Sierra Leone jövőképe

Amikor 1996-ban Julius Maada Bio megszerezte a hatalmat Sierra Leonéban, csupán az érdekelte, hogy jobbá tegye az emberek életét. Azonban gyorsan tudatosult benne, hogy egy rendes demokráciához az emberek akarata is szükséges. Választásokat írt ki, lemondott a hatalomról és elhagyta Afrikát. 20 évvel ezután, immáron országa demokratikusan megválasztott elnökeként a demokráciához vezető út nehézségeiről, a megfelelő oktatási rendszer szükségességéről beszél, és megosztja velünk terveit azzal kapcsolatban, hogyan kívánja segíteni Sierra Leone ifjúságát egy szebb jövő felé.

1996. január 16-án, kedden

bevonultam az elnöki rezidenciába,

mint Sierra Leone új államfője.

Nem választottak meg.

Négy évvel korábban

egyike voltam a 30, húszas éveiben járó,

felfegyverzett katonatisztnek,

aki a frontról

a fővárosba, Freetownba utazott.

Egy célunk volt:

megbuktatni a korrupt
és elnyomó egypárti diktatúrát,

amely már 25 éve hatalmon volt.

A puccs végül erőszakmentesen zajlott.

Néhány lövés és a rádió bevétele után

százezrek vonultak az utcákra,

hogy felszabadítóként üdvözöljenek minket.

Ha azt gondolják, olyan ez,
mint egy filmjelenet, akkor egyetértünk.

A hatalomra kerülő
katonai kormányzat tagjaként

több feladatot is elláttam.

Célunk minden esetben
a demokrácia helyreállítása volt.

Azonban még négy év elteltével
sem volt lehetősége a lakosságnak

többpárti voksoláson részt venni.

Az emberek kezdték elveszteni
az ígéretünkbe vetett hitüket.

De tudják mit?

Én szeretem betartani az ígéreteimet.

Néhány bajtársammal
újabb puccsot szerveztünk –

ez alkalommal a saját elnökünk
és parancsnokunk ellen.

Ez a puccs is vérontás nélkül zajlott.

Így kerültem elnöki pozícióba

1996. január 16-án,

mindössze 31 évesen.

A hatalom íze persze édes volt.

Sérthetetlennek éreztem magam.

Többezernyi tetőtől talpig
felfegyverzett katona

és egy repülőflotta
volt az irányításom alatt.

Teljes védelmet élveztem,

és fényűző körülmények között éltem.

De a nemzetért vállalt kötelességeim
mindennél előbbre valóak voltak.

Milliónyi honfitársam hagyta el
otthonát a polgárháború miatt,

vagy menekült el az erőszak
és a fosztogatások elől.

Diplomáciai úton igyekeztem
megoldást találni.

Többekkel felvettem
a kapcsolatot a régióban,

és rávettem a rejtőzködő lázadóvezért,
hogy kezdeményezzen béketárgyalásokat.

Erre eddig nem volt példa.

Tanácsadói értekezletet is összehívtam,

hogy civilszervezetekkel
és részvényesekkel megvitassuk

az előttünk álló teendőket.

Mindkét esetben megosztottam velük,

amiben hittem akkor, és hiszek most is:

Sierra Leone fontosabb mindannyiunknál,

ezért biztosítanunk kell, hogy az ország
biztonságos, békés és igazságos legyen,

ahol mindenki boldogulhat,

és hozzájárulhat hazája
felvirágoztatásához.

Béketárgyalásokba kezdtem
tehát a felkelőkkel,

és demokratikus, többpárti választásokat
írtam ki – közel 30 éve először.

(Taps)

A hatalmat átadtam

az ekkor megválasztott elnöknek,

visszavonultam a hadseregtől,

és elhagytam a hazámat,

hogy az Egyesült Államokba
menjek tanulni.

Mindezt 3 hónap alatt.

(Taps)

Sétáim során sokat gondolkodtam azon,

vajon nemzetként
hogyan állhatnánk újra helyt.

Több mint 20 évvel később,

2018 áprilisában,

kicsit ráncosabban és őszülő hajjal

újból Sierra Leone elnöke lettem.

Ekkor viszont

már demokratikusan választottak meg.

(Taps)

Tavaly a szavazóhelyiségben állva

hároméves kislányomat, Aminát
tartottam a karomban.

Ő is fogni akarta velem a szavazólapot.

Elszánt volt és határozott.

Ekkor ébredtem rá –

ott, a szavazólappal a kezünkben –,

hogy mi is számomra a legfontosabb,

ha megválasztanak Sierra Leone elnökévé:

az hogy hogyan tudnám Amina

és több millió más,
hozzá hasonló gyermek életét

megkönnyíteni az országban.

Tudják, én hiszek abban,

hogy egy igazi vezetőnek
olyan lehetőségeket kell teremtenie,

melyekben mindenki hihet –
különösen a fiatalság –,

melyeket mindenki magáénak érezhet,

megvalósításukhoz
bárki hozzájárulhat,

és melyek védelme mindenki ügye.

A hatalomhoz vezető út

tele lehet akadályokkal,

és még gyakrabban vicces, ugyanakkor
nehezen megválaszolható kérdésekkel:

Hogyan lehet megbirkózni egy olyan ország
problémáival, mint Sierra Leone?

Már vagy száz éve bányászunk,

de még mindig szegények vagyunk.

Már 58 éve kapjuk a nemzetközi segélyeket,
de még mindig szegények vagyunk.

A gazdasági fejlődés titka a természet
legjobb erőforrásaiban rejlik:

a képzett, egészséges
és tettre kész emberekben.

Országunk megváltoztatásának
titka tehát az volt,

hogy segítsük és támogassuk a következő
generációban rejlő végtelen lehetőségeket,

és bátorítsuk őket, hogy változtassanak.

A humán tőke fejlesztése volt a kulcs

Sierra Leone fejlődéséhez.

Elnökjelöltként

számos fiatal férfival
és nővel találkoztam

az ország minden tájáról,

de találkoztam olyanokkal is,
akik külföldön élnek.

Mind idegenkedtek
a politikai vezetői szereptől,

és nem igazán törődtek
az ország jövőjével.

Hogyan változtathatnánk meg
a hozzáállásukat,

és hogyan tudnánk meggyőzni őket arról,
hogy az ország átalakításához

a válaszok az ő kezükben vannak?

Megválasztásom után első dolgom volt,

hogy felkérjem az ország legkiválóbb
fiataljait, vegyenek részt a munkában,

vállaljanak felelősséget,
valósítsuk meg együtt elképzeléseinket,

és alakítsuk át az országot.

Hálás vagyok, hogy sokan igent mondtak.

Hadd mondjak önöknek pár példát.

A korrupció jelentős problémát okozott
a kormányzatban, a közintézményekben

és Sierra Leone közéletében egyaránt,

ez pedig aláásta a nép bizalmát

és az ország nemzetközi megítélését.

Kineveztem egy fiatal ügyvédet

a Korrupcióellenes Bizottság biztosává.

Kevesebb, mint egy év alatt

a váderedményességi mutatók
100%-on álltak,

és mintegy 1,5 millió dollárnyi
ellopott pénzt is visszaszerzett.

Ez az összeg lett

az ország legelső orvosi diagnosztikai
központjának kezdőtőkéje.

(Taps)

Nemrégiben a Millenium Challenge
Corporationtől jó minősítést kaptunk

a korrupció visszaszorításában
elért eredményekért,

és a nemzetközi segélyszervezetek

elkezdtek visszaszivárogni az országba.

Elszántan törekszünk a rendszerszintű
korrupció megtörésére és arra,

hogy aki ilyesmit követ el,

ne tehesse büntetlenül.

Megválasztásom előtt

Londonban találkoztam
egy rasztahajú, csont és bőr feltalálóval,

aki a Harvardon, illetve a MIT-n végzett.

Kávézás közben felvetettem, hogy esetleg
segíthetne nekem annak megválaszolásában,

hogyan állíthatnánk az innovációt
a fejlődés szolgálatába,

többek között a kormányzatban,
az állami bevételek növelésében,

az egészségügyben, az oktatásban,
a közszolgáltatások biztosításában

és a magánszektor támogatásában.

Hogyan tudnánk szerepet
vállalni a digitális gazdaságban,

és hogyan válhatna az ország
az innováció egyik központjává?

És tudják mit?

Otthagyta kényelmes állását az IBM-nél,

és ma egy fiatal férfiakból
és nőkből álló testületet vezet

az újonnan létrehozott Tudományos
és Technikai Újítások Igazgatóságán belül,

melynek székhelye az irodámban van.

(Taps)

Most ez a fiatalember is itt van velünk.

Egy másik fiatalt, egy Sierra Leone-i
hölgyet arra kértem fel,

hogy indítsa útnak és vezesse az új
Gazdaságfejlesztési Minisztériumot.

Ő ki is kérte a Sierra Leone-iek
véleményét az ügyben,

és rekordidő alatt elkészítette
a középtávú nemzeti fejlesztési tervet

Oktatás a fejlődésért címen.

Mára világosan érthető egységekre bontva
felvázoltuk mindazt,

ami az ország fejlődéséhez szükséges,

így meg tudjuk tervezni
a költségvetésünket,

ebbe be tudjuk illeszteni
a segélyszervezetektől érkező támogatást,

és a fejlődést is mérni tudjuk.

De kormányom legfontosabb célkitűzése

még ennél is merészebb –

ha nevezhetem annak.

Ötből három Sierra Leone-i felnőtt
nem tud sem olvasni, sem írni.

Több ezer gyermek
azért nem járhatott iskolába,

vagy azért nem tanulhatott tovább,

mert a szülei nem tudták fizetni
az évi 20 dolláros tandíjat.

A nők és lányok,
akik a népesség 51%-át teszik ki,

nem kaptak egyenlő lehetőséget arra,
hogy oktatásban részesüljenek.

Erre a problémára a legegyértelműbb válasz
az ingyenes, minőségi oktatás volt,

melyet biztosítanunk kell minden
Sierra Leone-i gyermek számára,

függetlenül a nemüktől, képességeiktől
vagy nemzetiségi hovatartozásuktól.

(Taps)

Jó ügyért szólt a taps.

Eddig rendben is van.

Az egyetlen bökkenő az, hogy nem volt
elég pénzünk a program beindításához.

(Nevetés)

De komolyan.

A segélyszervezetek adatokat kértek,
mielőtt támogatták volna az elképzelést.

Politikai ellenfeleim
persze csak nevettek rajtam.

De kitartottam, mondván, hogy az a nemzet,

mely pénzt áldoz
a humán tőke fejlesztésére,

a minőségi, ingyenes oktatásra

a megfizethető, korszerű orvosi ellátásra

és az élelmiszerellátás biztonságára,

hamarabb eléri céljait.

Kitartottam amellett, hogy ahhoz,

hogy jól képzett, innovatív, termelékeny,

a 21. század elvárásainak megfelelő
munkaerőt biztosítsunk,

elengedhetetlen, hogy nagyobb összegeket
fektessünk humán erőforrás fejlesztésbe.

De nem volt pénzünk,

mivel az előző kormány
minden állami megtakarítást felélt.

Visszaszorítottuk a korrupciót,

megtettük a szükséges intézkedéseket
a csalás és pazarlás megelőzésére,

és figyeltük, hogy gyűlik össze
a szükséges pénz.

Tavaly augusztusban sikeresen elindítottuk

az ingyenes és minőségi oktatást
célzó programot –

négy hónappal
a gondolat megszületése után.

Ma már kétmillió gyermek jár iskolába.

(Taps)

A költségvetés 21%-át

az ingyenes, minőségi oktatás
biztosítására fordítjuk.

A segélyszervezetekkel, befektetőkkel
folytatott együttműködésnek köszönhetően

tanulási és oktatási
segédanyagokat biztosítottunk,

biztonságos környezetet
alakítottunk ki a lányoknak,

és az iskolákban gyermekétkeztetési
programokat indítottunk

szerte az országban.

Sőt, fizetési elmaradásainkat is
pótoltuk a pedagógusoknak.

Minden lány, aki természettudományos
szakra nyert egyetemi felvételt,

mérnöki tudományokat, matematikát,
vagy hasonló tárgyakat hallgat,

ösztöndíjban részesül.

(Taps)

Elmondom, hogy mindez miért is fontos:

pár éven belül
egy egészségesebb, tanultabb

és képzettebb fiatal generáció nő fel,

akik országunk fejlődését
fogják segíteni.

Felkészültek lesznek, hogy előmozdítsák
a tudományt és az innovációt.

Ennek segítségévet befektetőket vonzhatunk
a gazdaság legkülönfélébb területeire:

a turizmustól a halászatig,

a megújuló energiától a gyáriparig.

Ez a legnagyobb vágyam.

Véleményem szerint, ez az,
amiről a felelős kormányzás szól:

a felelős vezető figyelmesen meghallgatja

a legőrültebb ötleteket is,

a fiatalabb generáció
reményeit és vágyait,

hiszen ők önmagunk

és az ország jobbítására törekednek.

Fontos, hogy tudják,

milyen sokat számítanak ezek az álmok.

Fontos, hogy kiálljunk mellettük,
és feltegyük a kérdést, "Miért ne?",

amikor látszólag lehetetlennek tűnő
kérdéseket vetnek fel.

A felelős vezetés arról szól,

hogy megálmodjuk
és megvalósítsuk a közös jövőt.

A legvakmerőbb és legnagyobb hatású
események, döntések,

személyesek és országos
jelentőségűek, akkor születnek,

amikor feltesszük a kérdést:
"Miért is ne?",

és eltervezzük, majd megvalósítjuk
ezeket a merész gondolatokat.

Minden nap azzal ébredek,

hogy országunkat többé
ne bélyegezze meg a múlt.

A jövő mindenki számára
reményt és lehetőséget tartogat.

Nekem fontos, hogy az ország
különböző részein élő fiatalok

úgy érezzék,

részesei annak, hogyan alakul
nemzetünk története.

Arra bíztatom őket,
hogy olyan országot építsenek,

ahol a hároméves lányomhoz,
Yie Amie-hoz hasonló gyerekek

olyan helyen nőhetnek fel,
ahol jó a vezetés,

ahol minőségi az oktatás,

az egészségügyi ellátás

és jó az infrastruktúra.

Azt szeretném, hogy gyermekeinkből
olyan fiatalok legyenek,

akik tovább nevelgetik a fát,

melynek magjait most ültetjük el.

Meg tudja valaki mondani nekem,

miért ne álmodjunk hazánknak szebb jövőt?

Köszönöm!

(Taps)