Eljövendő generációk női, a változás bennetek gyökerezik

Gloria Steinem aktivista és író a feminizmus világméretű mozgalmának ikonja. Egész életében a sztereotípiák ellen, a társadalmi korlátok ledöntéséért és az egyenlőségért harcolt. A TEDWomen kurátorával, Pat Mitchellel folytatott beszélgetés során Steinem a feminista mozgalom forradalmi gyökereiről, az előítéletek leküzdéséhez szükséges interszekcionalitás iránti alapvető igényről elmélkedik, továbbá arról beszél, hogyan küzdötte le félelmeit barátai segítségével. Az eljövendő generációk nőtagjait sürgeti, hogy támogassák egymást a szolidaritás jegyében – és fedezzék fel a közösségben és társaságban rejlő szabadságot.

Gloria Steinem: Helló, helló!

Pat Mitchell: Helló, üdv!

Milyen izgalmas lehetőség ez!

Ha megkérdezzük a TED-es közösséget,
sokat közülük,

hogy a későbbiekben

kiről hallanának
szívesen a világ női közül,

a válasz egyöntetűen: "Gloria Steinem".

Tudom, ön túl szerény ahhoz,
hogy könnyedén elfogadja ezt,

így mielőtt továbbmennénk,

kissé talán visszaugrom az időben,

mivel már igen régóta ismerjük egymást,

hogy azokról az időkről beszéljek,
amikor egy mozgalom beindításába fogott,

megkérdőjelezve a sztereotípiákat,

túllépve a kulturális normákat.

Biztosan volt élete során valamiféle
megnyilvánulása "A vakmerő"-ből.

Miféle félelmei voltak,
és hogyan jutott túl rajtuk?

GS: Számos dologtól tartottam,

és mindezek közül kiemelkedett
a nyilvánosság előtti beszéd,

mint amit most is teszek.

Tudják, kifejezésmódul azt választjuk,

ami a legtermészetesebb számunkra,

így írni kezdtem,
mert nem akartam beszélni.

Tehát először a nyilvánosság előtti
beszédtől való félelmem kellett legyőzzem,

és mivel egyedül nem mertem belevágni,

megkértem egy barátom, tartson velem –

előbb Dorothy Pitman Hughest,
majd Flo Kennedyt –,

ezáltal pedig véletlenül mi lettünk

a fehér és a fekete nő,
akik együtt szólalnak fel,

ami jól kifejezte,
hogy a mozgalom mindenkinek szólt.

PM: Akkoriban,

félelmei ellenére,

nemcsak igazán erőteljes szónokká vált,

hanem normalizált és megalkotott

egy választ, amely sokunk himnusza lett,

és szó szerint életeket változtatott meg,

miközben a tömeg elé kiállva azt mondta:

"A feminizmus minden nőé."

És önnel együtt már én is látom,

a feminizmus fogalmát
még mindig nem értelmezik helyesen.

Félreértik, kritizálják, gúnyolják.

Hogyan írná le a feminizmust?

GS: Nem más, mint a szélsőséges gondolat,
miszerint minden ember egyenlő,

ugyanakkor nem, faj
és osztály szerint felcímkézhetjük,

amely révén felismerhetjük
saját különleges egyéniségünket.

A feminizmus kezdetben természetesen
nem talált megértésre,

mintha a nők
felsőbbrendűségéről szólt volna,

vagy egy, kizárólag leszbikusoknak,

nem pedig minden nőnek szóló
mozgalomról lett volna szó.

Mindenféle módon
igyekeztek félremagyarázni,

gúnyt űztek belőle.

Bízom benne, hogy ez már a múlt.

Az embereknek egyszerűen
azt javasoltam, fogják a lexikont,

és keressék ki a feminizmust; sokat segít.

(Mindketten nevetnek)

PM: Szerinted az új és az elkövetkező
nemzedékek nőtagjai

hogyan viszonyulnak a szóhoz magához,

és ahhoz az elképzeléshez,
hogy még sok a tennivaló,

mire a nők és a férfiak
egy szintre kerülnek?

GS: Nos, nem hinném, hogy gond lenne,

hiszen az eszme jelen van –
nőmozgalom, nők felszabadítása –

mindenféle szavakban,

és a hangsúly a tartalom,

nem aggódnék a formaiság miatt.

A "Black Lives Matter" mozgalmat három
fiatal, fekete feminista kezdeményezte.

Az ő kezdeményezésük nyomán

sokféle, változás után kiáltó
dolog kapcsán indult be valami,

és számukra természetes volt,

hogy mindezt ők viszik végbe,
három fiatal fekete feminista.

PM: A nőmozgalom korai szakaszában

és később is,

a beszélgető körök
és figyelemfelkeltő előadások

segítettek megtanulni,
hogyan beszéljünk olyan problémákról,

amelyek kapcsán esetleg
nem is értünk egyet.

Ahhoz, hogy elkezdjük áthidalni
a köztünk lévő szakadékot,

valami ilyesmit tehetnénk most is, nem?

GS: Igazán sajnálom,
hogy a megosztottságon van a hangsúly,

hiszen egyébként mi vagyunk
a történelem legegységesebb mozgalma.

Ünnepeljük inkább ezt a tényt.

Ahogy rá is mutatott,
a mozgalom beszélgető körökből –

korábban: tudatosságnövelő
csoportok – alakult ki.

Ez azt jelenti, hogy körben ülünk,

ahogy az indiánok tanították egykoron,

és egymás után szólalunk fel –

az indiánoknál egy bot járt körbe –,

és amíg a másik beszél, mindenki figyel –

így kimondhatatlan dolgok is elhangzanak,

amire valaki a kör túloldalán így szól:

"Ó, ezt én is átéltem."

Így megismerjük mások történetét,

és felfedezzük,
hogyan segíthetünk egymásnak.

E beszélgető köröket semmi nem pótolja.

PM: Gloria, elsőként szeretnék
önként jelentkezni veled rá,

hogy ismét elkezdjük a beszélgető köröket,
és körbeadjuk a botot.

Az embereket, akik önnel találkoznak,
mindig meglepetésként éri,

milyen nagyszerű humorérzéke van.

Az egyik kedvenc könyvemnek a címe,
amelyet ön írt,

amit az ágyam mellett tartok –

elnézést mindenkitől,
aki nem szereti a csúnya beszédet –,

"Az igazság, amely felszabadít,
ám előtte felcseszi az agyukat."

Ennek kapcsán azon tanakodom,
önt milyen igazság szabadítja fel,

és mi cseszi fel az agyát még mindig?

GS: Nos, ebben a pillanatban
a COVID, és a járvány kapcsán

azon húzom fel magam, hogy tudjuk,
általános jelenségről van szó,

ismerjük a veszélyt,
amellyel szembenézünk,

az viszont felbosszant, hogy ezt a tudást

nem fordítjuk előnyünkre.

Bár tanulunk a veszélyhelyzetekből,

ahogy az eredményekből is,

ám dühítőnek találom, hogy mindezt
nem fordítjuk előnyünkre,

s lendülünk túl olyasmiken,
mint népcsoportok,

országhatárok vagy országok.

Végül is mind a Föld nevű űrhajón vagyunk.

(Nevetés)

Mind a Föld űrhajó polgárai vagyunk,
és ezzel a COVID is tisztában van,

ez pedig segítségünkre
kellene legyen a felismerésben.

PM: Szemügyre véve a jelent,

egy, a nők számára újabb jelentőségteljes
mérföldkőhöz értünk ebben az országban,

mégpedig a nemrég megválasztott
alelnök, Kamala Harris révén,

aki beszédében ezt mondta:

"Ha én is vagyok az első,
nem én leszek az utolsó",

és eszembe jut, hányszor mondtuk
ugyanezt mi magunk is.

Vajon miféle változással fog járni,

ha országunkban és világszerte

egyre több nő kerül vezető pozícióba?

Vezetőként miben vagyunk mások mi, nők?

GS: Példának okáért,

ahelyett hogy az emberi intelligenciának
csak töredékét használnánk,

az egészet kihasználjuk majd;

ez jó dolog.

Minden gyermek elképzelheti magát

vezető pozícióban ahelyett,

hogy csak kisebb csoportjuk tehetné ezt.

Jelenleg ugyanis a gyerekek
nem igazán láthatják a vezetőkben

önmagukat.

PM: Önre nézve, Gloria, vezetőt látunk,

aki sok mindennel büszkélkedhetne,

bár tudom, nem fogja megtenni.

Mégis mi motiválja önt,

mi tartja az úton a kétség pillanataiban,

reménytelen vagy ijesztő helyzetekben,

vagy szokott egyáltalán félni,

kerítik ilyen érzések hatalmába?

GS: Persze, nyilván szoktam félni.

Ám ahogy a mondás is tartja:

"Kövesd a félelmet mindenáron.

A félelem a növekedés jele."

(Nevetés)

Jó, nem?

PM: De, igen.

GS: A fiatal nők inspirálók számomra,

mármint úgy érzem,

csak várnom kellett,
hogy néhány barátom megszülessen,

és hogy láthassam,

ez alapjaiban világméretű mozgalom,
ahogy mindig is az volt.

Még a jelenlegi elnök
beiktatását követő tüntetésben is

együtt vettünk részt:

Dél-Amerikában, Afrikában...
együtt meneteltünk.

Tényleg világméretű
mozgalommá nőtte ki magát,

nagyrészt a technológiának köszönhetően,

mert úgy láthatjuk egymást, ahogy most is,

köszönhetően annak is,
hogy a szabadság eszméje terjed.

Ha egy nő kilenc hónapon át várandós,
aztán gondját viselik a gyermeknek,

a férfiak miért nem töltik
az időnek legalább a felét

a gyermekről való gondoskodással, he?

(Nevetés)

Logika a logikatudós szemében, ugye?

(Nevetés)

Tudják, ahová csak néznek,

fellelhető a szabadság, a józan ész,
a baráti kapcsolatok.

PM: Azon dolgok közül,

amelyek az életében jelen vannak,

mi táplálta leginkább a motivációját,
mi szolgált a bizalomépítés forrásául?

Létezik esetleg valamiféle világméretű
testvériség, amelyet ön épített ki?

GS: A többi nő.

Sosem tudtam volna legyőzni

a nyilvánosság előtti beszédtől
való félelmem,

ahogy már korábban is említettem,

ha nem lett volna
félelmet nem ismerő barátom,

Dorothy Pitman Hughes,

akivel együtt csinálhattam.

Tudják, tanulunk egymástól,

valóban kérhetünk egymástól,

mert a segítség adott,

a motiváció adott,

a közösségtudat ott van,

és remélem, a technológia is
segítségünkre lehet e módon,

ez különösen fontos nekünk, nőknek,

mert így biztonságosan kommunikálhatunk.

Ám sajnálom és aggaszt
a COVID-vészhelyzet,

mert a valódi együttérzéshez az kell,

hogy együtt legyünk,
minden érzékszervünkkel.

Ezért is várom a napot,

amikor ismét együtt lehetünk,
ugyanabban a szobában.

PM: Mi ketten sokat voltunk
már ugyanabban a helyiségben,

és még ha nincs is
egy helyiségben más nőkkel,

ön akkor is inspiráló számukra, Gloria.

A teljes történet megértéséhez –

vagy legalábbis részének megértéséhez –

Gloria életéről film készült.

A címe: "The Glorias", ami könyve,
a "My Life on the Road" alapján készült,

és tényleg így, úton telt az élete.

A film az Amazon Prime-on nézhető meg,

és melegen ajánlom.

Gloria, köszönöm a munkásságát,

az életét,

ahogy félelmet nem ismerő módon
vezetett minket előre.

Mit tanácsol, mi legyen a következő lépés

az előrehaladáshoz?

GS: Ó, csak csinálják.

(Nevetés)

Tudják, bizonyos értelemben
fentről várjuk az utasítást,

aggódunk vagy ilyesmi,

ám ha egy reggel
csak felkelünk és azt mondjuk:

"Rendben, ma ezt csinálom,

és három-négy másik emberrel
kapcsolatba lépek",

a változást pedig ha
faként képzeljük el, tudják –

nem fentről növekszik lefelé,

vagyis nem kellene várnunk,
hogy valaki megmondja, mit csináljunk.

Lentről nő felfelé,

és mi képezzük a változás gyökerét.

PM: Büszkén képviseljük,
amit munkájával megalapozott, Gloria.

Köszönjük, hogy csatlakozott
a TEDWomen 2020-hoz.

GS: Nincs mit; köszönöm,
hogy összehozzák a nőket,

ami csodás.

Köszönöm.