Mi okozza a hallucinációkat? – Elizabeth Cox

A teljes lecke angol nyelven itt található: https://ed.ted.com/lessons/what-causes-hallucinations-elizabeth-cox

A Charles Bonnet-szindrómának nevezett jelenség okozza, hogy vak páciensek élénk színű jeleneteket hallucinálnak. fMRI vizsgálatok azt mutatják, hogy e hallucinációk ugyanazokat az agyterületeket aktiválják, mint a látás. Ám ez teljesen más terület, mint amely a fantáziálásban vesz részt. Vannak más hallucinációk is, melyek szintén azokat az agyterületeket aktiválják, mint az érzékelés. Mi folyik itt? Elizabeth Cox részletesen elmagyarázza a hallucinációk tudományát.

Lecke: Elizabeth Cox
Rendezte: Nerdo

Egy Rosalie nevű idős hölgy a szobájában
ücsörgött az idősek otthonában,

mikor szobája hirtelen forgó
szövetekkel kelt életre.

A kidolgozott anyagokban

állatokat,

gyerekeket,

és beöltözött figurákat fedezett fel.

Rosalie megrémült,
de nem a tolakodó képek miatt,

hanem mert tudta, hogy e forgatag
igen részletes hallucináció eredménye.

Kognitív funkciói kiválóak,

és nem vett be semmilyen gyógyszert,
ami hallucinációkat okozhat.

A legfurcsább, hogy ha szobájába berontana
egy csapat hús-vér cirkuszművész,

nem is látná őket:

ugyanis teljesen vak.

Rosalie-nál Charles Bonnet-szindrómának
nevezett betegség alakult ki,

melyben a látássérült
vagy teljesen vak páciensek

hirtelen teljes jeleneteket
hallucinálnak élénk színekben.

Ezek a hallucinációk hirtelen jönnek,

és csak pár percig tartanak,
de évekig ismétlődhetnek.

Nem teljesen értjük,
hogy miért jönnek és múlnak el,

vagy miért bukkannak fel bizonyos
pácienseknél, míg másoknál nem.

fMRI vizsgálatokból tudjuk,
hogy a hallucinációk

ugyanazokat az agyterületeket
aktiválják, mint a látás:

olyan területeket,
melyek fantáziáláskor nem aktiválódnak.

Sok más illathoz,

képhez

és hanghoz kapcsolódó hallucinációnál is

azok az agyterületek aktívak,
melyek a valós érzékelésnél.

Emiatt valószínű, hogy az agykéreg
szerepet játszik a hallucinációkban.

A szürkeállomány e vékony rétege
az agy egészét befedi:

azokat a területeket is, melyek
érzékszervi információkat dolgoznak fel.

De még a teljesen ép érzékszervűeknél is

az agy hiányos információk alapján
alkotja meg az általunk érzékelt világot.

Pl. szemünkben vakfolt van,

ahol a látóideg takarja
a retina egy részét.

Amikor a látókéreg a fényből
összefüggő képeket alkot,

a vakfoltot a környezetéből
vett információkkal tölti ki.

Olykor észrevehetünk egy-egy hibát,
de legtöbbször nem tudatosulnak.

Ha a látókérget akár csak átmenetileg
megfosztják a szemből érkező jelektől,

az agy továbbra is próbál
összefüggő képet alkotni,

de képességének határai
nyilvánvalóbbá válnak.

A Charles Bonnet-szindróma összetett
hallucinációi az egyik példája ennek.

Mivel ez a szindróma csak
olyan embereknél fordul elő,

akik régen láttak,
majd elvesztették látásukat,

és olyanoknál nem, akik vakon születtek,

tudósok azt gondolják, hogy az agy
eltárolt képekkel ellensúlyozza

az újabb vizuális ingerek hiányát.

Ugyanez igaz a többi érzékszervre is.

Hallássérültek gyakran
hallucinálnak zenéről és hangokról,

melyek olykor annyira kidolgozottak,
mint egy teljes rezesbanda hangzása.

Az ingermegvonás

a drogok és terápiás gyógyszerek mellett

az epilepszia és az álomkór

és pszichiátriai betegségek is,
pl. a skizofrénia

ismert okai a hallucinációknak,

és ez a lista folyamatosan bővül.

A leghírhedtebb hallucinációk

az LSD és a pszilocibin
kábítószerekhez kapcsolódnak.

Egyik legjellemzőbb hatáuk,
hogy használóik a száraz tárgyakat

nedvesnek érzékelik, a felületek
pedig mintha lélegeznének.

Nagyobb dózisban a vizuális
világ olvadónak tűnhet,

örvényekre esik szét,

vagy fraktálszerű mintákra szakad.

Vizsgálatok szerint ezek a kábítószerek
az agykéregre is hatnak.

De míg a látássérülés
jellemzően csak vizuális,

a hallássérülés pedig
csak hanghallucinációkat okoz,

az LSD-hez hasonló szerek az összes
érzékszervet érintő jelenségeket okoznak.

Ez lehetséges, mivel az agyterületek
széles körében aktiválják a receptorokat,

beleértve az érzékszervek
agykérgi részeit is.

Az LSD és a pszilocibin a szerotoninhoz
hasonlóan működik az agyban:

közvetlenül egyféle szerotonin-
receptorhoz kapcsolódnak.

Míg a szerotonin szerepe az agyban
összetett és nem igazán ismert,

valószínű, hogy fontos szerepet játszik

a szemtől, az orrtól, a fültől,

és más érzékszervektől érkező
információk egyesítésében.

Egy elmélet szerint a pszilobicin
és az LSD úgy okoznak hallucinációt,

hogy megzavarják
ezt az érzékelési egyesítést.

A skizofréniára jellemző
hallucinációk hasonlóan működhetnek,

mint azok, amelyeket az LSD
és a pszilobicin okoz.

Skizofrén pácienseknél

gyakran magasabb az agy szerotoninszintje.

Az antipszichotikumok úgy
enyhítik a skizofrénia tüneteit,

hogy gátolják
azokat a szerotoninreceptorokat,

melyekhez az LSD
és a pszilobicin is kapcsolódik.

Néhány esetben

ezek a gyógyszerek
enyhíthetik a hallucinációkat

a Charles Bonnet-szindrómás pácienseknél.

Hosszú még az út odáig,

hogy megértsük a hallucinációk
összes okát és kölcsönhatását.

De az biztos,
hogy a hallucinációs élmények

sokkal közelebb állnak a hétköznapi
érzékeléshez, mint azt gondoltuk.

A hallucinációk tanulmányozásával

sokat megtudhatuk arról,

hogyan alkotja meg az agyunk
a világot, amelyet látunk,

hallunk,

szagolunk,

és érintünk.

Ahogy egyre többet tudunk meg,

jobban értékelhetjük,
hogy mennyire szubjektíven és egyedien

érzékeli mindenki a világot.