A tudattalan elme és a világ észlelése | Leonard Mlodinow | TEDxBratislava

Gyerekkorában Leonard a matematika, kémia és a szerves kémia iránt érdeklődött. Ám érdeklődése a fizika felé fordult, mikor egyik egyetemi szemeszterét egy izraeli kibuc kedvéért kihagyta. Éjszakánként ott – más dolga nem lévén – Feynman fizikai előadásait olvasgatta.

A Berkeley doktoranduszaként, majd a Kaliforniai Műszaki Egyetemen kvantummechanikai kérdésekkel foglalkozott, kidolgozta a kvantummechanikai sajátérték-problémák új típusú perturbáció-számítását. Később úttörő munkát végzett a dielektrikumok kvantumelmélete terén.

2008–2010 között Stephen Hawkinggal közösen könyvet írt A nagy terv címmel. Kutatásain és tudomány-népszerűsítő könyvein túl tévésorozatok forgatókönyv-írója, többek közt a Star Trek: Az új nemzedék és a MacGyver c. sorozatoké.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Ma a tudattalan elméről fogok beszélni,

és arról, hogyan hat viselkedésünkre
és a világképünkre,

különösen társadalomfelfogásunkra.

Annak meghatározásával kezdem,
hogy mit értek tudattalanon.

Tudattalan folyamatokon
ma a tudósok azokat értik,

melyek először is közrehatásunk nélkül –

legalábbis tudatos közrehatásunk
nélkül, önműködően mennek végbe.

Nem tudatosodnak bennünk.

Akaratunk nem kell hozzájuk,

és jobbára irányíthatatlanok.

Ezért nem is értjük, mi befolyásol minket,

és gyakran képtelenek vagyunk elkerülni
a belőlük fakadó magatartást.

De tisztázzuk:
ez nem a freudi tudatalatti.

A freudi tudatalatti elméletében
motivációs vagy érzelmi okból

a tudattalan rejtve marad előlünk,

és önelemzéssel
vagy terápiával tárható fel.

A tudattalan modern felfogása
ettől lényegesen eltér.

Ez úgy fejlődött, hogy segítsen
nekünk eligazodni a világban,

az észlelés világában, társadalmunkban.

A folyamat agyunkban megy végbe,

s velejárója, hogy tudatos
elménknek elérhetetlen.

Amiről beszélni fogok,
az a szociális idegtudomány területe.

A szociális idegtudományba
három terület tartozik.

Hagyományosan a szociálpszichológia,

amely pszichológia személyek
egymásra hatását vizsgáló területe,

továbbá a kognitív pszichológia,
amely a gondolkodásunk tudománya.

De a 90-es évek közepén új terület
jelent meg: az idegtudomány.

Az idegtudomány főként
több új technikán alapul,

de közülük az egyik van túlsúlyban,

az fMRI, azaz a funkcionális mágneses
rezonanciavizsgálati képalkotás.

Elég bonyolultan hangzik,

de az MRI-t orvosi vizsgálatokból
talán már ismerhetik.

Az MRI pompás képet ad belső szerveikről.

A funkcionális szó azért van előtte,

mert azt is megmondja, mikor megy
végbe valami az agyunkban,

az agy mely része dolgozik.

Itt ez látható.

Ez teljesen forradalmasította
a pszichológiát,

mert a modern és szociális
idegtudomány vagy pszichológia,

ami ebből nőtt ki, nemcsak
magatartási kutatásokra támaszkodik,

hanem a kutatásokat
az agyi folyamatokkal is összeköti.

Az elméleteket jobban konkretizálja,

és jobban közelíti
a kemény tudományok felé.

Mutatok egy példát az fMRI-re
és működésére,

az általa elérhető eredményre.

E kutatást Berkeleyben végezték.

Az alanyoknak diákat mutattak;

négyet láthatnak itt belőlük.

Az alanyok szemüvegen át nézték őket,

eközben az fMRI-ben feküdtek.

Az agyukból, nem a diákon lévő adatokból
nyertek információt a kutatók:

kizárólag agyukból olvasták ki,

nevezetesen a látókéregből

és agyuknak a látott témához
kapcsolódó részéből.

A számítógép feladata volt újraalkotni
az alanyok által látott diákat,

ez olyan, mint a gondolatolvasás.

A számítógép az összes adatból kiindulva

a hatmillió képet tartalmazó
adatbázist átnézve

kiválasztotta a leginkább hasonlókat.

Nagyon hasonló lett,

nemcsak az elrendezés és a diák fizikai
adatai, hanem téma szerint is;

ez olyan, mint a gondolatolvasás.

Két szempontból beszélek
ma a tudattalan elméről:

a fizikai érzékelés és a társadalmi
érzékelés szempontjából.

A lényeg az, hogy úgy
alkotunk képet másokról,

társadalmi, üzleti, pénzügyi
helyzetekről, hogy eközben

nemcsak tudatos gondolatainkra,
hanem tudatalatti elménkre is alapozunk.

Az érzékszervi érzékelés
szemléltetésével kezdem,

mert az sokkal inkább megragadható,

és előadásban könnyebben szemléltethető.

Azért, mert hasonlóan alkotjuk újra
a valóságot

korlátozott számú adatból mind
fizikai, mind társadalmi érzékeléskor.

Szeretném, ha megértenék

a vizuális és az auditív érzékeléssel,

valamint emlékezetünkkel
s társadalmi érzékelésünkkel kapcsolatban,

hogy ezek nem a szó szerinti valóság,

hanem valami, ami agyunkban jön létre

abból, amit tapasztalunk
és még sok egyébből:

a környezetből, reményből,
sőt még a vágyból is.

Szeretném, ha megértenék,
hogy a világról alkotott képünket

jobbára a tudattalan feldolgozás vezérli.

Íme egy példa.

Ezt észlelik, mikor pl. utat látnak.

Nem pontosan ez kerül a retinájukra.

A retinájukra kerülő kép
életlenebb, így néz ki.

A sárgafolt hozzáadódott,
hogy megmutassa, hová néz az illető.

A fekete pötty nem adódott hozzá.

Itt csatlakozik a látóideg a retinához;
itt egyáltalán nincs adat.

Szemük e homályos adatokat

zökkenőmentesen, önműködően,
beavatkozásunk nélkül

valamilyen éles képpé változtatja.

Hadd szemléltessem jobban ezzel a diával.

Ez itt egy sakktábla,

és nyilván látják a B betűt a téglalapban.

Fehér négyszögnek látszik.

Az A betű a téglalapban
fekete négyszögnek látszik.

Rögtön elárulom, hogy valójában

az A és a B teljesen egyforma,

ezért az A-ból és B-ből eredő fény,
amit a képernyőn látnak,

teljesen egyforma.

Az A és a B négyszög egyforma színű.

Most próbálják meg tudatos
elméjükkel ezt felülírni!

Mondtam, hogy ez önműködő,
nem szabályozható folyamat.

Próbálják A-t és B-t
azonos színűnek látni!

Kiderül, hogy képtelenek rá.

Miért látjuk világosabbnak B-t, mint A-t?

A környezete miatt.

Tudatalattijuk tekintetbe veszi
a fénykép környezetét,

a B-t fehér négyszögnek,
az A-t fekete négyszögnek láttatja.

Hívhatjuk ezt optikai csalódásnak,
de ez inkább ajándék,

mert nem akarjuk, hogy egész életünkben
egy-egy érzékszervi adatot felfogva

időnként értelmezésük végett
meg kelljen állnunk,

majd a fény- és sötétség adataiból
újra fel kelljen építenünk a mintázatot.

Ha nem hisznek nekem,
hogy csak ezt kitaláltam,

eltávolítom a környezetet.

Figyeljék a képernyőn,
mi történik az A-val és B-vel,

mikor a sakktáblát
mint környezetet eltávolítom.

A környezet nélkül látható,
hogy A és B egyforma.

Köszönöm.

(Nevetés)

(Taps)

Ha 18 percnél több időm
lenne..., de nincs.

Ez Barack Obama képe, fölismerik.

Ezzel szemléltetem a mentális feldolgozás
társadalmi összetevőjét.

Ha Obama két képére néznek,

valószínűleg hasonlítanak rá,
csak fejjel lefelé állnak.

De társadalmi érzékelésünk,
kölcsönhatásunk

kiemelkedően lényeges,

ezért agyunk működése többnyire
elősegíti a társadalmi érzékelést.

A képek valójában nagyon is eltérők,

nem nagyon hasonlítanak egymásra,

de társadalmi érzékelésünk
nem teljes sebességgel működik,

mert a képek fejre vannak állítva.

Nem úgy vagyunk megalkotva,
hogy valakit fejre állítva nézzünk,

hacsak jógaoktatóként nem szoktunk hozzá,

ezért nem vesszük észre a különbséget.

De mi lesz, ha visszafordítjuk őket?

Ha utcán találkoznának ezzel a fickóval,

megállapítanák, hogy Obamára
hasonlít, de valami történt.

(Nevetés)

Tán a választási kampány után
fog így kinézni.

(Nevetés)

Ránézve normális emberi lény.

Agyuk társadalmi része

az értelmezést önműködően végzi.

Megint visszafordítom,
és nézzék, mi történik?

Látják, hogy működik?

A hatás eltűnik,
mikor Obama képe fejre van állítva,

és visszaáll, mikor rendesen van.

(Nevetés)

Mutatok egy hallási példát is,

mert nemcsak a látottak
feldolgozása működik így,

hanem hallottaké is.

Vesszük a fülünkbe jutó hangadatokat,

és ugyanúgy, ahogy agyunk játszik velünk,
mikor képet és látványt hoz létre,

ugyanezt teszi a hangokkal is.

Lehet, hogy fölismerik ezt a dallamot,

a Led Zeppelin Stairway to Heaven számát.

Na, még egyszer próbáljuk meg!

(Zene: Led Zeppelin: Stairway to Heaven)

És ha megrezzen a sövényed,
Ne aggódj

Hisz csak Május Királynője éled

Igen, két úton tudsz továbbmenni,
De hosszú távon

Még van időd...

A dalszöveg teljesen rendben lévő,

és mentálisan dekódolhatónak tűnik

az itt lejátszott 8–10 sora.

De lejátszom visszafelé.

Hallgassák visszafelé játszva!

Döntsék el,

elég okos volt-e a Led Zeppelin
olyan hangfájl létrehozásához,

amely előre- és visszafelé
játszva is értelmes?

(A Stairway to Heaven visszafelé játszva)

(Érthetetlen szöveg)

(Zene vége)

Visszafelé játszva pár sor a dalból.

Úgy gondolják, le tudnák írni a szöveget?

Vagy halandzsának hangzik?

Szerintem halandzsa,

mert tényleg értelmetlen beszéd.

De az agyukba jutó halandzsa

valami olyanná alakulhat,

tudatalattijukat segítve,
melynek környezete van.

Lejátszom újra, de szöveggel.

Ahogy a sakktábla kinézete megváltozott,

mikor a négyszögeket elvéve
más környezetbe helyeztem,

a dal is másként hangzik

visszafelé játszva, más környezetben.

Olvassák a szöveget!

(Zene)

[Éljen a drága Sátánom.

Az, kinek útja elszomorítana,

kinek hatalma a Sátán.

Majd megmutatja 666-tal.

Volt egy kicsi szerszámos fészer,
ahol megkínzott minket,

szomorú Sátán.]

Itt a valóság két változata.

A fizikájuk azonos:

ugyanaz a hangfelvétel,

de az érzékelés teljesen más,

mert agyuk valamit előállított belőlük.

Hogy bizonyítsam, milyen
önműködő és elkerülhetetlen,

és biztosan értik,
mennyire hasztalan, lejátszom újra.

Figyeljék a szavakat,

de úgy hallgassák, ahogy először!

Csak a halandzsaszöveget figyeljék!

(A Stairway to Heaven visszafelé játszva)

Képtelenek szabadulni tőle,

mert ha már hallották, el vannak rontva.

Ezért hiszik egyesek,

hogy visszafelé játszva
tudat alatti üzeneteket hallanak,

de ez nem így van.

A sceptics.com-on,
Michael Shermer csoportjában

szó van róla, mennyire hamis ez.

Rátérek a társadalmi észlelésre.

A lényeg, hogy ugyanezen trükkök,

melyeket elménk bevet vizuális
és auditív észlelés létrehozására,

a társadalmi észlelésnél is hatnak.

Agyunk pl. használja ehhez az imázst,

a megjelenítést.

Az emberek eleve igen szociális lények.

Fajként kihaltunk volna
társadalmi együttműködés nélkül.

Tudósok mai kutatásából kiderül,

hogy a kisebb társadalmi beágyazottságú,

a kisebb közösségi hálózatban élők

egészségileg nagyobb veszélyben vannak,

mint a bővebb közösségi hálózatban élők.

Akinek egészen kevés
közösségi hálózata van,

annak az egészsége akkora veszélyben van,
mint a dohányzóké vagy az elhízottaké.

A kutatásban két csoportot képeztek,

és két jelölt politikai
adatait mutatták be nekik:

egy republikánus és egy demokrata pártiét.

Az adatokban nemcsak
a nézeteik szerepeltek,

hanem mindkét jelölt képe is.

Az egyik csoportnak a demokratát mutatták,

aki a kép alapján alkalmasabbnak látszott,

és a kevésbé alkalmasnak tűnő
republikánust, előnytelen fotón,

majd a másik csoportnál képet cseréltek.

Nem a szépség, hanem a hozzáértés.

A két csoport abban különbözött,
hogy bár ugyanazokat az adatokat látták,

de a képek föl lettek cserélve.

Az volt a kérdés,
hogyan hat ez a szavazatukra?

A válasz: a szavazatkülönbség 14%.

Az alkalmasabb és a kevésbé
alkalmas fényképét megcserélve

14%-os volt az átszavazás, ami elég
a legtöbb választás eldöntéséhez.

Eléggé meggyőző bizonyíték.

Ez persze laborban történt,
de mi van a valóságban?

A Princeton pszichológusa

szerencsére ezt a valóságban is tesztelte.

Kormányzói és kongresszusi
helyekért vívott tucatnyi kampányból

demokrata és republikánus jelöltek képeit

gyűjtötte be.

Több száz főt hívott a laborjába,

és fényképpárokat mutatva
nekik megkérte őket,

ítéljék meg, melyik esetben
melyik jelölt alkalmasabb a posztjára.

Kikötötte, hogy ismert jelöltre
ne szavazzanak,

mert az a cél, hogy ránézésre mondják meg,

ki látszik alkalmasabbnak.

Aztán merészet lépett:

megjósolta minden választás végeredményét

csak annak alapján,
hogy ki volt alkalmasabb kinézetű.

Az a kérdés, mennyire találta el?

Ha az alkalmasságnak nem volt hatása,
akkor 50%-ban,

de a pszichológus 70%-ban eltalálta.

Tehát az esetek 70%-ában

az alkalmasabb kinézetű
nyerte a választást.

Agyunk, tudatalattink

a társadalmi észlelésünk pótlására
a tapintást is használja.

Mondtam, hogy eleve
szociális lények vagyunk.

Minden főemlős – négyet mutatok közülük –

alkalmazza a társadalmi tapintást.

A nem emberi főemlősök naponta
órákig tapogatják egymást.

Szükségük van rá, hogy tisztálkodjanak,

de ezzel napi 10–20 perc alatt végeznek,

mégis órákig tapogatják egymást,

mert a tapintás a kötődés és a társadalmi
összetartozás érzetét kelti.

Tudósok nemrég derítették ki,

hogy főleg homlokunkon és arcunkon
szakosodott idegeink vannak

csupán a tapintás társadalmi
örömének továbbítására.

Világnézetünk kialakításakor az a kérdés,

hogy ez milyen körülményt ad hozzá?

Hogyan hat ez a világ megítélésére,

mikor megérintenek minket, és mikor nem?

Persze, franciák végezték el
ezt az érdekes kísérletet.

Fölfogadtak egypár
vonzó fiatal francia férfit,

hogy álljanak ki egy utcasarokra
Észak-Franciaországban,

és szólítsanak le minden
arra járó magányos fiatal nőt.

Ugyanazt adták elő minden nőnek.

Ez itt a forgatókönyv fordítása.

Bemutatkoztak, és elkérték
a nő telefonszámát.

De a nők felének egy pillanatra

könnyedén megérintették
a könyökét vagy a vállát.

A másik felének nem.

Utána megkérdezték a nőket:

zömük még csak nem is
emlékezett az érintésre.

Vajon hatással volt-e ez a jelzés arra,
milyennek látták a férfit,

és arra, milyen mértékben
álltak rá a randira?

A válasz: igen, és kétszeresére,
10%-ról 20%-ra nőtt.

Más körülmények közt is megismételték.

Pl. pincérek nagy borravalót kapnak,
ha futólag megérintik a vendéget,

aki maga is végez kutatást, többeket
tud bevonni utcai kutatásokba,

hogy több időt szánjanak rá,

és még sok más területen.

Amikor ezekről beszélek,

szeretek kis csoportkísérleteket
végezni, de most nem lehet,

ezért csak elmondom a kísérletet.

Megkérem az alanyokat, nézzék meg
ezt a szállást, kapnak róla adatokat.

Elmondom, hogy Tahitiban van,

egyhálószobás kis bungaló stb.

Megkérdezem, mire számítanak,
mennyibe kerül a tahiti szoba?

Meglepő válaszokat szoktam kapni.

Két csoportom van.

Az első csoportnak

így teszem föl a szobaár kérdését:

"A szobaár több mint 5500 dollár/éj?"

A másik csoportot arra kérem,
hogy előbb írják le az árat.

A kérdés így hangzik:

"Többe kerül a szoba, mint 55 dollár/éj?"

A megismert adatokból a napnál világosabb,

hogy a szobaár nem lehet 5500 dollár/éj,

a közelében sem járhat,

de sokkal több 55 dollár/éjnél.

Azt hihetik, a kérdések komolytalanok.

Ám a kérdések valójában

tudat alatt hatnak a közönségre.

Akik ezt a kérdést látták,

nem látták a másikat, és fordítva.

Csak a saját csoportjuk kérdését ismerik.

Kíváncsiak vagyunk,

hogyan hat ez a körülmény
a szoba tényleges megítélésére,

felfogásuk szerint mennyit ér a szoba?

Íme több csoport válasza.

Akik az első árat látták először,
1000 dollár körül találgatnak.

Akik az alacsonyabbat,
azok 200–300 dollár körülire saccolják.

Az egyszerű komolytalan kérdés
olyan környezetet hozott létre,

amely módosítja
a szobaárról való felfogást,

mint ahogy a sakktábla esetében,

vagy a visszafelé játszott dal
teremtett más környezetet.

Végezetül Carl Jungtól idézek:

"E tudatalatti tényezőknek

a mindennapjaink dolgaiban
látszólag csekély a szerepük,

de majdnem láthatatlan gyökerei
tudatos gondolkodásunknak."

Köszönöm.

(Taps)