A soft skillek növekvő fontossága | Kai Aselmeyer | TEDxKIT

Ebben a előadásában Kai Aselmeyer a modern munkavilág fejlődéseiről elmélkedik. Bemutatja, hogy mikor vehetjük hasznát az egyetemi tanulmányoknak, és olykor miért bizonyulnak értelmetlennek. Ezenkívül kitér arra is, hogy milyen képességekre van szükségünk a jövő munkavilágában. Kai Aselmeyer tanácsadó és coach, óráin és előadásain több éves vezetői tapasztalatát vegyíti a személyiségkutatás terén szerzett tudásával. Különösen foglalkoztatják az ipar 4.0 és a mesterséges intelligencia korában fellépő változások a vállalatok és a vezetői kultúra területén.

Ez az előadás helyi TEDx-rendezvényen hangzott el, TED-konferenciák formátumában, de független szervezésben.
Lásd még: http://ted.com/tedx

Ma a szakmai életemről
szeretnék mesélni.

Tudom, talán egy kicsit
szemtelenül hangzik

ilyesmit mondani
egy neves műszaki főiskolán,

de nekem nem lett volna szükségem

az általános gépészeti tanulmányaimra.

(Nevetés)

Ami nem azt jelenti,

hogy egy mérnöki képzés
alapvetően értelmetlen lenne.

Nem ezt akarom ezzel mondani.

Természetesen rengeteg állás van
a fejlesztés, kutatás és számítás terén,

ahol szükség van
ezekre a szakmai ismeretekre,

az általános mechanikától kezdve
a termodinamikáig.

De az én esetemben ez nem így volt.

Máris elmagyarázom, miért.

Mindenesetre ehhez a belépőjegyhez
egész jól jött egy ilyen végzettség.

Az IT-szektorban kezdtem,

ahova adott esetben végzettség
nélkül is be lehetett volna kerülni.

Ismerek néhány embert,
akiknek ez sikerült,

viszont remekül programoznak,
amit én sajnos nem tudok.

De mikor pár évvel később
az autóiparban helyezkedtem el,

az diploma nélkül
biztos nem ment volna.

Csak hogy mondjak egy példát,
mit is csináltam ott:

Az első években
a termelési részlegen voltam –

ott, ahol a járművek
végső összeszerelése folyik –

a mérnöki csapatban.

Az új termelési vezetőnk
azon a véleményen volt,

hogy a gyár sürgős felújításra szorul.

Tehát új padlóburkolatra, festésre
és jelzőtáblákra van szükség.

Mi lett az én feladatom? Új jelzőtáblák!

(Nevetés)

Egy ilyen gyárban
több száz jelzés van kihelyezve.

Mindegyiket feljegyeztem,

kiválogattam a régieket,
amelyekre már nem volt szükség,

újakat és célszerűeket adtam hozzájuk,

és ezeket az egységes vállalati arculat
irányelvei alapján elkészítettem.

Klassz feladat volt,
volt értelme, élveztem,

szép lett,

de mire volt szükségem ehhez a feladathoz?

Józan észre.

(Nevetés)

Többre tulajdonképpen nem.

Nem az egyetemen jutottam hozzá.

(Nevetés)

Most talán azt gondoljátok,

hogy biztos nem csak táblákat
akasztgattam fel évekig,

biztos részt vettem projektekben is,

amelyeknek voltak bizonyos
technikai, szakmai elemei.

Persze, ez természetesen így volt!

De sose kellett olyan mélyre ásni,

hogy szükségem lett volna
a tanulmányaim során szerzett tudásra.

Végig egy bizonyos szinten mozogtunk.

Vegyük például ezt:
az Euro-4 bevezetése, SCR technológia.

Ezekből annyit kellett megértenem,

amennyit józan ésszel is
megértettem volna.

Évekkel később is
azt kérdezgettem magamtól,

hogy igazából mi lett volna,
ha nem jártam volna egyetemre,

hanem azt a hat évet inkább
egy cégnél töltöttem volna el?

"Munkavégzés közben."

Ha rögtön érettségi után
dolgozni mentem volna.

Szerintem kölcsönösen
nyertes helyzet lett volna,

hatékony mindkét félnek.

Közvetlen úton tanulhattam volna meg
az igazán fontos dolgokat

termékekről, gyártóberendezésekről,
folyamatokról, és így tovább.

De mindenekelőtt
azt tanulhattam volna meg –,

főleg amikor egy nagyobb cégnél kezdünk –

hogy mi igazán fontos az első években.

Ezek pedig:

a kultúra megértése,
hogy alkalmazkodni tudjunk,

a kommunikációs
és viselkedéskultúra megértése,

hogy kapcsolatokat építhessünk ki,

és a személyes kapcsolatok.

Sajnálatos módon ezek közül
nekem egyik sem ment olyan jól.

(Nevetés)

Senki sem tanította nekem az egyetemen.

Tényleg nem voltam ezekre felkészülve.

Ezt az is megnehezítette,

hogy általában hangot adok
a gondolataimnak.

Megkérdőjelezem a bevett sémákat,

és amivel anno még nem voltam tisztában:

úgy tűnik, a többiekhez képest
több bátorságom van ahhoz,

hogy döntéseket hozzak,
és egyszerűen kipróbáljak dolgokat.

Előfordult, hogy mindenféle előzetes
megbeszélés nélkül cselekedtem.

És...

(Nevetés)

Ez egyrészt azt eredményezte,
hogy gyakran bonyodalomba keveredtem,

ami nem volt olyan jó,

másrészt pedig ahhoz is vezetett,

hogy mindenekelőtt vadonatúj
projekteket kaptam meg,

tehát olyan dolgokat,
amiket előtte még senki se csinált.

Ismeretlen, különleges feladatokat,
például prototípusok építését.

Rosszmájú emberek szerint olyan dolgokat,

amiket senki nem akart megcsinálni.

(Nevetés)

Van benne valami.

De csak sokkal később
jöttem rá, hogy miért.

Szerintem azért, mert ilyen feladatoknál
kimutatható a teljesítményünk.

Ha valami félresikerül, hülyén állunk ott.

Egy futószalagszerű feladatban
sok ember vesz részt,

nem olyan tragikus, ha hibázol.

De nekem ez optimális volt,
szuper, élveztem, illett hozzám.

A különcségem ellenére

sikerült pár év múlva
vezető pozícióba kerülnöm.

És már valószínűleg sejtitek,

ehhez egyáltalán nem lett volna
szükségem a tanulmányaimra.

(Nevetés)

De azt kell, hogy mondjam,

szakmailag nem is lett
volna lehetséges, hogy irányítsak,

mert nagyon sok alkalmazott
tartozott hozzám.

Egy új területre kerültem,
a fejlesztési részlegre,

20 éves tapasztalattal
rendelkező kollégák közé,

akiket szakmailag nem is tudtam volna
irányítani, vagy újat mesélni nekik.

De a legjobb, hogy nem is várták el.

Viszont elvárták,
legalábbis a legtöbbjüknek tetszett,

hogy egyszerűen megkérdeztem:

Mi nincs rendben?

Mire van szükségetek?

Mi nem működik jól?
Mi idegesít titeket?

Négy hét alatt annyi
mindent összegyűjtöttem,

hogy elég tennivalóm lett.

Meg is oldottunk sok mindent.

Bátorítottam is őket,
hogy legyenek kreatívak,

dolgozzanak ki ötleteket,
és egyszerűen vágjanak bele.

Hiszen ők a saját felelősségi
területük szakértői,

minek engem kérdezzenek?

Persze ha drága lett valami,
azt meg kellett velem beszélni,

de kis dolgok esetén, miért is ne?

Szélesítsük ki a látókörünket,
ez is egészen fontos.

Silószerű gondolkodás –

nem csak a ti feladatotokról,
hanem egy egész termékről beszélünk,

vagy projektről, akármiről.

Tegyük le a szemellenzőt.

Ha már nem vagyok szakértő,
legalább egyet jól tudok:

túltekinteni a saját határaimon –

nem csak azért, mert olyan magas vagyok,

hanem, mert valahogy – nem tudom miért

- mindig a dolgok egészét látom.

Ez esetben főleg
a kapcsolódási pontokra gondolok:

a belső részlegek közöttire,
de a külsőkre is.

Ezeken a pontokon
egész sok minden történik,

például információk és eredmények átadása.

Más részlegeket is megkérdeztem:
mire lenne tőlünk szükségetek?

Ezeken a pontokon sok a lehetőség.

Ami még fontos számomra,

hogy azt tegyem, amit megígértem,

és hogy semmit se ígérjek meg,
amit nem tudok betartani.

Aztán itt vannak az értékek.

Pár embernek furán hangozhat,

de szerintem az értékekben rejlik

a legnagyobb esély és potenciál
egy vezető számára.

Ha valaki új vezetőként
érkezik egy területre,

előtte elgondolkodhat azon,

hogy milyen értékekkel
rendelkezik, mit képvisel?

Milyen értékeket akar
a közös munka során érvényre juttatni?

És ezeket egyértelműen beszélje meg
az alkalmazottakkal,

mutasson példát, és így tovább.

Így tudjuk megváltoztatni a kultúrát,
elősegíteni az együttműködést,

és olyan témákban,
mint megbecsülés, hibakezelés

változásokat eszközölni.

Bizonyos esetekben ezzel
sokkal többet tudunk elérni,

mint a zseniális szakmai tudással.

Így nem fog senki se csodálkozni,
ha mindebből arra következtetek,

hogy nem a műszaki-szakmai problémák
okoznak gondot egy cégnél.

Természetesen ezekből is van,
de szerencsére vannak okos emberek,

akiknek nagyobb szükségük van
a szakmai tudásukra, mint nekem,

és ezt a tudást be tudják vetni,
hogy megoldják a problémákat.

De ami tényleg energiát őröl fel,

frusztrációt és ellenállást okoz,

azok inkább az emberi tényezők.

Nálam sokkal okosabb emberek

elgondolkodtak a képességek témáján,

mégpedig a 2016-os Világgazdasági Fórum,
ahol ezt a táblázatot mutatták be.

Láthatjuk, hogy a kreativitás
a tizedikről a harmadik helyre került,

érzelmi intelligencia meg nem is volt.

(Nevetés)

Nem úgy értettem!

(Nevetés)

Flexibilis gondolkodás, mit is jelent ez?

Azt, hogy ha valaki hozzám hasonlóan
megkérdőjelezi a bevett sémákat,

akkor azt legalább fontolóra veszem,

megvitatom vele, és nem azt mondom rögtön,

hogy nem, ez nem fog menni.

Vagy a kedvencemet:
"Ezt mindig így csináltuk."

(Nevetés)

Ismeritek ti is, igaz?

Tehát ezt értjük ezalatt.

De ami szintén érdekes,

hogy az első hely nem változott.

Összetett problémák megoldása –

ezt mindig is kellett csinálnunk, igaz?

Hasznos lenne azon elgondolkodni,

hogy mi a különbség "bonyolult"
és "összetett" között?

El tudná valaki spontán magyarázni?

Kezeket a magasba!

Rendben.

Megpróbálom én. – Szuper!

Ez itt [bonyolult].

Ez egy palackozógép,

becslésem szerint e gyártóberendezés
kivitelezése több évbe telt.

Fejlesztették, javították, optimalizálták,
Lean-technikákat alkalmaztak,

kijavították a hibákat,
lehetőleg nullára redukálták őket,

növelték a produktivitást, és így tovább.

(Közönség) Ez bonyolult.

Így van, bonyolult.

Valószínűleg egy remek mérnöknek
se lenne elég egy hét,

vagy akár négy hét, hogy megértse,

de nem lehetetlen a megértése.

A berendezésről készíthetünk leírást,
tervezhető, irányítható,

és ott az ok-okozati elv,

tehát ha valahol valamit megváltoztatok,
rögtön látom, hogy mi történik.

Logikailag átlátható.

Bonyolult.

Ez itt összetett.

Hiszen nem tudjuk előre megmondani,
hogy melyik tészta hol fog 10 perc múlva

a fazékban úszkálni,
és milyen formában fog meghajlani.

Nem tudjuk.

Az időjárás.

Csak a 8 órás előrejelzésben hiszek,

de arra igazából nincs is szükségem.

És őszintén szólva,

egy öt napos időjárás-előrejelzést
nem is lehet komolyan venni.

Egy másik összetett rendszer az ember.

Lehettek 20 éve házasok,

de mikor kérdeztek,
vagy mondtok valamit a párotoknak,

sose lehettek biztos abban,
hogy mit fog reagálni.

Hiszen az emberek összetettek.

Ezt értjük ezalatt.

A komplexitás masszívan beivódott
az életünkbe az elmúlt években,

és ez csak rosszabb lesz.

Így el is jutottunk
az "Összekapcsolt Világ" témájához.

Egyre nagyobb összeköttetésben élünk,
az információk gyorsabban áramlanak,

többek között felgyorsulnak
a változások és a technológia fejlődése.

Ha ez egy ilyen fontos képesség,
akkor a kérdés a következő:

hogyan kezeljük a komplexitást?

Kísérletezni kell. Próbálkozni kell.

Nem tudom előre megmondani,
nem tudom kiszámolni,

és nem analizálhatok kimerülésig,

mert nem találom a válaszokat.

Próbálkoznom kell.

Beírok valamit a rendszerbe,
megfigyelem, mi történik,

és iteratív módon tapogatózok tovább.

Ezt azonban nem tanuljuk
az iskolában vagy az egyetemen.

És az üzemben se.

Persze, ott kezdődik el,

de amit tanultuk az az, hogy hogyan
boldoguljunk egy bonyolult világban:

"Csak nehogy hibázz,

tilos hibázni,
különben rossz jegyet kapsz."

A hibázás kultúrája cégeknél
sincs még igazán napirenden.

Az alkalmazottak többsége

inkább nem ismeri be, ha hibázott.

Hiszen évszázadokig optimalizáltunk
egy bonyolult világban.

És ehhez egész jól értünk.

Erre jók és fontosak
a képesítések, ismeretek.

És ez így is fog maradni.

Csakhogy ebben az egyre
összetettebb környezetben

a vezetők és vállalati irányítók

eléggé túl vannak terhelve.

Ez a tapasztalatom
tanácsadóként és coachként.

Mert nem tudják,
hogyan kezeljék a helyzetet.

Ilyenkor fontosabbak a soft skillek,
azaz a személyes képességek:

bátorság, intuíció, kreativitás,
és hogy ne féljünk hibázni.

Meg vagyok róla győződve,

hogy az oktatási rendszerünket
jelentősen meg kell változtatnunk,

egyre inkább ezen képességek irányába.

Hogy az embereknek ismét bátorságuk
legyen újat kipróbálni és hibázni.

Ez elkerülhetetlen egy összetett világban.

Ezért hiszem,

hogy a soft skillek a jövőben
szakmai ismeretekké válnak.

Nagyon köszönöm.

(Taps)