Képes egy számítógép verset írni?

Ha elolvasunk egy verset, ami hatással van ránk, de utólag megtudjuk, hogy egy számítógép írta, akkor megváltoznak az érzéseink? Azt fogjuk-e gondolni, hogy a számítógép kreatív módon önmagát fejezte ki, vagy azt, hogy ez csak egy olcsó trükk. Előadásában Oscar Schwartz író azt elemzi, miért reagálunk olyan erőteljesen arra a gondolatra, hogy egy számítógép verset ír -- és hogy miként segít ez a reakció megértenünk, mit is jelent emberinek lenni.

A kérdésem a következő:

Képes egy számítógép verset írni?

Ez egy provokatív kérdés.

Csak egy percig gondolkozunk rajta,

és máris egy csomó más kérdés
merül föl bennünk.

Mi az a számítógép?

Mi az a költészet?

Mi az a kreativitás?

De ezek olyan kérdések,

amelyekre egész életünkön keresztül
keressük a választ,

nem egy egyetlen TED talk-ban.

Egyszóval, máshogy kell
hozzáállnunk a kérdéshez.

Itt fent két verset látnak.

Az egyiket ember írta,

a másikat egy számítógép,

Most arra kérem önöket,
döntsék el, melyik melyik.

Próbálják meg!

1. Vers: Kis legyecske,/ Játszi nyarad
Összetört buta/ Kezem alatt.

Nem vagyok én is/ Légy, mint te, szegény?
S nem vagy te ember,/ Akárcsak én?

2. Vers: Érezzük/ Aktivista
Életed reggelén/ át

Megáll, hogy lássa, Pápát utálom a/ Ne
éjjelen át, hogy kezdje/ másképp nagy(...)

OK. Lejárt az idő.

Tegye fel a kezét, aki szerint
az 1. verset ember írta.

OK. A többség.

Jelentkezzen, aki szerint
a 2. verset írta ember.

Ez nagyon merész,

mert az elsőt egy emberi költő írta,
William Blake.

A másodikat egy algoritmus,

mely a Facebookomra egy nap alatt
felkerült összes nyelvi elemet

felhasználva generálta,

olyan módszerekkel, melyeket
kicsit később fogok elmagyarázni.

Most próbáljunk meg egy újabb tesztet.

Most sincs sok idejük, hogy elolvassák.

Szóval bízzanak a megérzésükben!

1. Vers: Az oroszlán üvölt/ a kutya ugat.
Érdekes,/ és lenyűgöző

Hogy egy madár repül, és nem/ üvölt
vagy ugat. Elmémben csodás történetek

állatokról, melyeket mind eléneklek én,
ha erőm nem/ fárad, és lankad.

2. Vers: Kenguruk, flitterek, jegeskávék!
Igazán szépek vagytok! Gyöngysor,

furulya, csipkebogyó, aszpirin!
Hiába beszélünk róluk annyit, (...)

Az idő lejárt.

Aki szerint az első verset ember írta,

tegye fel a kezét!

OK.

És aki szerint a 2. verset írta ember,

emelje fel a kezét!

Nagyjából fele-fele az arány.

Ez sokkal nehezebb volt.

A válasz az, hogy

az első verset egy Racter nevű
algoritmus generálta,

melyet a távoli 1970-ben készítettek.

A második verset
egy Frank O'Hara nevű fickó írta,

aki mellesleg az egyik
kedvenc emberi költőm.

(Nevetés)

Amit éppen most láttunk, az
egy Turing-teszt költészetre alkalmazva.

A Turing- tesztet először Alan Turing
mutatta be 1950-ben,

hogy választ találjon arra,

hogy képesek-e a számítógépek
a gondolkodásra.

Alan Turing hitt abban,
hogy ha egy számítógép képes

egy szövegen alapuló párbeszédre
egy emberrel olyan jártassággal,

hogy maga az ember sem tudja eldönteni,

hogy egy számtógéppel,
vagy egy másik emberrel beszél,

akkor állíthatjuk, hogy
a számítógép intelligens.

Így 2013-ban barátommal,
Benjamin Lairddel

kifejlesztettünk egy
online költészeti Turing-tesztet.

A neve 'Robot, vagy nem'.

Önök is játszhatnak vele.

Gyakorlatilag az a játék,
amit most játszottunk.

Kapnak egy verset,

nem tudják, hogy ember írta-e,
vagy számítógép.

És ki kell találniuk.

Idáig több ezren csinálták meg
ezt a tesztet online,

és már vannak eredményeink.

És mit mondanak az eredmények:

Nos, Turing azt monda,
hogyha egy számítógép

el tudja hitetni egy emberrel,
hogy egy másik emberrel beszél

az esetek 30%-ában,
akkor átmegy a Turing-teszten.

A "Robot, vagy nem" adatbázisában
vannak olyan versek,

melyről az emberi olvasók 65%-a
hitte azt,

hogy emberek írták.

Szóval, azt hiszem,
hogy megvan válasz a kérdésünkre.

A Turing-teszt logikáját követve

képes egy számítógép a versírásra?

Igen, teljes mértékben.

Ha kicsit kényelmetlenül érzik magukat

a válasz miatt, rendben van.

Ha ösztönösen reagálnak erre,

az is rendben van, mert ezzel
még nincs vége a történetnek.

Végezzük el a harmadik, és egyben
utolsó tesztünket.

Mint előbb, megint mutatok
két verset

és tippeljék meg, hogy melyiket
írta ember.

1. vers: Vörös zászlók hozzák
a szép zászlókat. / És szalagokat.

Zászlók szalagjait/ és anyagot viselni/
hogy anyagot viseljünk. (...)

2. vers: Egy sebesült szarvas ugrik
a legmagasabbra,/ Hallottam a nárciszt

Hallottam a lobogót ma/
Hallottam, a vadász mondja:/

Nem más, mint a halál önkívülete,/
És a vadászfogat majdnem tele (...)

OK. Lejárt az idő.

Tehát, tegye fel a kezét, aki szerint
az 1. verset ember írta.

Tegye fel a kezét, aki szerint
a 2. verset írta ember.

Hú, jóval többen vannak.

Szóval, biztos meglepődnek,
ha elárulom, hogy az 1. verset

egy nagyon is ember költő,
Gertrude Stein írta.

A 2. verset pedig
egy RKCP nevű algoritmus.

Mielőtt tovább megyünk, hagy írjam le
gyorsan, és egyszerűen,

az RKCP működését.

Az RKCP algoritmust Ray Kurzweil tervezte,

aki a Google fejlesztési igazgatója,

és a mesterséges intelligencia
lelkes híve.

Tehát, megadunk az RKCP számára
egy forrásszöveget.

Az algoritmus elemzi a szöveget,
hogy rájöjjön, hogyan használja a nyelvet.

Majd újragenerálja a szöveget,

mely az eredeti szöveget utánozza.

Tehát, a versben, amit előbb láttunk,

a 2. vers, amiről azt hitték,
hogy ember írta,

egy csomó verset tápláltak bele,

egy Emily Dickinson nevű költőtől.

Az algoritmus elemezte
a költő nyelvhasználatát,

megtanulta a modellt,

majd újragenerálta a modellt
ugyanannak a szerkezetnek megfelelően.

Fontos tudnunk az RKCP-ről,

hogy nem érti a használt
szavak jelentését.

A nyelv számára csak nyersanyag.

Lehetne kínaiul, lehetne svédül,

lehetne az egynapi Facebook-bejegyzéseik
gyűjteménye.

Ez csak nyersanyag.

És mindezek ellenére,
képes olyan verset írni,

ami emberibben hangzik, mint
az előbbi Gertrude Stein vers.

És Gerstrude Stein ember.

Tehát, amit ma itt csináltunk,
az nagyjából egy fordított Turing-teszt.

Vagyis Gertrude Stein, az ember,
képes olyan verset írni,

ami megtéveszti az emberek legtöbbjét,
akik azt hiszik,

hogy azt egy számítógép írta.

Ezért, a fordított Turing-teszt
logikájának megfelelően

Gertrude Stein egy számítógép.

(Nevetés)

Összezavartam önöket?

Ez teljesen érthető.

Idáig láttunk embereket,
akik úgy írnak, mint az emberek,

és a számítógépeket, melyek úgy írnak,
mint a gépek,

léteznek számítógépek, amelyek úgy írnak,
mint az emberek,

és talán, ami a legzavaróbb, léteznek
emberek,

akik úgy írnak, mint a gépek.

Vagyis ebből mi következik?

Úgy vesszük, hogy William Blake
jobban ember,

mint Gertrude Stein?

Vagy, hogy Gertude Stein
számítógép-szerűbb, mint William Blake?

(Nevetés)

Ilyesmi kérdéseken gondolkoztam

az elmúlt két évben,

és nem tudom megválaszolni őket.

Viszont van néhány megérzésem

a technológiával való viszonyunkról.

Először is, hogy valamilyen oknál fogva,

a költészetet emberi tevékenységnek
tartjuk.

Tehát, amikor feltesszük a kérdést:
'Képes-e egy számítógép a versírásra?',

azt is kérdezzük, hogy:

'Mit jelent az, ha valaki ember,

és hogyan írjuk körül
ennek a kategóriának a határait?

Hogyan határozzuk meg, hogy ki vagy mi
tartozhat ebbe a kategóriába?'

Azt hiszem, ez alapjaiban véve
egy filozófiai kérdés,

amire nem lehet egy egyszerű
igen-nem teszttel válaszolni,

ahogy a Turing-teszt esetében.

Azt gondolom, hogy Alan Turing
látta ezt,

és amikor a távoli 1950-ben
kigondolta a tesztet,

azt egy filozófiai provokációként
értelmezte.

Második gondolatom, hogy amikor
a Turing-tesztet a költészetre alkalmazzuk

nem a számítógép képességeit teszteljük.

A költeménygeneráló algoritmusok

eléggé egyszerűek,
és úgy 1950 óta léteznek.

A Turing-teszt költészetre való
alkalmazásakor nem teszünk mást,

mint véleményeket gyűjtünk arról, hogy
mi határozza meg az emberi mivoltot.

Tehát, amit ebből megértettem,

éppen ezt láttuk, amikor néhány perce,

azt mondtuk, hogy William Blake
jobban ember,

mint Getrude Stein.

Természetesen, ez nem azt jelenti,
hogy William Blake

jobban ember volt,

vagy, hogy Getrude Stein
inkább számítógép volt.

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy
az "emberi" kategória bizonytalan.

Ez értette meg velem,

hogy az "emberi" nem egy rideg,
merev tény.

Sokkal inkább valami olyasmi,
amit a véleményünk épít fel,

és változik az idők folyamán.

A legutolsó meglátásom az a hogy
a számítógép, többé-kevésbé,

olyan, mint egy tükör, mely olyan
emberképet tükröz vissza,

amilyet mi mutatunk neki.

Emilty Dickinsont mutatjuk neki,

Emily Dickinsont adja nekünk vissza.

William Blake-et mutatjuk meg neki,

és ez az, amit visszatükröz nekünk.

Gertrude Stein-t mutatjuk,

és ami visszakerül hozzánk,
az Getrude Stein.

Jobban, mint bármely más technológia,

a számítógép egy olyan tükör, bármely
neki mutatott emberképet visszatükröz.

Biztos vagyok benne, hogy önök közül

sokan hallottak a mesterséges
intelligenciáról mostanában.

És a legtöbb vita arról szól,

hogy képesek vagyunk-e ilyet létrehozni.

Képesek vagyunk egy intelligens
számítógép megépítésére?

Képesek vagyunk egy kreatív számítógépet
létrehozni?

A kérdés, amit újra és újra felteszünk
magunknak az az,

hogy meg tudunk-e építeni
egy ember-szerű számítógépet.

De épp az imént láttuk,

hogy az "emberi" nem egy tudományos tény,

hanem egy örökké mozgó,
összefonódó fogalom,

mely folyamatosan változik.

Vagyis, amikor elkezdünk
a mesterséges intelligencia ötletével

küszködni a jövőben,

nem csak azt a kérdést kell
feltennünk magunknak,

hogy meg tudjuk építeni?

Hanem azon is el kellene
gondolkodnunk,

hohy milyen emberképet
szeretnénk viszontlátni?

Ez egy lényegileg filozófiai kérdés,

melyet lehetetlen megválaszolni
kizárólag számítógép-programokkal,

és amely egy egész fajra kiterjedő,
egzisztenciális elmélkedést igényel.

Köszönöm.

(Taps)