Theranos, bejelentés és az igazság föltárása a hatalomnak

Erika Cheung 2014-ben fölfedezést tett, mellyel végül lebuktatta munkáltatóját, a Theranost és a cég alapítóját, Elizabeth Holmest, aki azt állította, hogy az orvoslást gyökeresen átalakító technológiát fejlesztett ki.A bejelentő szerepének felvállalására irányuló döntés nehéz leckének bizonyult számára, nevezetesen: hogyan cselekedjünk, ha személyes és szakmai akadályokba ütközünk. Cheung őszintén, de szerényen mondja el, mi vezette el az igazság útján a hatalmi szervekig, és másokat is arra ösztönöz, hogy álljanak elő az igazsággal, és cselekedjenek mindenki érdekében.

Hét éve végeztem a Berkeley-n:

molekuláris és sejtbiológia,
valamint nyelvészeti szakon.

Elmentem egy állásbörzére
itt, az egyetemen,

és behívtak interjúra
a Theranos nevű startup céghez.

Akkoriban elég keveset tudtam a cégről,

de amit igen, az jó benyomást keltett.

A cég orvosi műszert fejlesztett,

amellyel ujjbegyből vett vérmintából

teljes vérképhez lehetett jutni.

Így nem kell nagy tűvel
a karunkba szúratni,

hogy vérképet csináltassunk.

Nemcsak azért volt érdekes,
mert kevésbé fájdalmas,

hanem mert megnyitja az utat a prediktív,
azaz előrejelző diagnosztika előtt.

Ha olyan készülékünk lenne,

amellyel gyakrabban
és folyamatosan diagnosztizálhatnánk,

még a betegség kialakulása előtt
diagnózishoz jutnánk.

Ezt Elizabeth Holmes,
az alapító erősítette meg

a The Wall Street Journalnak
adott nyilatkozatában.

"A mai egészségügyi
rendszerünkben az a helyzet,

hogy mire valakiről kiderítik,

hogy tényleg beteg,

leggyakrabban már túl késő,
hogy bármit tegyenek vele.

Ez szívfacsaró."

Álmaim állása volt, arra vágytam,

és alig vártam, hogy bekapcsolódhassak.

Más oka is volt,

amiért Elizabeth ügye tényleg vonzott.

Egyszer valaki azt mondta nekem:

"Erika, két embertípus van.

Vannak, akik jól elvannak,
és vannak, akik csak túlélők.

Drágám, te a túlélőkhöz tartozol."

Egyetem előtt

egylégterű lakókocsiban nőttem föl
hat családtagommal együtt,

s mikor azt mondtam,
hogy a Berkeley-re szeretnék menni,

azt felelték: "Én meg űrhajós leszek,
úgyhogy sok szerencsét!"

Ragaszkodtam az elhatározásomhoz,
szorgalmasan dolgoztam, és bejutottam.

De bevallom, az első évem
pokolian nehéz volt.

Egy sereg bűntett áldozata lettem.

Fegyvert fogtak rám, és kiraboltak,
szexuálisan zaklattak,

harmadjára megint szexuálisan zaklattak,

súlyos pánikrohamokat okozva nekem;

bukásra álltam,

és végül lemorzsolódtam.

Ekkor azt mondták nekem:

"Erika, talán nem való neked a tudomány.

Gondold át, mihez kéne inkább fognod!"

De azt mondtam magamnak: "Frászt!

Ha nem ütöm meg a mércét, akkor ez van.

De önként nem adom föl, küzdeni fogok,

de még ha nem a legjobb leszek is,
akkor is megcsinálom!"

Szerencsésen ráhajtottam,
elvégeztem, és lediplomáztam.

(Taps és ujjongás)

Köszönöm.

(Taps)

Úgyhogy mikor megtudtam, hogy Elizabeth
19 évesen morzsolódott le a Stanfordról,

hogy céget alapítson,

amely elég sikeres,

ezt égi jelnek tartottam:

nem számít, ki honnan származik.

Amíg eltökéltek vagyunk,
hogy értelmesen és szorgalmasan dolgozunk,

akkor hatást gyakorolhatunk a világra.

Személy szerint ez volt nekem az,

amiben az életemben hinnem kellett,

mert ez egyike volt a kevés kapaszkodónak,

mely nap mint nap hajtott előre.

Képzelhetik, hogy mikor értesítettek,

annyira izgatott lettem,

madarat lehetett volna fogatni velem.

Végül meglett a lehetőségem,
hogy tegyek a társadalomért,

világproblémákat oldjak meg,

és mikor a Theranosra gondoltam,

tényleg úgy éreztem,

hogy soha máshol már nem fogok dolgozni.

Ám feltünedezett egypár furcsaság.

Egyszerű laboránsként kezdtem.

Általában ültünk a laborértekezleteken,

átnéztük az adatokat,
hogy melyik technológia működőképes,

és efféle adathalmazokat kaptunk.

Valaki azt mondta:

"Hagyjuk ki a kiugró értékeket,

és nézzük, hogyan hat a hibaszázalékra!"

Mik itt a kiugró értékek?

Melyik érték kiugró?

A válasz: fogalmunk sincs!

Nem tudjuk.

Egyetlen adatpont törlésével

megsértjük az egyik tényezőt,

amelyet oly szépnek vélek a tudományban:

azt, amely föltárja az igazságot.

Bármilyen csábító lehet is néha

az adathamisítás saját értelmezésünk
érvényre juttatására,

ha ilyet teszünk, annak
súlyos következményei vannak.

Majdnem rögtön megszólalt
nálam a vészcsengő,

aztán jött az újabb eset,

és az újabb vészcsengő.

Kezdett felnyílni a szemem,
mi folyik a klinikai laborban.

A klinikai laborban dolgozzuk fel

a páciensektől levett mintákat.

Mielőtt lefuttatom a beteg mintáját,

van egy ismert koncentrációjú minta,

esetünkben a tPSA szintje 0,2.

Ez a marker mutatja,
hogy prosztatarákja van-e valakinek,

vagy fennáll-e a prosztatarák kockázata.

De amikor Theranos készülékkel
végeztem a vizsgálatot,

egyszer 8,9-et kaptam,

majd az ismételt vizsgálatban 5,1-et.

Újból elvégezve 0,5 jött ki.

Ez technikailag sávon belül van,

de mit kezdjünk ezzel a szórással?

Melyik a pontos érték?

Nem egyedi esetet tapasztaltam.

Majdnem mindennap

számos más tesztnél is ez megtörtént.

Hiszen e mintánál ismert a koncentráció!

De mi van, ha nem ismert,

mint a páciensek mintáinál?

Hogy bízhatnék az eredményben?

Ez szólaltatta meg az utolsó vészcsengőt,

ekkor vizsgálatokat végeztünk,

hogy megerősítsük és tanúsítsuk,

folytathatjuk-e a páciensek
mintáinak feldolgozását.

Az engedélyezőktől majd mintát kapunk:

"Futtassák le a mintával a vizsgálatot

a szokásos munkamenetben,

ahogy a páciensekét szokták tesztelni,

majd kérjük az eredményeket.

Aztán megmondjuk, átmentek-e a vizsgán."

Mivel sok hibát tapasztaltunk

a páciensek tesztelésére
használt Theranos-készülékkel,

ezért a mintát előbb

az FDA-hatóság által már
jóváhagyott más készüléken futtattuk,

majd utána a Theranos készülékén.

Láss csodát, mi történt?

Két, nagyon eltérő eredményt kaptunk.

Mit gondolnak, mit tett a cég?

Azt föltételeznék,
hogy jelentik a hatóságnak:

"Eltéréseket tapasztaltunk
az új technológiánál."

De ehelyett a jóváhagyott készülékről
származó adatokat küldték be.

Miről árulkodik ez?

Arról, hogy még a saját szervezetünk
eredményeiben sem bízhatunk,

azokban sem, melyeket a mi
technológiánk állít elő.

Hogyan lehet bármilyen vállalkozásunk,

amely páciensek mintáit
futtatja ezen a gépen?

Persze tudják, hogy zöldfülű vagyok.

Ekkor elvégeztem az összes kísérletet.

Összeraktam a bizonyítékokat,
bementem az üzemeltetési igazgatóhoz,

és előadtam kétségeimet.

"A laborban nagy szórást tapasztalok.

A pontossági arány
úgy látszik, nincs rendjén.

Rossz érzésem van a pácienseken
való tesztelést illetően.

Kellemetlenül érintenek."

Ezt a választ kaptam:

"Sületlenségeket beszél.

Csinálja azt, amiért fizetem,

az pedig a páciensminták földolgozása."

Aznap este fölhívtam
munkatársamat, Tyler Shultzot,

akivel a szervezetnél barátkoztam össze.

Nagyapja igazgatótanácsi tag volt.

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hozzá,

és vacsora közben elmondjuk neki,

hogy egyáltalán nem az történik a cégnél,

amiről az üléseken tájékoztatják.

Ráadásul

Tyler nagyapja George Schultz,

az USA korábbi külügyminisztere volt.

Képzelhetik, milyen lehettem
húszon-valahány évesen,

ahogy reszkettem: "Mibe keveredtem?"

Ahogy leültünk a vacsorához, azt mondtam:

"Mikor azt hiszi,
hogy levették a vérmintát,

beteszik az eszközbe,
és kiderül az eredmény,

valójában mikor kitesszük a lábunkat,

a vérmintával a hátsó ajtóhoz rohannak,

öt ember már ott várja a mintát,

és öt különböző gép közt osztják el."

Azt felelte: "Tudom, hogy Tyler eszes,

maga is eszesnek látszik,

de a helyzet, hogy rengeteg
okos embert vettem föl,

és mind azt mondja, hogy a készülék
forradalmasítani fogja az egészségügyet.

Inkább mással kéne foglalkoznia."

Mivel ez már hét hónapon át zajlott,

másnap fölmondtam.

És ez...

(Taps és ujjongás)

Eljött a pillanat,
mikor tükörbe kellett néznem,

hogy épelméjű vagyok-e.

Elmondtam aggályaimat a laborban.

Elmondtam az üzemeltetési igazgatónak,

az igazgatótanács tagjának.

Eközben Elizabeth ott volt

minden nagy amerikai folyóirat borítóján.

Egy közös dolog van ebben:

mégpedig én.

Talán velem nincs minden rendben?

Valamit tán nem veszek észre?

Talán nekem ment el az eszem.

De ekkor nagy szerencse ért.

Megkeresett John Carreyrou,

a kimagaslóan tehetséges újságíró

a The Wall Street Journaltól.

Elmondta, hogy másoktól,

az iparágban és a cégnél
dolgozóktól már hallott

a céggel kapcsolatos kétségekről.

Akkor átfutott az agyamon:

"Erika, mégsem vagy őrült.

Nem te vagy az őrült!

Hozzád hasonlóan mások is

fölvetik félelmüket,

és ugyanazokat a rendellenességeket
teszik szóvá, mint te."

Mielőtt John oknyomozó
tudósítása robbant volna,

melyben föltárja az igazságot
a cégnél történtekről,

a vállalkozás boszorkányüldözésbe fogott,

amely minden volt munkatársára,
így rám is kiterjedt.

Céljuk a megfélemlítés volt, hogy ne
álljunk ki, és ne beszéljünk egymással.

Félelmetes hatású volt,

amikor rájöttem, hogy követnek,

miután megkaptam a levelüket.

Másrészt áldásnak is számított,

mert arra késztetett,
hogy ügyvédhez forduljak.

Szerencsém is volt az ingyen ügyvéddel,

aki azt tanácsolta,

hogy jelentsem be az esetet
az engedélyező hatóságnak.

Addig ez eszembe se jutott,

nyilván mert tapasztalatlan voltam,

de végül jelentettem az ügyet.

Úgy döntöttem, hogy panaszlevelet
írok az engedélyező szervnek,

föltüntetve a laborban tapasztalt

minden hiányosságot és szabálytalanságot.

Apám ezt kedvesen

sárkányölő pillanatnak hívja,

mikor föllázadva a szörnyeteg
ellen harcra keltem,

ez dominóhatást váltott ki.

Bevallom,

minden voltam, csak nem bátor.

Meg voltam rémülve,

szorongtam,

kissé szégyelltem magam,

hogy egy hónapba telt,
mire a levélhez fogtam.

Fölcsillant a remény,

hogy soha nem jönnek rá

a levélíró kilétére.

Minden érzelem és ingadozás dacára

megírtam a beadványt,

és szerencsére megindult a vizsgálat,

amely fényt derített

a laborban uralkodó súlyos hiányosságokra,

és meggátolta a Theranost,
hogy a páciensek mintáit tovább vizsgálja.

(Taps)

Azt remélik tőlem,

hogy efféle embert próbáló
és őrült helyzet után

valami módszertannal
vagy sikerrecepttel álljak elő

hasonló helyzetbe jutottaknak.

De őszinte leszek: hasonló esetekre

csak egyetlen idézet, Mike Tysoné illik:

"Mindenkinek van terve,
míg jól szájon nem vágják."

(Nevetés)

Ez így igaz.

De ma azért vagyunk itt,

hogy remek elképzeléseket,

nagyszabású innovatív terveket

adjunk elő,

melyekben mindenki hinni akar.

De mi van, ha a látomás oly lenyűgöző,

és a vágy, hogy elhiggyük, oly erős,

hogy elhomályosítja valóságérzékünket?

Amikor ezek az újító tervek

kezdenek e társadalom kárára válni,

milyen mechanizmussal előzhetők meg

az esetleges következmények?

Úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb módja,

ha előmozdítjuk
a bátor kiállás kultúráját,

és meghallgatjuk azokat, akik kiállnak.

Az igazi kérdés az,

hogyan tegyük a kiállást normává,
hogy ne maradjon csak kivétel?

(Taps és ujjongás)

Szerencsére, tapasztalatom szerint

én idejében rájöttem, mikor kell kiállni.

Legtöbb esetben a cselekvés elég egyszerű,

de a nehézség a döntésben van:
cselekedjünk vagy sem?

Hogyan alakítsuk döntéseinket úgy,

hogy megkönnyítsék cselekvésünket,

s erkölcsösebb eredményeket érhessünk el?

Az UC San Diego
kiváló keretet dolgozott ki,

mely angolul három
c-betűs kifejezés,

azaz az eltökéltség, tudatosság
és kompetencia együttesét.

Az eltökéltség a helyes cselekvés vágya,

nem számít, milyen áron.

Esetemben a Theranosnál,

ha nem lett volna igazam,

viseltem volna a következményeket.

De ha igazam van,

akkor az lettem volna,

aki tudja, mi folyik, de mégis hallgat.

Az maga lett volna a pokol.

Sunyítani maga a pokol.

A tudatosság nem más,

mint öntudatosan és állhatatosan tenni,

és mindennapi viselkedésünkben

erkölcsi meggyőződésünket érvényesíteni.

A harmadik tényező a kompetencia.

A hozzáértés az infó
összegyűjtésének és értékelésének,

továbbá a lehető következmények
és kockázatok előrelátási képessége.

Azért bízhattam a hozzáértésemben,

mert mások szolgálatában cselekedtem.

A tettekre vezető legegyszerűbb folyamat,

ha elképzeljük:

"Ha ez gyerekemmel történt volna,

szüleimmel,

házastársammal,

szomszédommal, közösségemmel
történt volna,

intézkedtem volna?

Hogyan emlékeznének rá?"

Remélem,

hogy mikor távozunk,

hogy nagyszabású terveinket megvalósítsuk,

nemcsak a túlélés eszközeként

fogalmazzuk meg őket,

hanem mindenki fejlődési
lehetőségeként tekintünk rájuk.

Köszönöm.

(Taps és ujjongás)