Hungarian subtitles

← Hogyan módosítják hanghatások az emlékezetet alvásunk közben?

Tudsz vizsgára magolni alvás közben? Rettenthetetlen idegtudósunk igyekszik azáltal javítani emlékezetünket, hogy tesztalanyokon kísérletezik, míg az alanyok alszanak. Eredményei meglepők.

Get Embed Code
23 Languages

Showing Revision 16 created 03/13/2020 by Csaba Lóki.

  1. Greg Gage: Ki ne szeretne
    földrajzvizsgán kitűnni azzal,
  2. hogy emlékszik az összes ország
    helyére a vaktérképen,
  3. vagy elkerülni olyan kínos szituációt,
  4. mint mikor hirtelen elfelejtjük
    a velünk szemben lévő ember nevét.
  5. Kiderült, hogy az emlékezet ugyanúgy
    erősíthető és javítható,
  6. mint testünk izmai.
  7. Tanulókártyákkal való gyakorolás helyett
  8. azonban érdekes módja is van
  9. emlékezetünk alvás közbeni
    meghekkelésének.
  10. (Zene)

  11. Miért alszunk?

  12. Ezt a kérdést a civilizáció
    kezdete óta feltesszük.
  13. Habár nem tudjuk rá a pontos választ,
  14. elég sok jó elmélet létezik arra,
    hogy miért van rá szükségünk.
  15. Alvás közben agyunk továbbítja
  16. a napközben szerzett
    rövid távú emlékeinket
  17. a hosszú távú memóriánkba.
  18. Ez a folyamat az emlékmegerősítés,
  19. és ennek az elmélete érdekli a tudósokat:
  20. vajon bizonyos emlékeket
    ki tudunk-e emelni a többi közül.
  21. Ken Pallernek s northwesterni kollégáinak
  22. a Science folyóiratban minap
    megjelent cikke megerősítheti,
  23. hogy az elmélet igaz;
  24. és ez kíváncsivá tett minket.
  25. Joud a feladat saját változatán
    dolgozik, hogy kiderítse,
  26. alvás közbeni hanghatásokkal
    fejleszthető-e az emlékezet.
  27. Joud, miként teszteled, fejleszthető-e
    emlékezetünk alvás közben?
  28. Joud Mar'i: Kell egy kísérleti alany.

  29. [Első lépés: Játssz egy játékkal!]

  30. Van iPad-en egy memóriajátékunk,
  31. melyet az alanyunkkal játszatunk.
  32. Emlékeznie kell a képek
    helyére a képernyőn.
  33. GG: Tehát ez olyan,

  34. mint a gyerekkorunk memóriajátéka.
  35. De most minden képhez
    egy-egy jellemző hangot kapcsolunk.
  36. JM: Pl. az autó képe mellé

  37. autómotor zúgását halljuk.
  38. (Autómotor zúgása)

  39. GG: Elalvás előtt leteszteljük az alanyt.

  40. Megnézzük, hogy mennyire jól
    emlékszik a képek helyére.
  41. A képek mellé hangot is fog hallani.
  42. Most jön a kísérlet.
  43. Lepihen egy kicsit.
  44. [Második lépés: Pihenj!]
  45. Amíg alszik, rögzíteni fogjuk az EEG-jét.
  46. JM: Megvárjuk, amíg az ún.
    lassú hullámú alvásba nem kerül,

  47. mely az alvás legmélyebb fázisa,
    ahonnan a legnehezebb felébredni.
  48. GG: Oké, szünet.

  49. Néhány információ az alvásról.
  50. Négy fázisa van: vannak felületes
    alvási periódusok és a REM,
  51. de minket a lassú hullámú alvás érdekel.
  52. Arról a deltahullámról kapta a nevét,
  53. melyet az agyból rögzítünk.
  54. Ez az alvás azon szakasza,
  55. melyben a tudósok szerint
    az emlékezet megerősödik.
  56. Ebben a mélyalvás-fázisban
  57. valami meglepőt fogunk csinálni.
  58. JM: Itt kezdődik a trükkös rész,
    elkezdjük lejátszani a hanghatásokat.

  59. (Autómotor zúgása)

  60. GG: Lejátszod az összes hangot?

  61. JM: Nem. Csak a felét akarjuk lejátszani,
    hogy lássuk, van-e különbség.

  62. GG: Az a feltevésed,

  63. hogy abban fog jobban teljesíteni,
  64. amelyet alvása közben lejátszottál neki.
  65. JM: Igen, pontosan.

  66. GG: Amikor felébred,
    és újrajátssza a játékot,

  67. akkor jobban vagy rosszabbul
    teljesít, mint a pihenés előtt?
  68. Arra jöttünk rá, hogy ha lejátszunk
    egy hanghatást, míg alszik,
  69. pl. egy autóét,
  70. akkor jobban emlékszik az autó helyére,
  71. amikor felébred.
  72. De ha nem játszunk le egy hangot,
  73. amíg alszik, pl. egy gitárét,
  74. akkor ébredés után
    kevésbé fog emlékezni a gitárra.
  75. Jobban emlékszik,
    ha az emlékhez hang kapcsolódik,
  76. mintha nem,
  77. még ha nem is emlékszik magára a hangra?
  78. JM: Igen, megkérdezzük az alanyt.

  79. GG: Tudjuk, hogy alszik,
    nem hallja, majd felébred,

  80. és jobb lesz ezekben,
    mint amiket nem játszottunk.
  81. GG: Csodálatos!
    JM: Mint egy varázslat.

  82. GG: Joud 12 emberen tesztelte,
    és az eredmény szignifikáns lett.

  83. Nem jobban emlékszünk a dolgokra,
    hanem kevésbé felejtjük el őket.
  84. Nagyon szkeptikus voltam, amikor először
    hallottam arról, hogy jobban teljesítünk,
  85. ha hangot játszunk alvás közben.
  86. De megismételtük a kísérleteket.
  87. A tények és emléknyomok, amiket napközben
    gyűjtünk össze, mulandók,
  88. és könnyen elfelejtjük őket.
  89. De azáltal, hogy alvás közben
    tudtunk nélkül előhívjuk őket,
  90. úgy tűnik, megszilárdítjuk,
    és kevésbé felejtjük el őket.
  91. Egészen hihetetlen.
  92. Az agyunk akkor is aktív, amikor mi nem.
  93. Tehát, ha te is olyan
    feledékeny vagy, mint én,
  94. akkor a megoldás a fülhallgató
    és egy puha kanapé lehet.