Hogyan éljük át az áhítatot – és miért fontos ez?

Beau Lotto idegtudós a Cirque du Soleil társaságában nagyszabású kutatást vezetett az áhítat érzéséről és az érzés pszichológiai és viselkedésbeli hasznáról. Élő előadással kísért beszédében megoszt néhány tapasztalatot – majd a háttérbe húzódik, míg a Cirque du Soleil táncosai döbbenetes látványosságot hoznak létre.

Mielőtt belevágnék:

örülük, hogy itt lehetek,

egyszerűen csak hogy lássam,
mi fog történni.

Akkor kezdjük is egy kérdéssel:

Mi az egyik legnagyobb szükségletünk,

agyunk egyik legnagyobb szükséglete?

Nem árulom el, inkább
megmutatom. Pontosabban:

azt akarom, hogy érezzék.

Rengeteg érzést akarok kelteni
a következő 14 percben.

Akkor most mindannyian álljunk fel!

Együtt fogunk vezényelni
egy Strauss-művet.

Rendben? Ezt mindannyian ismerik.

Rendben. Készen állnak?

Közönség: Igen!

Beau Lotto: Remek. Akkor egy-két-há!

Ez csak a darab vége.

(Zene: Richard Strauss:
"Imigyen szóla Zarathustra")

Rendben?

Tudják, merre tart ez az egész.

(Zene)

Igen, már közeledik!

(A zene hirtelen elhallgat)

Ó!

(Nevetés)

Ugye?

Közösségi megszakított szex.

Rendben, leülhetnek.

(Nevetés)

Alapvető igényünk,
hogy a dolgok elérjék végpontjukat.

(Nevetés)

Szeretjük, ha valami befejezett.

(Taps)

Egy történet szerint Mozart
lefekvés előtt a zongorához lépett,

és ezt játszotta:

"da-da-da-da-da."

Apja, aki már ágyban volt,
azt gondolta: "A fenébe!"

Fel kellett kelnie, hogy leüsse
az akkord utolsó hangját,

különben nem tudott visszaaludni.

(Nevetés)

Igényünk a befejezettségre
felveti a gondolatot:

Mi a legnagyobb félelmünk?

Gondoljanak bele – mitől tartunk
leginkább, ahogy felnövünk, még ma is?

A sötéttől.

Gyűlöljük a bizonytalanságot.

Gyűlöljük, ha valamit nem tudunk.

Gyűlöljük.

Gondoljanak a horrorfilmekre!

A horrorok mindig sötétben játszódnak:

az erdőben,

éjszaka,

a tenger mélyén,

az űr feketeségében.

Ennek oka, hogy az evolúció során
bármikor meghalhattunk.

Ha nem ismertünk fel egy ragadozót,

már túl késő volt.

Agyunk úgy fejlődött, hogy előrejelezzen.

Ha ez nem sikerült, kész, kampec.

Agyunk jóslatainak forrásai a kódolt,
korábban már hasznosnak bizonyult

előítéletek és feltevések.

Ám ezek a feltevések
nem maradnak az agyunkban.

Kivetítjük őket a világra.

Semmiféle madár nincs ott.

Agyunk vetíti a jelentést a képernyőre.

Mindez, amit most mesélek önöknek,
szó szerint értelmetlen.

(Nevetés)

Önök hozzák létre a jelentést,
majd kivetítik rám.

És ami igaz a tárgyakra,
igaz az emberekre is.

Míg a válasz a "mi" és a "mikor"
kérdésekre mérhető,

a "miért"-re soha nem az.

Kiszínezzük az embereket.

Jelentést vetítünk ki rájuk, saját
előítéleteink és tapasztalataink alapján.

Ezért van, hogy a legjobb dizájn szinte
mindig a bizonytalanságot csökkenti.

Amikor a bizonytalanba lépünk,

testünk élettanilag
és mentálisan is reagál.

Immunrendszerünk gyengülni kezd.

Agysejtjeink elsorvadnak
vagy akár elpusztulnak.

Kreativitásunk és intelligenciánk csökken.

A félelemből aztán gyakran lesz düh,
szinte túl gyakran is.

Miért? Mert a félelem biztos állapot.

Morálisan kritikusak leszünk.

Önmagunk eltúlzott változatává válunk.

Ha valaki konzervatív,
még konzervatívabb lesz.

Ha liberális, még liberálisabb.

Mindannyian az ismerős terepre
húzódunk vissza.

A baj csak az, hogy a világ változik.

Idomulni kell, vagy meghalunk.

Ha A-ból B-be akarunk jutni,

az első lépés nem a B.

Az első lépés A-ból nem-A-ba jutni –,

elengedni az előítéleteket
és előfeltevéseket,

arra a helyre merészkedni, amit
agyunk ösztönösen el akar kerülni:

az ismeretlenbe.

Elengedhetetlen,
hogy az ismeretlenbe merészkedjünk,

ezért agyunk előállt egy megoldással.

Az evolúció előállt egy megoldással.

Ez nem más, mint a talán
legmélyebb érzékszervi tapasztalat:

az áhítat érzése.

(Zene)

(Taps)

(Zene)

(Taps)

(Zene)

(Taps)

(Zene)

(Taps)

(Éljenzés)

(Taps)

Beau Lotto: Lenyűgöző, ugye?

Most valószínűleg mindannyian
valamiféle áhítatot éreznek.

Ugye?

Mi is történik most az agyukban?

Évezredek óta

átéljük az áhítat érzését,
gondolkodunk és írunk róla,

mégis oly keveset tudunk róla.

Hogy megpróbáljuk megérteni,
mi ez az érzés, és mit tesz velünk,

csapatom, a Kívülállók Laborja
csodálatos lehetőséget kapott,

hogy együtt dolgozzon az áhítat
megteremtésének nagymestereivel,

az írókkal, alkotókkal,
rendezőkkel, könyvelőkkel –,

azokkal, akikből a Cirque du Soleil áll.

Elmentünk Las Vegasba,

és megmértük a nézők agyműködését,

miközben az előadást nézték.

Ezt több mint tízszer megismételtük
az O előadása során,

amely jellegzetes Cirque-darab.

Emellett regisztráltuk a nézők
viselkedését az előadás előtt,

és egy kontrollcsoportét is
az előadás után.

A vizsgálatban több mint
200 ember vett részt.

Mi hát az áhítat?

Mi zajlik most éppen az agyukban?

Az áhítat az agy egyik állapota. Értik?

Agyuk elülső része, a prefrontális kéreg,

amely a megfontolt cselekvést

és a figyelmüket irányítja,

jelenleg gátolva van.

Agyuk nyugalmi hálózatnak nevezett része,

amely számos agyterület
együttműködését jelenti,

s amely többek között
ötletelés, kreatív gondolkodás,

pl. divergens gondolkodás
és álmodozás során aktív,

fel van erősítve.

És nagyjából most

a prefrontális kérgük
aktivitása is megváltozik.

Tevékenysége aszimmetrikussá válik,

és jobbra húz,

amely szorosan összefügg azzal,
amikor emberek kilépnek a világba,

ahelyett hogy hátralépnének.

A vizsgált személyek agyműködése
olyannyira hasonló volt,

hogy megtaníthatunk
egy mesterséges ideghálózatot,

hogy átlag 75%-os,

maximum 83%-os pontossággal megjósolja,

éppen az áhítat érzését éli-e át valaki.

Mit történik, amikor agyunk
ebben az állapotban van?

Ahogy azt mások,

pl. Haidt és Keltner professzorok
megmutatták,

az emberek ilyenkor kicsinek érzik
magukat, mégis a világ részének.

Viselkedésük emberközpontúbbá válik,

mert nagyobb kötődést éreznek másokhoz.

Tanulmányunkban azt is megmutattuk,

hogy az emberek ilyenkor jobban viselik
a kognitív kontroll hiányát.

Könnyebben viselik a bizonytalanságot,
a befejezetlenséget.

Kockázatvállaló kedvük is megnövekszik.

Kimondottan keresik a kockázatot,
és jobban is élnek vele.

És igazán mélyenszántó,

hogy amikor feltettük a kérdést,

olyan embernek tartják-e magukat,
aki könnyen átél áhítatot,

az emberek gyakrabban adtak igenlő választ

az előadás után, mint előtte.

Újrafogalmazták önmagukat
és történetüket.

Az áhítat talán az észlelés,
amely nagyobb nálunk.

Ahogy Joseph Campbell mondja:

"Az áhítat hatására tudunk fejlődni."

Vagy ahogy egy kedves barátom,

az egyik legnagyobb ma élő fényképész,

Duane Michaels

mondta a minap:

talán az áhítat tesz elég kíváncsivá
ahhoz, hogy legyőzzük gyávaságunkat.

Mégis kit érdekel ez? Miért fontos ez?

Vegyük pl. a konfliktusokat,

amelyek mindenütt jelen vannak
mai társadalmunkban.

Ha ketten konfliktusban állunk,

az olyan, mintha egy egyenes
két végpontján állnánk.

Bizonyítani akarom: a másik téved,
s azt akarom, hogy közeledjen.

A baj csak az, hogy a másik
ugyanezt csinálja.

Bizonyítani próbálja, hogy tévedek,
s azt akarja, hogy közeledjek.

Figyeljük meg: egy konfliktus során
a győzelem a cél, nem a fejlődés.

Agyunk csak akkor tanul,
ha mozgásban vagyunk.

Az élet mozgás.

Mi lenne, ha az áhítat érzését arra
használnánk – nem a konfliktus kerülésére,

hiszen a konfliktus elengedhetetlen,
általa nyílik ki elménk,

általa fejlődik agyunk –,

hogy más legyen viszonyunk
a konfliktusokhoz?

És mi lenne, ha az áhítat segítségével
legalább kétféleképpen

közelíthetnénk konfliktusokhoz?

Az áhítat alázatossá és bátorrá tehet,
hogy elfogadjuk a nemtudást.

Nem igaz? Hogy kérdéssel közelítsük
meg a konfliktust, ne válasszal.

Mi lenne akkor?

Ha így állnánk a konfliktushoz,
saját igazunk bizonyossága helyett?

Másodsorban, ha így állnánk
egy konfliktushoz,

megértésre törekednénk, nem a meggyőzésre?

Saját magának mindenki igazat ad, nem?

A másik megértése azt jelenti:

értjük az előítéleteket és feltevéseket,

amelyek a viselkedését kiváltják.

Belekezdtünk egy kísérletbe,

amely azt vizsgálja,
elősegíthetjük-e a toleranciát

a művészet által kiváltott áhítattal.

Az eredmények elképesztőek.

Tehetünk a harag és gyűlölet ellen

a művészet kiváltotta áhítat
érzetén keresztül.

Hol találhatunk tehát áhítatra,

ha már egyszer ilyen fontos ez?

Mi lenne, ha...

Csak egy gondolat:

az áhítat nemcsak
nagyszerű dolgokban rejlik.

Az áhítat létszükséglet.

Gyakran a dolgok méretéből adódik:
egy hegy, egy naplemente.

De mi lenne,
ha átméreteznénk magunkat,

és megtalálnánk a lehetetlent
az egyszerűségben?

Ha ez így van,

és adataink nem csalnak,

akkor az olyasféle törekvések,
mint a tudomány,

kaland, művészet, gondolatok, szerelem,

egy TED-konferencia vagy egy előadás,

amellett, hogy áhítat hatja át őket,

lépcsőfokok lehetnek a bizonytalanba,

amelyek segítenek fejlődni.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)

Kérem, jöjjenek fel!

(Taps)

(Éljenzés)

(Taps)