Egy kis ország nagy ötletekkel: hogyan szabaduljunk meg a fosszilis tüzelőanyagoktól?

Hogyan építünk fel egy társadalmat fosszilis tüzelőanyagok nélkül? Saját országát, Costa Ricát hozva példaként a pozitív környezetvédelmi és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos intézkedésekre, Monica Araya klíma-szószóló egy merész elképzelést vázol fel egy világról, amely minden szektorban a tiszta energia mellett kötelezi el magát.

Hogyan építünk fel egy társadalmat

fosszilis tüzelőanyagok nélkül?

Ez egy nagyon összetett kihívás,

és szerintem a fejlődő országok vezető
szerepet vállalhatnak ebben az átmenetben.

Tudom, hogy ez egy vitatott kijelentés,

de az az igazság, hogy nagyon sok
minden forog kockán az országainkban,

ha továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok
lesznek a fejlődésünk középpontjában.

Másképp is tudjuk csinálni.

És éppen itt az ideje,

hogy leromboljuk azt a mítoszt,

miszerint egy országnak
választania kell fejlődés

és környezetvédelem,
megújuló források és életminőség között.

Costa Ricából jöttem,
ami egy fejlődő ország.

Közel ötmillióan vagyunk,

és az amerikai kontinens
kellős közepén élünk,

így nagyon könnyű megjegyezni,
hol is vagyunk.

Elektromos áramunk majdnem 100 százaléka

megújuló forrásokból származik,

összesen ötféléből.

(Taps)

Vízenergia, geotermikus energia,

szél, nap, biomassza.

Tudták, hogy tavaly

299 napon keresztül

nem használtunk semmilyen
fosszilis tüzelőt

az elektromos áram előállításához?

Ez fantasztikus teljesítmény,

azonban egy ellentmondást rejt,

miszerint teljes
energia-felhasználásunknak

majdnem 70 százaléka olaj.

Miért?

A közlekedési rendszerünk miatt,

ami teljes mértékben
a fosszilis tüzelőanyagoktól függ,

mint az országok nagy többségében.

Ha úgy tekintünk az energiaátmenetre,
mint egy maratonra,

akkor az a kérdés,
hogy hogyan jutunk el a célba,

hogyan szénmentesítjük
a gazdaság többi részét?

És mondhatjuk, hogy ha nekünk nem sikerül,

nehéz megmondani, hogy kinek fog.

Szóval ezért szeretnék önöknek
Costa Ricáról beszélni,

mert szerintem mi nagyszerű
jelöltek vagyunk arra,

hogy úttörők legyünk a fosszilis
tüzelők nélküli fejlődésben.

Ha egyvalamit tudnak az országunkról,

az az, hogy nincs hadseregünk.

Visszaviszem önöket 1948-ba.

Abban az évben az országban
polgárháború dúlt.

Costa Rica-iak ezrei haltak meg,

családok szakadtak szét.

Egy meglepő ötlet azonban
megnyerte az emberek szívét és lelkét:

újraindítjuk az országot

és ennek a Második Köztársaságnak
nem lesz hadserege.

Így hát eltöröltük.

Az akkori elnök,

José Figueres,

erőteljes megoldást talált erre egy
katonai bázis falainak szétzúzásával.

A következő évben,

1949-ben véglegesítettük
ezt a döntést az új alkotmányban,

és ezért mondhatom el önöknek
ezt a történetet közel 70 évvel később.

És hálás vagyok.

Hálás vagyok, hogy ezt a döntést
még a születésem előtt hozták,

mert ez lehetővé tette
számomra és milliók számára,

hogy egy nagyon stabil országban éljünk.

Azt gondolhatják,
hogy mindez szerencse volt,

de ez nem igaz.

Megfontolt döntések egész sorozata volt.

A '40-es években a Costa Rica-iak ingyenes
oktatást és egészségügyi ellátást kaptak.

Ezeket szociális biztosítékoknak hívtuk.

A hadsereg eltörlésével

a katonai kiadásokat szociális
kiadásokká tudtuk alakítani,

ami stabilitáshoz vezetett.

Az '50-es években –

(Taps)

Az '50-es években elkezdtünk
a vízenergiába fektetni,

és ez megmentett minket attól a csapdától,

hogy fosszilis anyagokat használjunk
villamosenergia-termeléshez,

amivel a világ küzd ma.

A '70-es években nemzeti
parkokba fektettünk,

ami megvédett minket

attól a nagyon hibás logikától,
hogy bármi áron nőni, nőni, nőni kell,

és amit a többi ország választ,
különösen a fejlődő világban.

A '90-es években úttörők voltunk az
ökoszisztéma-szolgáltatások támogatásában,

ez segített visszafordítani az erdőirtást,

és fellendítette az ökoturizmust,
ami ma a növekedés fontos motorja.

A környezetvédelembe való befektetés tehát

nem okozott kárt a gazdaságunknak.

Éppen ellenkezőleg.

Ez nem jelenti, hogy tökéletesek vagyunk,

és nem jelenti azt,
hogy nincsenek ellentmondások.

Nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy a saját
döntéseink meghozásával

rugalmasak tudtunk lenni
a fejlődési problémákkal szemben.

Ha egy olyan országot nézünk,
mint a miénk,

ott az egy főre eső GDP
11 000 dollár körül van,

attól függően, hogy hogyan számoljuk.

De a Társadalmi Fejlődési
Index (SPI) szerint

teljesen egyedülállóak vagyunk,

ha a GDP társadalmi fejlődéssé
való átalakítását nézzük.

A hadsereg eltörlése,

befektetés a természetbe, az emberekbe

hatalmas dolgot tett.

Formálta a történetet,

egy nagy ötletekkel rendelkező
kis ország történetét,

és nagyon ösztönző volt
ezzel a történettel felnőni.

A kérdés tehát az,

hogy mi a következő nagy ötlet
e generáció számára.

Szerintem ami ezután következik

ennek a generációnak az, hogy a fosszilis
tüzelőanyagoktól végleg megszabaduljunk,

ahogy azt a hadsereggel is tettük.

A fosszilis tüzelőanyagok
klímaváltozást okoznak.

Ezt tudjuk,

és azt is tudjuk, hogy milyen érzékenyek
vagyunk a klímaváltozás hatásaira.

Így egy fejlődő országként
legnagyobb érdekünk az,

hogy fosszilis tüzelők nélkül fejlődjünk,

amelyek elsősorban az emberekre károsak.

Mert

miért folytatnánk az olajimportot

a közlekedés számára,

ha használhatunk
elektromos áramot helyette?

Emlékezzenek vissza,

ez az az ország,

ahol az elektromos áram
a folyóink vizéből,

a vulkánok hőjéből,

szélturbinákból, napelemekből,

biohulladékból jön.

A fosszilis tüzelőktől megszabadulva
leromboljuk a közlekedési rendszerünket

azért, hogy az autóinkat, buszainkat és
vonatainkat elektromos árammal hajthassuk

piszkos energia helyett.

És meg kell mondanom, hogy a közlekedés

létkérdés lett nekünk, Costa Rica-iaknak,

mert a mostani modell nem működik.

Árt az embereknek,

árt a vállalatoknak

és árt az egészségünknek.

Mert amikor a rendelkezések
és az infrastruktúra kudarcot vallanak,

ez mindennapos dologgá válik.

Reggel két óra,

este két óra.

Nem értem miért kell ezt
normálisként elfogadnunk.

Kellemetlen,

hogy így el kell pocsékolnunk
az időnket minden egyes nap.

És ez az autópálya egészen jó
ahhoz képest,

amit más országokban látunk,

ahol a közlekedés intenzíven nő.

A Costa Rica-iak ezt "presa"-nak hívják.

A presa "bebörtönzött"-et jelent.

És az emberek erőszakossá válnak

egy olyan országban, ami egyébként boldog.

Ez történik most.

Szóval sok forog kockán.

A jó hír az,

hogy tudunk beszélni tiszta közlekedésről

és másfajta mobilitásról,

nem úgy, mint egy távoli utópiáról.

Elektromos mobilitásról
beszélünk, ami ma történik.

2022-re az elektromos
és a hagyományos autók

várhatóan ugyanannyiba kerülnek majd,

és több városban használnak
már elektromos buszokat.

És ezek a klassz lények

pénzt takarítanak meg

és csökkentik a szennyezést.

Ha meg akarunk szabadulni az olajalapú
közlekedéstől, meg tudunk,

mert már vannak olyan
lehetőségeink, amik korábban nem.

Ez nagyon izgalmas.

De természetesen

néhányan kényelmetlenül
érzik magukat emiatt

és azt mondják,

hogy a világ megragadt az olajnál, ahogy
Costa Rica is, szóval legyünk reálisak.

Ezt mondják.

De tudják mi erre a válasz?

Az, hogy 1948-ban nem mondtuk azt,
hogy a világ megragadt a hadseregeknél,

és akkor mi is tartsuk meg.

Nem, mi hoztunk egy bátor döntést

és ez a döntés hozta a változást.

Így itt az idő, hogy ez a generáció
újra bátor legyen,

és végleg eltörölje a fosszilis tüzelőket.

Három okot mondok,
amiért ezt meg kell tennünk.

Először,

a közlekedési és urbanizációs
modellünk összeomlott,

így ez a legjobb alkalom, hogy a városi
és mobilitási jövőnket újra fogalmazzuk.

Nem akarunk olyan városokat,
amik az autóknak épültek.

Az embereknek szeretnénk városokat,

ahol sétálhatunk és biciklizhetünk.

És tömegközlekedést szeretnénk,

nagyon sokat,

olyan tömegközlekedést,
ami tiszta és megtisztelő.

Mert ha továbbra is hagyományos
autók flottáit engedjük az utakra,

a városaink elviselhetetlenné válnak.

Másodszor, változtatnunk kell,

de az apró változások
nem lesznek elégségesek.

Teljes átalakulásra van szükségünk.

Van néhány apró változást
célzó projekt az országomban,

és én vagyok az első, aki örül nekik.

De ne csapjuk be magunkat.

Nem arról beszélek, hogy lesz
néhány szép elektromos autó itt

és pár elektromos busz ott,

miközben folytatjuk a jelenlegi
infrastruktúra támogatását

több autóval, több úttal, több olajjal.

Meg kell szabadulnunk az olajtól

és ezt nem lehet elérni
apró változtatásokkal.

Harmadszor, és ezt önök is tudják,

a világ vágyik az inspirációra.

Sóvárog a sikertörténetek után, amik

összetett kérdésekkel foglalkoznak,

főleg a fejlődő országokban.

Úgy gondolom, hogy Costa Rica
inspirálhat másokat,

ahogy ezt tavaly is
megtettük, mikor elárultuk,

hogy milyen sok ideig nem
használtunk fosszilis tüzelőket

elektromos áram előállításához.

A hír nagyon hamar elterjedt a világban.

Illetve, és erre nagyon büszke vagyok,

egy Costa Rica-i nő, Christina Figueres

döntő szerepet játszott a
párizsi klímacsúcs tárgyalásaiban.

Meg kell hát őriznünk ezt az
örökséget és példát kell mutatnunk.

Mi a következő lépés?

Az emberek.

Hogyan érjük el, hogy az emberek
ezt magukévá tegyék?

Hogyan érjük el, hogy az emberek

elhiggyék, hogy lehetséges

felépíteni egy társadalmat
fosszilis tüzelők nélkül?

Sok munkára van szükség
az alapoktól kezdve.

Ezért hoztuk létre 2014-ben
a Costa Rica Limpia-t.

A "limpia" azt jelenti "tiszta",

mert fel akarjuk hatalmazni,
és ösztönözni akarjuk a polgárokat.

Ha a polgárok nem vesznek ebben részt,

a tiszta közlekedést érintő döntések
megfeneklenek a végtelen,

valóban végtelen technikai tárgyalások

és különböző megalapozott
érdekek lobbilavinái miatt.

Megújuló energiaforrások által
hajtott zöld országgá válni

már része a történekünknek.

Nem engedhetjük, hogy ezt
bárki elvegye tőlünk.

Tavaly összehoztunk embereket
a hét tartományunkból,

hogy a klímaváltozásról beszéljünk
velük számukra fontos szempontból

és idén szintén összehoztunk

egy csoport Costa Rica-it,

hogy a megújuló energiáról beszélgessünk.

És tudják mit?

Ezek az emberek majdnem
mindenben ellenkeznek,

de kivétel ez alól a megújuló energia,

a tiszta közlekedés és a tiszta levegő.

Ez összehozza az embereket.

A valódi részvétel kulcsa az,

hogy az emberek ne érezzék
kicsinek magukat.

Tehetetlenséget éreznek

és belefáradtak abba, hogy
nem hallják meg őket.

Tehát kézzelfogható dolgokat csinálunk

és lefordítjuk a technikai kérdéseket
az emberek nyelvére azért,

hogy megmutassuk, nekik is van szerepük,
és ezt el tudják látni együtt.

Most először nyomon követjük
a tiszta közlekedéssel kapcsolatban

tett ígéreteinket,

és a politikusok tudják,
hogy ezeket be kell tartaniuk,

de a fordulópont akkor jön el,
amikor szövetségeket alakítunk –

polgárok, vállalatok,

a tömegközlekedés bajnokai között –

amelyek az elektromos mobilitást
az új normává teszik,

különösen egy fejlődő országban.

Mire eljön a következő választás,

úgy vélem, hogy minden jelöltnek
ki kell nyilvánítania, hogy mit gondol

a fosszilis tüzelőanyagokk eltörléséről.

Mert ennek a kérdésnek a mindennapi
politikánk részévé kell válnia.

És meg kell mondanom, ez nem klímapolitika

vagy környezetvédelmi program kérdése.

Ez arról szól, hogy milyen
országot akarunk,

milyen városaink vannak most,

milyen városokat akarunk,

és hogy ki hozza meg ezeket a döntéseket.

Mert a végén azt kell megmutatnunk,

hogy a megújuló forrásokkal való fejlődés

jó az embereknek,

a ma élő Costa Rica-iaknak,

de legfőképp azoknak, akik
még nem születtek meg.

Így néz ki ma a Nemzeti Múzeumunk.

Tiszta és békés,

és mikor megállunk előtte,

nehéz elhinni, hogy ezek laktanyák voltak

a '40-es évek végén.

Ezen a helyen kezdtünk el egy új,
hadsereg nélküli életet,

és itt lesz a fosszilis tüzelők eltörlése

kihirdetve egy nap.

És újra történelmet fogunk írni.

Köszönöm.

(Taps)