Hogyan járulhatnak hozzá az orvosok az amerikai bevándorlási rendszer hiányosságainak orvoslásához?

Az üldöztetések elől menekülők elképzelhetetlen nehézségeken mennek keresztül a jobb élet reményében. Joseph Shin, orvos, felhívja a figyelmet a jogászokkal történő együttműködés fontosságára az amerikai menedékkérelmi eljárás során, és rámutat arra, hogy hogyan biztosíthatjuk a menekülteknek kijáró emberi méltóságot.

Néhány évvel ezelőtt egy fiatalember
meglátogatott a rendelőmben.

Azt mondta, az életéért menekül.

Elmenekült otthonról,

mert a homoszexualitás
nemcsak törvénybeütköző volt,

néhány esetben halálbüntetés járt érte.

Amikor kiderült a szexuális irányultsága,

a családja kitagadta,

a főnöke kirúgta,

és a felbőszült tömeg újra és újra
megtámadta az utcán.

Minden alkalommal
a rendőrség őt tartóztatta le,

őrizetbe vették és tovább kínozták.

Tudta, ha nem szökik meg
az ismétlődő erőszak elől,

biztosan meggyilkolják.

Így azt tette, amit tennie kellett.

Mindent hátrahagyott.

Az összes barátját,
a családját és a munkáját.

Elmenekült,

Amerikába szökött

és menedékjogot kért.

De mint, sok hasonló helyzetből
érkező menedékkérő,

alig vitt magával valamit.

Volt nála személyi igazolvány,

egy kevés pénz, és néhány holmi.

A rendőrségről, ahol megkínozták

nem hozott hivatalos dokumentumokat.

Nincs videó a tömegről,
akik megpróbálták meggyilkolni.

Nem volt bizonyítéka,
hogy alátámassza az ügy jogalapját,

mégis ott volt a rendelőmben,

és megmutatta az üldözésének
a legnyilvánvalóbb bizonyítékait.

A testi, lelki sebeket,
amiket magával hozott.

Pokoli kínokat élt át.

Mély sebek borították az egész testét,

nehezen gyógyuló sebek,
amik újra és újra elfertőződtek.

Súlyos depresszióval küzdött,

és a PTSD miatt folyamatos, visszatérő,
bénító emlékek és rémálmok kínozták.

Ezért folytattuk a munkát.

Hónapokon át rendszeresen találkoztunk,

szakorvosi feljegyzéseket
készítettem a károsodásokról.

A támadás összes részletét átvettük,

lefényképeztem a sebeit,

feljegyeztem a sérüléseit,

és követtük a lassú felépülését,

amíg gondozás alatt állt.

A jogászokkal együttműködve

benyújtottunk egy részletes nyilatkozatot

az igazságügyi orvosszakértő
értékelésével együtt,

és hozzácsatoltuk
a menedékjogi kérelméhez.

Majd hosszú évekig vártunk,

amíg ő a bíróságokat járta.

Egy nap kaptam tőle egy e-mailt.

Azt írta, hogy jóváhagyták a kérelmét.

A rendelőben dolgozók nagyon örültek.

Írta, hogy ez volt az első alkalom,

hogy többé nem félt
a kitoloncolástól és a haláltól.

Ez volt az első alkalom,
hogy biztonságba érezte magát,

annyira, hogy újra felépítse az életét.

És csak az orvosi
és jogi pártfogás miatt volt,

hogy sikeresen visszaállították
a jogi státuszát

a menekültjogi rendszeren

keresztül.

Sokan, akik üldöztetés elől menekülnek,

hasonló programokra
és rendelőkbe jönnek,

hogy meséljenek az őket ért sérelmekről

és az üldöztetésük különféle okairól.

De valami sosem változik.

Az erőszak, amivel sújtották őket

büntetlenül zajlott,

néha közvetlenül az állam keze; a rendőrök

vagy tisztek által,

más esetekben az állam szemet hunyt,

és megbocsájtotta a félkatonai egységek,

vagy az erőszakos élettársak tetteit.

Más esetekben pedig,
az állam teljesen tehetetlen

a bűnszervezetekkel szemben.

Tudjuk, hogy a társadalmi tényezők
kiemelkedő szerepet játszanak

a kezeltek egészségségének
és jóllétének megállapításában;

a lakhatás, jövedelem,
iskolázottság, faji hovatartozás,

és a befogadás mértéke.

Ugyanez igaz az egyenlő bánásmódra,

a tisztességes eljárásra.

Leginkább a társadalom
legkiszolgáltatottabb tagjai,

a kirekesztettek,

és a bántalmazottak

jobb hozzáférése az emberjogi védelemhez

változást hozhat
az egészségügyi állapotukba

és segítheti őket az élet-halál harcban.

Több millió ember szenved el
üldöztetést és kínzást,

és a gyógyulásuk egyetlen módja,

ha felismerjük az emberjogi visszaéléseket

és a jogaikat és védelmüket
helyreállítjuk.

A második világháború után,

a menekültjogi rendszer
egy út volt a megnyugvás felé.

De manapság ez az út
akadályokkal telivé vált,

ami kudarcra ítéli az embereket.

A menedékkérők nincsenek tisztában azzal,

hogyan kezdjék el és fejezzék be
az akár évekig tartó folyamatot.

Nincs joguk ügyvédet kérni,
így nincsenek tisztában a jogaikkal.

Egyre gyakoribb, hogy bebörtönzik őket,

amint eljutnak egy menedékhelyre.

Eljárást indítanak ellenük,

vagy kitoloncolják őket,
mielőtt segítséget kérhetnének.

Még ha folytatják is az eljárást,

a menedékkérők csupán 20%-át
bírálják el pozitívan,

és egyeseknek ennél is rosszabb.

Mintha a rendszert arra tervezték volna,

hogy az emberek
ne tudjanak a jogaikkal élni.

De tehetnek valamit.

Valamit, amivel akár 90%-kal

több esélyük van a sikerre.

Mi hozhatja el a változást?

Jogász és orvosszakértői vélemény
együttes biztosítása.

Ennyire egyszerű.

A férfi ügyéhez, aki megnyerte
a menedékkérelmi pert,

orvosok és jogászok közös munkájával
gyűjtötték be a bizonyítékot

és az orvosi szakvéleményt,

ami alapján a bíróságon

a bíró tájékozott és igazságos
döntést tudott hozni.

Ez egy orvosi-jogászi partnerség,

ami most fontosabb, mint valaha,

mert egy hatalmas, kényszerű migráció
kellős közepén vagyunk

az erőszaknak köszöntően.

2018-ban 70 millió ember lett hontalan,

a háborúk, összecsapások
és üldöztetések miatt.

Ideértve a 40 millió belső menekültet,

25 millió menekültet,
és 3 millió menedékkérőt.

Itt, Amerikában láthatjuk a
fokozódó erőszak hatását

El Salvadorban, Guatemalában
és Hondurasban,

ahol a gyilkosságok száma olyan magas,
mint Szíriában és Afganisztánban,

ahol a rendőri korrupció
és a bűnszervezetek általi erőszak nő,

ahol a szegénység és gyermekbántalmazás
elterjedt és eltűrt,

ahol a kormányzás alaprendszerei,

a közbiztonság,

és a gyermekvédelem

hatástalanok.

Nem meglepő tehát, hogy ezen társadalmak

legsebezhetőbb tagjai,

a gyerekek, nők és más
megcélzott csoportok tagjai

fokozatosan reménytelenebbé válnak,

és eddig nem látott számban menekülnek el.

Az elmúlt 10 évben,

az egyedül érkező gyermekek száma,

a délnyugati határszakasznál

18-szorosára nőtt,

2009-ben 3 300-ról több, mint 62 000-re.

Ez hozzáadódik a közel félmillió
vándorló családhoz.

Férfiak, nők és gyermekek
próbálnak menedékkérelemhez folyamodni,

de megrekednek a humanitárius válságban.

Ami még rosszabb,

vitatott jogalappal tartóztatják fel őket,

a kilétük,

a tapasztalataik,

a bizonyíték mibenléte,

és jogosultságuk alapján.

Megérdemlik-e a segítséget?

Néhányan azt állítják,

hogy nem a jogi visszaélés
elől menekülnek,

egyszerűen gazdasági menekültek.

Mások szerint, a gyerekeket
kizsákmányolják a szüleik

és emberkereskedelem áldozatai.

Mások azt állítják, hogy nem is gyerekek,

hanem bűnözők,

bűnszervezetek tagjai,
akik beszivárognak az országba.

Hogy ennek véget vessünk

a kollégáimmal írtunk egy tanulmányt.

Összegyűjtöttük a menedékkérő
gyermekek beszámolóit

akik átestek az eü. vizsgálaton.

A következő eredményeket kaptuk.

A gyermekek 80%-a

folyamatos fizikai erőszakot élt át;

testi sértést és kínzást.

A lányok 60%-a és a fiúk 10%-a

esett áldozatul szexuális bántalmazásnak.

Az egyik kislányt, elmondásai

és támogató bizonyítékai alapján,

három éven át fogva tartották,
verték, megerőszakolták,

férfiak kereskedtek vele,

és a családja meggyilkolásával
is fenyegették,

ha valaha elszökik,
vagy segítséget mer kérni.

Ezeknek a gyerekeknek a 90%-a
mentális betegségben szenved

a közvetett erőszak miatt,

ideértve a fenyegetéseket,

és a mérhetetlen szörnyűségek látványát.

Az egyik fiatal fiú elbeszélte
a terrort, fájdalmat

és a rémületet,

amit öccsének megcsonkított
testének a látványa váltott ki.

Nagynénjét,

nagybátyját, unokatestvérét,

mindegyiküket bűncsoportok ölték meg,
hogy a közösség megkapja az üzenetet.

Természetesen a mentális károk óriásiak.

Ezen gyermekek 29%-a
szorongásos zavar jeleit mutatják;

40%-uk depressziót,

64%-uk poszttraumás stressz szindrómát,

21%-uk öngyilkosságra való hajlamot mutat.

Összehasonlításképp,

a háborús veteránok
10-20%-a szenved PTSD-ben.

3-6-szor több gyermek szenved PTSD-ben,

mint egy háborús veterán.

A terhek és traumák ellenére,

sokkal többen vannak.

Azok a gyerekek, akik a menedékkérelmi
rendszert igénybe veszik

további erőszakot élnek át,

és olyan kínzásokat,
amely az otthonukra emlékezteti őket.

Emlékezhetünk néhány hasonló szalagcímre,

és képre a tavalyi évből.

A gyerekeket kitépték a szüleik kezéből.

Kisgyermekre, csecsemőkre
a hideg piszkos ketrecekben.

Az étel, ital, ruha és szappan hiányára.

Egyre több beszámoló jelenik meg
az orvosi gondatlanságról,

a megelőzhető szövődményekről,

a gyermekbántalmazásról,

a nemi erőszakról,

és gyermek elhalálozásról
az amerikai felügyelet alatt.

Sajnos ezek a visszaélések
és bűntények nem újkeletűek,

néhány az előző elnökségek idejéből ered.

Valami mégis megváltozott.

A hatálya és mértéke ezeknek
a visszaéléseknek és bűntényeknek,

a menedékkérők rendszerszintű
és látszólag szándékos veszélyeztetése

és mindezek büntetlensége

teljesen új szinten okozott károkat.

Egy lányra emlékeztet ez a tanulmányomból,

aki elmesélte, hogyan könyörgött
az egyik támadójának,

hogy hagyja abba,

mondja el, hogy miért ő.

Mi volt a válasza?

Azt mondta, azért, mert neki
senkije nincs, aki megvédhesse.

Nem hagyhatjuk,

hogy ez legyen a gyerekek
és más menedékkérők valósága.

Vajon mit tehetünk?

Mint orvos,

gyakran bonyolult helyzetben találom magam

a legbetegebb, legösszetettebb betegekkel.

Természetesen, az egészségükön
van a hangsúly,

a jóllétükön és az életminőségükön,

de néha az értékeiket
mélyebben kell megvizsgálni

hogy igazán megértsük,
hogyan léphetünk tovább.

Ehhez hasonlóan,

az országunk válság előtt áll

a határainknál és közösségeinkben
megjelenő menekültek

növekvő száma miatt,

ez arra ösztönöz, hogy végig gondoljuk
az alapvető értékeinket.

Megbecsüljük az egészséget és biztonságot?

Mit jelent, amikor a biztonságot,

életet, szabadságot,

a gyermekek életét megbecsüljük?

Mit jelent,

amikor azt állítjuk,
hogy a jogállamiságot értékeljük?

Beleértjük-e a menedékkérőknek
kijáró jogokat?

Amikor meghalljuk ezeket a szavakat,

néhányunk több falat építene,

több határőrt állítana,

több embert toloncolna ki,

még ha az a gyerekek
családjuktól való elválasztását,

mentális kínzásnak való kitételt,

veszélyes területekre
való kitoloncolást is jelent.

A biztonság nevében.

Mindannyiunk nevében.

De a hozzánk hasonlóakat

ezek az értékek

teljesen új irányba terelnek,

hogy a menedékkérők szükségleteit ellássuk

minden eszközzel,
ami rendelkezésünkre áll.

Tehát, amikor az életről
és szabadságról beszélünk

ezeket az embereket kell elképzelnünk,
akik kockázatot vállaltak,

hogy elmeneküljenek a veszélytől

és biztonságot találjanak.

Amikor találkozunk velük

élelmet, vizet, menedéket, ruhát adunk,

és teljes orvosi ellátást,

mentálhigiéniás ellátást kapnak.

Amikor azt állítjuk,
hogy a jogállamiságot,

és nem csak az előjogokat becsüljük,
ami keveseket érint,

de a felelősséget is,
ami mindannyiunkat érint

egy megfelelően működő
bevándorlási rendszerrel.

Biztosítanunk kell a képzett bírákat.

Meg kell győződnünk róla, hogy nem
csak a jogállamiság illúzióját építjük

egy magas fallal vagy egy őrzött határral.

Valódi jogállamiságot akarunk.

Azt, hogy a bírák kiértékeljék
a bizonyítékokat,

beleértve az orvosi véleményt,

és becsületes igazságszolgáltatást

akarunk.

Amikor azt állítjuk,
hogy megbecsüljük az egészséget,

nem akarunk kárt okozni,

traumára alapozott stratégiát vetünk be

a rendszer minden szegletében.

Kezdődhet a határőrök újraképzésével

vagy a bevándorlási tisztekkel,

de több orvosi, mentálhigiénés és
gyermekjóléti szakértőre van szükség

az egész rendszerben.

Amikor azt mondjuk,
hogy az igazság fontos,

nem hagyhatjuk,
hogy mi legyünk a gonosztevők,

akik elől ezek az emberek menekültek.

Meg kell nyitnunk a bíróságokat
és a befogadó központokat

a szakértőknek és pártfogóknak,

hogy elszámoltathatóak legyünk.

Aztán rájöhetünk,
hogy a legtöbbet be kell zárnunk

a táborokkal együtt.

Hiszek a hatékony társulásban

a jogászok, orvosok, emberi jogi ügyvédek

és mások között,

hiszen közösen biztosíthatjuk
a menekültek szükségleteit.

Szembe kell néznünk a történelmi,

humanitárius,

és jogi kötelezettségeinkkel.

Ha így teszünk,

valami erőteljes születik.

Nem csak az olyan menedékkérők,

mint az a férfi, aki megnyerte az ügyét,

a gyerekek a tanulmányomban,

vagy a több ezer másik ember,
akik új életre vágynak,

találhatják meg a biztonságot.

Felismerjük a visszaéléseket,

és helyreállítjuk
a jogaikat és védelmüket.

Csodálkozni fogunk,

amikor emberségük
teljes valójában látjuk őket.

Nem csak az előnyüket és hátrányukat,

a reményeiket és boldogságukat,

nem csak a sérelmeiket.

Mellettük fogunk állni,

és meg fog ihletni minket a kitartásuk.

Ragyogni fognak,

sokszínűvé teszik az országunkat.

Ha igazak maradunk
az alapvető értékeinkhez,

az előbb említett módon,

felépíthetünk egy egészséges
és emberséges bevándorlási rendszert.

Így maradunk a lehetőségek kapuja.

Így maradunk

a világ iránymutató fénye.

Köszönöm.

(Taps)