A tudat minden | Dr. David Hendricks | TEDxTraverseCity

Dr. David Hendricks célja, hogy segítse embertársait a józanság állapotának elérésében. Mentálhigiénés gyakorlatának szerves részét képezik a buddhista tanítások, a meditáció pedig központi elem, hiszen, amint ezt előadásában elmagyarázza, a meditációnak rendkívül erőteljes hatása van az agyra, beleértve azokat az agyterületeket is, amelyek gyerekkori traumák következtében sérültek. Véleménye szerint a drogfüggőség és más mentális betegségek ezeknek a gyerekkori traumáknak a következményei.
Bemutatja azokat az új kutatási eredményeket, amelyek bebizonyították, hogy az agy képes új agysejtek létrehozására, továbbá hangsúlyozza az epigenetika szerepét is. Ez a tudományág az örökítőanyag működésére ható környezeti tényezőket és azokat a szabályozó mechanizmusokat vizsgálja, amelyek "a gének felett" működnek. Véleménye szerint egy erős összpontosításra képes elme tudatos ellenőrzése alá vonhatja az agyi folyamatokat annak érdekében, hogy a múlt sebeit begyógyítsa.

Dr. David Henricks foglalkozása szerint orvos. A 80-as évek elején válik gyakorló buddhistává, és rendszeresen gyakorol egy tibeti szerzetessel, aki a Wisconsin-Madison Egyetemen a Buddhista Tanulmányok professzora. 1989-ben találkozik a Dalai Lámával, akinek egy javaslata megváltoztatja az életét. Ennek hatására feleségével együtt, aki a buddhista tanok szakértője, a szanszkrit és tibeti nyelvek ismerője, 2003-ban elhagyják az Egyesült Államokat és Észak-Indiába utaznak, ahol a Tibeti Könyvtár és Levéltárban lefordítanak és helyi szakértőkkel tanulmányoznak egy szöveget a buddhista pszichológiáról. 2005-ben térnek vissza az Egyesült Államokba, ahol ellátó központot alapítanak függőségek és más pszihés zavarok kezelésére. Dr. Hendricks jelenleg az új kezelési módszertanukat bemutató könyv megírásán dolgozik. Mindaz, amit feleségével Indiában tanultak, szerves része a módszernek, amely ezen rendellenességek kezelésének sikerhányadosát hivatott növelni.

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

(Bemondó) A színpadon Dr. David Hendricks.
Kérem, fogadják szeretettel.

(Taps)

Tashi delek! Így köszöntik
egymást a tibetiek.

Igazán boldog vagyok,
hogy itt lehetek ma,

és megoszthatok olyan gondolatokat,
amelyeket 1989 óta hordozok magamban.

Remélem, hogy a mai beszédem
mindannyiuk javát fogja szolgálni.

Ez az alapvető motivációm,
amiért ma eljöttem ide.

A beszédem témája

önök számára

egy kissé tudományosnak tűnhet,

és ennek oka van.

Gyógyulásom előtt

az egyedüli érzelmek,
amelyekhez könnyen hozzáfértem,

a harag és depresszió voltak.

Gyógyulásom egyik igazi ajándéka az,

hogy ma már az érzelmi válaszok
teljes skálája elérhető számomra,

viszont a gyengédebbeket még mindig
nem uralom teljes mértékben,

ezért hajlamos vagyok
könnyen elsírni magam.

Tehát, ha maradok a tudományos vonalon,
az segít a magamfajta macho férfinak,

hogy ne törjön ki könnyekben önök előtt.

A másik dolog, amit mondani szeretnék,

hogy bár az előadásom helyenként
tudományosnak tűnhet,

a célja mégis mélységesen lelki,

hiszen évek óta szenvedélyesen
dolgozom azon,

hogy főként a függőségek által okozott
szenvedéseket próbáljam enyhíteni,

de más pszichés betegségekkel
is foglalkozom.

Mielőtt belevágnék,
szeretném még elmondani,

hogy ezt a mai beszédemet

régi buddhista tanítómnak ajánlom,
aki az elmúlt évben halt meg.

Buddha azt mondta:

"A tudat minden.
Amit gondolunk, azzá válunk."

Mivel ezt valóban igaznak hiszem,

gyakran igen nyugtalanná válok,

amikor látom mindazt az őrültséget,
ami a saját elmémben kavarog.

De az, ami ma van az elmémben,
igazán sokkal békésebb és nyugodtabb,

mint ami durva gyermekkorom
sok évében volt,

amikor apám fáradhatatlanul
dolgozott azon,

hogy megszégyenítsen és megtörjön.

És mindenképpen tisztább és jobb,

mint 20 évig tartó alkoholizmusom
kontrollálhatatlan dühének idején.

Úgy véltem, ha Picassónak
lehet kék korszaka,

akkor nekem lehet alkoholista korszakom,
amely szerencsére véget ért.

De annak a pályafutásnak a végén
igazán nem hittem volna,

hogy valaha még normális életet élhetek.

Mégis beiratkoztam
egy antialkoholista csoportba,

és egy évre rá

megismertem buddhista tanítómat,
elkezdtem meditálni

és a gyakorlatban is használni
a buddhista filozófiai tanításokat.

Ez a leghasznosabb lélektani rendszer,
amellyel valaha találkoztam.

És aztán három évvel később

bekövetkezett a váratlan csoda,
amely az életemet teljesen megváltoztatta:

az érzelmi józansággal teljes gyógyulás.

Ez döntő eseménye lett az életemnek,

és amikor bekövetkezett,

életem alapvető motivációjává vált,

hogy segítsek más embereknek,
akik úgy szenvednek, ahogyan én azelőtt,

hogy ők is elérhessék
ugyanazt a megváltást,

amelyet nekem szerencsém volt elérni.

Tehát,

azt szeretném, ha megvizsgálnánk,
találunk-e olyan alapvető igazságokat,

amelyeket leszűrhetünk
mai kis miniatűr önéletrajzomból,

és javaslom, hogy kezdjük a gyerekkornál.

Bántalmazott gyerekeken végzett
legújabb agyi képalkotó vizsgálatok

komoly szerkezeti
rendellenességeket tártak fel

az agy számos területén,

valamint olyan mértékű agyi sérüléseket,
hogy az érintett gyerekek agya

gyakorlatilag 10%-os csökkenést mutat
a normális mérethez képest.

Tanulmányozva ezeket a fájdalmas képeket,
a gyerekek agyi felvételeit,

nehéz megérteni, hogyan lehetne
valaha is normális életük,

de csak az ACE-kutatás eredményei,

a káros gyermekkori élmények vizsgálata
tette nyilvánvalóvá néhány évvel ezelőtt,

hogy mivel kell majd felnőttkorban
szembesülniük.

Nos, az ACE-kutatás egy úttörő klinikai
epidemiológiai kutatás,

amely ezen a területen két szempontból is
áttörő jelentőségű volt.

Abban, hogy...

Ide kivetítek mindent, hogy láthassák.

Minden hasonló klinikai kutatás közül
ez volt az első,

amely minden fajta káros hatást vizsgált,

amely gyerekeket érhet.

Hihetetlen számomra,
hogy ezt nem tették meg azelőtt,

mindig töredékesen vizsgálták,

de ebben a kutatásban

minden káros hatást megvizsgáltak,
amely gyerekeket érhet,

Összesen nyolc ilyen volt:

nevezetesen testi, lelki,
és szexuális bántalmazás,

az anya bántalmazásának átélése,

a szülők válása vagy különélése,

és olyan szülő, aki bűnöző,
pszichés beteg vagy drogfüggő.

A kutatás másik újdonsága az volt,

hogy elvégzéséhez

nagyon széles körből
gondosan válogattak olyan alanyokat,

akiket orvosi és pszichológiai
nyilvántartásba vettek,

így tehát a kutatás eredményei

pontosan tükrözik a teljes amerikai
felnőtt lakosság tapasztalatát.

A résztvevők 64%-a azt állította,

hogy legkevesebb egyet megtapasztalt
a felsorolt nyolc káros hatás közül.

Elvégeztem egy gyors számolást
az előadóteremre vetítve,

és sajnálattal közlöm önökkel azt,

ami néhányukban talán már felmerült
a képernyőt nézve:

230-an önök közül valószínűleg
elszenvedték valamelyik káros hatást,

140-en önök közül valószínűleg kettőt is –
kettőt a nyolcból –,

épp úgy, ahogy az amerikai lakosság 40%-a,

és 13% pedig négyet vagy még többet,

ahogyan én is és még 45-en önök közül.

Tehát az első dolog,
amit a kutatásból megtudtunk az,

hogy a gyerekkori sérülés igen gyakori,
és a jelenlevők többsége is elszenvedte.

Mit gondolnak, mit állapított meg
az ACE-kutatás arról,

hogy ezek a szenvedő gyerekek
fognak-e drogokat használni felnőttkorban?

Ez a grafikon a függőleges
tengelyen azt mutatja,

hogy mennyire valószínűsíthető
felnőttkori droghasználat

a gyerekkori tapasztalatok függvényében,
amelyet a vízszintes tengelyen látnak.

Nos, ez úgy működik, hogy azoknál,
akiknek nem voltak gyerekkori sérüléseik,

a felnőttkori droghasználat valószínűsége
nagyon alacsony,

viszont azok között, akik akár egyetlen
káros hatást is elszenvedtek gyerekkorban,

a kockázat megháromszorozódik,

és így tovább azok között,
akik kettőt szenvedtek el a nyolcból –

vagy hármat, vagy négyet, vagy többet.

Ma az Egyesült Államokban
függőségben élő felnőttek 80%-a

azok közül kerül ki,
akiket gyerekkorban bántalmazás ért.

Mit gondolnak esetükben a jövőbeli
pszichés megbetegedés valószínűségéről?

Ez a diagram az öngyilkosság elkövetésének
valószínűségét mutatja,

ami nyilván a legnagyobb
érzelmi szenvedés jele,

ami gyerekkori traumák nyomán
felnőttkorban megélhető.

Továbbá, a nulla az ACE-skálán is nulla,

vagyis azok körében, akiket nem ért
gyerekkori bántalmazás,

az öngyilkosság elkövetésének kockázata
nagyon alacsony, szinte elhanyagolható.

Amíg azok, akiket akár egy fajta
bántalmazás ért gyerekkorukban...

Akiket kétfajta, akiket három a nyolcból,

négy, öt, hat és hét vagy több...

A cikkben, amelyben ezeket
az eredményeket először közzétették,

a szerzők azt állították,

hogy az összefüggés a gyerekkori traumák
és a később elkövetett öngyilkosság között

olyan erős,

hogy ez precedens nélküli
az epidemiológiai kutatások történetében.

Továbbá arra jutottak,

hogy az Egyesült Államokban elkövetett
öngyilkosságok döntő többsége

egyetlen tényezőnek tudható be:
és ez a gyerekkori bántalmazás.

Tehát a 20. század
rendkívül sötét képpel zárult.

Amit akkor tudtunk, az az,

hogy a traumák megváltoztatják
a gyerekek agyszerkezetét,

és ezek a szerkezetbeli elváltozások
biztosítanak teret

azoknak az érzelmi állapotoknak,

amelyek az Egyesült Államokban
a legtöbb szenvedést okozzák

drogfüggőség és más pszichés betegségek
következményeként.

De a tudomány ezt a képet
még sötétebbre árnyalta azt állítva,

hogy miután ezek a sérült
gyerekek elérik az ifjúkort,

többé már senki
nem tud rajtuk segíteni semmivel,

mivel akkorra az agy már elveszíti
azt a képességét, hogy változni tudjon,

és ezzel tulajdonképpen élve
temeti el őket a szenvedésben.

Ezt tanították nekem az orvosi egyetemen,

és én ezt teljességgel elutasítom.

És úgy tűnik, helyes volt elutasítanom,

mivel a 21. század hajnalán
elég fény vetült erre a kérdésre ahhoz,

hogy felfedje: az agynak mindig is
megvolt a saját tudománya;

megvan a képessége
a gyökeres változásra,

és erre még felnőttkorban is képes.

Tehát, amiről most beszélni szeretnék,
az agyunk két fontos mechanizmusa,

amivel önmagát át tudja alakítani,

és létre tud hozni különböző,
új működési lehetőségeket.

Ez a mikrofotó a hippokampuszról készült,

amely agyunk egyik
legfigyelemreméltóbb része,

és a tanulmányozására fordított évek során
második kedvenc szervemmé vált.

(Nevetés)

Kacarásznak?

(Nevetés)

Rendben, akkor hogy teljesen
átlátható legyen:

a kedvenc szervem
az elülső agykérgi szigeti lebeny.

(Nevetés)

Rendben, tehát ami lenyűgöző ebben –

ez egy nagyon szép fotó –,

ezek a zöld részek itt mind,
teljesen új idegsejtek.

Tehát az agy egyik fontos erőforrása
a változás elérésének érdekében:

új idegsejtek létrehozása.

Imádom ezeket a kis fickókat.

Ha lenne egy olyan hely,
ahol a legtöbb jót tehetnék,

az éppen itt,
a hippokampuszban lenne,

amely egy óriási pályaudvarnak számít,
már ami az agy azon képességét illeti,

melynek segítségével
új tapasztalatokat szerezhet,

és képes azokat
előhívható emlékként megőrizni.

És nyilvánvaló módon,
bármi is legyen, amit tennünk kell,

akár fejlődünk, akár alkalmazkodunk
az éppen aktuális élethelyzetünkhöz,

akár pszichés betegségekből,
függőségekből épülünk fel,

az menetparancs
ezeknek a kis zöld fickóknak,

hogy elinduljanak
felfelé a hippokampuszba,

ahol az élet minden tapasztalata
már kódolva van,

és hogy becsatlakozzanak
a megfelelő helyre,

hogy maguk is új élettapasztalatokat
kódolhassanak,

amelyekre majd emlékezni tudunk.

És amint becsatlakoznak,
az agy azonnal megváltozik.

Amint ezek az új idegsejtek

bekapcsolódnak az elme belső párbeszédébe,

a gondolatok és érzelmek
iránya megváltozik.

Amint ezek az új tapasztalatok
a helyükre kerülnek –

és itt most nem arra gondolok,

hogy 1+1=2, hanem fontos dolgokra,

mint például hogy rájövök arra,
hogy mégis elég jó fej vagyok –,

nos ezek a tapasztalatok

azonnal szembeszállnak
a múlt üzeneteivel.

Minden sérült gyerek számára
a múlt üzenete ez: "rossz gyerek vagy".

Így viszont a "rendben vagyok" üzenet

le tudja győzni
a "rossz gyerek vagyok" üzenetet,

ami igazán reménykeltő és nagyon jó.

De ami szintén nagyon jó,

az a második mechanizmus,
amiről beszélni szeretnék,

ami által az agy változik.

Ez egy nagyon összetett
molekuláris gépezet,

amely az agyban, az idegsejteken belül
található, és epigenetikának hívják.

Ennek megvan az a képessége,
hogy élettapasztalatainkra való válaszként

fizikailag belép a sejtmagba,

ahol bizonyos géneket ki- és bekapcsol,
és ezáltal segít nekünk alkalmazkodni.

Most egy új laboratóriumi kísérletről
szeretnék mesélni,

amely pontosan azt a kérdéskört kutatja,
amiről itt beszélünk.

Ez egy olyan kísérlet,

amelyben patkányfiókákat megfosztanak
a szükséges anyai gondoskodástól.

Amikor ezt nem kapják meg,

az epigenetikus gépezet ezt megállapítja,

fizikailag belép a sejtmagba,

és ott kikapcsolja azt a gént,

amely az agyban a stresszreakciót
hivatott kontrollálni,

és amikor ez a gén nem működik,
az agy képtelen kontrollálni a stresszt.

Vagyis amint egy stresszreakció
elkezdődik, többé nem megállítható.

És ez a kontrollálatlan stressz
mérgező a központi idegszövetekre:

megöli az idegsejteket, az agy méretét
csökkenti és torzítja annak szerkezetét.

Látják, ezek ugyanazok az erők,

amelyek a bántalmazott gyerekek
agyi elváltozásaiért voltak felelősek

a korábban bemutatott
képalkotó kísérletben.

A másik dolog, amit az a folyamat okoz az,

hogy ezek a patkányfiókák
pszichés betegként kezdenek viselkedni.

Tehát ez a molekuláris és genetikai
konfiguráció az agyban

felelős azért a változásért,
amely kiváltja azt a viselkedést,

amit mi poszttraumás stressz
szindrómának diagnosztizálunk

a klinikai gyakorlatban.

Viszont ha később

a szükséges anyai gondoskodás
újra megadatik a patkányfiókáknak,

az epigenetikus gépezet értesül erről,

és ez a komplex molekuláris gépezet
újra belép a sejtmagba,

ahol visszakapcsolja a stresszválaszért
felelős géneket,

ezáltal a stressz szabályozás alá kerül,
az agy meggyógyul,

a patkányfiókák
pszichés zavarai megszűnnek,

és tökéletesen normálisan élnek tovább.

Vagyis pontosan az történik,
mint a bántalmazott gyerekek esetében.

Ebből azt tanultuk meg,

hogy ha a kezelés alatt álló betegeinknek

szeretnénk megadni a gyógyulás
epigenetikus ajándékát,

amelyben a patkányfiókák részesültek
ebben a kísérletben,

akkor nagyon gondosan kell megválasztanunk

a kezelt betegeknél alkalmazott

gyógyító folyamatot.

Ezért a kezelési programunkban

a feleségem és én

megpróbálunk minden egyes páciensünket,
amennyire csak tudunk,

két új szülővel ellátni –

ezek vagyunk mi: a feleségem és én.

És elkötelezzük magunkat,
hogy kitartsunk mellettük minimum öt évig,

mivel mai tudásunk szerint
ez az az időszak,

ami az ilyen agyi változások
lezárulásához szükséges.

Nos, hol tartunk most
ebben a beszélgetésben?

Tudjuk, hogy a káros hatások
megváltoztatják az agyat,

és ezek a változások olyan negatív
kedélyállapotot idéznek elő,

amely a függőségek
és a pszichés zavarok előidézője.

De most, a 21. században
már azt is tudjuk –

ezt tanítja a nyugati tudomány – ,

hogy dinamikus epigenetikai
és neurogenetikai hatások miatt

a fizikai agy folyamatosan változik.

És bár a nyugati kultúra

nagyon erős a külső világ megismerésében,

a fizikai anyag befolyásolásában,

ez a mi nyugati kultúránk
mégsem tudja biztosítani számunkra azt,

hogy tudatunk természetét

és belső mentális világunkat
mélységében megértsük,

nem segít abban, hogy hogyan
figyeljünk arra, ami ott belül történik,

abban, hogy megértsük
a mentális történések jelentését,

és hogy hogyan irányítsuk ezeket
a maximális fejlődés érdekében,

és így általában vagy gyakran
csak kénytelen-kelletlen változtatunk,

és az eredményeink féleredmények.

Ezzel szemben

a buddhista filozófiai rendszer
már 20 évszázaddal ezelőtt

a tudat természetének nagyon részletes

és rendkívül értelmes
megismerését tette lehetővé.

Megvoltak a technikái

amelyekkel valóban meg tudjuk
figyelni azt, ami odabent történik.

Képes volt arra, hogy különválassza
a mentális eseményeket,

megértse működési elveiket és azt,

hogy hogyan használhatjuk ezeket emberi
és spirituális fejlődésünk érdekében.

És most azt kellene elmondanom,
hogy hogyan tovább?

Ezért most elmondom, hogyan tovább.

Feleségemmel, aki egyben a munkatársam is,
mindketten buddhisták vagyunk.

A mentális egészség és a függőségkezelés
területén dolgozunk

már egy évtizede,

és sok évvel ezelőtt együtt eldöntöttük,

hogy közelebbről is megismerkedünk

a buddhista filozófiai rendszerrel,

megvizsgáljuk vajon be tudnánk-e
illeszteni a kezelési programunkba,

hogy jobb munkát végezhessünk,

segítve az embereket, akik ezekkel
a problémákkal fordulnak hozzánk.

Néhány évvel ezelőtt, sok éves
előkészület után elhagytuk az Államokat,

és a száműzetésben élő tibeti nép
székhelyére utaztunk

Észak-Indiába.

És körülbelül két év alatt

a feleségem és én
kiválasztottunk egy tibeti szöveget,

amely a humán lélektanról íródott
buddhista szemszögből,

és aztán párhuzamosan dolgozva,
mindketten lefordítottuk a szöveget,

körülbelül hét vagy nyolc hónap alatt.

A szöveg címe tibeti nyelven
"Sem dong sem jung",

ami azt jelenti:
"A tudat, és ami a tudatból fakad",

vagy szabadabb fordításban:
"A tudat és funkciói",

vagy "A tudat és a mentális funkciók".

Miután lefordítottuk,

volt szerencsénk
a lefordított anyagot tanulmányozni

olyan buddhista tudósokkal,
akiket a téma mestereiként tiszteltek.

Amikor ezt befejeztük,

visszajöttünk az Államokba,

és Traverse Cityben megalkottunk
egy kezelési programot.

De mielőtt még erről többet mondanék,

szeretnék megosztani önökkel

még egy bizonyított tényt,
amelyre szükség van ahhoz,

hogy annak a puzzle-nak az összes darabja,

amelyről ma önöknek beszéltem,

összeálljon az említett problémák
tökéletesített kezelési módszerévé.

Újkeletű agyi képalkotó vizsgálatok nyomán

bizonyítást nyert
a meditáció mélységes pozitív hatása

a központi idegrendszer különböző régióira

beleértve a gyerekkori traumák miatt
károsodott régiókat is.

Mindössze négyórányi
ülő meditációs gyakorlat után –

négy óra meditációban ülve,
felosztva több napra vagy bárhogy –

az agyi képalkotó technológia
egyértelmű javulást mutat

az aktivitás és működési erő szempontjából

azokban az agyi régiókban, amelyek
az összpontosított figyelemért felelnek,

amit a laikus sajtóban
"mindfulness"-nek neveznek.

És aztán már mindössze 11 órányi
ülő meditációs gyakorlat után,

az agyról készített felvételek bizonyítják

hogy az élő szövet tényleges sűrűsége
ezekben az agyi régiókban megnövekedett,

tehát a szövetek megizmosodtak
és megvaskosodtak annyira,

hogy működési kapacitásuk
is megváltozott,

és most már valóban
tudnak figyelni bármire,

amire figyelni akarnak.

Ez a tudat által fenntartott
figyelem egy példája,

ahol a tudat nem azonos az aggyal;

megváltoztatja az agy szerkezetét,
és növeli működési kapacitását.

De ilyen tapasztalataink
folyamatosan vannak.

Az elme mindig megmondja az agynak,
hogy mit tegyen,

ha azt mondom,
hajlítsd be ezt az ujjat,

az agy azt mondja, "oké", és megkeresi
a megfelelő régiót a motoros kéregben,

a megfelelő ideget,
amely az ujjat vezérli,

és az ujj behajlik.

Tehát úgy gondolom,

ha kissé ügyesebbé válnánk
elménk edzésében,

hogy megtalálhassunk
bármely területet, amelyet szeretnénk,

akkor megtanulhatnánk hozzáférni
kimondottan agyunk azon területeihez,

amelyek a gyermekkori sérülések
által károsodtak,

és a koncentrált figyelem segítségével
fokozott működésre bátoríthatnánk

és felerősíthetnénk őket a gyógyulásig.

Tehát, az új kezelési módszer
a következőképpen működik:

csendes, inaktív meditációt gyakorlunk,

amivel megerősítjük
az agy azon területeit,

amelyek a koncentrált
figyelemért felelősek,

ameddig eléggé megerősődnek ahhoz,
hogy a figyelem eszközzé váljon,

mint egy lencse, amellyel
befelé figyelhetünk,

és konkrétan megfigyelhetjük a tudatunkban
felbukkanó gondolatokat és érzéseket

pillanatról pillanatra.

Ha csak egy viszonylag
rövid listáját soroljuk fel

azoknak a mentális funkcióknak,
amelyek végrehajtására elménk képes,

a buddhista pszichológia
itt is segít nekünk,

mivel amint ezek felbukkannak,

megfelelően be tudjuk azonosítani,
és meg tudjuk nevezni őket.

Ez pedig lehetővé teszi
egy értelmes rend megteremtését

belső mentális tapasztalataink világában,
amely gyakran zavarba ejtő számunkra.

A második dolog, amiben
a buddhista pszichológia segít az,

hogy a mentális funkciókhoz
erkölcsi kategóriát vagy értéket rendel,

melyeket így már külön tudunk választani
és meg tudunk nevezni,

már tudjuk, hogy mi történik:

megtanuljuk,
hogy két csoportra oszthatóak,

működésük tekintetében
két egymástól jól elkülönülő csoportra:

lehetnek károsak és jótékonyak.

Megfigyelhetjük azt is, hogy amikor
a káros mentális funkciók működnek,

az csökkenti mentális egészségünket
és boldogságunkat,

de amikor a jótékony tudati területekhez
tartozó mentális funkciók

lépnek működésbe,

mentális egészségünk erősödik,
boldogságérzetünkkel együtt.

A harmadik dolog, amivel segít minket
a buddhista pszichológia az,

hogy eredményes és hasznos technikákat
bocsát rendelkezésünkre,

amelyek által elkezdhetjük
belső mentális történéseink módosítását.

Különválogattuk a dolgokat.

Most már látjuk,

hogy két csoportba oszthatók:
káros és jótékony,

de már közbe is tudunk avatkozni,

kifejlesztve azt a mentális fegyelmet,
ami szükséges ahhoz,

hogy a negatív mentális folyamatokat
működésük kezdeti fázisában felismerjük,

és csökkentsük ránk gyakorolt hatásukat,

és felismerjük a pozitív
mentális folyamatok jótékony hatásait,

és ezeket bátorítsuk és erősítsük.

Tehát például ha egy olyan személy vagyok,
akinek van némi gyakorlata ezen a téren,

és a napom folyamán

hirtelen arra leszek figyelmes,
hogy a személy, akivel dolgom van,

nagyon bosszant,

látom, hogy a negatív mentális funkciók
birodalmából felbukkan a harag,

és azonnal hátralépek egyet,
mivel tudom, hogy veszélyben vagyok –

nem akarok szenvedni,
nem akarok szenvedést okozni,

és semmi esetre sem akarom
elszenvedni a mentális következményeket,

amelyek szükségszerűen megjelennek,

ha megengedem,
hogy a harag motiválja a viselkedésemet.

Ha van némi gyakorlatom és önuralmam,

át tudom kapcsolni a motivációmat
és szándékaimat a pozitív tartományba,

hogy csakis ezek motiválhassák
viselkedésemet.

Amikor pozitív érzelmeket
tapasztalunk meg,

fontos tudatosítani,

hogy az a tapasztalat,
amelyet éppen megélünk,

az több különböző agyterület
összehangolt munkájának

eredménye,

amely során az idegsejtek szoros hálózata

létrehozza azt a bizonyos érzést.

Ez pedig azt jelenti,

hogy pontosan úgy,
ahogy az agyat a tudat irányítja,

a tudatot használva
megtanulhatom irányítani az agyamat

azokba az idegi áramkörökbe

és pontosan azokra az agyi területekre,

melyek a gyerekkori
traumák során sérültek.

Bántalmazott kisgyerekek minden nehézség
nélkül képesek negatív érzésekre,

de a pozitív érzésekkel
bizony bajban vannak,

ami azt jelenti,

hogy pontosan a pozitív érzelmekért
felelős agyi területek sérültek meg

a gyerekkori szenvedések miatt.

Tehát a buddhista pszichológia
ezen technikáit használva,

tulajdonképpen azt teszem,

hogy éber figyelemmel közelítem meg
ezeket az agyterületeket,

támogatom a működésüket,

és tudjuk, hogy a támogatásnak
köszönhetően

egyre jobban megerősödnek

egészen addig, amíg elkezdenek
normálisan működni – akkor először.

A pillanat, amikor ezeknek
az áramköröknek a működése helyreáll,

egyben azt is jelenti,

hogy elérjük a józansággal
teljes gyógyulást.

Amikor gyógyulásomért tett
erőfeszítéseim során eljutottam idáig,

az olyan érzés volt, mintha a lelkem
felemelkedne, mint egy tutaj az óceánból,

és először állna egyenesen,

és ezzel együtt megjelent
a tartós béke érzése

és a bizonyosság,
hogy többé soha nem fogok inni.

Nincs már szükség rá,
hiszen most már minden jól működik.

Tehát tulajdonképpen az történik itt,

hogy használjuk az az erőteljesen
összpontosító elmét,

amelyet a meditációs gyakorlat során
fejlesztünk ki

annak az átfogó rendszernek
és vezetésnek segítségével,

amit a tudat ismerete
és a buddhista pszichológia jelent.

Így érjük el, hogy életünkben először

tudatos ellenőrzés alá vonhatjuk
agyunk fizikai erőforrásait,

vagyis azokat a dinamikus erőforrásokat,

melyeket epigenetikának
és neurogenetikának hívunk.

Ezek segítségével
meggyógyítjuk múltunk sebeit,

és visszaszerezzük magunknak a jogot,
hogy azzá legyünk, akivé lenni szeretnénk.

Bármelyikünk képes erre, bármikor;

függetlenül attól, hogy hol tartunk
az emberi fejlődés folyamatában.

Nem kell tehát aggódnunk
az agy változási képessége miatt.

Csak annyit kell tennünk, hogy
szorgalmasan dolgozunk az elme edzésén,

és a változás automatikusan bekövetkezik.

Buddha azt mondta:

"A tudat minden.
Amit gondolunk, azzá válunk."

Nagyon köszönöm.

(Taps)