Az informális gazdaság rejtett lehetőségei

Niti Bhan Afrika informális piacainak üzleti stratégiáit tanulmányozza: a kis üzleteket és standokat, kézműveseket és munkásokat, akik a kontinens gazdaságát láthatatlanul is mozgásban tartják. Könnyű ezekre a munkásokra adócsalóként vagy bűnözőként gondolni -- Bhan amellett érvel, hogy a gazdaságnak ez a virágzó szegmense legitim, és befektetésre érdemes. Ha megtesszük, több ezer új állást teremthetünk. "Ezek lehetnek az üzleti és vállalkozói élet csírái," mondja Bhan. "Kezdjük el elismerni a képességeiket és képzettségüket."

Afrika informális piacait általában

kaotikusnak és rendszertelennek látjuk.

Az informális szó hátránya,

hogy azonnal erre asszociálunk,

ezekre a negatív jelentésekre,

s ez súlyos következményekkel
és veszteséggel jár,

40-60%-kal növelve – vagy csökkentve –

az informális piacok profitrátáját.

Hogy felmérjük az informális
kereskedelem ökoszisztémáját,

széleskörűen elemeztük

a kelet-afrikai nemzetközi kereskedelemről
szóló jelentéseket és kutatásokat

húsz évre visszamenőleg.

Így készültünk elő a terepmunkára,
amely során próbáltuk megérteni,

mi fogja vissza az informális szektort,
informális kereskedelmet.

Az elmúlt 20 év adataiból azt láttuk,

hogy senki nem különböztette meg
a jogellenes tetteket –

például a csempészetet
az informális szektorban –

a legális, ám nyilván nem tartott
kereskedelemtől,

mint a paradicsom, narancs,
gyümölcsök kereskedelme.

A kriminalizáció –

a szuahéli nyelven "biashara"
kereskedelmet jelent,

szemben a "magendóval",
a csempészettel –

az informális szektor
kriminalizálódik az angol nyelvben,

amely nem különbözteti
meg a két jelenséget,

s ez könnyedén levehet
plusz 60-80%-ot az afrikai országok

éves GDP növekedéséből,

mert nem vesszük figyelembe

a gazdaság tényleges hajtómotorját.

Az informális szektorban négyszer
olyan gyorsan születnek munkahelyek,

mint a hagyományos,

vagyis "modern" gazdaságban,
ahogy gyakran nevezik.

A szektor munkahelyeket
és pénzkereseti lehetőséget biztosít

a hagyományos ágazatokban
"legképzetlenebbeknek".

De ki tud sültkrumpli-készítőt
csinálni egy régi autóból?

Hölgyeim és uraim, ez az,

amit fel kell ismernünk.

Amíg azt gondoljuk, hogy ez bűnözés,

ez árnyékgazdaság,

ez illegális,

addig nem is próbáljuk majd egyesíteni
az informális gazdaságot a formálissal,

vagy akár a világgazdasággal.

Elmesélem Teresia történetét,

egy kereskedőét, aki szembement
az összes várakozásunkkal,

aki miatt megkérdőjeleztük
a sztereotípiáinkat,

amelyek 20 év kutatásain alapultak.

Teresia Malaba városában,
egy fa alatt árul ruhákat,

Uganda és Kenya határán.

Egyszerűnek tűnik, nem igaz?

Fel kell lógatni az ágakra az új ruhákat,

leteríteni egy ponyvát, leülni,
várni a vevőkre,

és készen is vagyunk.

Teresia pont olyan volt,
amilyennek az előzetes kutatásaink

alapján vártuk,

még annak a várakozásnak is megfelelt,
hogy egyedülálló anyaként kereskedésből

tartotta el a gyermekeit.

Miben nem felelt meg az elképzeléseinknek?

Min lepődtünk meg?

Először is, Teresia piacpénzt fizetett
a helyi önkormányzatnak

minden egyes napért,

amikor a fa alatt árulhatta a ruhákat.

Hét éve kereste ezzel a kenyerét,

és mindig kapott bizonylatot.

Számon tartott mindent.

Nem egy periférián élő,

hátrányos helyzetű,

sebezhető afrikai kereskedő nőt
láttunk az út szélén – nem.

Egy évek óta pontos nyilvántartást
vezető egyénnel találkoztunk,

aki az Ugandából érkező kiskereskedelem
egész ökoszisztémájából

szerezte be a készleteit,

akinek kézikocsival hozták a termékeket,

és láttuk a pénzfutárt, aki esténként

begyűjti a készpénzt.

Tippeljenek, havonta
átlagosan mennyi pénzt

költ Teresia a készletekre –

a Nairobiból beszerzett új ruhákra?

1500 amerikai dollárt.

Ez évente nagyjából
20 000 dollárnak megfelelő

kereskedelmi befektetés.

Ez Teresia,

a láthatatlan kereskedő,

a rejtett faktor.

És ő csak az első lépcsőn áll
a kiskereskedők között,

a piacvárosokban található
mikroüzletek között.

Legalábbis Malaba szélesebb
környékén ő az alsó lépcsőfok.

Az értékláncon feljebb lévők

gyakran három üzletágban
is dolgoznak,

havi 2500-3000 dollárt fektetve be.

Kiderült, hogy a probléma
nem a kriminalizáció,

mert nem lehet valakit kriminalizálni,
aki bizonylatokat kap.

A szakképzettség el nem
ismerése a probléma.

A bankrendszer és társadalmi
struktúrák nem tudják őt

mikroüzletként elismerni,

arról nem is beszélve,

hogy a fának, ahol árul,
nincs postacíme.

Így hát a semmiben ragadt.

Nem jut neki hely a világképünkben.

Hallottak az afrikai nőknek
adott mikrohitelekről?

50 és 100 dollár közötti összeget
hiteleznének neki.

Mihez kezdene vele?

Tízszer ennyit költ havonta

csak a készleteire –

nem is beszélve a további
szolgáltatásokról

vagy a háttérökoszisztémáról.

Teresia és társai nem felelnek meg
egyik sztereotípiának sem:

se nem alacsonyan képzettek
és marginalizáltak,

se nem fehérgalléros irodai dolgozók,

se nem nyugdíjt kapó közszolgák,

akikből állítólag a középosztály áll.

Ezek a proto-kisvállalkozások lehetnek

az üzleti és vállalkozói élet csírái,

amelyek tovább hajtják a motort.

Általuk kerül étel az asztalra.

Még ebben a hotelben is,
a háttérben dolgozók –

a mészárosok, pékek, gyertyaöntők –

ők rakják össze a gépet,
amely sültkrumplit süt,

ők vetik meg az ágyunkat.

Ők a láthatatlan, de nemzetközi szinten
kereskedő üzletasszonyok,

akik az út szélén kereskednek,

és ezért nem látjuk
őket adatgyűjtés közben.

Összegyúrjuk őket ebben
a hatalmas informális szektorban,

amely nem különbözteti meg
a csempészeket, az adócsalókat

és más zavarosban halászókat

a nőktől, akik kereskednek,

akik etetik és egyetemre
küldik a gyermekeiket.

Ezt kérem most önöktől.

Ezt kell elkezdenünk.

Kezdjük el elismerni a képességeiket,
képzettségüket.

Ezzel az elismeréssel elkezdhetnénk
megváltoztatni az informális gazdaságot

és előkészíteni azokat a kapukat,
amelyeken átlépve

integrálódhatnak a formális,

majd a globális gazdaságba,

a teljes rendszerbe.

Köszönöm, hölgyeim és uraim.

(Taps)