Életünk legnehezebb pillanatai tesznek minket azzá, akik vagyunk

Andrew Solomon író egész pályája során mások életének küzdelmeiről számolt be történeteiben. Most saját gyermekkorának harcaiba ad betekintést, de szól azokról a bátor emberekeről is, akikkel az évek során találkozott. . Egy megindító, szívből áradó, és időnként kimondottan humoros előadásban arra biztatja hallgatóságát, hogy próbálják megkeresni életük legnagyobb próbatételeinek értelmét .

Sok viszontagsággal küzdő diákként

különösen nagy hatással volt rám
az évek során,

hogy miként tudnak egyesek

a nehézségekből

erőt meríteni.

Hallottam azt a közkeletű bölcsességet,

hogy keresni kell a
velünk történtek értelmét.

Sokáig hittem azt,

hogy az értelem valahol másutt van,

hogy bizonyos nagy igazságok
még felfedezésre várnak.

De idővel eljutottam odáig, hogy érezzem,

hogy az igazság nem érdekes.

Azt mondjuk, megtalálni
valaminek az értelmét,

de talán jobb lenne azt mondani:
értelmet adni valaminek.

Utolsó könyvem arról szól, hogy családok

hogyan bírkóznak meg a
különféle nehézségekkel,

vagy problémás gyerekeik nevelésével.

Az egyik anya,
akivel interjút készítettem,

és két, halmozottan sérült
gyermeke van,

azt mondta, "Gyakran kapunk másoktól

olyan vígaszokat, mint

"Isten annyit mér rád, amennyit elbírsz,"

De az olyan gyereket, mint a mieink,

nem ajándékként kapja az ember.

Ők attól válnak ajándékká,
hogy mi annak tekintjük őket."

Ezeket a döntéseket
mi hozzuk meg.

Amikor másodikos voltam,

Bobby Finkelnek szülinapi zsúrja volt,

és mindenkit meghívott az osztályból,
csak engem nem.

Anyám feltételezte,
hogy valami tévedés történt,

és felhívta Mrs. Finkelt,

aki azt mondta, hogy Bobby
nem kedvel engem,

és nem akarja, hogy ott legyek a partiján.

Azon a napon anyám elvitt az állatkertbe,

és egy forró csokoládéöntetes fagyira.

Amikor hetedikes voltam,

az egyik gyerek az iskolabuszon

"Percy"-nek kezdett csúfolni

egy film szereplőjére utalva,
mert kissé izgága voltam.

Néha a haverjaival együtt

ezt skandálták provokációként

az egész buszozás ideje alatt,

45 percig oda, 45 percig vissza,

"Percy! Percy! Percy! Percy!"

Amikor nyolcadikos voltam,

biológiatanárunk azt mondta,

hogy minden meleg férfinak

széklet -inkontinenciája alakul ki

a végbél záróizmait érő trauma miatt.

Aztán leérettségiztem anélkül,

hogy egyszer is bementem volna a kávézóba,

hogy lányokkal üldögéljek,

és ezért kinevessenek,

vagy fiúkkal,

és azért csúfoljanak, hogy fiúként

a lányokkal kellene üldögélnem.

Túléltem a gyerekkort, hol kitérve

a kellemetlen helyzetek elől,
hol kemény kitartással.

Amit akkor nem tudtam,

de most már igen,

hogy a kitérés és a kitartás
vezethet el ahhoz,

hogy valaminek értelmet adjunk.

Miután értelmet adtunk valaminek,

bele kell szőjük azt

egy új identitásba.

Fognunk kell a traumákat,
és részévé kell tegyük

alakuló új személyiségünknek.

Életünk legszörnyűbb eseményeit

össze kell vegyítsük
sikertörténet-elemekkel,

hogy megmutassuk jobbik énünket,

válaszul a kapott sebekre.

Egy másik anya, akivel
interjút készítettem

a könyvemhez,

nemi erőszak áldozataként.

kamaszként szülte
meg gyermekét,

Fel kellett adnia a karrierjét,

tönkrementek érzelmi kapcsolatai is.

De mikor találkoztam vele
-- 50 éves volt ekkor --

és kérdeztem tőle,

"Gyakran gondol a férfira,
aki megerőszakolta?"

azt mondta, "Régen haraggal gondoltam rá,

de most már csak sajnálatot érzek iránta".

És én azt hittem, amiatt sajnálja, mert

annyira éretlen volt még, ahogy ezt
a borzasztó dolgot elkövette.

Megkérdeztem: , "Sajnálod?"

Azt mondta: "Igen,

mert van egy csodálatos lánya,

és két gyönyörű unokája

amiről ő nem tud, én pedig igen.

Tudni illik, én vagyok a szerencsésebb."

Némely szenvedésünkbe beleszületünk:

a nemünk, szexualitásunk,
fajunk, fogyatékosságunk miatt.

Aztán vannak dolgok,
melyek történnek velünk:

politikai fogolynak lenni,
erőszak áldozatának,

vagy Katrína-túlélőnek lenni.

Identitásunknak része
csatlakozni egy közösséghez,

hogy erőt kapjunk tőlük,

és erőt adjunk mi is nekik.

Ebbe beletartozik az is,
hogy a "de"-t "és"-re cseréljük:

"itt vagyok, de rákos vagyok," helyett

"rákos vagyok, és itt vagyok."

Ha megszégyenítenek,

nem tudjuk elmondani történeteinket,

és a történetek az identitás alapja.

Adj értelmet a történéseknek,
építsd fel identitásod.

adj értelmet,
és építsd fel identitásod!

Ez lett az én mantrám.

Értelmet adni a történteknek, annyi, mint
tenni önmagunk megváltoztatásáért.

Építeni identitásunk,
-- változtatni a világon.

Mi, megbélyegezettek,

ezzel a kérdéssel nézünk szembe naponta:

mennyi teret adjunk a társadalomnak

önkorlátozásunkkal,

és mennyire feszegessük

a társadalmilag elfogadott határokat?

Értelmet adni, és identitást építeni

-- ettől nem fordul jóra, ami rossz volt,

csak értékessé válik.

Ez év januárjában Myanmarban voltam,

hogy interjút készítsek
politikai foglyokkal.

Meglepődtem azon, hogy
nem voltak annyira elkeseredve,

mint ahogy számítottam.

Legtöbbjük annak tudatában

hajtotta végre a támadásokat,
hogy börtönbe kerül.

Emelt fővel vonultak be,

és sok évvel később

még mindig emelt fővel szabadultak.

Dr. Ma Thida, vezető emberjogi aktivista,

aki majdnem meghalt a börtönben,

és több évet magánzárkában töltött,

azt mondta, hogy hálás fogvatartóinak

a gondolkodásra kapott időért,

a bölcsességért,
amit ezúton szerzett,

a meditációs készségek elsajátításáért.

A történtek értelmét kereste,

és gyötrődéseiből egy
kritikus önképet alakított ki.

Az emberek, akikkel találkoztam,

nem csak kevésbé voltak
nekikeseredve a börtönben,

mint ahogy vártam volna,

de a vártnál kevésbé is

izgatták őket az országukban zajló

reformfolyamatok.

Ma Thida azt mondta,

"Mi, burmaiak, nem csak arról

vagyunk nevezetesek, hogy megbocsájtóak
vagyunk nehéz helyzetben,

de egyben gyanakvóak is vagyunk
a csodákkal szemben.

Attól, hogy voltak

elmozdulások és változások,

azok a problémák még
továbbra is fennállnak

a társadalomban,

amelyeket olyan jól
megtanultunk meglátni,

amíg a börtönben voltunk.

És akkor megértettem,
azt akarja mondani,

hogy az engedmények az emberhez méltó
életből csak egy csekély részt garantálnak

ott, ahol teljes emberi jogokat várnak.

A morzsák nem ugyanaz,

mint egy hely az asztalnál.

Az annyi, mint értelmet adni
a történéseknek,

felépíteni az identitást,
és továbbra is elégedetlennek lenni.

Soha nem erőszakoltak meg,

és sosem voltam olyan helyzetben,
ami akár csak megközelítené

a burmai börtön-állapotokat,

de meleg amerikaiként

volt részem előítéletekben,
sőt, gyűlöletben.

Értelmet adtam a velem történteknek és
felépítettem identitásom.

Hogy ezt tegyem, arra
olyan emberek tanítottak meg,

akiknek sokkal keményebb
nyomorban volt részük,

mint nekem valaha is.

A kamaszkoromban

a legvégsőkig elmentem, hogy
megpróbáljak hetero lenni.

Feliratkoztam

egy szexterápiás csoportba,

ahol orvosnak nevezett személyek

felírtak úgy nevezett gyakorlatokat,

szexuális gyógyítóként bemutatott nőkkel,

akik semmiképp nem prostik voltak,

de semmiképp nem is valami mások.

(Nevetés)

Az egyik kedvencem

egy szőke nő a déli államokból,

aki végül beismerte,

hogy ő valójában nekrofil,

és azután vállalta el ezt a munkát,
hogy bajba keveredett

egy hullaházban.

(Nevetés)

Ezeknek az alkalmaknak köszönhetően

volt néhány örömteli testi
kapcsolatom nővel,

amiért hálás vagyok,

de állandó háborúban álltam magammal,

és mélységesen megsebeztem
a saját lelkivilágomat.

Nem keressük a fájdalmas tapasztalatokat,

melyek alakítják egyéniségünket,

de keressük azt az egyéniséget,

amelyet fájdalmas tapasztalataink
ébresztenek bennünk.

Nem tudjuk elviselni
az értelmetlen gyötrődést,

de el tudjuk a nagy fájdalmakat,

ha hisszük, hogy van értelme.

A jólét kevésbé hat ránk,

mint a küzdelem.

A örömeink nélkül is
lehetünk önmagunk,

de szerencsétlenségeink nélkül nem,

ami az értelem keresése felé vezet el.

"Annakokáért gyönyörködöm
az erőtlenségekben,"

írta Szent Pál a
második korinthoszi levelében,

"mert a mikor erőtelen vagyok,
akkor vagyok erős. "

1988-ban Moszkvába mentem,

hogy interjút készítsek
betiltott szovjet művészekkel,

és arra számítottam, hogy munkáik

ellenzékiek, politikáról szólnak.

De munkájuk radikálizmusa valójában

az emberi értékek visszaadása
annak a társadalomnak,

amelyi maga semmisítette meg
az emberi értékeket,

ahogyan bizonyos értelemben
az orosz társadalom

most újra ezt teszi.

Az egyik művész, akivel
találkoztam, azt mondta,

"Nem művésznek, angyalnak tanulunk."

1991-ben visszamentem
azokhoz a művészekhez,

akikről írtam,

és velük voltam a puccs idején is,

ami a Szovjetunió vége lett.

Ott voltak a puccsal szembeni ellenállás

fő szervezői között.

És a puccs harmadik napján,

egyikőjük javasolta, hogy sétáljunk fel
a Smolenszkájára.

És oda mentünk,

és elhelyezkedtünk a
barrikádok egyike előtt,

és kissé később,

egy harckocsiosztag került elénk,

és a katona az első tankból azt mondta,

"Feltétel nélküli megbízásunk van,

hogy ledöntsük
ezt a barrikádot.

Ha elmentek az utunkból,

nem bántunk,

de ha nem,
nem marad választásunk,

hanem letarolunk benneteket."

És a művész akivel voltam,
mondta,

"Adj, csak egy percet.

Csak egy percet, hogy elmondjuk,
miért vagyunk itt."

És a katona karba tette a kezét,

és a művész rázendített egy olyan
Jeffersoni beszédre a demokráciáról,

hogy az olyanoknak is, mint mi,

akik jeffersoni demokráciában élnek,

nehéz lenne hasonlót előadni.

És csak folytatták, és folytatták,

a katona meg csak nézett,

és ott ült még egy teljes percig,

miután befejezték.

és nézett ránk ázottan az esőben,

és mondta, "Amit mondtál az igaz,

így meg kell hajolnunk
az emberek akarata előtt.

Ha hagysz nekünk elég helyet,
hogy megforduljunk,

visszamegyünk oda, ahonnan jöttünk."

És ezt tették.

Néha, a dolgok értelmét keresve,

meg tudjuk kapni azt szókincset, amely

a szabadságunkért
folytatott küzdelemhez kell.

Oroszország ébresztett rá a
limonádé-elvre: hogy kegyetlen nyomás

kell ahhoz, hogy valami
nagyszerű dolog készüljön.

Lassanként úgy tekintettem ezt,
mint az identitás

sarokkövét.

Az identitást használta fel arra,
hogy kimenekítsen a bánatomból.

A melegjogi mozgalom
egy olyan világot teremt,

amelyben a másságom győzelem.

Az identitással kapcsolatos mozgalmak

mindig két fronton működnek:

tartást adnak az érintetteknek,

és próbálják elérni, hogy a világ

az ilyen emberekkel kíméletesebb
és barátságosabb legyen.

Ez két, egymástól teljesen
független tevékenység,

de ami fejlődést elérünk az egyikben,

annak a másikra is hatása van.

Az identitás-mozgalmak lehetnek
narcisztikusak.

A résztvevők sokra értékelik különcségüket,
csak azért, mert az övék.

Leszűkül számukra a világ,
külön csoportokban működnek,

anélkül, hogy bármi
szolidaritás lenne közöttük.

De megfelelően értelmezve

és bölcsen alkalmazva,

a mozgalmak kiterjedhetnének

mindenre, ami emberi.

Az identitásnak önmagában

nem önelégült címkének kéne lennie,

vagy kitüntetésnek.

hanem forradalomnak,

Könnyebb lett volna az életem,
ha hetero vagyok,

de akkor az nem én lennék.

És most inkább kedvemre
van önmagamnak lenni,

mint az ötlet, hogy lehetnék valaki más,

amihez - hogy őszinte legyek --

sem a lehetőségem nem volt meg,

de még csak el sem tudtam
képzelni teljesen.

De ha száműzzük a sárkányokat,

elkergetjük a hősöket is,

és nem szabadulhatunk

a heroikus küzdelmektől az életünk során.

Néha eltöprengtem azon,

hogy meg tudtam volna-e
szabadulni önutálatomtól

a meleg büszkeség
színes forgataga nélkül,

aminek ez az előadásom
is az egyik kézzel fogható eredménye.

Régen azt gondoltam, akkor
tekinthetem magam érettnek,

ha tudok meleg lenni anélkül, hogy
különösebb jelentőséget tulajdonítanék neki.

De ennek az időszaknak az önutálata
hagyott egy ürességet,

amit az ünneplés kell,
hogy kitöltsön és elárasszon.

Még ha vissza is adom
a melankóliám privát tartozásait,

még mindig ott van a külvilág homofóbiája

amivel még évtizedeig foglalkozni kell.

Talán egy napon melegnek lenni
egyszerű tény lesz,

ünneplés és szégyen nélkül,

de még nem az.

Egy barátom, aki úgy gondolta,
hogy a meleg büszkeség

nagyon elszállt magától,

ajánlotta, hogy szervezzünk egy

Meleg Alázat Hetét.

(Nevetés) (Taps)

Ez egy óriási ötlet,

de erre még nem érkezett el az idő.

(Nevetés)

És valójában a semlegesség,
ami úgy tűnik,

fél úton van a kétségbeesés
és ünneplés között,

a végső cél.

Amerika 29 államában,

törvényesen kirúghatnak,
vagy megtagadhatnak otthont adni,

mert meleg vagyok.

Oroszországban,
az anti-propaganda törvények

oda vezettek, hogy
embereket vernek meg az utcán.

27 afrikai országban

szodómia elleni törvényeket alkottak,

és Nigériában,
a melegeket törvényesen

lehet halálra kövezni,

és a lincselés mindennapos.

Szaudi-Arábiában nemrég két férfit

testi kapcsolaton kaptak,

és egyenként 7000 korbácsütésre ítéltek.

Ennek eredményeként
véglegesen megrokkantak.

Szóval, ki tud értelmet adni a dolgoknak,

és felépíteni identitását?

Meleg-jog elsősorban nem házassági jog,

és azoknak a millióknak, akik
kitaszítottként élnek

erőforrások nélkül,

a méltóság csak megfoghatatlan marad.

Szerencsés vagyok,
hogy értelmet tudtam adni

és felépíteni identitásom,

de ez még mindig egy ritka privilégium,

és a melegek többet érdemelnek együttesen,

mint az igazságosság morzsái.

Ugyanakkor, minden lépés előre

annyira édes.

2007-ben, 6 évre rá, hogy találkoztunk,

a partnerem és én eldöntöttük

hogy megházasodunk.

Johnnal való találkozásunk

a nagy boldogság felfedezése volt.

és egyúttal szabadulás a
nagy boldogtalanságtól.

És néha annyira el voltam foglalva azzal,

hogy mind eltűnik a fájdalom,

hogy megfeledkeztem az örömről,

ami eleinte a kevésbé
észrevehető összetevő volt számomra.

Házasságunk által
ki tudtuk fejezni szerelmünket,

inkább, mint egy jelenlét,
semmint valami hiány.

Házasságunk, hamarosan
gyerekekhez vezetett,

és ez új értelmet adott

és új személyiséget,
a mienkét, és az övékét.

Azt akarom, hogy
boldogak legyenek a gyerekeim,

és akkor szeretem őket a
legnagyobb fájdalommal, amikor szomorúak.

Mint meleg apa, megtaníthatom őket

hogy elfogadják, mi a
rossz az életükben.

De hiszem, ha sikerül

megvédeni őket a balsorstól,

mint szülő, megbuktam.

Egy buddhista tanító, akit
ismertem, elmagyarázta,

hogy a nyugatiak hibásan azt hiszik,

hogy a nirvána jön el,

amikor minden bajt magunk mögött hagytunk,

és már csak a nagy boldogság
van előttünk.

De azt mondta, hogy
ez nem lenne Nirvána,

mert a jelen boldogságát

mindig beárnyékolnák
a múlt örömei.

Nirvánához akkor érkezünk el,

amikor boldogságra számítunk,

és az öröm csíráit találjuk meg abban is,

ami szomorúságnak néz ki.

És néha eltöprengek,

hogy vajon találhattam-e volna
ilyen beteljesülést

házasságban, és gyermekekben,

ha ezek érettebben érnek,

ha hetero lettem volna fiatalon,
vagy most lennék fiatal,

-- mindkét esetben ez
talán egyszerűbb lett volna mindez.

Talán igen.

Lehet, hogy a átfogó elképzeléseimet,
amik voltak

lehetett volna más témákra alkalmazni.

De ha kutatni az értelem után

többet jelent, mint értelmet találni,

akkor nem az a kérdés, hogy
boldogabb lennék-e

ha kényszerítettek,

vagy jelentést adni

azoknak a tapasztalatoknak

amiktől jobb apa lettem.

Hajlamos vagyok gondolni, hogy
az eksztázis a mindennapi örömökben van,

nem gondoltam volna,
hogy ezek az örömek

átlagosak lennének számomra.

Ismerek sok heterót, akik

szintén boldog házasságban
és családban élnek,

de a melegházasságok
lélegzet visszaállítóan frissek,

és olyan üdítően újak,

és ebben a meglepetésben
találtam értelmet.

Októberben volt az 50-ik születésnapom,

és a családom szervezett
egy partit a számomra,

aminek a közepén

a fiam azt mondta a férjemnek,

hogy ő is szónokolni akar,

és John azt mondta,

"George, nem szónokolhatsz,
te 4 éves vagy".

(Nevetés)

"Csak nagyapa, Dávid bácsi, és én

fogunk ma este szónokolni."

De George csak ragaszkodott,
és ragaszkodott,

végül, John a mikrofonhoz engedte,

és George jó hangosan azt mondta,

"Uraim, és Hölgyeim,

kaphatok egy kis figyelmet, kérem."

És mindenki meglepetten odafordult.

és George azt mondta,

"Örülök, hogy Apa születésnapja van,

és örülök, hogy mindenki kap tortát.

És Apa, ha te most kicsi lennél,

én a barátod lennék."

És azt gondoltam - Köszönöm.

azt gondoltam, hogy adósa vagyok

még Bobby Finkelnek is,

mert mindazon előző tapasztalatok

ehhez a pillanathoz vezettek,

és végülis feltétel nélkül hálás vagyok

azért az életért, amin régebben
bármi áron változtattam volna.

Harvey Milk, a meleg aktivista

akit egy fiatalabb meleg megkérdezett,

hogy mit tehetne a mozgalom érdekében,

azt mondta neki,

"Menj, és mondd el valakinek."

Mindig van valaki, aki el akarja kobozni

az emberségünket,

és mindig vannak történetek,
amelyek visszaállítják.

Ha mi hangosan kimondjuk,

akkor legyőzzük a gyűlöletet,

és kibővíthetjük mindenki életét.

Adj értelmet.
Építsd fel identitásod.

Adj értelmet.

Építsd fel identitásod.

És akkor hívd meg a világot,

hogy osztozzon örömödben.

Köszönöm!

(Taps)

Köszönöm. (Taps)

Köszönöm. (Taps)

Köszönöm. (Taps)