Sue Austin: Mélyvízi merülés … egy kerekesszékben

Amikor Sue Austin 16 évvel ezelőtt erő-székbe került, hatalmas szabadságérzet töltötte el - mások mégis úgy néztek rá, mintha elvesztett volna valamit. Művészete arra irányul, hogy közvetítse a csodát, amit ő érez, miközben átgurul a világon.
A videó tartalmazza a lenyűgöző felvételt a víz alatti kerekesszékről, aminek segítségével Sue felfedezheti az óceánok mélyét, átúszhat a halrajok között és 360 fokban, szabadon lebeghet. (Készül a TEDxWomen jóvoltából.)

Csodálatos, hogy itt lehetek,

az utamról,

a kerekesszékemről beszélhetek,

és arról a szabadságról, amit miatta kaptam.

16 évvel ezelőtt kezdtem el kerekesszéket használni,

amikor egy elhúzódó betegség

megváltoztatta azt, ahogyan a világhoz férek.

Az, amikor elkezdtem a kerekesszéket használni,

egy borzasztóan új szabadság volt.

Láttam elsiklani az életemet, ahogyan korlátozottá vált.

Olyan volt, mintha egy hatalmas, új játékot kaptam volna.

Akármerre süvíthettem, és újra érezhettem a szelet az arcomon.

Csupán az, hogy az utcán lehettem, felvillanyozott.

Annak ellenére, hogy én új örömre és szabadságra leltem,

az emberek reakciója teljesen megváltozott az irányomban.

Olyan volt, mintha nem láttak volna már,

mintha egy láthatatlanná tévő köpönyeg ereszkedett volna rám.

Úgy tűnt, megvannak a saját elképzeléseik arról, milyen lehet kerekesszékben lenni,

és azokon keresztül láttak engem.

Amikor megkérdeztem az embereket, hogy mi jut eszükbe a kerekesszékről,

olyan szavakat használtak, mint a "korlátozottság", "félelem",

"szánalom" és "megkötés".

Rájöttem, hogy magamba zártam ezeket a válaszokat,

és legbelül megváltoztatták azt, aki vagyok.

Egy részem elidegenedett saját magamtól.

Nem a saját nézőpontomból láttam magamat,

hanem élénken, folyamatosan más emberek

nekem adott válaszaira építtettem.

Ezért tudtam, hogy össze kell raknom a saját történeteimet

erről a tapasztalatról;

új elbeszéléseket, hogy visszaszerezzem az identitásomat.

["A szabadság megtalálása: 'Azáltal, hogy összeállítjuk a saját történeteinket, megtanuljuk annyira komolyan venni életünk szövegeit, mint ahogyan mi, 'hivatalos' narrátorok.' - Davis 2009, TEDx Women"]

Elkezdtem a munkámat,

aminek célja az volt, hogy közvetítsen valamit

az örömből és szabadságból, amikor elkezdtem használni a kerekesszéket --

az "erő-széket" -- hogy egyezkedjünk a világgal.

Azon dolgoztam, hogy váratlan képeket használva átalakítsam ezeket a magamba zárt válaszokat,

hogy átalakítsam az előítéleteket,

amelyek annyira átformálták a személyiségemet,

amikor elkezdtem kerekesszéket használni.

A kerekesszék egy használati tárggyá vált, festésre és játékra egyaránt.

Amikor elkezdtem szó szerint

az örömöm és szabadságom nyomát hagyni,

izgalmas volt látni

az érdeklődő és meglepett visszajelzéseket.

Úgy tűnt, új perspektívák nyílnak ki,

amin keresztül a minta megváltozni látszott.

Bemutatta, hogy egy művészet gyakorlása

átformálhatja egy ember személyiségét,

az ismertet átdolgozva változtatja meg az előítéleteket.

Szóval, amikor 2005-ben elkezdtem alámerülni, rájöttem,

hogy a búvárfelszerelés kibővíti a tevékenységeid terjedelmét,

ugyanúgy, ahogyan a kerekesszék,

csak a búvárfelszereléshez kapcsolt fogalmak

az izgalomról és kalandról szólnak,

tehát abszolút különbözőek az emberek kerekesszékre adott válaszaitól.

Így azt gondoltam: "Vajon mi történik,

ha összerakom a kettőt?" (Nevetés) (Taps)

És a víz alatti kerekesszék, ami ennek eredménye lett,

a leghihetetlenebb utazásra vitt el engem

az elmúlt több, mint hét évben.

Szóval, hogy némi képet adjak arról, milyen is ez,

szeretném megosztani a látványosság létrehozásának

egyik eredményét, és szeretném megmutatni

milyen csodálatos utazásra vitt el engem.

(Zene)

(Taps)

A legelképesztőbb élmény, túlmutat mindenen,

amit eddig megtapasztaltam életemben.

Szó szerint megvan a szabadságom,

hogy 360 fokos térben mozogjak,

ami az öröm és szabadság elragadó élménye.

És a hihetetlen, váratlan dolog az,

hogy úgy tűnik, más emberek is látják és érzik ezt.

A szemeik szó szerint felragyognak,

és olyan dolgokat mondanak, mint: "Én is akarok egy olyat"

vagy: "Ha te képes vagy erre, én bármire képes vagyok."

Szerintem ez azért van, mert abban a pillanatban,

amikor egy olyan tárgyat látnak,

amiről nincs kialakult képük, nincs vonatkozás,

átformálja a vonatkozásaik kereteit,

amik a kerekesszékhez kapcsolódnak,

és elkezdenek egy teljesen új módon gondolkodni.

Úgy gondolom, hogy a teljesen új gondolat pillanata

talán olyannyira felszabadító,

ami átsugározhat más emberek életére is.

Nekem ez azt jelenti, hogy látják

a különbözőség értékét, hogy milyen örömöt tud szerezni,

ahelyett, hogy a veszteségre,

vagy a korlátozottságra koncentrálnánk,

látjuk és felfedezzük az öröm erejét, ami abból fakad,

hogy a világot új, izgalmas nézőpontokból látjuk.

Számomra a kerekesszék

az átalakulás járművévé vált.

Sőt, a víz alatti kerekesszéket ma már Portal-nak (kapunak)

hívom, mert szó szerint átlökött engem

egy új életformába,

új dimenziókba és az öntudat új szintjére.

A másik dolog pedig az, hogy

mivel senki nem látott vagy hallott eddig

egy víz alatti kerekesszékről,

és ezen látványosság elkészítése az alkotásról szól,

a látás, létezés, tudás új módjáról,

így már ott van az elmétekben ez a fogalom.

Így már ti is a műalkotás részei vagytok.

(Taps)