Hogyan kérjünk sikerrel segítséget?

Segítséget kérni nem egyszerű. Ám a mindennapok átvészeléséhez elengedhetetlen. Hogyan kérjünk hát segítséget anélkül, hogy kínosan éreznénk magunkat? Ebben a gyakorlatias megszólalásban Heidi Grant szociálpszichológus négy egyszerű szabályt mutat meg, melyek betartásával eredményesen kérhetünk segítséget, egyúttal örömet szerezve a minket segítő személynek is.

Segítséget kérni az egyik
legkínosabb dolog, igaz?

Még sohasem láttam

a legnagyobb félelmet keltő
tíz dolog listáján,

melyen szerepel a nyilvános beszéd,

vagy a halál,

de hiszem, hogy ez is ide tartozik.

Bár csacska dolog félni azt bevallani,
hogy segítségre van szükségünk,

legyen az szerettünktől,
baráttól vagy kollégától,

vagy éppen idegentől,

mégis kissé kellemetlenül
érezzük magunkat,

amikor segítséget kérünk,

és emiatt mindannyian
igyekszünk ezt elkerülni,

amikor csak tehetjük.

Apám egyike azon apáknak,

akik – istenuccse – inkább áthajtanak
egy aligátor lepte mocsáron,

mintsem hogy megkérdezzék valakitől,
merre van az autóút.

Gyermekkoromban egyszer
elutaztunk a családommal.

Otthonról, South Jersey-ből
elautóztunk Colonial Williamsburgbe,

és emlékszem, nagyon eltévedtünk.

Anyám és én könyörögve kértük,

hogy álljon meg, és kérjen útbaigazítást.

Nemet mondott,

sőt, bizonygatta, hogy nem tévedtünk el,

csak mindig is kíváncsi volt,
mi van errefelé.

(Nevetés)

Ha segítséget akarunk kérni,

és ezt meg kell tegyük, mindnyájunknak,
csaknem minden nap,

az egyetlen módja annak, hogy kevésbé
érezzük magunkat kényelmetlenül,

hogy gyakorlottá válunk,

hogy megnöveljük annak az esélyét,
hogy ha segítséget kérünk,

segítsenek is nekünk.

Sőt, még megelégedésükre is szolgáljon,

hogy nekünk segítenek,

hiszen így a jövőben is
szívesen segítenek majd.

Kollégáimmal közös kutatásom
világosan rámutatott,

hogy az emberek
miért döntenek néha úgy,

hogy segítenek,

és néha miért nem.

Hadd kezdjem ezzel:

ha szükségünk van rá,

kérnünk kell.

Ténylegesen.

Érthető?

Valamilyen szinten mindenkit kínoz az,

amelyet pszichológusok
az átláthatóság illúziójának hívnak,

amely tulajdonképpen téveszme,

miszerint gondolataink,
érzéseink és szükségleteink

teljesen egyértelműek mások számára.

Ez nem így van, de ezt hisszük.

Ezért csendben szoktuk várni, hogy valaki
észrevegye, mire van szükségünk,

és magától felajánlja a segítségét.

Ez igen téves elképzelés.

Nemcsak nekünk rendkívül nehéz
kifejeznünk, mire van szükségünk,

hanem a hozzánk legközelebb
állóknak is nehéz átlátniuk,

hogyan támogathatnának minket.

A páromnak pl. rá kellett szoknia,

hogy naponta többször megkérdezze,

jól vagyok-e, szükségem van-e valamire,

mert ennyire nem tudom kifejezni,
ha segítségre van szükségem.

Türelmesebb velem annál,
mint amennyire megérdemlem,

és önként jóval többször segít nekem,

mint amennyire azt bárki
bárkitől elvárhatná.

Tehát ha segítségre van
szükségünk, kérnünk kell .

De még ha valaki látja is,
hogy rászorulunk,

honnan tudná: szeretnénk, hogy segítsen?

Próbáltak már kéretlenül segíteni
valakinek, akiről kiderült,

hogy nem igényli a segítségüket?

Rögvest undokoskodni kezdenek, igaz?

A minap – megtörtént eset –

a kamasz lányom
iskolába készülve öltözködött,

én pedig gondoltam, kéretlenül is
segítséget nyújtok neki ebben.

(Nevetés)

Úgy vélem, remekül fest
élénkebb színekben,

ő pedig inkább a sötétebb,
semleges színeket kedveli.

Kedvesen megjegyeztem,

hogy talán választhatna

kevésbé komor öltözéket.

(Nevetés)

Ha szemmel ölni lehetne,

én nem állnék most itt.

Nem hibáztathatunk másokat, ha nem
maguktól ajánlják fel a segítségüket,

amikor magunk sem tudjuk,
hogy szükségünk van rá.

Kutatások kimutatták,

hogy a munkahelyi segítségnyújtás 90%-a

konkrét kérés eredménye.

Igenis ki kell mondanunk,
hogy támogatásra van szükségünk.

Nem lehet megúszni.

Ahhoz, hogy ebben jók legyünk,

hogy kérésünkre tényleg segítsenek nekünk,

érdemes még pár dolgot észben tartanunk.

Az első, hogy amikor segítséget kérünk,

pontosan fogalmazzuk meg,
mire és miért van szükségünk.

A félreérthető, közvetett kérések

nem hasznosak a segíteni próbálóknak.

Nem tudják, mit várunk tőlük,

és abban sem biztosak,

hogy képesek lesznek-e

segédkezni nekünk.

Senki sem akar rossz segítséget nyújtani.

Hozzám hasonlóan bizonyára
önöket is megtalálják

kedves idegenek a LinkedInen,

akik szeretnének
"egy kávé mellett elbeszélgetni"

vagy "érdeklődni valamiről".

Rendre figyelmen kívül hagyom
az ilyen felkéréseket.

Nem a személyek miatt,

hanem mert ha nem tudom, mit akarnak,

milyen segítséget várnak tőlem,

egyszerűen nem érdekelnek.

Mást sem.

Sokkal jobban érdekelnének,

ha egyenesen kibökték volna, mit akarnak,

hiszen biztos lett volna konkrét kérésük.

Tehát mondják pl.:

"szeretnék arról beszélni,
hogyan dolgozhatnék önöknél",

vagy "felkérném egy közös
kutatási projektre

egy önt érdeklő területen",

vagy "a tanácsát kérném az orvosi
egyetemi felvétellel kapcsolatban"!

Ez utóbbiban nem tudnék segíteni,

hiszen én nem olyan doktor vagyok,

de elirányíthatnám valakihez, aki igen.

A második dolog;

ez igazán fontos:

kerüljük a fenntartásokat,
a magyarázkodást és a megvesztegetést!

Ez nagyon-nagyon fontos.

Ismerős valamelyik?

(Torokköszörülés)

"Elnézést, hogy erre kérlek."

"Sajnálom, hogy ezzel zavarlak."

"Ha nem lenne szükségem
a segítségedre, nem kérnélek rá."

(Nevetés)

Néha az emberek annyira bizonygatják,

hogy nem gyengeségből
vagy kapzsiságból kérnek segítséget,

hogy észre sem veszik,

mennyire kellemetlen ez nekünk.

Különben is, hogyan segíthetnék örömmel,

ha nem szívesen kérik tőlem?

Míg az teljesen helyénvaló,

hogy idegenek szolgálatait megfizetjük,

arra gondosan ügyelnünk kell,

hogy a barátainkat
és kollégáinkat mivel ösztönözzük.

Ha kapcsolatban állunk valakivel,

természetes, hogy ügyelünk egymásra.

Így mutatjuk ki a törődésünket.

Ha ösztönzőket vagy pénzt társítunk hozzá,

olyan érzésünk támadhat,
hogy ez már nem kapcsolat,

hanem üzlet.

Ez eltávolodással jár,

s emiatt – furcsa mód –
kevésbé segítjük majd egymást.

Valami spontán ajándék,

hogy megháláljuk valaki tettét,

teljesen helyénvaló.

De legjobb barátunknak fizetséget
felajánlani a költöztetésünkért,

már nem az.

Harmadik szabály.

Ezt a legkomolyabban mondom.

Ne kérjünk segítséget

ímélben vagy üzenetben!

Tényleg ne!

Az ímélek és az üzenetek személytelenek.

Tudom, néha elkerülhetetlen,

de leggyakrabban

azért folyamodunk ehhez a módszerhez,

mert úgy kevésbé kellemetlen.

És tudják, még mi kevésbé kínos?

Üzenetben nemet mondani.

Ezt kutatások is alátámasztják.

A személyesen történő segítségkérésekre
30%-kal többször mondanak igent,

mint az íméles megkeresésekre.

Ha valami igazán fontos,

személyesen kell előterjesztenünk,

vagy a telefonunkat
telefonként kell használnunk,

(Nevetés)

hogy segítséget kérjünk.

Ok.

Az utolsó nagyon fontos tipp,

és amelyet talán a legtöbben

ilyen esetben elmulasztanak:

ha segítséget kérünk valakitől,
és ő rábólint,

tájékoztassuk a fejleményekről!

Sokan tévesen azt hiszik,

hogy a segítséget
maga a segítés teszi örömtelivé.

Ez nem igaz.

Segíteni akkor jó, ha tudjuk,
hogy célba ért a segítség,

meglett az eredménye,

a másik hasznára vált.

Ha nem tudom, ténylegesen segítettem-e,

mit gondoljak?

Megtörtént eset.

Éveken át tanítottam egyetemen,
rengeteg ajánlólevelet írtam

álláspályázatokhoz
vagy egyetemi jelentkezésekhez.

Kb. 95%-ukról nem tudom,

sikert eredményeztek-e.

Mit gondoljak a megírásukba
fektetett időről és energiáról,

ha nem tudom, hogy hasznukra vált-e,

segítette-e őket céljaik elérésében?

Valójában a hatékonyság érzése az,

amely miatt egyes kérések
olyan hívogatóak,

hiszen szemünk előtt lebeghet az,

ahogyan a segítségünk változást idéz elő.

Vegyük pl. a DonorsChoose-t!

Felmegyünk az internetre,
rákeresünk az adott tanár nevére,

akinek segítséget ajánlunk azzal,

hogy megvásároljuk a konkrét termékeket,
amelyeket a tanterembe kért,

pl. mikroszkópokat vagy laptopokat,
vagy flexibilis ülőhelyeket.

Ilyen kérés kapcsán könnyű elképzelni,

hogyan tesz jót a pénzünk,

így már akkor hasznosnak
érezhetjük magunkat,

mikor a segítségnyújtás mellett döntünk.

De mi történik még?

Visszajeleznek.

Az adományozók levelet kapnak a diákoktól.

Képeket.

Látják, hogy változást idéztek elő.

Ezt kell a mindennapi életben
nekünk is tennünk,

különösképpen, ha hosszú
távon is azt szeretnénk,

hogy segítsenek nekünk.

Vegyük a fáradságot,
hogy elmondjuk a kollégánknak,

hogy segítségükkel kötöttünk
jelentős üzletet,

vagy kaptunk lehetőséget
az áhított interjúra.

Mondjuk el a párunknak,
hogy a támogatása könnyítette meg

az adott nehéz időszak feldolgozását.

Mondjuk el a macskaszitternek,

mennyire örülünk,
hogy valamilyen oknál fogva

a macskák kivételesen semmit sem
törtek el a távollétünkben,

szóval biztosan kiváló munkát végzett.

A lényeg tehát:

tudom, higgyék el, tényleg tudom,

segítséget kérni nem könnyű.

Mindannyian tartunk tőle egy kicsit.

Sebezhetőnek érezzük magunkat tőle.

De a mai világ valósága,

hogy senki sem egymaga éli mindennapjait.

Légüres térben nem lehetünk sikeresek.

Ma, jobban mint valaha,
szükségünk van egymásra,

egymás támogatására, az együttműködésre,
hogy sikeresek lehessünk.

Tehát ha segítségre van
szükségünk, mondjuk ki!

Ha segítséget kérünk, azt úgy tegyük,

hogy megnövelje az igenlő válasz esélyét,

és örömet szerezzen a másiknak is
azzal, hogy nekünk segíthet,

hiszen ezt mind megérdemeljük!

Köszönöm!

(Taps)