Műalkotások a belélegzett levegőből

Emily Parsons-Lord újrateremti a levegőt a Föld történetének meghatározó pillanataiból – a karbonkori tiszta, friss ízű levegőtől a dinoszauruszok kihalásának korából származó szénsavas levegőn át a jövő toxikus levegőjéig, melyet napjainkban hozunk létre. Miközben műalkotásokká alakítja a levegőt, megismerteti velünk a bennünket körülvevő láthatatlan világot.
Lélegezzük be a Föld múltját és jövőjét ezen a kreatív, ámulatba ejtő előadáson keresztül!

Ha azt kérném, képzeljék el a levegőt,

mi jutna eszükbe?

A legtöbben vagy üres térre,

vagy a tiszta kék égre,

vagy néha szélben táncoló fákra gondolnak.

Aztán eszembe jut a hosszú zoknis
gimnáziumi kémiatanárom

a táblánál,

ahogy egymáshoz kapcsolt
buborékok ábráit rajzolja,

és arról magyaráz, hogyan vibrálnak
és ütköznek egy zsibongó levesben.

Valójában nem szoktunk
sokat gondolkodni a levegőről.

Leginkább akkor vesszük észre,

mikor valami kellemetlen
érzékszervi élmény társul hozzá,

mint valami bűz, vagy valami látható,
például füst vagy köd.

De mindig jelen van.

Ebben a pillanatban is
mindannyiunkkal érintkezik.

Sőt, bennünk is ott van.

A levegőnk közvetlen,
létfontosságú és intim.

És mégis, oly könnyen elfeledkezünk róla.

Szóval, mi is a levegő?

A Földet körülvevő gázok keveréke,

melyet a Föld gravitációs ereje vonz.

És bár vizuális művész vagyok,

érdekel a levegő láthatatlansága.

Érdekel, hogyan képzeljük el,

hogyan észleljük,

és hogyan értjük meg ösztönösen
anyagi természetét

a lélegzésen keresztül.

Minden földi életforma
gázcsere útján cserél levegőt,

mi is mind épp ezt tesszük.

Tényleg, miért nem veszünk közösen

egy nagy mély levegőt?

Kész? Be. (Belélegez)

És ki. (Kilélegez)

A levegő, amit épp most kifújtak,

százszor gazdagabb lett szén-dioxidban.

Körülbelül öt liter levegő lélegzetenként,
17 lélegzet percenként,

525 600 perc egy évben,

összesen nagyjából
45 millió liter levegő,

százszorosára gazdagítva szén-dioxiddal,

csak önök által.

Ez körülbelül tizennyolc
versenymedence űrtartalma.

Számomra a levegő többértelmű.

Egyszerre olyan kicsi, mint a lélegzetünk,

és olyan nagy, mint a bolygónk.

Elég nehéz elképzelni.

Lehet, hogy lehetetlen,
és lehet, hogy nem is számít.

A vizuális művészetemen keresztül

megpróbálok levegőt teremteni,
nem igazán képként,

hanem igyekszem bensőségessé, megfoghatóvá
és tapinthatóvá tenni.

Megpróbálom kiterjeszteni ezt az
esztétikai fogalmat, a dolgok kinézetét,

hogy visszaadjam például azt,
ahogy a bőrünk érzékeli,

ahogy a tüdőnkben érezzük,

és ahogy hangot keltünk
a levegő segítségével.

Felfedezem a súlyát, sűrűségét és illatát,
de legfőképpen

sokat gondolkozom
levegőfajtákról szóló történeteken.

Ezt 2014-ben készítettem.

A címe "Különböző levegők:
Egy növény naplója",

ebben újrateremtettem a levegőt
a Föld evolúciójának különböző koraiban,

és felkértem a közönséget, hogy
lélegezze be őket velem együtt.

Igazán meglepő, hogy milyen
drasztikusan eltérők.

Nem vagyok tudós,

de a légkörkutatók
a levegő kémiájának nyomait

keresik a geológiában,

hasonló a kövek oxidációs képességéhez,

a kapott adatokat pedig
kiértékelik és összegzik,

így tulajdonképpen megkapják
a levegő receptjét

különböző korokban.

Ezután jövök a képbe, mint művész,
fogom a receptet,

és az alkotó gázokból újrateremtem.

Különösen érdekeltek
azok az időpontok,

amik a levegőt megváltoztató
életre utaló példák,

de az a levegő is, ami befolyásolja
az élet kialakulását,

mint például a karbonkori.

Ez körülbelül 300-350 millió éves.

Ez a kor az óriások koraként ismert.

Ekkor, az élet történetében először

kialakult a lignin.

Ez a fák szilárd alapanyaga.

Úgyhogy ekkor a fák szó szerint
feltalálták a saját törzseiket,

és hatalmasra,
egyre nagyobbra nőttek,

beterítve a Földet,

oxigént kibocsátva, oxigént kibocsátva,
oxigént kibocsátva,

míg az oxigénszint majd'
kétszer magasabb lett,

mint napjainkban.

Ez a tartalmas levegő óriási
rovarokat táplált,

hatalmas pókokat, szitakötőket,
körülbelül 65 cm-es szárnyfesztávolsággal.

Ez a levegő belélegezve
igazán tiszta és friss.

Nincs valódi íze,

de nagyon finom
energialöketet ad a testnek.

Igazán jó másnaposságra.

(Nevetés)

Vagy itt a Nagy Kihalás levegője,

ami kb 252,5 millió éves,

épp a dinoszauruszok
megjelenése előtti.

Geológiai értelemben
ez nagyon rövid időtartam,

20 és 200 ezer év közötti.

Igazán semmiség.

Ez a legnagyobb kihalási esemény
a Föld történetében,

még a dinoszauruszok
pusztulásánál is nagyobb.

Ekkor a fajok 85-95 százaléka kihalt,

miközben hatalmas, drámai emelkedés
következett be a szén-dioxid-szintben,

amit sok tudós szerint

több vulkán egyidejű kitörése

és a felszabaduló
üvegházhatás okozott.

Ezalatt az oxigénszint
a mai mennyiség felére csökkent,

körülbelül tíz százalékra.

Tehát ez a levegő biztosan
nem támogatná az emberi életet,

de azért egy levegővétel
még belefér.

Belélegezve furcsán kellemes.

Nagyon megnyugtató, elég meleg,

és egy kicsit szódavíz-ízű.

Megvan benne az a buborékos érzés,
elég kellemes.

Természetes, hogy a múlt
levegőjén gondolkodva

a jövő levegője is eszembe jut.

Üres feltételezések és kitalációk helyett,

hogy milyen lehet a jövő levegője,
inkább olyat találtam ki,

amit az ember hoz létre.

Ez azt jelenti, hogy
a természetben nem fellelhető,

hanem emberek készítik egy laborban,

különféle ipari helyzetekben alkalmazva.

Miért ez a jövő levegője?

Nos, ez a levegő
nagyon stabil molekula,

ami kiengedés után
szó szerint a levegő része marad

a következő 300-400 évre,
mielőtt lebomlana.

Ez körülbelül 12-16 generáció.

Van néhány igen jól
érzékelhető tulajdonsága.

Nagyon súlyos.

Körülbelül nyolcszor nehezebb,
mint a megszokott levegőnk.

Valójában olyan nehéz,
hogyha belélegezzük,

akármit mondunk, a szavaink is
szó szerint elnehezülnek,

lecsorognak az állunkon,
majd a földre esnek,

és befolynak a repedésekbe.

Ez olyan levegő, amely szinte
folyadékként viselkedik.

Ennek a levegőnek
etikai dimenziója is van.

Emberek készítették,

azonban ez a legerősebb
üvegházhatású gáz is,

amit valaha teszteltek.

Felmelegedési potenciálja a szén-dioxid
24 000-szerese,

élettartama pedig 12-16 generációnyi.

Ez az etikai konfrontáció
központi helyen áll a munkámban.

(Mély hangon) Van még más
elég meglepő tulajdonsága is.

Elég drámaian megváltoztatja a hangot.

(Nevetés)

Mikor már kezdenénk azt hinni... – jaj!
Még mindig maradt!

(Nevetés)

Amikor a klímaváltozásra gondolunk,

valószínűleg nem hatalmas rovarok,
kitörő vulkánok, vagy vicces hangok

jutnak eszünkbe.

A képek, amik hamarabb beugranak,

inkább olvadó gleccserek
és jégtáblákon sodródó jegesmedvék.

Kör- és oszlopdiagramokra gondolunk,

és végtelen számú politikusra,
akik kardigános tudósokkal beszélgetnek.

De talán itt az ideje, hogy olyan zsigeri
módon gondoljunk a klímaváltozásra,

mint ahogy a levegőt megtapasztaljuk.

Mint a levegő, a klímaváltozás is
egyidejűleg létezik a molekulák,

a lélegzet és a bolygónk szintjén.

Közvetlen, létfontosságú és intim,

ugyanakkor amorf és nehézkes.

És mégis, oly könnyű elfelejteni.

A klímaváltozás az emberiség
kollektív önarcképe.

Tükrözi egyéni döntéseinket,

a kormányok és iparágak döntéseit.

Ha van valami, amit megtanultam
a levegőt megfigyelve,

az az, hogy bár változik, mégis állandó.

Talán nem olyan életformát támogat majd,
melyet felismernénk,

de valamit biztosan támogatni fog.

És ha mi, emberek, ennyire létfontosságú
részei vagyunk a változásnak,

úgy gondolom, fontos,
hogy érezzük a párbeszédet.

Mert ugyan láthatatlan,

de az emberek nagyon erőteljes
nyomot hagynak a levegőben.

Köszönöm.

(Taps)