Az első meleg, latin-amerikai Marvel szuperhős története

A Marvel "America Chavez" című művében Gabby Rivera újfajta szuperhősről írt – olyanról, aki portálokat képes nyitni más dimenziókba, miközben szelíd, bolondos, gyenge oldalát is elfogadja. Egy vicces, személyes hangvételű beszédben Rivera beszámol saját, leszbikusként megélt bronxiai Puerto Ricói gyermekkoráról, bemutatva ezt az új elbeszélést, és olyan képeket mutat be a képregényből, amelyek feltárják, mi történik, amikor egy szuperhős válallja emberi mivoltát. Mint mondja: "Az a mítosz, hogy egyedül kell mennünk és keménynek lennünk, nem szolgál bennünket."

Soha nem gondoltam, hogy a szuperhősök
ekkora szerepet kapnak majd az életemben.

Gyerekként mindent láttam bennük,
ami én nem voltam.

Nagy izmuk,

szupermodell kinézetük

és elképesztő kozmikus erejük volt.

És én?

Én valahogy így néztem ki,

csak kicsit alacsonyabb
és még inkább göndör hajú voltam,

és sohasem éreztem magam erősnek.

Leginkább egy nagy labdányi ideges
és érzékeny energia voltam,

és a hősök, csakúgy,
mint az iskolai zaklatók,

nem igazán hagytak érvényesülni.

Így távol maradtam.

Meg különben is, kinek van
szüksége szuperhősökre,

ha bronxi Puerto Rico-i csajok
veszik körbe?

(Nevetés)

A nagynénéim zsaruk és mentősök voltak,

a nagymamáim varrónők,
és ékszereket árultak az utcán,

édesanyám pedig a mesterdiplomáját
pedagógiából szerezte,

és óvodapedagógus volt
New York-i állami iskolákban

30 éven át.

Szóval az én szuperhőseim
mellettem ültek a vacsoraasztalnál.

Nem tudom, önök mennyi időt
töltöttek életükben

bronxi Puerto Rico-i nők társaságában,

de mi a világ legnagyobb
mesemondói közé tartozunk.

Ott ültem nagyanyám ebédlőasztalánál,

és hallgattam a családom nőtagjait,

ahogy vad és féktelen történeteket
meséltek bronxi életükről.

Annyira akartam hasonlítani hozzájuk!

De nem voltam olyan kemény, mint ők.

Így többnyire hallgattam,

elraktároztam mindezt,

és azon kaptam magam, hogy történeteikben
az érzékeny részek fognak meg,

hát leírtam azokat.

A vicces, a lökött, a szelíd –

ezek voltak az én meséim,

olyannyira, hogy írtam
egy tiniregényt

"Júlia levegőt vesz" címmel

egy pufók, meleg
Puerto Rico-i lányról Bronxból,

aki a szexualitás, a család
és az identitás között lavíroz.

A "Júlia" sikere miatt,

a Marvel Comics engem választott,
hogy írjak képregényt

az első leszbikus
latin-amerikai szuperhősről,

America Chavezről.

Igen!

(Éljenzés)

(Nevetés)

Figyeljetek, oké?

Joe Casey és Nick Dragotta készítette a
a Marvel "Vengeance" minisorozatot,

így America Chavez a Marvel Univerzumnak

már több mint hét éve része.

Kemény, latin-amerikai,

és olyan erős, hogy kapukat tud nyitni
más dimenziókba.

(Nevetés)

Ugye?

(Nevetés)

Az emberek olyan izgatottak voltak,

mert végre valaki hozzá hasonló –
meleg és latin-amerikai –

írja majd a történetét.

És én ezt láttam, oké?

Amikor Amerikára néztem,

egy fiatal latin-amerikait is láttam
túlélő üzemmódban.

Azért, mert az anyukái
feláldozták magukat az univerzumnak,

amikor még gyerek volt,

és azóta is egyedül van.

Nem csoda, ha kemény.

A kapcsolat, az a kapcsolat,
hogy keménynek kell lenni,

mélyen érintett.

Ahogy mondtam, Bronxból jöttem,
és a Bronx kemény,

olyan kemény, mint a járdán
lévő emléktáblák,

vagy olyan kemény, mint a rendőrök
elkerülése a vonat felé.

Ha valami rossz történik,
az emberek azt mondják:

"Hé, menj tovább! Ne add fel!

Ne sírj! Ne hagyd, hogy lehúzzon!"

Az anyukám, a nagymamáim
és a nagynénéim,

sosem láttam, hogy megálltak volna
pihenni vagy magukkal foglalkozni.

Az érzékeny oldaluk?
Sosem hagyta el a házat.

Így ez volt az első dolog,
amit Amerikának akartam adni,

az, amit szerettem volna nagynénéimnek
és nagymamáimnak adni,

az, amit most próbálok édesanyámnak adni:

megengedni, hogy érzékeny legyen.

Mint hogy: „Rendben van, ha csendben ülsz

hogy felfedezd önmagad,

és a fájdalomtól összeomlasz
és elesetté válsz,

és segítséget kell kérned emberektől,

és ez rendben van,

és a sebezhetőség jót tesz nekünk.”

De látjátok, nekem sem jött
ez a sok együttérzés és gyógyító cucc

csak úgy a semmiből,

így amikor America történetéhez láttam,

teret akartam neki adni, hogy emberi
legyen, hogy elrontson dolgokat,

és saját maga találja meg
az érzékenységét.

Így ott kellett hagynia a napi munkáját.
Tudjátok, miről beszélek?

Egy kis szuperhős pihenést
kellett adjak neki.

(Nevetés)

így az első dolog az volt, hogy beírattam
a Justice Sonia Sotomayor Egyetemre.

(Nevetés)

(Taps)

Mert hol érezné magát biztonságban,
képviselve és felszabadultan,

ha nem az első Puerto Rico-i nőről
elnevezett egyetemen,

aki Egyesült Államok
Legfelsőbb Bíróságának tagja?

És az első órája
"Az intergalaktikus forradalmárok és te",

és Amerika annyira izgatott,
készen áll, hogy megmutassa az erejét,

és kész arra, hogy megmutassa
portálütő képességeit,

(Nevetés)

és én rögtön elvettem tőle
ezt a biztonsági hálót.

Korlátoztam a hatalmát
és megváltoztattam a helyét,

és felfordítottam a világát,
mert ez az, ami a főiskolán történik,

(Nevetés)

főleg, ha egyedül vagy.

De nem akartam, hogy Amerika
sokáig egyedül maradjon,

és így egy rosszul elsült
házi feladat során

egy csatatéren landol X-mennel.

(Nevetés)

Mert amikor én főiskolás voltam,

Kelly Brown Douglas tiszteletes
volt a mentorom,

és tudtam, hogy Amerika Chaveznek
is szüksége van egyre.

Ki mentorálná jobban
Amerika Chavezt, mint Storm,

az első fekete női szuperhős,

és az egyik legerősebb tagja az X-mennek?

Senki.

(Nevetés)

És Storm megtanítja Amerikának,
hogyan csendesítse le elméjét

egy csillagportál belsejében,

és amikor Amerika lecsendesíti az elméjét,
megnyitja a dimenziókat,

és abban a csendben

meghallhat bármit és bárkit.

Még senki sem javasolta neki
a csendet és a mély reflexiót,

hogy így váljon erőssé.

Először elutasítja,
de Storm bátorításával

minden a helyére kerül,

és Amerika lecsendesíti
a világot maga körül,

és súlyosan sebezhetővé válik.

Úgy értem, ő és Storm
még meg is ölelik egymást.

Tudom...

s ez azért van, mert a mentoraim
eléggé szerettek ahhoz,

hogy arra ösztönözzenek,
ismerjem meg magamat és az őseimet,

és ha 19 éves vagy, honnan is tudhatnád,
hogy ez mit jelent?

Nem a főiskolán ismertem meg
a népem történetét.

A nagyanyám ölében ülve
ismertem meg a népem történetét,

amikor elővett egy fotóalbumot,

és megnevezett mindenkit, akik itt voltak,
és mindenkit, aki még a szigeten maradt.

Nyilván landoltatnom kellett
egy nagymamát Amerika Chaveznek,

és nem csak akármilyen nagymamát -
egy nagy, erős, luchador nagymamát,

aki eléggé szerette ahhoz,
hogy elhozza őt az ősi síkhoz,

ahol Amerika Chavez láthatta
népének történelmét

lejátszódni a csillagok között.

Amerika meglátja Planeta Fuertonát,

nagymamája szülőbolygóját,

látja, ahogy megtámadják,

és látja, ahogy nagymamája
és édesanyja elmenekülnek.

És látja az örömöt is, amit tapasztalnak,

amikor új hazájuk
tárt karokkal fogadja őket,

és hihetetlen gondoskodással
fordul feléjük.

Látja, ahogy a nagy fájdalom
a még nagyobb együttérzéssel találkozik,

együtt a családja hatalmas erejével.

Így mindenhol, ahol tudtam,

kis szeretetjegyzeteket írtam

neki és a többi színes meleg gyereknek,

aki csodálatos próbál lenni.

Amikor elveszted önmagad,

mélyedj el a származásodban,
mert ott találod meg majd a gyökereidet.

Emlékeztetőket is, hogy az érzékenység
nem kibúvó, hogy lebukj, elrejtőzz,

csendben maradj és meglapulj.

Az érzékenység is egyfajta nyomás,

hogy elszámoltathatók legyünk.

Olyan, mint amikor Amerika
a második világháborúba csöppen,

és találkozik Hitlerrel,

és kiveri belőle a lelket...

(Nevetés)

mint Amerika Kapitány 1941-ben,

és ki gondolta, hogy 2018-ban szükség lesz
Amerika Chavezre a nácik kiosztásához?

(Nevetés)

(Taps)

(Nevetés)

És mégis, ez az indokolt cselekedet is
megroppantja kicsit,

így gondoskodtam arról,
hogy találkozzon a legjobb barátjával,

és érzelmekről beszélnek,
autós kirándulásra indulnak,

és a „Just a Girl”-t énekelik
a No Doubttól, ahogy a torkukon kifér.

(Nevetés)

És amikor a Midas, egy ördögi társaság,

átveszi az irányítást a Sotomayor felett,

betiltással fenyegetik a portálokat
és majdnem megölik Amerikát...

ősei kinyúlnak felé...

mert tudják, hogy meg kell gyógyítaniuk.

És ez az a kirobbanó törődés,
ez a gyógyítás az ő üzemanyagává válik,

hogy legyőzze a Midas-t és megújuljon.

Látod, mert ez a mítosz,

hogy egyedül kell nekimenni,
és keménynek kell lenni...

nem szolgál bennünket.

Amerika Chavez egy összetett szuperhős,

mégis szüksége volt egy támogató csapatra,
hogy segítsen neki megtalálnia önmagát.

És szüksége volt erre a szelídségre,

arra a fajta szelídségre,
amely az együttérzésben gyökerezik,

és még mindig nagy szerepet játszik
az igazságban és a szabadságban.

Mert abban a térben, ahol a lágyság
és a sebezhetőség az erővel találkozik,

lépjük át a mindennapi önmagunkat,

hogy valami nagyobbá,
valami fenségesebbé váljunk,

talán még valami szuperré is.

Köszönöm.

(Taps)