Hogyan folytassunk jobb politikai párbeszédet?

Robb Willer azokat az erőket kutatja, amelyek összekötnek illetve szétválasztanak bennünket.
Szociálpszichológusként az erkölcsi normákat vizsgálja - melyek jellemzően megosztóak - de az embereket közelebb is hozhatják egymáshoz. Willer lenyűgöző betekintést nyújt abba, hogyan lesznek áthidalhatóak az ideológiai szakadékok, és tanácsot ad arra, hogyan lehetünk meggyőzőbbek politikai vitáinkban.

Ahogy legtöbbünk,
valószínűleg önök is érzékelik,

hogy országunkban egyre jelentősebb
méreteket ölt a polarizáció,

és a bal- és jobboldal közötti ellentét

életünk során most a legrosszabb.

De joggal kérdezhetik, vajon
ezt az érzést alátámasztják-e kutatások.

Dióhéjban: a válasz sajnos igen.

Sorban látjuk a kutatásokban,

hogy a liberálisok és konzervatívok
egyre távolabb kerülnek egymástól.

Egyre inkább elzárják magukat
ideológiai süllyesztőikben,

különböző híreket fogyasztva, kizárólag
hasonló felfogású emberekkel beszélve,

és egyre inkább az ország
más részeit választva lakhelyül.

Számomra az egészben az a legriasztóbb,

hogy látom a fokozódó
ellenségeskedést mindkét oldalról.

Liberálisok és konzervatívok,

demokraták és republikánusok,

egyre inkább nem kedvelik egymást.

Ez többféleképpen is megmutatkozik.

Nem akarnak barátkozni egymással.
Nem akarnak randizni egymással.

Ha esetleg mégis, amikor rájönnek,
kevésbé tartják egymást vonzónak,

és egyre kevésbé akarják, hogy gyermekeik
olyan emberrel házasodjanak össze,

aki a másik pártot támogatja,

ami különösen riasztó statisztika.

A diákokkal, akikkel a laborban dolgozom,

egyfajta társadalmi mintáról beszélünk -

mivel nagy filmrajongó vagyok,
sokszor megkérdezem,

hogy milyen filmbe illik ez a minta?

Milyen film részei vagyunk
a politikai polarizációval?

Lehetnénk egy katasztrófafilmben.

A helyzet valóban katasztrofálisnak tűnik.

Vagy egy háborús filmben.

Az is passzolna.

De nekem mindig az jut eszembe,
hogy ez egy zombiapokalipszis-sztori.

(Nevetés)

Ugye? Tudják, mire gondolok.

Amikor az emberek hordákba verődnek,

nem gondolkodnak,

csőcselékhangulat által irányítva

próbálják a betegségüket terjeszteni
és elpusztítani a társadalmat.

Önök valószínűleg hozzám
hasonlóan azt gondolják,

hogy önök a jófiúk ebben
a zombiapokalipszis-filmben,

és hogy a gyűlöletet
és a széthúzást mások szítják,

mert mi vagyunk a Brad Pittek, ugye?

Szabadszelleműek, tisztességesek,

akik próbálják megőrizni, ami értékes,

nem csak holmi gyalogok
vagyunk az élők seregében.

Nem.

Soha.

De itt a lényeg:

Mit gondolnak, a másik oldal
milyen filmbe képzeli magát?

Igaz?

Ők is teljes mértékben
meg vannak győződve arról,

hogy ők a jófiúk
a zombiapokalipszis-filmben.

És ők is Brad Pittnek gondolják magukat,

minket pedig zombiknak.

Ki fogja eldönteni, hogy kinek van igaza?

Szerintem az a valóság,
hogy mindannyian részesei vagyunk ennek.

A jó hír pedig az, hogy mindannyian
részesei lehetünk a megoldásnak is.

Szóval mit fogunk tenni?

Hogyan csíphetünk le minden nap
egy keveset a polarizációból?

Mi kapcsolhatna össze minket,
és segíthetné a kommunikációt

politikai ellenfeleinkkel?

Pontosan ezek a kérdések kezdtek
foglalkoztatni néhány éve bennünket

kollégámmal, Matt Feinberggel,

akivel elkezdtük kutatni ezt a témát.

Az egyik első dolog, amit felfedeztünk -

ami szerintem sokat segít abban,
hogy megértsük a polarizációt -

hogy megértsük:

országunk politikai megosztottságának
motorja egy mélyebb morális megosztottság.

A politikai pszichológia történelmének
egyik legjelentősebb felfedezése

ez a minta, amit Jon Haidt és Jesse Graham

pszichológusok fedeztek fel,

mely szerint liberálisok és konzervatívok
különböző mértékben azonosulnak

különböző értékekkel.

Például a liberálisok olyan értékekkel,
mint az egyenlőség és igazságosság,

a gondoskodás, a veszélytől való védelem,

a konzervatívoknál jobban azonosulnak.

És a konzervatívok a liberálisoknál jobban
azonosulnak olyan értékekkel,

mint a hűség, hazaszeretet,

tekintélytisztelet és erkölcsi tisztaság.

Matt-tel azt gondoltuk,
hogy talán ez az erkölcsi megosztottság

lehet segítségünkre annak megértésében,

ahogy a konzervatívok
és liberálisok beszélnek egymással,

és hogy miért beszélnek el gyakran

egymás mellett.

Egy kísérletet végeztünk:

liberálisokat hívtunk meg egy vizsgálatra,

amely során egy tanulmányt kellett írniuk

egy konzervatív meggyőzésére az azonos
neműek házasságának támogatásáról.

Azt láttuk, hogy a liberálisok
a meggyőzéshez

a liberális morális értékeket használták,
mint az egyenlőség és igazságosság.

Olyanokat írtak, mint:

"Mindenkit megillet a szeretet joga,
bárkit is választ."

valamint: "Őket -
vagyis a meleg amerikaiakat -

ugyanazon jogok illetik meg,
mint a többi amerikait."

Összességében azt láttuk,
hogy a liberálisok 69 százaléka

liberális erkölcsi értékekre hivatkozott
tanulmányának összeállítása során,

és csupán kilenc százalék hivatkozott
a konzervatív értékekre,

még akkor is, ha konzervatívokat
kellett meggyőzniük.

Amikor a konzervatívokat vizsgáltuk,
és nekik kellett meggyőzően érvelniük

az angol nyelv hivatalossá
nyilvánításáért az USA-ban,

mely egy klasszikus
konzervatív politikai nézet,

rájöttünk, hogy ők sem
sokkal jobbak ebben.

59 százalékuk érvelt inkább

konzervatív értékekre hivatkozva,

és csak nyolc százalék hivatkozott
liberális értékekre,

még akkor is, ha az érvelésük
célközönsége liberálisokból állt.

Most már láthatják,
miért vagyunk bajban.

Az emberek erkölcsi normái
a legmélyebben gyökerező meggyőződéseik.

Az emberek hajlandóak harcolni
és életüket áldozni a normáikért.

Miért adnák fel ezt,
hogy egyetértsenek valamiben,

amiben egyébként nem akarnak
különösebben egyetérteni?

Ha republikánus bácsikánkat
úgy akarjuk meggyőzni,

hogy ehhez nem csak a szemléletmódján
kell változtatnia,

de legmélyebb normáit is fel kell adnia,

akkor nem fogunk messzire jutni.

De mi működhetne jobban?

Nos, szerintünk az a technika,
amit erkölcsi újrakeretezésnek hívunk,

és kísérletek során meg is vizsgáltunk.

Az egyik ilyen kísérletben

konzervatívokat és liberálisokat
hívtunk meg egy vizsgálatra,

melyben háromból egy
tanulmányt olvastak el,

mielőtt megkérdeztük véleményüket
a környezetvédelemről.

A tanulmányok közül az első

egy viszonylag hagyományos
tanulmány volt a környezetvédelemről,

mely olyan liberális értékekkel érvelt,
mint gondoskodás és veszélytől való óvás.

Ilyenek szerepeltek benne:
"Sok esetben okozunk

jelentős kárt környezetünkben,
amelyben élünk,"

és "alapvető fontosságú,
hogy most tegyünk lépéseket

Földünk további pusztításának
megelőzéséért."

A résztvevők másik csoportja

egy ettől lényegesen különböző
tanulmányt olvasott,

mely az erkölcsi tisztaság konzervatív
normájára hívta fel a figyelmet.

Ez is egy környezetvédelmi tanulmány volt,

és ilyenek szerepeltek benne:

"Erdőink, ivóvizünk és levegőnk
tisztaságának megóvása létfontosságú."

"Élőhelyeink szennyezését

gusztustalannak kell tartanunk."

"A szennyezés csökkentésével megóvhatjuk

lakóhelyünk tisztaságát és szépségét."

És volt egy harmadik csoport,

akik egy politikától mentes
tanulmányt olvastak.

Ez a csoport volt a kontrollcsoportunk.

Amikor később a környezetvédelemhez való
hozzáállásukról kérdeztük az embereket,

azt láttuk, hogy a liberálisok,

függetlenül attól,
hogy melyik tanulmányt olvasták,

fogékonyak voltak
a környezetvédelem problémáira.

A liberálisoknak fontos
a környezetvédelem.

A konzervatívok azonban

hajlamosabbak voltak a progresszív
környezetvédelmi politikának

és a környezet védelmének támogatására,

ha az erkölcsi tisztaságról szóló
tanulmányt olvasták,

mint amikor a másik kettőt.

Az erkölcsi tisztaságról szóló
tanulmányt olvasó konzervatívok

sokkal nagyobb arányban vallották,
hogy hisznek a globális felmelegedésben

és hogy aggasztja őket a kérdés,

még akkor is, ha a tanulmány meg sem
említette a globális felmelegedést.

Az csak egy kapcsolódó
környezetvédelmi probléma.

De ennyire jelentős volt
az erkölcsi újrakeretezés hatása.

Majd ezt megvizsgáltuk más
politikai kérdések egész során.

Tehát ha meg akarunk győzni
egy konzervatívot olyanokról,

mint az azonos neműek házassága
vagy az egészségbiztosítás,

segíthet, ha ezeket a liberális kérdéseket
olyan konzervatív értékekkel társítjuk,

mint hazaszeretet és erkölcsi tisztaság.

A másik oldalt is megvizsgáltuk.

Ha liberálisokat akarunk jobbra mozdítani
olyan konzervatív politikai kérdésekben,

mint katonai kiadások vagy az angol,
mint az USA hivatalos nyelve,

sokkal meggyőzőbbek leszünk,

ha a konzervatív kérdéseket olyan
liberális erkölcsi értékekhez kötjük,

mint az egyenlőség és méltányosság.

Az összes vizsgálat üzenete a következő:

ha valakit elvekről akarunk meggyőzni,

hasznos, ha az adott elvet az egyén
saját erkölcsi értékeivel társítjuk.

És ha így mutatjuk be,

magától értetődőnek hat.

Mint hogy: miért jöttünk ma este ide?

Miért -

(Nevetés)

Ez teljesen nyilvánvaló.

És ennek ellenére ez olyasmi,
amivel sokat küzdünk.

Tudják, amikor valakit egy politikai
kérdésről próbálunk meggyőzni,

úgy teszünk, mintha a tükörbe beszélnénk.

Nem is igazán meggyőzünk,
inkább a saját érveinket ismételgetjük,

aminek politikai fontosságot
tulajdonítunk.

Amikor ezeket az erkölcsi újrakeretezési
érveket terveztük, azt hajtogattuk:

"Empátia és tisztelet,
empátia és tisztelet."

Ha erre rátapintunk,

kapcsolatot tudunk teremteni,

és talán meg tudunk győzni
valakit ebben az országban.

Tehát még egyszer végiggondolva,

hogy milyen filmben is vagyunk,

korábban talán elragadtattam magam.

Talán ez mégsem a zombi-apokalipszis.

Hanem talán egy haver-zsarus film.

(Nevetés)

Csak gondoljanak bele!

(Nevetés)

Tudják melyik:
Van a fehér zsaru és a fekete zsaru,

a rendetlen és a szervezett zsaru.

A lényeg, hogy nem jönnek ki egymással

a különbségeik miatt.

De a végén, amikor össze kell fogniuk
és együtt mennek bevetésre,

a szolidaritás érzése felülkerekedik

a közösen legyőzendő akadályok miatt.

Figyeljék meg, hogy e filmekben

a második felvonás a legrosszabb rész:

amikor a szereplők jobban eltávolodnak
egymástól, mint addig bármikor.

Talán ebben a helyzetben
vagyunk most országunkban,

egy zsarufilm második
felvonásának a végén -

(Nevetés)

egymástól elválasztva,
de nemsokára egymásra találva.

Ez jól hangzik,

de ha azt akarjuk, hogy meg is történjen,

a felelősségnek nálunk kell kezdődnie.

Ez az üzenetem önöknek:

rakjuk újra össze ezt az országot!

Tegyünk így mindennek ellenére:

a politikusaink, a média,
a Facebook és a Twitter,

a kongresszusi korlátozások,

és mindannak ellenére,
ami megoszt bennünket.

Tegyünk így, mert ez a helyes!

És azért is, mert a gyűlölet és megvetés,

mely átjár bennünket nap mint nap,

elcsúfít és elront bennünket,

és társadalmunk szerkezetét veszélyezteti.

Tartozunk annyival egymásnak
és az országunknak,

hogy megnyíljunk egymás felé,
és megpróbáljunk kapcsolatot teremteni.

Nem engedhetjük meg
magunknak a gyűlölködést,

és azt sem, hogy minket gyűlöljenek.

Empátia és tisztelet.

Empátia és tisztelet.

Ha belegondolunk, ez a legkevesebb,
amivel polgártársainknak tartozunk.

Köszönöm.

(Taps)