Adsz vagy elveszel?

Minden munkahelyen három alapvető embertípussal találkozunk: az Adakozókkal, a Haszonlesőkkel és a Játékosokkal. Adam Grant, szervezet-pszichológus levezeti ezeket a személyiség-típusokat és egyszerű stratégiákat ad a kezünkbe, hogy előmozdítsuk a nagyvonalúság kultúráját és megakadályozzuk az önérdek-vezérelt alkalmazottakat abban, hogy többet vegyenek el, mint amennyi megilleti őket.

Nézzenek körül egy percre itt a teremben,

és próbálják megtalálni
a legparanoiásabb embert --

(Nevetés)

Most pedig mutassanak is rá.

(Nevetés)

Na jó, inkább mégse.

(Nevetés)

De komolyan, szervezet-pszichológusként

rengeteg időt töltöttem munkahelyeken,

és a paranoia mindenütt jelen volt.

A paranoiát a "Haszonleső"
munkatársak gerjesztik.

A Haszonlesőket relációikban
önérdek vezérli.

Minden arról szól, mit tehetsz Te Értem.

Ellenpólusa: az "Adakozó".

Ő a legtöbb együttműködéshez
ezzel a kérdéssel közelít:

"Mit tehetek Én Teérted?"

Itt a lehetőség, hogy elgondolkodjunk
a saját stílusunkon.

Mindnyájan adunk és el is veszünk.

Stílusunk mércéje az, ahogyan
általában bánunk az emberekkel,

az alapértelmezésünk.

Van egy gyorstesztem arra,

hogy valaki inkább Adakozó
vagy inkább Haszonleső,

és ezt rögtön el is végezhetik.

[A Narcisztikus Teszt]

[1. lépés: Szálljon magába
egy pillanatra]

(Nevetés)

[2. lépés: Ha eddig eljutott,
ön nem narcisztikus]

(Nevetés)

Ez az egyetlen dolog a mai beszédemben,
ami nincs tudományosan alátámasztva,

de meggyőződésem, hogy minél tovább tart,
amíg nevetni kezd ezen a rajzon,

annál nagyobb a veszélye,
hogy ön egy Haszonleső.

(Nevetés)

No de nem minden Haszonleső narcisztikus.

Néhányuk valójában Adakozó,
aki túl sokszor pórul járt már.

Van egy másik típusú Haszonleső is,
velük ma nem foglalkozunk:

ők a Pszichopaták.

(Nevetés)

Kíváncsi voltam, milyen gyakoriak
ezek a szélsőségek,

úgyhogy több mint 30 000
munkavállalót vizsgáltam meg

a világ különböző kultúráiban.

És úgy találtam, a legtöbb ember
valahol középen van

az adakozás-elvétel skálán.

Ők egy harmadik stílus,
a "társasjáték" hívei.

A Játékos próbálja egyensúlyban tartani
az adok-kapok mérlegét:

quid pro quo -- valamit valamiért.

Biztonságos életvitelnek tűnik.

De vajon ez-e a leghatékonyabb,
legtermékenyebb módja az életnek?

A válasz teljesen egyértelmű:

talán.

(Nevetés)

Tanulmányoztam több tucat szervezetet,

több ezer embert.

Mérnököket alkalmaztam
produktivitásuk megméréséhez.

(Nevetés)

Az orvostanhallgatók jegyeitől

az értékesítők bevételéig.

(Nevetés)

És, meglepetésszerűen,

a legrosszabbul teljesítők minden pályán
az Adakozók voltak.

A leglassúbbnak tűnő mérnökök azok voltak,

akik több szívességet tettek, mint kaptak.

Oly mértékben lefoglalta őket
mások feladata,

hogy szó szerint kifutottak a sajátjukhoz
szükséges időből és energiából.

Az orvosi egyetemen a legrosszabb
jegyeket azok kapták,

akik leginkább azonosultak a

"szeretek másokon segíteni" mottóval.

Vagyis, a bizalmunkat élvező
orvos abból lesz,

aki mindenféle segítő szándék
nélkül ment az orvosi pályára.

(Nevetés)

Hasonlóképpen, a legalacsonyabb árbevételt

a legnagylelkűbb értékesítők hozták.

Egyszer megkérdeztem egyiküket,

aki komoly Adakozónak bizonyult:

"Miért szívatod magad a mun...?"

Na jó, nem pont így, de ...

(Nevetés)

"Mi a nagylelkűséged ára a munkádban?"

Azt felelte: "Nézd, nekem
annyira fontosak az ügyfeleim,

hogy sosem adnám el nekik
valamelyik vacak termékünket."

(Nevetés)

Puszta kíváncsiságból,

hányan vélik magukat Adakozónak
(Haszonleső vagy Játékos helyett)?

Kezeket fel!

OK, többen lettek volna a kutatási
eredmények ismerete előtt.

Van azonban egy csavar a dologban:

az Adakozók gyakran feláldozzák magukat,

viszont jobbá teszik a munkaszervezetüket.

Bizonyítékok tömkelege támasztja alá

- számos tanulmány az adakozó
magatartás gyakoriságáról

egy csapaton vagy szervezeten belül -

minél gyakoribb a segítő hozzáállás
és a tudásmegosztás,

minél több a mentorálás,

annál jobban teljesít a szervezet
minden mérhető szinten:

több profit, jobb ügyfél-elégedettség,
munkaerő-megtartás -

a működési költségek is alacsonyabbak.

Az Adakozók tehát sok időt fordítanak
mások támogatására,

a csapat fejlesztésére,

és, sajnos, folyamatosan szenvednek.

A mai témám az, hogy hogyan lehetne

olyan kultúrát kialakítani, ahol
az Adakozók is sikerre vihetik.

Kíváncsi voltam, ha az Adakozók
muzsikálnak a leggyengébben,

kik teljesítenek a legjobban?

Kezdem a jó hírrel: nem a Haszonlesők.

A Haszonlesők gyorsan a csúcsra jutnak
és ugyanolyan gyorsan alá is hullanak.

Egyenesen a Játékosok karjaiba.

A Játékos számára a "szemet szemért"
világa az igazságos.

Így, ha Haszonlesőre lel,

küldetésének tekinti,

hogy ronggyá büntesse.

(Nevetés)

Így győz általa az igazság.

Nos, a legtöbb ember Játékos.

És ha Haszonleső típus vagy,

előbb-utóbb utolér és véged;

ki mint vet, úgy arat.

Ebből logikusan az következne,

hogy a Játékosok teljesítenek legjobban.

De nem így van.

Az általam vizsgált minden szakmában,
minden szervezetben

a legeredményesebbek ugyancsak
az Adakozók.

Nézzünk néhány adatot, amelyeket
több száz értékesítőtől gyűjtöttem

a bevételeikről.

Látható, hogy az Adakozók
képviselik a két szélsőséget.

Ők produkálják
a leggyászosabb bevételeket,

de a bevételi rekordokat is.

Ugyanezt a mintát mutatták
a mérnökök teljesítményei

és a medikusok osztályzatai.

Az Adakozók a létra legalján
és legtetején tolonganak

minden sikermutató szerint.

Ami felveti a kérdést:

Hogyan teremtsünk olyan világot, ahol
érvényesül az Adakozók kiválósága?

Hogyan lehetséges ez
nemcsak az üzleti életben,

de a civil szférában, az iskolákban -

vagy akár a kormányzásban.

Készen állnak?

(Helyeslő "hú"-zás)

Mindenképp "hú"-ztam volna,
de értékelem a lelkesedésüket.

(Nevetés)

Az első és legfontosabb,

felismerni, hogy az Adakozók
a legértékesebb emberek,

de ha nem elég óvatosak, kiégnek.

Vagyis meg kell védenünk
a köztünk élő Adakozókat.

Óriási tippet kaptam ezzel kapcsolatban
a Fortune legjobb networkerétől.

A fickó az, nem a macska.

(Nevetés)

A neve Adam Rifkin.

Igen sikeres többszörös vállalkozó,

aki ideje nagy részében másoknak segít.

Az ő titkos fegyvere
az ötperces szívesség.

Szerinte nem kell Teréz anyává
vagy Gandhivá válnunk,

hogy Adakozók lehessünk.

Elég, ha találunk egy apróságot,
ami nagy értéket ad

mások életéhez.

Ez lehet csupán annyi, hogy
bemutatunk egymásnak

két embert, akik profitálhatnak
ebből az ismeretségből.

Megoszthatjuk a tudásunkat vagy adhatunk
egy kis visszajelzést.

Vagy egyszerűen csak annyit mondunk:

"Tudod,

keresem a lehetőségét,

hogy elismerjek olyanokat,
akiknek a munkáját eddig nem értékelték."

Ezek az ötperces szívességek
lényegbevágóan fontosak ahhoz,

hogy az Adakozók határokat húzzanak,
és megvédjék magukat.

A második fontos dolog:

ha Adakozó-sikeres kultúrát
akarunk építeni,

a segítségkérés kultúráját is
meg kell teremtenünk;

ahol oké az, ha kérünk,
és gyakran meg is tesszük.

Ez kicsit szíven ütheti néhányukat.

[Akkor minden kapcsolatomban
Adakozónak kell lennem?]

(Nevetés)

A sikeres Adakozóknál jól látható,

hogy számukra az is oké,
ha ők azok, akik kapnak.

Ha szervezetet menedzselünk,
ezt megkönnyíthetjük.

Megkönnyíthetjük,
hogy az embereink kérjenek.

Néhány kollégával kórházakat vizsgáltunk.

Egyes emeleteken a nővérek
láthatóan sokszor kértek segítséget,

míg más szinteken alig.

Azokon az emeleteken,
ahol bevett volt a segítségkérés,

ahol ez volt a norma,

volt egy nővér, akinek
csak az volt a feladata,

hogy az osztály többi nővérét segítse.

Ahol volt ilyen munkakör,

a többi nővér úgy vélte: "Nem ciki
vagy gyengeség segítséget kérni,

valójában ösztönzik is ezt."

A segítségkérés lehetősége
nemcsak az Adakozók sikeréhez

és jóllétéhez fontos.

Azért is kritikus, hogy minél
többen váljanak Adakozóvá.

Az adatok szerint ugyanis

egy szervezetben a jótétemények 75-90%-át

egy kérés indítja el.

De sokan nem kérnek.

Nem akarnak inkompetensnek tűnni,

nem tudják, hová forduljanak,
nem akarnak másokat terhelni.

Ám ha senki nem kér segítséget,

a szervezetben egy csomó
frusztrált Adakozó lesz,

akik alig várják, hogy segíthessenek,

csak tudnák végre, kinek és hogyan.

De azt hiszem, mégis a legfontosabb,

ha a sikeres Adakozók kultúráját
akarjuk építeni,

hogy tudatosan válasszuk ki,
ki kerülhet a csapatunkba.

Arra jutottam, ha produktívan
nagyvonalú közeget akarunk,

egy sereg Adakozót kell alkalmaznunk.

Ugyanakkor, nem kis meglepetésemre,
hibásnak bizonyult az a feltevésem,

hogy egy szervezetben
egy Haszonleső negatív hatása

2-3-szorosa egy Adakozó pozitív hatásának.

A szólások nyelvén:

egy rohadt alma százat is elront,

de egy fecske nem csinál nyarat.

Nem tudom, ez mit jelent --

(Nevetés)

De remélem, önök igen.

Komolyan - végy be csak egyetlen
Haszonlesőt egy csapatba,

és az Adakozók azonnal
abbahagyják a segítségnyújtást.

Azt fogják mondani: "Kígyókkal
és cápákkal vagyok körülvéve,

miért tegyek jót velük?"

Míg ha beveszel egy Adakozót egy csapatba

nem lesz fertőző a nagyvonalúsága.

A valószínűbb fogadtatás:

"Szuper! Ő majd mindent megcsinál."

Nos, a hatékony toborzás,
csapatalakítás és -építés titka

nem az Adakozók behozása;

hanem a Haszonlesők kigyomlálása.

Ha jól csináljuk,

Adakozóink és Játékosaink maradnak.

Az Adakozók nagylelkűek lesznek,

mert nem kell aggódniuk
annak következményei miatt.

A Játékosok bája pedig abban áll,
hogy követik ezt a normát.

Hogyan csípjünk el egy Haszonlesőt,
mielőtt túl késő lenne?

Nem igazán jeleskedünk
a Haszonlesők felismerésében,

különösen nem első benyomásra..

Létezik egy igen megtévesztő
személyiségvonás

a jómodor,

ami minden kultúrában a személyiség
meghatározó vonása.

Az jómodorúak szívélyesek,
barátságosak, kedvesek, udvariasak.

Kanada tele van velük --

(Nevetés)

Volt egy országos pályázat,

egy új kanadai szlogen megalkotására
nyitott mondat formájában:

"Olyan kanadai, mint a ..."

Nyerő befejezésként olyasmit vártam, mint

"Olyan kanadai, mint a juharszirup"
vagy "a jéghoki."

De nem. A kanadaiak nemzeti
szlogenválasztásának eredménye --

nem tréfálok --

"olyan kanadai, amennyire
lehet az adott helyzetben"

(Nevetés)

A jómodorral bíró,

vagy kicsit is kanadai jelenlévők értik,

miről van itt szó.

Hogy mondhatnám, hogy "ez vagyok én",

ha folyamatosan alkalmazkodom,
hogy mások kedvére tegyek?

A modortalanok kevésbé csináljak ezt.

Ők kritikusabbak, szkeptikusabbak,
kihívások elé állítanak,

a kortársaik közül ők mennek
legtöbben jogi egyetemre.

(Nevetés)

Nem vicc, ez tapasztalati tény.

(Nevetés)

Nos, én azt feltételeztem,
hogy a jómodorúak Adakozók,

míg a modortalanok inkább Haszonlesők.

Aztán megnéztem az adatokat,

és, döbbenetemre, a kettőnek
semmi köze egymáshoz.

Az ugyanis, hogy valai kedves-e, vagy sem,

csak a külső borítás:

Mennyire kellemes veled együttműködni?

Míg az adás-elvétel
sokkal inkább belső motívum:

Mik számítanak értéknek számodra?
Mik a szándékaid másokkal kapcsolatban?

Ha tényleg helyesen akarunk
megítélni másokat,

meg kell vizsgálnunk, amire már
minden tanácsadó ráizgult itt a teremben:

az egyes párosításokat.

(Nevetés)

A jómodorú Adakozókat könnyű kiszúrni:

mindenre igent mondanak.

A modortalan Haszonlesők
ugyancsak szembetűnők,

bár lehet, kicsit másként hívjuk őket.

(Nevetés)

De megfeledkezünk a másik
két kombinációról.

A szervezetekben modortalan Adakozók
is vannak.

Akik látszólag nyersek és barátságtalanok,

de a felszín alatt szívükön viselik
a többiek érdekét.

Vagy ahogy egy mérnök mondta

"Ó, a modortalan Adakozók --

barátságtalan felhasználói felület,
de fantasztikus operációs rendszer!"

(Nevetés)

Hátha így könnyebb.

(Nevetés)

Szervezeteinkben a rossz modorú
Adakozók a legalulértékeltebbek,

mert ők adják a kritikai visszajelzést,

amit senki sem akar hallani,
pedig mindenkinek meg kéne.

Sokkal jobban kell értékelnünk
ezeket az embereket,

nem pedig idő előtt leírni őket,

mondván: "Eh, olyan lópokróc,

nyilván egy önző Haszonleső."

A másik, ami felett elsiklunk,
a halálos kombináció:

a jómodorú Haszonleső,
más néven a Csaló.

A Csaló szemtől szemben
kedves velünk,

aztán fordulatból hátbaszúr.

(Nevetés)

A kedvenc interjúkérdésem,

amivel leleplezhetem őket:

"Meg tudna nevezni 4 embert,

akiknek alapvetően
előremozdította a karrierjét?"

A Haszonlesők megadják 4 ember nevét,

akik egytől-egyig befolyásosabbak náluk,

mert a Haszonlesők felfelé nyalnak,
lefelé taposnak.

Az Adakozók inkább hivatkoznak
a hierarchiában alattuk lévőkre,

akiknek nincs akkora hatalmuk,

akiktől nem várnak semmit.

Lássuk be, sokat megtudhatunk
egy ember jelleméről,

ha megnézzük, hogyan viszonyul
a étteremi pincérhez,

vagy az Uber sofőrhöz.

Ha mindezt jól csináljuk,

ha kiirtjuk a Haszonlesőket
a szervezetből,

ha támogatjuk a segítségkérést,

ha megvédjük az Adakozókat a kiégéstől,

és bátorítjuk őket
saját céljaik elérésére,

és abban, hogy segítsenek másoknak,

megváltoztathatjuk az emberek
fogalmát a sikerről.

A verseny mindeáron történő
megnyerése helyett

az emberek rájönnek, hogy a siker
igazából az érték-hozzáadásról szól.

Hiszem, hogy a legértelmesebb út
a siker felé az,

ha másokat sikerhez segítünk.

És ha elterjesztjük ezt a hitet,

ezzel feje tetejére állíthatjuk
a paranoiát.

Ennek is van neve:

"Pronoia."

A pronoia az a fantasztikus tudat,

hogy a többi ember
a mi jóllétünkön dolgozik.

(Nevetés)

Hogy a hátunk mögött

csupa klassz dolgot mondanak rólunk.

Az Adakozók kultúrájában az a nagyszerű,
hogy nem káprázat --

hanem valóság.

Olyan világban akarok élni,
ahol az Adakozók a nyerők,

és remélem, segítenek majd
ennek megteremtésében.

Köszönöm.

(Taps)