Brenda Brathwaite: A megértésért játszani

Sosem egyszerű megértetni a komplex tragédiák nagyságrendjét. Mikor Brenda Brathwite lánya az iskolából hazaérve a rabszolgaságról kérdezősködött, ő azt csinálta, amihez ért -- egy játékot készített. A TEDxPhoenix-en leírja ennek és más játékoknak a meglepő hatékonyságát abban, hogy a játékos tényleg megértse a történetet. (A TEDxPhoenix-en felvéve.)

Amikor a játékokra gondolunk, sok minden jut eszünkbe.

Talán mérges vagy, vagy egy új játékot vársz.

Túl sokáig maradtál fenn, mert játszottál.

Ezek mind megtörténnek velem.

De mikor a játékokra gondolunk, sokszor ilyenek

jutnak eszünkbe: lövöldözős játékok, vagy nagyok,

amiket AAA játékoknak hívunk,

vagy lehet, hogy te Facebook játékos vagy.

Ezen a partneremmel együtt dolgoztunk.

Talán Facebook játékokkal játszol,

most épp ezen dolgozunk. Ez egy könnyedebb játék.

Talán a tragikusan unalmas társasjátékok jutnak eszedbe,

amik Hálaadás környékén ejtenek túszul.

Ez egy a tragikusan unalmas társasjátékok közül,

amire már ismersz.

Vagy ha a nappalidban vagy, tudod,

a Wii-n játszol a gyerekekkel vagy ilyesmi,

és, érted, van mindenféle játék,

ez pontosan az amire gondolok.

A játékokból élek. Elég szerencsés vagyok,

mert 15 éves korom óta ezt csinálom, ami azt is jelenti,

hogy sosem volt igazi állásom.

A játékokra mint vidámságra gondolunk, és ez

teljesen indokolt, de gondoljunk csak bele.

Itt van például, ez az 1980-as olimpia.

Nem tudom, ti hol voltatok, de én

a nappalimban. Majdhogynem vallásos esemény volt.

Ez az, amikor az amerikaiak legyőzték az oroszokat,

és itt -- igen, tulajdonképpen ez egy játék volt.

A hoki egy játék. De valóban egy játék volt ez?

Mármint, az emberek sírtak. Soha nem láttam anyámat

a Monopoly végén sírni.

Szóval ez egy elképesztő élmény volt.

Vagy, tudod, ha valaki itt bostoni --

Mikor a Boston Red Sox megnyerte a World Series-t,

azt hiszem 351 év után,

mikor megnyerték a világkupát, elképesztő volt.

Éppen Springfieldben éltem akkor,

és a legjobb rész az volt -- az --

hogy bezártad a női mosdó ajtaját,

és azt láttad, hogy "Hajrá Sox", arra gondoltam, komolyan?

Vagy a házak, kimentél, mert minden meccs,

vagyis azt hiszem majdnem minden meccs hosszabbításos volt, ugye?

Szóval kint voltál, és minden lámpa égett

az egész utcában, és a gyerekek, az iskolákban

alacsony volt a jelenlét, a gyerekek nem mentek el.

De oké, hiszen ez a Red Sox, nem?

Mármint, van az oktatás és aztán van a Red Sox,

és mi tudjuk, melyik számít.

Szóval ez elképesztő élmény volt és igen,

egy játék volt, de nem írtak újságcikkeket,

az emberek nem mondták -- tudod, "Most már meghalhatok,

mert nyert a Red Sox." De sokan tették.

Szóval a játékok valami többet jelentenek számunkra.

Abszolúte valami többet jelentenek.

Ez most egy hirtelen váltás.

Volt három év, amikor igazából rendes állásom volt, többé-kevésbé.

Egy egyetemi tanszék feje voltam

és játékokról tanítottam, szóval igen, többé-kevésbé igazi állás volt,

csak éppen beszélnem kellett a készítésükről, ahelyett, hogy készítettem volna őket.

Egy vacsorán voltam. A munka része, ha egy tanszék

elnöke vagy, hogy egyél, és ebben nagyon jó voltam,

szóval épp egy vacsorán voltam egy Zig Jackson nevű fickóval.

Ez itt Zig a képen. Ez is egy Zig

képei közül. Ő fotós.

Körbejárja az országot és lefényképezi magát,

és itt láthatjátok Ziget

egy indián rezervátumban. És épp ez a felvétel,

ez egy a hagyományosak közül. Ez egy esőtáncos.

Ez az egyik kedvenc fotóm.

Ha ránézel, talán már láttál is ilyeneket.

Ez egy kultúra kifejeződése, nem?

Ez egy a Lebomlás sorozatból.

Ami ebben a sorozatban számomra a legizgalmasabb az az,

hogy, nézzétek ezt a kisfiút.

El tudjátok képzelni? Na most, képezljük el, hogy ez egy hagyományos

bennszülött amerikai. Most változtassuk meg a srác rasszát.

Képzeljétek el, hogy egy fekete férfi.

Szóval, "Szívem, gyere ide, fényképezkedj a fekete sráccal."

Ugye? Komolyan, senki nem tenne ilyet.

Teljesen összezavaró. És Zig, mivel indián,

az ő fejét is megkavarja. A kedvenc fotója --

az én kedvenc fotóm tőle, ami most nincs nálam,

az egy indián, aki olyan fehéreket fényképez,

akik indiánokat fényképeznek. (Nevetés)

Szóval épp vacsorázom ezzel a fotóssal,

és egy másik fotóssal beszélget

egy régebbi fotózásról

egy indiánrezervátumban. Fogta a kameráját és

felment, és mikor odaért rájött,

hogy képtelen rá. Egyszerűen képtelen volt

elkapni a pillanatot. Szóval erről a kérdésről beszélgettek.

Fényképezel-e végül vagy sem?

Ez izgalmas volt számomra, mint játékkészítő számára,

mert sosem jut eszembe, hogy kellene vagy sem

erről a bonyolult kérdésről játékot csinálnom?

Mert csak olyan dolgokat készítünk, amik szórakoztatóak, vagy tudjátok,

amiktől félsz, zsigeri izgalmat vált ki.

De minden más médium is ezt csinálja.

Ez itt a gyerekem. Ő Maezza, és mikor

hét éves volt, egy nap hazajött az iskolából,

és mint minden egyes nap megkérdeztem tőle,

"Mit csináltál ma?"

Azt mondta, "A Középső Útról beszélgettünk." [a fekete rabszolgák átkelése az Atlanti-óceánon]

Ez egy nagy pillanat volt. Maezza apja fekete,

és tudtam, hogy ez a nap el fog jönni. Nem vártam,

hogy hét évesen. Nem tudom miért, de nem.

Mindenesetre megkérdeztem tőle, "És mi a véleményed róla?"

És elmondta nekem, és minden

szülő észre fogja venni a bingó szavakat.

Szóval a hajó Angliából indul, lemegy onnan,

elmegy Afrikába, át az óceánon --,

ez a Középső Út rész -- Amerikába jönnek

ahol a rabszolgákat eladják, meséli nekem.

De megválasztották Abraham Lincolnt elnöknek,

és ő kiadta az Emancipációs Kiáltványt, és most szabadok.

10 másodperces szünet.

"Játszhatok valamit, anyu?"

És arra gondoltam, ennyi? Értitek,

ez a Középső Út, egy iszonyúan lényeges

esemény, és számára olyan, mintha a

rabszolgák valami kirándulásra mentek volna,

mert neki többé-kevésbé így hangzott. (Nevetés)

És számomra, én nagyobb hangsúlyt akartam erre fektetni,

szóval mikor megkérdezte, hogy játszhat-e, azt mondtam,

"Igen." (Nevetés)

Nekem ez az összes kis bábu a birtokomban volt.

Játékkészítő vagyok, szóval ilyen dolgok vannak a lakásomban.

Szóval azt mondtam, hogy "Persze, hogy játszhatsz", és adtam neki

egy csomó ilyet, és mondtam, hogy fesse őket

különböző családokba. Ezek képek arról, mikor

Maezza -- Istenem, ezektől még mindig sírhatnékom van.

Szóval kis családokat fest.

Aztán megfogtam párat közülük és egy csónakra tettem.

Ez volt a csónak. Érezhetően gyorsan készült. (Nevetés)

Az alapvető lényege az volt, hogy fogtam egy csomó családot,

és ő azt mondta, "Anyu, de elfelejtetted a pink kisbabát

és a kék apukát

és még ezt a többi dolgot."

Aztán, "Ők is menni akarnak." Én pedig mondtam,

"Szívem, nem, nem akarnak menni. Ez a Középső Út.

Senki nem akar a Középső Útra menni."

Olyan pillantást vetett rám, amit csak egy játékfejlesztő

lánya tud egy anyára vetni,

és ahogy keltünk át az óceánon, követtük ezeket a szabályokat,

és ő észrevette, hogy túl gyorsan fogynak a tartalékok,

és ezt mondta: "Nem fog sikerülni."

És mikor rájött, hogy nincs elég ételünk,

és kérdezte, hogy mit tehetünk, azt mondtam

"Hát, vagy" -- Emlékezzetek, hét éves --

"Vagy kitehetünk néhány embert a vízre

vagy reménykedhetünk, hogy nem lesznek betegek

és eljutunk a másik oldalra."

Ő pedig -- az arckifejezése megváltozott és

azt mondta -- vegyétek figyelembe, hogy ez egy hónap --

ez a Fekete Történelem Hónapja, oké?

Egy hónap után azt mondja,

"Ez tényleg megtörtént?"

És azt válaszoltam, "Igen." Ő azt mondta, "Szóval ha nekem

sikerül is" -- ez a bátyja és a nővére -- "ha nekem összejön,

Avalon és Donovan lehet, hogy már nem lennének." "Igen."

"De láthatnám őket Amerikában." "Nem."

"De mi van, ha látom őket? Érted, nem maradhatnánk együtt?" "Nem."

"Szóval apa is eltűnhetne." "Igen."

És ez nagyon felzaklatta, elkezdett sírni,

és én is elkezdtem sírni, és az apukája is elkezdett sírni,

mind sírtunk. Nem számított rá,

hogy munkából hazaérve a Középső Út fogja fogadni,

de ez van. (Nevetés)

Szóval megcsináltuk ezt a játékot, ő pedig felfogta.

Felfogta, mert időt töltött ezekkel az emberekkel.

Nem elvont dolog volt egy brossúrában vagy egy filmben.

Szóval ez egy elképesztően erős élmény volt.

Ez az a játék, amit végül

Az Újvilágnak neveztem el, mert tetszik a kifejezés.

Nem hiszem, hogy az Újvilág új világnak megfelelően izgalmas

lett volna azoknak, akiket rabszolgahajón hoztak ide.

De mikor megtörtént, az egész bolygót láttam.

Annyira izgatott lettem. Mintha, több mint 20 éve csinálok

játékokat, és elhatároztam, hogy újrakezdem.

Ír származású vagyok.

Szóval ez a játék a Síochán Leat. Azt jelenti, "béke veled".

Ez az egész családom története egyetlen játékban.

Csináltam egy másikat, a Vonatot.

Egy hat játékból álló sorozatot készítettem, amik

érzékeny témákat fedtek le, és ha érzékeny témával

akarsz foglalkozni, ezzel tegyed,

és hagyom, hogy magatoktól kitaláljátok, ez miről szól.

Aztán csináltam egy másikat a Könnyek Útjáról.

Ez 50,000 különálló darabból áll.

Őrült voltam, hogy elkezdtem,

de már a közepén járok.

Ez ugyanaz.

Remélem, hogy kultúráról taníthatok ezekkel.

Az, amin most dolgozom, az --

mert épp a közepén járok, és ezektől valamiért elszorul a torkom --

ennek a neve Mexikói Konyhai Dolgozók.

Eredetileg többé-kevésbé egy matematikai probléma volt.

Mármint, ez az illegális bevándorlás közgazdaságtana.

És minél többet tanultam a mexikói kultúráról --

a partnerem mexikói -- annál jobban értettem, hogy

mindegyikünknek alapvető szükséglete az étel, de,

és nyilvánvalóan a mexikóiaknak is, de ennél ez sokkal több.

A szeretet kifejeződése is. Kifejezési formája a --

Istenem, sokkal jobban elszorult a torkom, mint gondoltam.

Elnézek a képről.

A szépség kifejeződése is. Így mondják, hogy szeretlek.

Így mondják el, hogy törődnek veled, és nem hallasz senkit

a mexikói nagymamájáról beszélni anélkül,

hogy az "ételt" azt első mondatban ne említené.

Szóval számomra ez egy gyönyörű kultúra, egy gyönyörű kifejezése valaminek,

amit a játékaimon keresztül meg akarok mutatni.

Szóval a játékok, végre megváltoztatják, hogyan látunk bizonyos témákat,

az érzékelésünket azokról az emberekről akiket

a téma érint, és minket is megváltoztatnak.

Mint emberek, megváltozunk a játékokon keresztül,

mert bevon minket, és játszunk,

és tanulunk is közben. Köszönöm. (Taps)