Milyen erőfeszítéseket kíván egy távcső megépítése?

Erika Hamden TED-Fellow és csillagász a FIREBall teleszkóp építésén dolgozó csapat vezetője. A távcső a tervek szerint egy hatalmas ballonon lóg majd a világűr szélén, és a csillagok keletkezésének körülményeit kutatja. Átélhetjük a projekt sikereit és balsikereit, megismerhetjük az évtizedes utat, amely alatt a távcső az ötlettől eljut a pályára bocsátásig – és azt is megtudhatjuk, hogy a kudarc elkerülhetetlen, amikor a tudás határait feszegetjük.

Csillagász vagyok, és távcsöveket építek.

Azért, mert először is lenyűgözőek,

másodszor pedig

úgy vélem, hogyha újat akarunk
felfedezni a világegyetemben,

akkor másként kell

az univerzumra tekintenünk.

Az új technológiák a csillagászatban –

lencsék, fotólemezek

és egyéb fejlesztések
egészen az űrtávcsövekig –

mind új módon láttatják
velünk a világegyetemet,

és általuk jobban megértjük

a benne elfoglalt helyünket.

De a felfedezéseknek megvan az ára.

Sok ezer ember és 44 év kellett ahhoz,

hogy a Hubble-űrteleszkóp
az ötlettől eljusson a pályára bocsátásig.

Időre van szükség,

valamint a kudarc elviselésére

és olyan egyénekre,

akik nap mint nap
a folytatás mellett döntenek.

Tudom, milyen nehéz
ez a döntés, mert átélem.

Munkám velejárója a szinte állandó kudarc
és a kudarcból való felállás,

mert így épülnek a távcsövek.

A teleszkópnak, amelynek
az elkészítését segítettem,

"faint intergalactic-medium
redshifted emission balloon" a neve,

ami túl hosszú,

ezért FIREball-nak hívjuk.

Ne aggódjanak, nem fog
felrobbanni a történet végén.

Tíz éve dolgozom a FIREBall-on,

és most én vezetem a nagyszerű csapatot,
amely megépítette.

A FIREBall célja, hogy megfigyelje
a leghalványabb ismert struktúrákat:

a hatalmas hidrogéngázfelhőket.

Ezek gigászi felhők.

Minden elképzelhetőnél nagyobbak.

Irdatlan kiterjedésű hidrogénfelhők,

amelyekről úgy tudjuk, hogy ki-és befelé
áramlanak a galaxisokban.

Azért dolgozom a FIREBall-on,

mert formálni szeretném
a világegyetemről alkotott képet,

hogy az ne csak
a csillagok fényét jelentse,

hanem meg tudjunk figyelni
és mérni minden létező atomot.

Mindössze ennyit akarok.

(Nevetés)

A galaxisok megjelenési formáinak
megértéséhez

legalább néhány atomot
meg kell vizsgálnunk.

Tudni akarom,

hogyan áramlik a hidrogéngáz a galaxisban,
és hogyan keletkezik belőle csillag.

2008-ban kezdtem el dolgozni
a FIREBall projekten,

de nem maga a teleszkóp volt a feladatom,
hanem a fényérzékelő,

ami minden távcső legfontosabb eleme.

Az új szenzort a NASA
egyik űrközpontjának,

a Jet Propulsion Laboratory
csapatával fejlesztettük ki.

Azt akartuk bizonyítani,

hogy a szenzor kitűnően fogja
észlelni a hidrogéngázt.

E munka során

több nagyon-nagyon
drága szenzort is tönkretettem,

mire rájöttem,
hogy az általam használt gép

plazmát hozott létre, amitől zárlatos lett
minden belehelyezett elektromos dolog.

Egy másik gépet kezdtünk használni,
majd újabb problémák adódtak,

és évekbe telt, míg a dolog összejött.

Csodálatos volt,

amikor az első szenzor működött.

Fényérzékelőink ma tízszer jobbak
a korábbi csúcskategóriánál,

és számos új teleszkópba
szerelik be őket.

Segítségükkel másként fogjuk látni
az univerzumot és benne a helyünket.

Tehát a szenzorok kipipálva,

ideje rátérni a teleszkópra.

A FIREBall különleges
a távcsövek között,

mert nem az űrben van, és nem is a Földön,

hanem egy hatalmas ballonra szerelve lóg,

és csak egyetlen éjszaka
végez megfigyelést

40 kilométerre, a sztratoszférában,

a világűr szélén.

Ennek oka részben az, hogy a világűr széle
sokkal olcsóbb, mint a világűr.

(Nevetés)

A távcső megépítése természetesen
további kudarcokkal járt:

nem minden tükör sikerült,

karcolások miatt
újra kellett készíteni néhányat,

hibák a hűtőrendszerben,

egy teljes rendszert újra kellett építeni,

kalibrálási hibák,
újra és újra lefuttattunk teszteket,

meghibásodások ott, ahol
a legkevésbé sem számítottunk rájuk:

volt egy bájos, de nagyon mérges
sólyomfióka,

aki egy nap a spektográf
tartályán landolt.

(Nevetés)

Hogy őszinte legyek,
az volt a legszebb nap

a projekt történetében.

(Nevetés)

Nagyon szerettem azt a madarat.

A sólyom okozta hibát kijavítottuk,

a távcső készen állt az indítási
kísérletre 2017 augusztusában –

de nem sikerült elindítani,

mert hat hétig szakadatlanul esett
az új-mexikói sivatagban.

(Nevetés)

Elment a kedvünk,

és csak 2018 augusztusában,
a tizedik évben álltunk elő újra.

Végül szeptember 22-én

útnak indítottuk a távcsövet.

(Taps)

Nagyon sokat áldoztam erre a projektre –
az egész életemet,

és szinte el sem hiszem, hogy megtörtént.

Ez a kép aznap napnyugtakor készült

a ballonunkról,

rajta a FIREBall,

és majdnem telihold volt.

Imádom ezt a képet.

Annyira tetszik.

De ránézek,

és majdnem elsírom magam,

mert a ballonok, ha teljesen
fel vannak fújva, gömb alakúak,

ez viszont nem.

Könnycsepp alakja van,

mert egy lyuk van benne.

Néha a ballonok is kudarcot vallanak.

A FIREBall az új-mexikói
sivatagban zuhant le,

és nem jutottunk hozzá a kívánt adatokhoz.

A nap végén arra jutottam:

„Miért csinálom ezt?”

Sokat gondolok erre azóta is.

Rádöbbentem, hogy a munkám
tele van olyan dolgokkal,

amelyek tönkremennek, nem sikerülnek,

mert nem értjük őket,

vagy mert elsőre rosszul csináljuk,

és azért nem sikerülnek.

Eszembe jut a több ezer ember,
aki a Hubble-t építette,

és hogy mennyi kudarcot
kellett elviselniük.

Számtalan kudarcot,
köztük szívszorító kudarcokat,

még akkor is, amikor már az űrben volt.

Semmilyen kudarc sem tántorította el őket.

Arra is gondolok,
miért szeretem a munkámat.

Tudni akarom, mi történik az univerzumban.

Önök is mind tudni akarják,
mi történik a világegyetemben.

Tudni akarom, mi történik a hidrogénnel.

Rájöttem, hogy a felfedezés
olyan folyamat, amelynek során

gyakran nem megoldható dolgokra bukkanunk.

A kudarc elkerülhetetlen,
amikor a tudás határait feszegetjük.

És én épp ezt akarom tenni.

Ezért döntök úgy, hogy folytatom.

Csapatunk azt fogja tenni,

amit előttünk bárki,
aki valaha is épített valamit:

újra megpróbáljuk

2020-ban.

Lehet, hogy ma kudarcnak
érezzük az egészet, és az is,

de csak akkor marad kudarc,

ha feladom.

Köszönöm szépen.

(Taps)