Sürgősségi menedékhelyek papírból

Jóval azelőtt, hogy a fenntarthatóság egy divatós szó lett volna, egy építész, Shigeru Ban olyan ökológiailag kikezdhetetlen építőanyagokkal kezdett kísérletezni, mint amilyen a karton cső és a papír. Figyelemreméltó szerkezeteit sokszor átmeneti épületeknek szánja, hogy segítsen a földönfutókká vált embereken Haitiben, Ruandában, vagy éppen Japánban. Legalább ennyiszer fordul elő, hogy épületek a tájegység szeretett részét képezve jóval tovább maradnak meg, mint ahogy azt eredetileg tervezték volna. (A felvétel a TEDxTokyo-n készült.)

Üdv! Építész vagyok.

Én vagyok az egyetlen építész a világon,

aki papírból építkezik, olyanokból,
mint ez a karton cső,

és ez a kiállítás volt az első,

amit papír csövekből építettem.

1986-ban, jóval azelőtt, mielőtt
az emberek beszélni kezdtek

a gazdasági és környezeti problémákról,

papír csöveket vizsgáltam, hogy

megfelelnének-e egy épület szerkezetéhez?

Nagyon bonyolult új anyagokat tesztelni épületekhez,

de a papír sokkal erősebbnek bizonyult, mint vártam,

és könnyen vízállóvá tehető,

és mivel ez egy ipari anyag,

tűzállóvá is tehető.

Aztán 1990-ben építettem
egy ideiglenes szerkezetet.

Ez volt az első ideiglenes épület papírból.

Volt benne 330 db 55 cm átmérőjű cső,

és mindössze 12,

melynek átmérője 120 cm volt.

Ahogy láthatják, a WC is bent van.

Ha elfogyna a WC-papír,

letépheti a falról. (Nevetés)

Szóval nagyon hasznos.

2000-ben volt egy nagy kiállítás Németországban.

Megkértek, hogy tervezzek egy épületet,

mert a kiállítás témája a környezeti problémák voltak.

Így engem választottak, hogy építsek egy pavilont
papír csövekből,

újrahasznosítható papírból.

A tervezési munkám nem ért véget azzal,
hogy felépült.

A célom az volt, hogy az én épületemet,

-- miután minden ország nagyon sok pavilont épített,

melyek fél év múlva ipari hulladékként végezték --

újra lehessen hasznosítani.

Végül az épület újra is lett hasznosítva.

Ez volt hát a tervem célja.

Szerencsés voltam, mert megnyertem a versenyt,

és megépíthettem a 2. Pompidou Centert Franciaországban,

Metz városában.

Mert nagyon szegény voltam,

szerettem volna egy irodát bérelni Párizsban,

azonban ezt nem engedhettem meg magamnak,

így úgy döntöttem, elhívom a diákjaimat Párizsba,

hogy megépítsék az irodánkat
a párizsi Pompidou Center tetején

saját magunk.

Elhoztuk a papír csöveket és a fa csatlakozókat,

hogy a 35 méter hosszú irodát megépítsük.

Hat évig maradtunk Párizsban anélkül,
hogy bérleti díjat kellett volna fizetnünk.

(Nevetés) (Taps)

Köszönöm. Volt egy nagy problémám.

Mivel a kiállítás részei voltunk,

még ha egy barátom is akart meglátogatni,
jegyet kellett vennie.

Ez volt a probléma.

Aztán befejeztem a Pompidou Centert Metz-ben.

Manapság nagyon népszerű a múzeum,

s így egy nagy emlékművet alkottam a kormánynak.

De aztán nagyot csalódtam

a hivatásomban, az építészetben,

mert nem a társadalomnak segítünk
a munkánkkal,

hanem kiváltságos embereknek dolgozunk,

gazdagoknak, kormányoknak, építtetőknek.

Nekik van pénzük és hatalmuk.

Ezek azonban láthatatlanok.

Arra bérelnek fel minket, hogy
láthatóvá tegyük a hatalmukat és a pénzüket

a monumentális épületekkel.

A történelem folyamán mindig is ez volt a hivatásunk,

és most is ugyanezt tesszük.

Nagyon csalódott voltam, amiért nem a társadalomnak dolgozunk,

akkor sem, ha olyan sok ember van,

akik földönfutókká váltak
természeti katasztrófák miatt.

De azt mondom, ezek nem
természeti katasztrófák többé.

Például a földrengések nem ölnek meg embereket,

az összedőlő épületek ölnek meg embereket.

Ez az építészek felelőssége.

Aztán az embereknek ideiglenes házak kellenek,

de ezzel nem törődnek az építészek,

mert túl elfoglaltak a kiváltságos emberek megbízásaival.

Ezért gondoltam azt, hogy építészként is

részt vehetünk átmeneti hajlékok építésében.

Sokkal jobban is csinálhatnánk.

Ezért kezdtem el katasztrófa-övezetekben dolgozni.

1994-ben volt egy nagy katasztrófa
Ruandában, Afrikában.

Két törzs, a Hutuk és Tuszik harcoltak egymással.

Több mint kétmillió ember vált menekültté.

Igen meglepett a menedékhely,
a menekülttábor látványa,

amit az ENSZ tartott fent.

Szegényekkel volt tele, akik takarókban

fagyoskodtak az esős évszakban,

a menedékhelyekben, melyet az ENSZ épített,

s amelyek csak egy műanyag ponyvából áltak,

úgyhogy a menekültek nekiálltak kivágni a fákat.

Több mint kétmillió ember vágott ki fákat.

Ez óriási erdőírtássá, és ezáltal

környezeti problémává fajult.

Ezért aztán áttértek az alumínium csövekre és alumínium barakkokat húztak fel.

Ami nagyon sokba kerül, úgyhogy pénzzé tették

és aztán megint kivágták a fákat.

Így felajánlottam az ötletemet,
hogy javítsunk a helyzeten

az újrahasznosított papírcsövekkel,

mert az olcsó, ugyanakkor masszív,

viszont darabja csak 50 dollárba került.

Építettünk hát 50 darabot, hogy lássuk mennyire

állnak ellen a párásodásnak, a termeszeknek, stb.

És aztán egy évvel később,
1995-ben, Kobe-ban, Japánban,

volt egy óriási földrengés.

Közel hétezer ember halt meg,

és az egész város - akkora mint itt a Nagata negyed -

a tűz martalékává vált a földrengés után.

Láttam, hogy a sok szenvedő vietnámi menekült

ott gyülekezett a katolikus templom körül,

mely teljesen megsemmisült.

Odamentem és felajánlottam a papoknak:

"Miért nem építjük újra a templomot
papír csövekből?"

Erre az egyikőjük: "Úristen, maga megőrült?

Egy ilyen tűz után ilyet javasolni?"

Nem bízott bennem, de nem adtam fel.

Eljártam Kobe-ba,

és találkoztam a vietnámi közösség embereivel.

Ezekben a szegényes műanyag sátrakban laktak

a parkban.

Felajánlottam, segítek az újjáépítésben.
Pénzt gyűjtöttünk.

Építettem egy papírcső-menedékhelyet,

és annak érdekében, hogy
a diákok könnyen megépítsék

és könnyen le is bonthassák,

sörös rekeszeket használtam alapnak.

A Kirin sörgyártól kértem felajánlásokat,

mert akkoriban az Asahi sörgyár

sörös rekeszei pirosak voltak,

ami színben nem passzolt a papír csövekhez.

A szín-koordináció nagyon fontos.

És arra is emlékszem, hogy arra számítottunk,

lesz sör is a műanyag sörös rekeszekben,

de üresen jöttek. (Nevetés)

Emlékszem, mennyire kiábrándító volt.

Így a nyár során a diákjaimmal

megépítettünk több mint 50 menedéket.

Végül a pap megbízott engem az újjáépítéssel.

Azt mondta, "Amíg magad összegyűjtöd a pénzt,

és hozod a diákjaidat építeni, csinálhatod."

Öt hetet töltöttünk a templom újjáépítésével.

Úgy volt, hogy három évig marad ott,

de végül tíz évig állt ott,
mert az emberek megszerették.

Aztán Tajvanban volt egy nagy földrengés,

és felajánlottuk ezt a templomot adományként,

így lebontottuk,

és átküldtük, hogy az önkéntesek megépítsék.

A mai napig ott áll Tajvanban,
ez lett a végleges templomuk.

Szóval ez az épület megmaradt véglegesen.

Ekkor elgondolkoztam, mi is a maradandó
és az ideiglenes építészet?

Még egy papírból készült épület is

lehet maradandó, míg az emberek szeretik azt.

Még egy beton épület is lehet ideiglenes,

ha azért készült, hogy pénzt csináljon.

1999-ben, Törökországban nagy földrengés volt,

odamentem, hogy helyi anyagokból
menedékhelyet építsek.

2001, Nugyat-India, itt is menedékhelyet építettem.

2004-ben Sri Lankán, a sumatrai földrengés

és cunami után újjáépítettem
a muzulmán halászfalvakat.

És 2008-ban Chengduban,
Sichuan területen Kínában,

közel 70 000 ember halt meg,

az iskolák közül különösen sok pusztult el

a vállalkozók és a hatóság közötti korrupció miatt,

engem kértek fel, hogy építsek
egy ideiglenes templomot.

Elvittem a japán diákjaimat, hogy
dolgozzanak együtt a kínai diákokkal.

Egy hónap alatt befejeztünk
több mint 500 négyzetméteren

kilenc osztálytermet.

Ma is használják, még a legutóbbi
kínai földrengés után is.

2009-ben Olaszországban, L'Aquilaban
szintén volt egy nagy földrengés.

És ez egy nagyon érdekes fénykép:

az előző miniszterelnök Berlusconi

és japán előző előző előző előző
miniszterelnöke Mr. Aso --

tudják, mert nekünk miniszterelnököt
kell cserélni minden évben.

De nagylelkűek voltak, és támogatták a modellemet.

Ajánlkoztam egy nagy újjáépítésre,
egy ideiglenes zeneteremhez,

mert L'Aquila nagyon híres a zenéjéről,

azonban az összes koncertterme megsemmisült,

így a zenészek elköltöztek.

Felajánlottam a polgármesternek,

hogy szeretném újjáépíteni
az ideiglenes előadótermet.

Azt mondta: "Amíg a saját pénzed költöd, megcsinálhatod."

És nagyon szerencsés voltam.

Mr. Berlusconi elhozott a G8 csúcsról,

jött a mi előző miniszterelnökünk,

és közösen segítettek pénzt gyűjteni,

így kaptam fél millió eurót a japán kormánytól

hogy megépítsük az ideiglenes előadótermet.

2010 Haiti, óriási földrengés volt,

lehetetlen volt odarepülni, úgyhogy

Santo Domingóba, a szomszédos országba mentem,

hogy 6 óra autóút árán eljussak Haitire,

hogy a santo domingói diákokkal közösen

50 menedékhelyet építsünk papír csövekből.

Ez történt Észak-Japánban két évvel ezelőtt.

A földrengés és cunami után

az embereket olyan nagy termekbe evakuálták,
mint ez a tornaterem.

De nézzék meg. Semmi magánélet.

Az emberek mentálisan és fizikailag is szenvednek.

Odamentünk csupa önkéntes diákkal,

hogy rém egyszerű térelválasztókat építsünk

papírcsövekből és függönyökből.

Azonban volt olyan hatóság, amely

nem akarta, hogy megcsináljuk - egyszerűen

azt mondták, így nehezebb felügyelni az embereket.

De ettől még szükség volt rá.

Nem volt annyi sík terület, amin a kormány

olyan sztenderd, egy emeletes házakat építhetett volna, mint ez itt.

Nézzék meg. Még a közigazgatás is igen

csapnivaló munkát végzett az átmeneti épületekkel,

össze-vissza, egymás hegyán hátán állnak,
nincs tároló se, beázik, ezért úgy gondoltam,

több emeletes épületet kell építenünk,

mert szűkén vagyunk helynek
és így nagyon kényelmetlen.

Felajánlást tettem a polgármesternek,
míg a térelválasztók készültek.

Végül Onagawa faluban találkoztam a polgármesterrel,

Miyagiban.

Arra kért, építsek egy 3 emeletes épületeket
egy baseball pályán.

Szállítási konténereket használtam,

a diákok pedig segítettek bebútorozni is az

épületeket,

komfortosabbá tenni,

a kormányzati kereten belül maradva,

úgy, hogy a ház alapterülete ugyanakkora maradt,

mindössze komfortosabb lett.

Sok ember örökké ott maradt volna.

Örültem, mikor ezt hallottam.

Most Új Zélandon dolgozom, Christchurch-ben.

Nagyjából 20 nappal a japán földrengés előtt,

ott is volt egy nagy földrengés,

melyben sok japán diák is odaveszett,

de a város legfontosabb katedrálisa,

Christchurch szimbóluma szintén megsemmisült.

Engem bíztak meg, hogy építsek
egy átmeneti katedrálist.

Az építkezés folyamatban van.

És én továbbra is műemlékeket szeretnék építeni,

olyanokat, melyeket szeretnek az emberek.

Nagyon szépen köszönöm!

(Taps)

Köszönöm! (Taps)

Nagyon szépen köszönöm! (taps)