lépéssel

közelebb visszük a Világot

a békéhez.

Van egy régi afrikai mondás:

"Ha a pókfonalak összefonódnak,

az oroszlánt is visszafogják"

Ha képesek vagyunk az összefogásra

a harmadik oldalon szőtt béke háló

a háborúk metafórikus oroszlánját is megállítja.

Köszönöm szépen.

(Taps)