Mi történik akkor, ha egy városnak nincs több helye a holtak számára?

"Ha az Egyesült Királyságban szeretnél létrehozni egy saját temetőt, akkor végül is meg is teheted." mondja Alison Killing. Építészként sokat gondol arra, hol halunk meg és hol temetnek el minket, és ebben a beszédében TED-előadóként meglepő módon gazdasági és társadalmi szempontból veszi górcső alá a városok és faluk egy olyan részét, amely felett könnyen elsiklik az ember: a temetőket. Egész konkrétan az Egyesült Királyság törvényei értelmében fedi fel a lenyűgöző, néha vicces és sokszor ellentmondásos jogszabályokat arra vonatkozóan, hogy hol temethetik el az embereket.

Van egy befektetési javaslatom,
amely felett sokan elsiklanak,

pedig igen jövedelmező.

Az elmúlt évtizedben
az Egyesült Királyságban

a temetkezési helyekből származó
jövedelem 3:1 arányban

haladta meg az ingatlanpiacét.

Vannak magántemetők, ahol
befektetőknek adnak el helyeket,

és ezeknek az irányára kb. 3 900 font.

És ezen a területen előreláthatóan
40%-os növekedés várható.

Ennek a legnagyobb előnye az,
hogy folyamatos rá a kereslet.

Nos, ez egy konkrét ajánlattétel,

mivel léteznek vállalatok,
akik tényleg ajánlják ezt a befektetést,

de engem kicsit más izgat
ebben az ügyben.

Építész és várostervező vagyok,

és az elmúlt másfél évben

a halál megközelítési
lehetőségeit vizsgáltam,

és azt, hogy miként formálja
a városunkat és épületeinket.

Így hát nyáron megrendeztem
Velencében az első kiállításomat

a halálról és az építészetről,

amely a "Halál Velencében"
címet kapta.

Mivel a halál olyan téma,

amelyről sokan nem szívesen beszélünk,

a kiállításomat direkt
játékosra terveztem,

hogy az emberek
le tudják vele kötni magukat.

A kiállítás egyik része
egy londoni interaktív térkép volt,

amely megmutatta,
hogy a város ingatlanjai közül

mennyit szánnak a "halálnak".

Hogyha elhúzod a kezed felette,

kiírja az ingatlan, az épület,

vagy a temető nevét.

A fehér formák amiket láthatnak,

mind kórházak, elfekvők,

hullaházak, vagy temetők.

Valójában a legnagyobb része temető.

Azt akartuk megmutatni, hogy
noha a halál és a temetés olyan dolgok,

amelyekre nem gondolunk,

mégis körülvesznek minket,
és városunk fontos részét képezik.

Évente kb. fél millióan halnak
meg az Egyesült Királyságban,

és közülük kb. 125 ezren
akarnak hagyományos temetést.

De az Egyesült Királyságnak egyre
kevesebb temetkezési helye marad,

min sok nyugat-európai
országnak is,

főleg a legnagyobb városokban.

London hatósága egy ideje
már tisztában van ezzel,

és ennek a fő oka a népességnövekedés,

és az, hogy a jelenlegi temetők
már majdnem telítettek.

Az Egyesült Királyságban
a sírhelyek örökre szólnak,

de közben az emberek ugyanezt
a területet házak, irodák és boltok

építésére akarják felhasználni,

ezért kigondoltak néhány megoldást.

Azt gondolták, talán újra
felhasználhatnánk a sírokat 50 év után.

Vagy akár négyszeres mélységben is
temetkezhetnénk,

és akkor négy embert
temethetnénk egymásra ugyanott,

ezáltal jobban kihasználnánk
a föld adottságait,

így pedig remélhetőleg Londonnak
több helye maradna a temetkezésre

a közeljövőben.

De a hagyomány szerint a temetőket

nem a helyi hatóság kezeli.

Sőt, meglepő, hogy az országban
senkinek sem jogi kötelessége,

hogy az országban temetkezési
helyet biztosítson.

Ezt általában vallási vagy
magánszervezetek intézik,

pl. templomok, mecsetek és zsinagógák.

De néha felbukkantak
forprofit csoportok is,

akik szerettek volna érvényesülni.

Tudják, ránéznek a kicsi sírhelyre,

látják a magas árat,

és tudják, hogy ebből nagyot
lehet majd szakítani.

Tehát, ha saját temetőt akarnak nyitni,

akkor megtehetik.

Volt egy dél-walesi pár,

akinek volt egy tanyájuk jó sok földdel,

amelyet ki akartak használni.

Rengeteg ötletük volt.

Először lakókocsiparkot akartak nyitni,

de a tanács nemet mondott.

Aztán halgazdaságot,

de a tanács ezt is elutasította.

Aztán eszükbe jutott,
hogy nyitnak egy temetőt,

és kiszámolták, hogy ezzel

a földek értékét

95 000 fontról több mint
1 millió fontra növelnék.

De az ötlet, hogy
temetőkből profitáljunk,

kicsit nevetségesnek tűnik, nem?

A sírhelyek magas ára azonban

eléggé csalóka.

Úgy tűnik, hogy sokba kerülnek,

de az abból adódik, hogy sokba
kerül a hely fenntartása,

pl. valakinek 50 éven át
nyírnia kell majd a füvet.

Ezt azt jelenti, hogy nagyon
nehéz profitálni a temetőkből.

Ezért van az, hogy általában
a tanács foglalkozik ezzel,

vagy egy non-profit szervezet.

Ettől eltekintve a tanács
engedélyezte a tervüket,

és most épp építgetik a temetőjüket.

Gyorsan elmagyarázom, hogy
ez nagyjából hogy működik:

Ha építkezni akarnak az országban,

mondjuk temetőt létrehozni,

először tervezési engedélyt kell kérni.

Tehát, ha új irodát
akarok építeni egy ügyfélnek,

vagy kibővíteni az otthonomat,

vagy ha az üzlethelyiségemet
irodává akarom átalakítani,

akkor sok tervet kell csinálnom,

és benyújtanom a tanácsnak,
hogy engedélyt adjanak.

Olyan dolgokat vizsgálnak meg,
hogy pl. beillik-e a környezetbe.

Szóval megnézik, hogy néz ki.

De azt is átgondolják, milyen
hatással lesz majd

a helyi környezetre.

Ezek közé tartozik pl.,

hogy szennyezi-e a környezetet,

vagy nagy forgalmat okoz-e

az az épület, amelyet én
építeni akarok.

De jó dolgokat is vizsgálnak.

Olyan szolgáltatásokat
nyújt majd a környéknek,

amelyeket használnának az emberek?

Ezután összevetik a pro- és kontrákat,

és meghozzák a döntést.

Szóval ez történik, ha
egy nagy temetőt akarok építeni.

De mi van akkor, ha van egy földem,

és csak néhány, mondjuk
5-6 embert akarok eltemetni?

Akkor, nos, senkitől sem
kell engedélyt kérnem!

Valójában majdnem, hogy
semmilyen szabály nincs itt a temetésre,

és ami van, az is csak a
vízszennyezésre vonatkozik,

a folyókra és a talajvízre.

Tehát, ha szeretnének
egy mini-temetőt építeni,

megtehetik.

De most komolyan,
vajon ki csinál ilyet? Ugye?

Nos, hogyha arisztokrata család
sarja, és nagy birtoka van,

akkor nagy eséllyel
van rajta egy mauzóleuma,

ahova eltemeti majd a családját.

De az az igazán furcsa,

hogy a földjének nem kell
egy adott méretűnek lennie,

mielőtt ott elkezdheti
eltemetni az embereket.

Ezek szerint ez a külvárosi

házuk hátsó kertjére is vonatkozik.

(nevetés)

Mi van akkor, ha ezt
ki akarjuk próbálni otthon?

Hát, néhány tanácsnak
van erre vonatkozó információja

a honlapjukon.

Az első, amit leírnak az az, hogy

először is kell egy halotti
bizonyítvány, mielőtt nekilátnának,

nem lehet csak úgy meggyilkolni
valakit és elásni a konyhakertben.

(nevetés)

A másik az, hogy fel kell
jegyezni, hol van a sír.

De nagyjából ennyi
formális előírás van.

Azért figyelmeztetnek, hogy
a szomszédaid morcosak lehetnek,

de jogilag nem tehetnek
semmit sem ez ellen.

És, ha valakinek még
mindig eszébe jut a profit,

hogy mennyibe kerül a sírhely,

és hogy mennyi pénzt
lehet ezzel keresni,

akkor azt is elmondják,
hogy a házuk jelenlegi ára

így 20%-kal is csökkenhet.

Bár igazából valószínű,

hogy ezek után senki
nem akarja majd megvenni.

Ami számomra lenyűgöző

az az, hogy hányféleképp
közelíthetjük meg a halált.

Az Egyesült Királyságban,
és szerintem Európában is,

az emberek csupán 30%-a
beszélt a körülötte élőkkel arról,

milyen temetést szeretne,

és a 75 év felettiek

csupán 45%-a beszélt valaha is erről.

És ezt azzal indokolták, hogy, tudják...

szerintük még messze van a vég,

vagy félnek, hogy kellemetlen
helyzetbe hozzák a másikat,

ha erről beszélnek.

Tudják, bizonyos mértékben

más emberek is elvégeznek
nekünk bizonyos dolgokat.

A kormány szabályozással irányít,
és mindenhol ott a bürokrácia,

például a holtak eltemetésében is,

aztán vannak temetkezési vállalkozók,

akik egész életüket ennek szentelik.

De ha a városainkról van szó,

és arról, hogyan illeszkedik
a halál ebbe a rendszerbe,

azt látjuk, hogy kevesebb
szabályozás és tervezés vonatkozik rá,

mint ahogy gondolnánk.

Tehát nem gondolunk erre,

de azok, akikről úgy véljük,
hogy gondolnak rá,

ők sem gondoskodnak róla.

Köszönöm.

(taps)