Igazságosabb világot akarsz? Légy váratlan szövetséges!

Az igazságosabb világ veled kezdődik. Nita Mosby Tyler egyenlőségi ügyvéd elmeséli élete egyik meghatározó pillanatát, és elmagyarázza, hogy miért vezet igazságosabb és egyenlőbb jövőhöz mindannyiunk számára az, ha fellépünk és harcolunk másokért, akik a saját tapasztalatainkon túlmutató igazságtalansággal találkoznak.

Akárkit megkérdezhettek,

azt fogják mondani,

hogy elegük van
az igazságosságért folytatott harcból.

A színes bőrű és az LMBT-
közösség tagjainak

elegük van abból a teherből,
hogy mindig fel kell szólalniuk,

és fel kell lépniük,

akkor is, ha elhallgattatják

és elnyomják őket.

És a fehér szövetségesek

és a cisznemű szövetségesek
is belefáradtak.

Belefáradtak abba,
hogy azt mondják nekik, rosszul csinálják,

vagy hogy ez nem is az ő ügyük.

Ez a belefáradás mindannyiunkat érint.

És őszintén szólva úgy gondolom,

hogy nem leszünk sikeresek,

amíg nem közelítjük meg
új szempontból az igazságosságot.

A polgárjogi mozgalom
kellős közepén nőttem fel,

a szegregált Délen.

Ötéves kislányként

nagyon érdekelt a balett.

Úgy tűnik, az 1960-as években
ezt csinálták az ötéves kislányok.

Az anyukám elvitt egy balettiskolába.

Tudjátok, egy olyan iskolába,

ahol a tanárok az adottságaidról
és a tehetségedről beszélnek,

miközben tudják,
hogy sose lesz belőled balett-táncos.

(Nevetés)

Amikor megérkeztünk,

kedvesen azt mondták,
hogy nem vesznek fel négereket.

Visszaültünk a kocsiba,
mintha csak egy élelmiszerboltból jönnénk,

ahol nem volt narancslé.

Nem szólaltunk meg...

egyszerűen csak elmentünk
a következő balettiskolába,

ahol azt mondták:
"Nem veszünk fel négereket."

Hát, össze voltam zavarodva.

Megkérdeztem az anyukámat,
hogy miért nem akartak felvenni.

Azt mondta: "Egyszerűen nem elég okosak
ahhoz, hogy most felvegyenek,

és nem tudják,
hogy mennyire csodálatos vagy."

(Taps)

(Éljenzés és taps)

Hát, én nem értettem, hogy ez mit jelent.

(Nevetés)

De biztos voltam benne, hogy semmi jót,

mert láttam az anyukám szemében.

Mérges volt,

és úgy tűnt nekem,
mintha a könnyeivel küzdene.

Hát, én ott és akkor eldöntöttem,

hogy a balett hülyeség.

(Nevetés)

Tudjátok, sok hasonló
tapasztalatom volt az életem során,

de ahogyan idősebb lettem,

mérges lettem.

És nem csak a nyílt rasszizmusra
és igazságtalanságra lettem mérges.

Azokra az emberekre lettem mérges,
akik ott álltak, és nem mondtak semmit.

Például miért nem mondták
a fehér szülők a balettiskolában:

"Hé, ez nem helyes.

Engedjétek táncolni a kislányt."

Vagy miért...

(Taps)

Miért nem mondták a fehér vendégek
a szegregált éttermekben:

"Hé, ez nem helyes.

"Engedjétek ezt a családot enni."

Nem telt sok időbe, amíg rájöttem,

hogy a bőrszín alapú kirekesztés
nem az egyetlen,

ahol a többséghez tartozók
nem szólalnak fel.

Amikor a templomban voltam, és valamilyen
homofób megjegyzést hallottam,

amit úgy adtak elő,
mintha a szentírásban állna,

azt mondtam: "Elnézést,

de a heteroszexuális templomba járók
miért nem állítják le ezt a badarságot?"

(Taps)

Vagy...

egy baby boom- és X-generációsokkal
teli szobában,

akik az Y-generációs
kollégáikat megalázva

elkényeztetettnek, lustának,
és túl magabiztosnak nevezik őket,

azt mondtam: "Elnézést,

miért nem mondja egy korombeli,
hogy hagyják abba az általánosítást?"

(Közönség) Igen!

(Taps)

Hozzá voltam szokva,
hogy felszólalok az ilyen ügyekben,

de mások miért nem voltak?

Az ötödikes tanárom,

akit Mrs. McFarlandnak hívtak,

megtanította, hogy az igazságossághoz
szövetségesre van szükség.

De nem lesz jó bárki.

Azt mondta, hogy váratlan
szövetségesekre van szükségünk,

ha változtatni akarunk a dolgokon.

És azoknak, akiket közvetlenül
érint az igazságtalanság,

el kell fogadnunk a segítséget,

mert ha nem tesszük,

túl sok időbe fog telni a változás.

Úgy értem, képzeljétek el, mi lenne,
ha a melegek nem egyesültek volna

a házassági egyenjogúság zászlaja alatt.

Vagy ha Kennedy elnököt

egyszerűen nem érdekelte volna
a polgárjogi mozgalom.

Az országunk legtöbb nagy mozgalma késett

vagy akár meg is bukott volna,

ha nem lettek volna
váratlan szövetségesek.

Amikor ugyanazok az emberek szólalnak fel,

ugyanúgy, ahogyan mindig is tették,

akkor legfeljebb ugyanazokat
az eredményeket kaphatjuk

újra és újra.

Tudjátok, a szövetségesek
gyakran a pálya szélén állnak,

és várják, hogy hívják őket.

De mi lenne, ha váratlan
szövetségesek állnának az ügyek élére?

Például mi lenne,

ha a fekete és őslakos amerikaiak
kiállnának a bevándorlási ügyekért?

(Taps)

Vagy mi lenne, ha a fehérek

élen járnának a rasszizmus elleni harcban?

(Taps és éljenzés)

Vagy...

mi lenne, ha a férfiak lennének
a női béregyenlőség élharcosai?

(Taps és éljenzés)

Vagy...

mi lenne, ha a heteroszexuális emberek
kiállnának az LMBTQ-ügyekért?

(Taps és éljenzés)

És mi lenne, ha az egészséges testtel élők

felszólalnának a fogyatékossággal élőkért?

(Taps és éljenzés)

Tudjátok, kiállhatunk bizonyos ügyekért,

elmondhatjuk a véleményünket,
és megvédhetünk másokat,

még ha úgy is tűnik,
hogy az ügy nem érint minket.

És igazából

ezek a legsürgetőbb ügyek.

És természetesen

az embereknek fogalmuk se lesz,
hogy mit keresel ott,

de pont ezért kell
az igazságtalanság elszenvedőinek

elfogadniuk a segítséget.

Tudjátok, úgy kell harcolnunk
az igazságtalanság ellen,

hogy közben megőrizzük
a jóindulat tudatát.

Amikor a fehér emberek
kiállnak és harcolnak

a fekete és barna bőrű emberek
felszabadításáért,

a fekete és barna bőrű embereknek
el kell fogadniuk a segítségüket.

Tudom, hogy ez bonyolult,

de ez közös munka,

és szükség van arra,
hogy mindenki mindent beleadjon.

Egyik nap az óvodában

az óvónőnk bemutatott nekünk

egy gyönyörű, magas, fehér hölgyet,
akit Miss Ann-nek hívtak.

Azt gondoltam, hogy ő a legszebb
fehér hölgy, akit valaha láttam.

Hát, ha őszinte lehetek veletek,

szerintem ez volt az első alkalom,
hogy fehér nőt láthattunk az oviban.

(Nevetés)

Miss Ann kiállt elénk,

és azt mondta, hogy balettot fog tanítani

ott, a mi ovinkban,

és hogy büszke arra, hogy taníthat minket.

Alig hittem el.

Hirtelen -

(énekelve) már nem gondoltam,
hogy a balett hülyeség.

(Nevetés)

Tudjátok, ma már értem,
hogy Miss Ann nagyon jól tudta,

hogy a fehér balettiskolák
nem vesznek fel fekete lányokat.

Ez felháborította.

Szóval eljött egy fekete környékre,

hogy saját maga tartson nekünk táncórákat.

És tudjátok, ehhez szeretetre
és bátorságra volt szükség.

(Taps)

És ahol nem volt igazságosság,

ő létrehozta.

Azért vagyunk életben mindannyian,

mert fekete felmenőink vállán állunk.

Azért gyarapodtunk, mert Miss Ann
váratlan szövetséges volt.

Tudjátok, amikor a hangod

és a cselekedeteidet adod

olyan helyzetekhez,
melyek szerinted nem érintenek téged,

akkor tulajdonképpen másoknak adsz erőt,
hogy ugyanezt tegyék.

Miss Ann erőt adott ahhoz, hogy mindig
azokat a helyzeteket keressem,

amelyek ugyan nem rólam szólnak,

de ahol igazságtalanságot

és egyenlőtlenséget láttam.

Remélem, nektek is erőt ad,

mert ahhoz, hogy megnyerjük
az egyenlőségért folytatott harcot,

mindannyiunknak fel kell szólalnunk,

és fel kell lépnünk.

Mindannyiunknak ezt kell majd tennünk.

És akkor is ezt kell tennünk,

ha nehéz,

és még akkor is, ha úgy érezzük,
semmi keresnivalónk ott,

mert igenis itt a helyed,

itt a helyünk.

Az igazságosság mindannyiunk ügye.

Köszönöm.

(Taps és éljenzés)