Ahhoz, hogy halld ezt a zenét, jelen kell lenned. Szó szerint.

A zeneipar időnként küzdött azzal, hogy megvesse lábát a digitális világban. Ebben a remek előadásban Ryan Holladay elmondja miért is kísérletezik azzal, amit ő maga így ír körül: "helytudatos zene". Ez a fajta programozás és zenei mutatvány magában foglalja hangok geotaggelt blokkjainak százait, amelyek csak akkor játszódnak le, amikor a hallgató fizikailag a közelben van. (Felvétel: TED@BCG)

(Zene)

Bárkinek közületek, akik ellátogattak vagy éltek New Yorkban,

ezek a képek ismerősnek tűnhetnek.

Ez a Central Park,

egyike a legcsodálatosabban megtervezett

közterületeknek Amerikában.

De azoknak, akik nem látták még,

ezek a képek nem teljesen megkapóak.

Ahhoz, hogy igazán megértsd a Central Parkot

ténylegesen ott kell lenned.

Nos, ugyanez igaz a zenére is,

amit a testvéremmel írtunk és helyeztünk térképre

kifejezetten a Central Park számára.

(Zene)

Ma egy kicsit arról a munkáról szeretnék nektek beszélni,

amit a testvérem, Hays, és én végzünk.

Ezek itt mi vagyunk. Mind a ketten tulajdonképpen.

Különösképpen arról az elképzelésről, amit az elmúlt néhány évben fejlesztgettünk,

s ez az ötlet a helytudatos zene.

A tesóm és én zenészek vagyunk,

és zenei producerek.

Együtt dolgozunk mióta...

nos, valójában kölyökkorunk óta.

De mostanában egyre inkább érdekeltek lettünk

olyan projektekben, ahol a művészet

és a technológia keresztezi egymást,

a látvány-specifikus hangoktól

és videó installációktól kezdve,

az interaktív koncertek kivitelezéséig.

De ma a fizikai helyhez készített kompozíciók

koncepciójáról akarok beszélni.

De még mielőtt túl messzire mennék ebben,

hadd meséljek egy kicsit arról, hogyan is indult

ez az ötlet nálunk.

A testvéremmel New Yorkban éltünk,

amikor Christo és Jeanne-Claude művészek

megcsinálták az ideiglenes installációjukat,

a "The Gates"-t a Central Parkban.

Ezen élénkszínű szobrok százai

díszítették a parkot néhány hétig,

és nem úgy, mint azok a munkák, amelyek

sokkal természetesebb helyen vannak kiállítva,

mint egy galéria vagy múzeum falain,

ez olyan munka volt, amely tényleg párbeszédben állt

ezzel a hellyel,

és sok-sok módon a The Gates

egy valódi dicsőítése volt

Frederick Olmsted hihetetlen tervezésének.

Ez egy olyan élmény volt, amely velünk maradt sokáig,

és évekkel később,

a testvéremmel visszaköltöztünk Washington D.C.-be,

és elkezdtük feltenni a kérdést,

lehetséges lenne-e

ugyanúgy, mint ahogy a The Gates

válaszolt a park fizikai elrendezésére,

zenét komponálni egy táj számára?

Ez vezetett ide bennünket.

(Zene)

A háborús hősök emléknapján kiadtuk

a The National Mall helytudatos albumot,

amelyet exkluzív módon mobil alkalmazásként adtunk ki,

amely az eszköz beépített GPS funkcióját használja,

hogy hanghatásokon alapulva feltérképezze az egész parkot

a városunkban, Washington D.C.-ben.

Zeneblokkok százai

vannak geotaggelve a parkban,

így amikor a hallgató keresztülhalad a tájon,

a zenei aláfestés kifejlődik körülötte.

Tehát ez nem egy, a parknak szánt

zeneszámokból álló lejátszási lista, hanem inkább

különálló melódiák és ritmusok sorozata,

amelyek kirakóként összeillenek,

és észrevétlenül egymásba mosódnak,

a hallgató választott útirányán alapulva.

Szóval gondoljunk úgy erre,

mint egyfajta "válaszd ki a saját kalandod" album.

Nézzük meg közelebbről!

Vegyünk egy példát.

Az alkalmazás használatakor

ahogy közeledsz a liget felé,

amely körbeveszi a Washington Monumentet,

hallod a felzendülő hangszerek hangját,

amely azután utat enged a mellotron hangjának

egy nagyon egyszerű melódiát kibocsátva.

Majd ez összekapcsolódik a hegedűkkel.

Tovább sétálva, belép egy teljes kórus,

amíg végül eléred a domb tetejét,

és hallod a dobok és tűzijátékok hangját

és mindenféle zenei őrültséget,

mintha az összes hang kisugározna

ebből az óriás obeliszkből, ami központosítja

a park közepét.

De ha az ellenkező irányba sétálsz,

az egész folyamat visszafelé történik.

És ha kilépsz a park területéről,

a zene fokozatosan elnémul,

és a lejátszás gomb eltűnik.

Néha felkeresnek a világ másik végéről olyan emberek,

akik nem tudnak az Egyesült Államokba utazni,

de szeretnék hallani ezt a felvételt.

Nos, nem úgy, mint egy átlagos albumnál,

nem vagyunk képesek eleget tenni ennek a kérésnek.

Amikor CD-t kérnek, vagy egy MP3 verziót,

egyszerűen nem tudjuk megtenni,

mégpedig azért, mert

ez nem egy promóciós célú alkalmazás

vagy játék, hogy népszerűsítse vagy kísérje

a hagyományos lemezkiadványt.

Ebben az esetben, az alkalmazás maga a mű,

és a táj építészete,

ami lényeges a hallgatói élményhez.

Hat hónappal később készítettünk

egy helytudatos albumot a Central Parknak,

egy olyan parknak, amely több, mint kétszer nagyobb a National Mallnál,

a Sheep's Meadow-tól

a Ramble to the Reservoirig elhúzódó zenékkel.

Jelenleg a testvéremmel az országban mindenfelé

dolgozunk projekteken,

de a múlt tavasszal elkezdtünk egy olyan projektet

itt a Stanfordon

a Kísérleti Médiaművészet Tanszéken, ahol az eddigi

legnagyobb helytudatos albumunkat készítjük,

egy olyat, amely teljes egészében átéri a Highway 1-et,

itt a csendes-óceáni parton.

De amit csinálunk, hogy integráljuk a GPS-t zenével,

az tényleg csak egyetlen ötlet.

De sokkal hatalmasabb kilátásokkal bír

egy olyan zeneipar számára, amely egyszer azzal küzdött,

hogy megvesse a lábát a digitális korban.

Amit kezdenek megérteni, hogy ezek az új technológiák

nem egyszerűen csak módok, hogy hozzáadjunk

mindenféle apróságot egy meglévő modellhez,

hanem, hogy feltaláljunk teljesen új módszereket

az emberek számára, hogy interakciót alakítsanak ki,

és megtapasztalják a zenét.

Köszönöm.

(Taps)