Kauzalitás és korreláció: a keverés kockázata – Ionica Smeets előadása – TEDxDelft

Ionica Smeets matematikus és tudományos zsurnaliszta, bőséges médiatapasztalattal. Továbbá okos, lelkes, és derűs személyiség, aki ebben a rövid de élvezetes előadásában az ok és az okozat, valamint a korreláció összetévesztésének veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Üdvözlöm önöket! Azért siettem ide, hogy felhívjam figyelmüket

a fagylalt- és jégkrémfogyasztás veszélyeire.

Talán nem is sejtik,

de ez az ártalmatlannak tűnő nyalánkság

egyik vezető oka a vízbe fulladásnak.

Íme, a statisztikai adatok, melyek ezt alátámasztják.

Nos, ha grafikusan összevetjük az eladott fagylaltok számát

a fulladásos halálesetek számával,

akkor nyilvánvaló növekvő trendet vehetünk észre,

amiből az a kézenfekvő következtetés vonható le,

hogy a fagylaltozást -- veszélyessége miatt -- be kéne tiltani.

(Nevetés) (Taps)

Természetesen önök itt mind okos emberek,

ezért nyilván sejtik,

hogy valami nem stimmel a felhozott példával.

Természetesen itt arról van szó,

hogy a háttérben van egy közös tényező --

a szép, meleg idő -- ahogy ezt biztos ki is találták.

Márpedig ha jó az idő,

akkor több a strandoló,

s ezért, sajnos, gyakoribb a fulladás is,

no és persze, kelendőbb a fagyi is.

Vagyis nem a fagylalt okozza a fulladásokat.

Ebben az esetben persze rögtön látszott,

hogy valami hibádzik,

de a korrelációval kapcsolatos

logikai tévedés többnyire mégis az, hogy

helytelenül ítéljük meg a kauzalitást.

Hinni szeretném, hogy előadásom után

felismerik majd az efféle tévedéseket.

És azt különösen remélem, hogy

nem önök lesznek az ilyen hibák elkövetői.

Épp ezért elmesélek párat a híres esetek közül.

Az első példa egy viszonylag ártalmatlan ügy.

Bizonyított tény:

a házas férfiak tovább élnek, mint a magányosak.

Ha megnézik a statisztikákat, láthatják,

hogy ez csakugyan így van.

A női magazinok szeretik ezt úgy értelmezni,

hogy a házasság jót tesz a férfiaknak,

mert lám: tovább élnek.

Nos, az egyik barátom úgy tartja,

hogy a házasságtól inkább csak

hosszabbnak tűnik az élet, de -- (Nevetés) --

csak az azért, mert a felesége...

(Tetszésnyilvánítás) (Taps)

Van valakinek tippje, miről is van szó itt valójában?

Mert csakugyan van itt okozati kapcsolat,

de az ellenkező irányban!

Az a helyzet, hogy azok a férfiak, akik gazdagok,

egészségesek és tanultak,

és ezért sokkal hosszabb élet elé néznek,

sokkal esélyesebbek arra, hogy asszonyra találjanak --

a nők már csak ilyenek --

míg azok, akikre rövidebb élet vár,

mert betegesek, szegények,

kevésbé kapósak férjjelöltként.

Vagyis a hosszú várható élettartam az,

ami a házasodáshoz vezet,

nem pedig fordítva.

No persze ez… hogy mondjam…

nem annyira súlyos ügy: senki sem nősül meg

csak azért, mert ilyesmiről olvasott.

Vegyünk egy komolyabb példát!

Itt a kutatás maga is komolyabb volt.

1999-ben megjelent egy tanulmány a Nature-ben,

melyben leírták, hogy az olyan gyerekből,

aki villanyfényben alszik, sokkal valószínűbb,

hogy rövidlátó lesz egyszer, mint a többiből.

A kutatók okos emberek voltak,

és óvatosan csak annyit állítottak,

hogy találtak egy korrelációt,

de nem tudják, hogy az oksági kapcsolat milyen irányú,

ám -- biztos, ami biztos -- azt javasolták, hogy a szülők

kapcsolják le a villanyt éjszakára.

A médiákban pedig ez úgy terjedt el,

hogy az éjszakai világítás gyerekkínzás,

és nagyon árt a gyereknek,

ha a szülők kivilágítják a hálószobáját.

Ami persze megijesztette a szülőket.

El tudom képzelni azt az érzést,

hogy égetem a villanyt a kisfiamnál,

és rájövök, hogy ezzel ártok neki!

Szerencsére, a cikket helyesbítették egy hét múlva --

talán van önök közt, aki sejti, miért,

s ha netán biológus, akkor tudja is.

Nos, a rövidlátás öröklődik.

Vagyis a szülők egyike nyilván rövidlátó.

Ők azok a szülők, akik szeretik,

ha ég a villany a hálószobában,

és azok a szülők is ők,

akiknek rövidlátók lesznek a gyerekei.

Íme, egy egyszerű tévedés: könnyű elkövetni!

És most jön a legriasztóbb példa, amelyről tudok --

pedig ismerek sokat,

legalább eggyel találkozom hetente

valamelyik újságban.

Egy klasszikus esetről van szó, a 70-es évekből:

A kutatók azt találták, hogy igen erős a korreláció

a jó tanulmányi eredmények

és a gyerekek önbecsülése között.

Ebből pedig azt szűrték le,

hogy nagyon fontos

a kicsiket úgy nevelni,

hogy magabiztosak legyenek, büszkék önmagukra,

mert ha erős az önbecsülésük,

akkor az eredményeik is jók lesznek.

És azzal tömték a szülők fejét,

különösen az USA-ban, generációkon át,

hogy elég arra ügyelni, hogy a kölykük büszke és magabiztos legyen,

mert a többi már megy magától!

És aztán, sok évvel később, valaki új vizsgálatba fogott,

hogy kiderítse,

merre is mutat az a bizonyos ok-okozat.

És kisült, hogy épp az ellenkező irányba!

Vagyis a jó jegyek okozzák az önbecsülést,

nem pedig az önbecsüléstől lesznek a jó jegyek.

És most jön a rosszabbik rész.

Azok a gyerekek, akiket úgy neveltek, hogy fő az önbizalom,

és nem fontos az, hogy bármiben kitűnjenek --

legyen az sport vagy zene,

vagy más iskolán kívüli dolog --

azok, akik egyszerűen csak büszkék voltak önmagukra,

miközben mindenben kudarcot vallottak,

igen alacsony önbecsüléssel végezték,

képtelenül arra, hogy bármit is kezdjenek az életükkel.

Ez tehát egy nagyon súlyos korrelációs tévedés volt.

Remélem, hogy ezek a példák

felötlenek majd az emlékezetükben,

ha valaki azt erőlteti, hogy ok-okozati kapcsolat van

egy bizonyos dolog és egy másik között --

legyen ez bármi: vakcinák és autizmus,

a bankárok nőnemű volta és a pénzügyi válság --

és ha -- (Nevetés) -- az illető azt bizonygatja,

hogy nagyon erős az összefüggés, akkor

jusson eszükbe, hogy a korreláció nem elég.

Nagyon jó utalás lehet arra, hogy mi is történik,

de mielőtt elfogadnák, hogy egyik dolog a másik okozója,

érteniük kell azt is, hogy miért és hogyan!

Ha pedig kétségeik támadnak, jusson eszükbe a fagyi!

Köszönöm a figyelmüket!

(Taps)