A megbocsájtás méltányosabb igazságszolgáltatást teremthet

A kegyelem, a büntetés enyhítése és a csődtörvény a megbocsátás eszközei az Egyesült Államok jogrendszerén belül. Vajon elégszer és korrekt módon használjuk őket? Martha Minow jogászprofesszor felvázolja, hogy ezek a könyörületes jogszabályok hogyan mélyíthetik el az országban a gazdasági és a rasszok közötti egyenlőtlenségeket. Indokolja, hogy miért kéne kiterjeszteni a helyreállító igazságszolgáltatást, azt a rendszert, amely az elszámoltatásra és a megbékülésre helyezi a hangsúlyt a büntetéssel szemben, egy igazságosabb társadalom reményében.

Megbocsájtanánk valaha is annak,
aki megöli valamelyik családtagunkat?

2019 szeptemberében

Amber Guyerger dallasi rendőrt
elítélték emberölésért,

és aztán az áldozat bátyja

megbocsájtott neki.

Brandt Jean 18 éves volt,

és nagy elismeréssel néztem a tévében
a megbocsájtás gesztusát,

ahogyan sokan mások is.

De egyben aggódtam is.

Azon aggódtam, hogy egy afro-amerikaitól,
mint amilyen Brandt Jean is,

gyakrabban várják el,
hogy megbocsájtson, mint másoktól.

És aggódtam azon is, hogy egy fehér
rendőr, aki vétkes valaki halálában,

mint ahogyan Amber Guyer,

kisebb büntetést kap, mint amit más.

De mivel jogászprofesszor vagyok,

aggódtam a törvény miatt is.

A törvény annyira
büntetéspárti napjainkban,

hogy az már maga is része a problémának.

Pont ez az, amiről itt beszélni fogok.

A személyes megbocsájtás
e grandiózus példája döbbentett rá,

hogy a jogászok és a hatóságok csak nagy
ritkán folyamodnak azokhoz az eszközökhöz,

amelyeket maga a törvény teremt meg
a megbocsájtás alkalmazására,

pedig ez az elv egy virágzó társadalom
sarokköve kéne, hogy legyen.

Félek, a jogalkalmazók és a hatóság nem
megfelelően alkalmazzák a megbocsájtást,

melynek segítségével elengedhetnénk
jogos sérelmeket.

És sok ilyen eszköz van:

köztük a kegyelem, a büntetés
enyhítése, a priusz törlése,

az adósság elengedése

és a méltányosság a rendőrség,
az ügyészség és a bíróság részéről.

És azon is aggódom –
olyan aggódós vagyok –,

(Nevetés)

hogy amikor használják
ezeket az eszközöket, nem idéznek-e elő

újabb különbségeket, egyenlőtlenségeket
rasszok, osztályok

és más előnyös vagy hátrányos helyzetben
lévő társadalmi csoportok között.

Amikor az Egyesült Államok elnöke
kegyelmet gyakorol büntetőügyekben,

sokszor közrejátszik az előítélet
vagy az elkövető kapcsolatrendszere.

Visszatekintve ugyanolyan bűncselekményre,
ugyanolyan ítéletre,

a fehérek négyszer több eséllyel kapnak
kegyelmet, mint a kisebbségiek.

Az egyének közti megbocsájtást

valamennyi vallási
és filozófiai hagyomány támogatja.

Orvosilag is kimutatható,
hogy a sérelem és a harag elengedése

jótékony hatással van az egészségünkre.

Ahogyan Nelson Mandela

Dél-Afrikát az apartheidből

a demokráciába vezetve magyarázta:

"Olyan a harag, mint mérget inni, remélve,
hogy majd megöli az ellenségeinket."

A törvény a megbocsátást kérőket
és keresőket mentesítheti a büntetés alól.

Például az Egyesült Államok 39 államában
és Washington D.C.-ben

vannak törvények, amelyek lehetővé teszik,

hogy az egészségügyi dolgozó
bocsánatot kérjen műhiba esetén,

és nem kell attól félnie,

hogy a beismerést
később felhasználják ellene

kártérítési keresetben.

A csődtörvény ennél tovább megy: nemcsak
mentesít, de bizonyos feltételek mellett

lehetőséget ad az adósnak az újrakezdésre.

A kegyelem és a rehabilitáció is ilyen,
mert eltörli a büntetett előéletet.

Majdnem 40 évig tanítottam jogot,

nehéz elhinni, de csak most ismertem fel,

hogy nem tanítjuk meg a joghallgatóknak
a megbocsájtás eszközeit,

amelyek részei a jogrendszernek,

és a jogi iskolák sem vizsgálják
általában annak lehetőségét,

hogy olyan új módokat
találjanak a megbocsájtásra,

melyeket a törvény támogatni
vagy alkalmazni tud.

Ezek elszalasztott lehetőségek,

és egyben elmulasztott kötelezettségek is,

mert a hallgatók, akiket tanítok,

ügyészek, bírák, kormányzók,
elnökök lesznek.

Barack Obama, volt diákom,
az Egyesült Államok elnökeként –

felhatalmazásával élve –
kegyelmet gyakorolt.

Több száz embert engedett ki a börtönből,
miután megváltozott a törvény,

és ennek köszönhetően a kábítószeres
bűncselekményekért elítélteknek

már rövidebb büntetés jár.

Ha nem gyakorol kegyelmet, még mindig
börtönben lennének ezek az emberek.

A megbocsátás törvényi eszközeit
többször kéne használni,

de elfogulatlanul és nem ok nélkül.

A "New Yorker" egy karikatúrája egy bírót
ábrázol nagy orral és nagy bajusszal,

amint lenéz a vádlottra,

akinek pont ugyanolyan
az orra és a bajusza,

és azt mondja: "Nyilvánvalóan ártatlan."

(Nevetés)

A megbocsátás feloldhatja
azt a törvényi kötelezettséget,

hogy azonos körülmények fennállása esetén
azonos módon kezeljük az embereket,

és a szabályokat mindenkire
egyformán alkalmazzuk.

Ezekben a gyűlölettel terhes időkben,
a tömeges bebörtönzések idején,

amikor a fogyasztói
tartozások általánosak,

több megbocsátásra van szükség,
de szükség van a megbocsátás elveire is.

Korrekt módon kell megbocsátanunk.

Hasonlítsuk például össze azt, ahogy
világszerte kezelik a gyermekkatonákat,

és ahogyan az Egyesült Államok
kezeli a fiatalkorú elkövetőket.

A Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye

tiltja gyermekek részvételét
fegyveres konfliktusban,

és bünteti azokat a felnőtteket,
akik ezért leginkább felelősek.

De magukat a gyermekeket
egészen másként kezeli.

A Nemzetközi Bünetőbíróság –

melynek mára 122 nemzet a tagja –

elítélte Thomas Lubangát, Kongó hadurát,

mert besorozott, toborzott és alkalmazott
gyermekeket, kamaszokat katonaként.

Számos nemzet elkötelezte magát amellett,

hogy 15 év alattiak ne lehessenek katonák,

és akik mégis azok lettek,
azokra a legtöbb nemzet nem úgy tekint,

mint akik rászolgáltak a büntetésre,

hanem mint akiket támogatni kell
az újrakezdésben.

Vessük össze ezt azzal, ahogy a fiatalkorú
elkövetőket kezeli az Egyesült Államok.

Itt szigorúan büntetik a kiskorúakat,

gyakran felnőtt bíróság elé állítják,
sőt felnőtt börtönbe zárják őket.

Pedig a gyermekkatonákhoz hasonlóan
a kamaszok vagy gyerekek is

akkor keverednek erőszakos
cselekményekbe az Egyesült Államokban,

amikor kevés a lehetőségük,

megfenyegetik,

vagy ráveszik őket felnőttek
pénzzel vagy ideológiával.

Ha gyermekkatonákról van szó,
mindig hangsúlyt kap ártatlanságuk,

de az Egyesült Államok fiatal gengszterei
esetében nem esik szó róla.

Pedig mindkét esetben a felnőttek
világának hálójába kerültek a fiatalok,

és a megbocsájtás egyszerre tud
elszámoltatást és új kezdést ajánlani.

Mi lenne, ha a tettlegességen,
bűncselekményen ért fiataloknak

lehetőségük lenne
felvállalni a felelősségüket,

miközben tanulnak és újjáépítik
életüket, saját közösségüket?

Van jogi lehetőség, amely felszólítja
a fiatalt, adjon számot viselkedéséről,

és bevonhatja a közösség tagjait is,
hogy meghallgassák és megbocsássanak.

Ez az ún. helyreállító
igazságszolgáltatás,

ami sokkal inkább az elszámoltathatóságra
és a szolgálatra teszi a hangsúlyt,

semmint a büntetésre.

Az Egyesült Államokban
több iskola alkalmaz már

helyreállító igazságszolgáltatást
a konfliktusok megelőzésére és kezelésére,

és azért, hogy megtörje
az "iskolából a börtönbe" életutat.

Némelyik amerikai középiskola
az automatikus felfüggesztés helyett

azzal a lehetőséggel él, hogy az áldozatok
elmondhatják, mit éreztek,

a támadók pedig vállalják
a felelősséget tettükért.

Ahogyan elmondják tapasztalataikat,
érzéseiket egy lopással,

gyűlölködő falfirkával, fizikai
vagy verbális zaklatással kapcsolatban,

az áldozatok és a támadók gyakran
erős érzelmeket fejeznek ki.

És a közösség más tagjai is elmondják,

milyen hatást tett rájuk a támadás.

Az egészet gyakran egy diáktárs vezeti,
akit felkészítettek konfliktuskezelésre,

és hogy levezényeljen
egy beszélgetést arról,

miként kárpótolhatja
a támadó az áldozatot.

Közösen egyetértésre juthatnak,
hogyan tovább,

mit tehet a károkozó,
hogy helyrehozza a sérelmet,

és mit tehetnek ők, mindannyian,
hogy elkerülhetők legyenek a konfliktusok.

Nézzünk egy aktuális példát.

Kaliforniában egy fiatal lányt,
Mercedes M.-et áthelyezték

az egyik középiskolából egy másikba,

többszöri felfüggesztés után,

mert verekedésekbe keveredett.

És itt, az új középiskolájában,

két fiatal lány hazugsággal vádolta,

és k*nak nevezte.

Jött egy ügyvéd, beszélt vele,
és annyira elnyerte a lány bizalmát,

hogy az elárulta neki, ellopta
az egyik osztálytársa cipőjét.

Kiderül, hogy a három lány
már régóta ismeri egymást,

és egyetlen módja van
köztük az érintkezésnek –

a verekedés.

A konfliktuskezelő meghívta őket,

hogy zárt körben beszélgessenek el
arról, mi is történt,

és ezt elfogadták.

Eleinte mindegyikük
heves érzelmeket fejezett ki.

Aztán Mercedes bocsánatot kért.

Elmondta, hogy azért lopta el a cipőket,

mert el akarta adni őket.

Drogtesztre kellett a pénz,

hogy anyja bebizonyíthassa, tiszta,

és megpróbálhassa visszaszerezni
két kisebb gyermekét

az állami gondozásból.

Meghallották ezt a lányok,

látták, hogy Mercedes sír,

és megölelték.

Nem kérték tőle vissza, amit ellopott,

azt mondták, azt akarják,
hogy újrakezdhessen.

Akartak egy okot,
hogy megbízhassanak benne.

Később Mercedes elmondta,

biztos volt benne,
hogy felfüggesztették volna,

ha nem vesznek részt
egy ilyen eljárásban.

Iskolája pedig kevesebb mint felére
csökkentette a felfüggesztés idejét,

köszönhetően a helyreállító
igazságszolgáltatás ilyen alkalmazásának.

A helyreállító igazságszolgáltatás
alternatívái

az elkövetőt és az áldozatát bevonják
olyan kommunikációs formákba,

amilyenekre a hagyományos,
vádló és védekező eljárásban nincs mód.

Ez vált mostanában követendő eljárássá

például a fiatalkorúak bíróságán
Washington D.C.-ben

vagy egy Los Angeles-i kezdeményezésben,
ahol az ítéleteket fiatalok hozzák.

Ha ráhangolódnánk a méltányosságra,

az olyan eszközök, mint a csődeljárás,
nem csupán a fizetésképtelenné vált

profitorientált szervezeteknek
lennének elérhetők,

de azoknak a diákoknak is,
akik nem képesek fizetni a kölcsönüket;

nem a kampányfinanszírozók
kapnának kegyelmet,

és a feketék büntetése nem lenne
átlagosan 20%-kal hosszabb,

mint a fehéreké,

a bírák mérlegelési joga miatt.

A mindenkire vonatkozó kegyelem egy módja
az ilyen részrehajlás elkerülésének.

Néha egy társadalomnak
szüksége van az újrakezdésre

a büntetést és az adósságot illetően.

A Biblia is előírja, hogy bizonyos
időközönként el kell engedni az adósságot,

ki kell szabadítani a foglyokat,

és ez adott ösztönzést egy mai,
világméretű mozgalom elindítására.

2000-ben II. János Pál pápa,

Bono, a rocksztár,
és több mint 60 nemzet összefogott

a fejlődő országok adósságának
elengedése érdekében,

és sikerrel jártak:

100 milliárd dollárt is
meghaladó adósságukat

nem kellett visszafizetniük.

Ez a szegénység észrevehető mértékű
csökkenését eredményezte.

Vannak, akik hasonló szellemben követik

a kereskedelmi adósságkezelők technikáját,

fölvásárolják fillérekért az adósságot,

és keresik a behajtás lehetőségét.

John Oliver, egy késő esti
televíziós műsor házigazdája

a RIP Medical Debt
non-profit csoporttal társulva

mindössze 60 ezer dollárért

felvásárolt egy 15 millió dolláros,
egészségügyben keletkezett adósságot,

és aztán elengedték.

(Taps)

Ez lehetővé tette majdnem 9000 embernek,
hogy újrakezdje az életét.

Az ilyen precedenseknek követőkre kéne
találniuk, bátorítaniuk kéne másokat.

Épp ideje az újrakezdésnek,

tele vannak a börtönök,

tömegesek az egészségügyi
és a fogyasztói adósságok,

és vannak nyomorban élő elítéltek,

akiket fizetésre köteleztek
és adósságba taszítottak,

mert azt várják tőlük, hogy fizessenek
kirendelt pártfogó felügyelőjüknek

és elektronikus nyomkövetőjükért.

Megbocsájtani a törvénysértést,

vagy elengedni a kölcsön megfizetését

valóban kockázatos lehet.

A kegyelem esetleg több bűncselekmény
elkövetésére ösztönözhet.

A közgazdászoknak szavuk is van erre:

"erkölcsi kockázat".

Adjunk-e amnesztiát
a bevándorlási törvény megsértőinek?

Gyakoroljon-e egy elnök kegyelmet
a saját védelmében,

vagy hogy elősegítsen
egy törvénytelenséget?

Ezek napjaink nehéz kérdései.

De a felhalmozódó haragnak is
megvannak a maga veszélyei.

Ahogy annak is, hogy olyan körülményekért
hibáztassunk valakit,

melyekre nagyrészt nincs ráhatása.

A törvénytől megbocsájtást várni
nem jelenti a bűn tagadását.

Sőt, tágítja a látókört,

Láthatóvá teszi a nagyobb összefüggéseket,

és új, előre mutató
választásokat tesz lehetővé,

ha tiszta lappal kezdhetünk.

Köszönöm.

(Taps)