A pénz aljassá tesz?

Lenyűgöző, mire világíthat rá egy manipulált Monopoly játék. Ebben a szórakoztató, de ugyanakkor kijózanító beszédben, a szociálpszichológus Paul Piff megosztja velünk kutatását arról, hogy hogyan viselkednek az emberek, amikor gazdagnak érzik magukat (nem jól). Bár az egyenlőtlenség problémája egy komplex és csüggesztő kihívás, vannak jó hírek is ezzel kapcsolatban. (A felvétel a TEDxMarin rendezvényenkészült.)

Azt szeretném, ha egy pillanatra

azt képzelnék, hogy Monopoly-t játszanak,

de most kivételesen az ügyesség, tehetség

és szerencse kombinációja,

ami egyébként sikeressé tesz minket a játékban

és az életben egyaránt, most nem számít.

Ugyanis a játékot manipulálták,

és Önöknél van a versenyelőny.

Több pénzük van, mint a többieknek,

több lehetőségük lépni,

és több erőforráshoz van hozzáférésük.

Ahogy erre az élményre gondolnak,

tegyék fel a kérdést magukban:

az érzés, hogy Önöké a kiváltságos szerep

egy manipulált játékban,

hogyan változtatja meg az önképüket,

illetve a nézeteiket a másik játékosról?

Végeztünk egy kutatást
a U.C. Berkeley Egyetemen

pontosan ezt a kérdést kutatva.

Behívtunk több mint 100 pár idegent

a laboratóriumunkba,

és pénzfeldobással eldöntöttük,

hogy ki legyen a kettő közül

a gazdag játékos egy manipulált játékban.

Kétszer több pénzt kaptak,

mikor áthaladtak a Starton

a fizetés kétszeresét gyűjtötték be,

és mindig kétszer dobhattak egy helyett,

szóval sokkal többször körbejárhatták a táblát.

(Nevetés)

És 15 percen át

figyeltük őket rejtett kamerán,
hogy mi is történik velük.

És ma első alkalommal szeretnék

mutatni egy keveset abból, amit mi láttunk.

Előre is elnézést kérek a hang minőségéért,

mint említettem, ezeket
rejtett kamerákkal vettük fel.

Ezért feliratoztuk a videót.

Gazdag játékos: Hány 500-asod van?

Szegény játékos: Csak egy.

Gazdag játékos: Komolyan?
Szegény játékos: Igen.

Gazdag játékos: Nekem van három. (Nevet)

Nem tudom, miért adtak nekem olyan sokat.

Paul Piff: Nos, hamar rájöttek a játékosok, hogy

valami furcsa történik.

Egyik személynek egyértelműen jóval több pénze van

mint a másiknak, és mégis,

ahogy a játék kezdett kibontakozni,

jelentős különbségeket vettünk észre

és drámai eltérések alakultak ki

a két játékos között.

A gazdag játékos

egyre hangosabban játszott,

szó szerint csattogtatta a táblát a bábujával

ahogyan haladt vele.

Jellemzőbbek voltak a dominancia jelei

és nonverbális jelek váltak megfigyelhetővé,

erő fitogtatás

és az ünneplés a gazdag játékosok között.

Elhelyeztünk egy tál sósperecet
a közelükben.

a jobb felső sarokban látható,

ezzel tettük lehetővé a játékosok
fogyasztási viselkedésének megfigyelését.

Egyszerűen számoltuk,
hány sósperecet ettek a résztvevők.

Gazdag játékos: Azok a perecek valami trükk jele?

Szegény játékos: Nem tudom.

Oké, így nem érhet meglepetés, figyelnek minket.

Csodálkoznak, hogy mit keres ott

az a tál perec.

Egyikük épp megkérdezi, ahogyan azt láthatják is,

hogy valami trükk ott az a tál perec?

És mégis, annak ellenére, a helyzet ereje

elkerülhetetlenül eluralkodik rajtuk,

és a gazdag játékosok több perecet kezdtek el enni.

Gazdag játékos: Imádom a perecet.

(Nevetés)

PP.: És ahogyan a játék folytatódott,

egyike a legérdekesebb és

legdrámaibb mintáknak, amit megfigyeltünk az volt,

hogy a gazdag játékosok igazából

elkezdtek gorombán viselkedni a másik személlyel.

Egyre kevésbé érdekelte őket

a szegény, tehetelen játékosok helyzete,

és egyre inkább kimutatták

anyagi sikereiket,

egyre inkább kifejezték, hogy milyen jól megy nekik.

Gazdag játékos: Mindenre van pénzem.

Szegény játékos: Mennyibe kerül?

Gazdag játékos: Jössz nekem 24 dollárral.

Hamarosan elveszíted minden pénzed.

Én megveszem. Rengeteg pénzem van.

Annyi pénzem van, hogy örökre elég lesz.

Gazdag játékos 2: Megveszem ezt az egész táblát.

Gazdag játékos 3: Hamarosan elfogy a pénzed.

Eléggé sérthetetlen vagyok jelen pillanatban.

Előadó: Rendben. Ami szerintem

nagyon-nagyon érdekes, az az,

hogy a 15 perc leteltével

megkértük a játékosokat, hogy beszéljenek
a játékhoz fűződő élményeikről.

És mikor a gazdag játékosok arról beszéltek,

hogy miért nyertek ők elkerülhetetlenül

ebben a manipulált Monopoly játékban --

(Nevetés) --

beszéltek arról, hogy mit tettek

hogy megvásárolják azokat a mezőket

és hogy elérjék a sikereiket a játék során,

és jóval közömbösebbé váltak

a helyzet többi részletét illetően,

beleértve a pénzfeldobást is,

amely révén véletlenszerűen

kiváltságos helyzetbe kerültek.

És ez egy hihetetlen betekintés abba,

ahogyan az agy feldolgozza az előnyhelyzetet.

Na most, ez a fajta Monopoly játék

metaforaként használható a társadalom

és annak hierarchikus felépítésének megértésére,

ahol néhány embernek
nagy vagyona és státusza van,

és sokaknak pedig nincs.

Nekik jóval kisebb a vagyonuk, alacsonyabb státuszúak

és nehezebben jutnak hozzá az értékes forrásokhoz.

És amivel mi foglalkoztunk a társaimmal
az utóbbi hét évben az,

hogy ezeknek a hierarchiáknak a hatását vizsgáltuk.

Amit megfigyeltünk tanulmányok sokaságából

több ezer résztvevővel az egész országban az,

hogy ahogyan gyarapszik egy személy vagyona,

úgy csökken a részvét és empátia érzése bennük,

és a jogosultság, a megérdemeltség

és az önérdekeltség ideája növekszik.

A felméréseink kimutatták, hogy

a tehetősebb egyének hajlamosabbak

morálisan megokolni a kapzsiságot,

és hogy az önérdek előtérbe helyezése

kedvező és erkölcsös.

Na most, amiről szeretnék ma beszéni,

az az önérdek ideológiájának következményei.

Beszélek arról, miért kell
érdekeljen ez a dolog minket is,

és végül, hogy mit tehetünk.

Néhány ezzel kapcsolatos tanulmányunk

a segítségnyújtó viselkedést vizsgálta,

amit a szociál-pszichológusok

proszociális viselkedésnek neveznek.

Igazán kiváncsiak voltunk, hogy ki az, aki

leginkább hajlandó
a másik személy segítségére lenni.

Az, aki gazdag, vagy az aki szegény?

A kutatások egyike során a közösség gazdag

és szegény tagjait hívtuk be a laboratóriumunkba

és adtunk mindegyiküknek egyenlően 10 dollárt.

Azt mondtuk a résztvevőknek,

hogy megtarthatják ezt a tíz dollárt,

vagy megoszthatják,

ha akarják, egy idegennel,

aki teljesen ismeretlen számukra.

Soha nem fognak találkozni az idegennel,
és az sem fog ővelük.

És mi figyeltük, hogy ki mennyit adott.

Azok, akik 25 000-t kerestek évente,

sőt néha csak 15 000 dollárt,

44 százalékkal többet adtak a pénzükből

az idegennek,

mint azok, akik 150 000

vagy akár 200 000 dollárt keresnek.

Rávettük az embereket, hogy játszanak,

hogy láthassuk, ki hajlamosabb a csalásra,

csak azért, hogy növelhesse a nyerési esélyeit.

Az egyik játékban manipuláltuk a számítógépet,

hogy lehetetlen legyen egy bizonyos érték fölött

dobni kockával.

Nem kaphattak 12-nél többet ebben a játékban,

és mégis, minél gazdagabbak voltak,

úgy nőtt az esélye, hogy csaltak is,

hogy kreditet kapjanak egy 50 dolláros díjért.

Néha háromszorszor-négyszer is meghaladta.

Egy másik tanulmányunkban azt figyeltük,

hogy az emberek hajlamosak-e cukorkát venni,

egy olyan üvegből, amelyre ráírtuk,

hogy azon gyerekek számára van fenntartva --

(Nevetés) --

akik részt vesznek egy munkánkban -- Nem viccelek.

Tudom, úgy hangzik, mintha viccet csinálnék ebből.

Kifejezetten elmondtuk a résztvevőknek,

hogy ez az üveg cukorka a gyerekek számára van,

akik részt vesznek egy kutatásban
a közeli fejlesztési laborban.

Kutatásban vesznek részt. Ez nekik van.

És figyeltük, hogy mennyi cukorkát
vesznek el a résztvevők.

Azok, akik gazdagnak érezték magukat,

kétszer annyit vettek, mint

a szegény résztvevők.

Megfigyeltünk autókat is,

nem akármilyen autókat, hanem,

hogy különböző autók sofőrjei

mennyire hajlamosak a törvénysértésre.

Ezen tanulmányok egyikében azt figyeltük,

hogy megállnak-e a sofőrök annak a gyalogosnak,

akit mi küldtünk az átkelőhöz, vagy nem.

Nos, Kaliforniában, ahogyan mindannyian tudják,

mert biztos vagyok benne, hogy mind így teszünk,

az a törvény, hogy az átjárónál várakozó gyalogos
számára meg kell állni és átengedni őt.

Nos, itt van egy példa, hogy csináltuk.

Bal oldalról az a személy, velünk dolgozott,

átkelő gyalogosnak adta ki magát.

Közeledik, mikor a vörös autó megáll.

Tipikusan kaliforniai divat szerint, egy autóbusz

megelőzi, majdnem elütve így a gyalogost.

(Nevetés)

És most itt egy példa egy drágább autóra,

egy Prius, amint áthajt,

és egy BMW, ugyanúgy.

Nos, mi néhány napig figyeltük

autók százait,

követve, hogy ki áll meg, és ki nem.

Amit észrevettünk, hogy ahogyan

egy autó értéke nőtt,

úgy nőtt a sofőrök hajlama is arra,

hogy megszegjék a törvényt.

Azon a járművek, amelyek

a legkevésbé értékes kategóriába tartoznak,

egyike sem közlekedett szabálytalanul.

Az általunk megfigyelt,

legdrágább autók közel 50 százaléka

szabálytalanul közlekedett.

Más kutatásokban azt figyeltük meg,

hogy a gazdagabbak hajlamosabbak
hazudni tárgyalás közben,

hajlamosabbak támogatni
az etikátlan viselkedést munkahelyen,

mint lopni a kasszából,

megvesztegetést elfogadni, hazudni a klienseknek.

És most nem azt akarom sugallni,

hogy csakis a gazdag emberekre

jellemző az ilyenfajta viselkedés.

Egyáltalán nem erről van szó. Sőt, azt gondolom,

a mindennapos életünkben mindannyian

folyamatosan ezekkel
a versengő impulzusokkal küzdünk.

Az olyanokkal, mikor a saját érdekeinket

a mások érdekei elé helyezzük.

És ez érthető, mert

az amerikai álom egy olyan idea,

amely szerint mindannyiunknak egyenlő esélye van,

hogy sikeresek és dazgadok legyünk

amíg keményen dolgozunk,

és egy része azt is jelenti, hogy néha

a saját érdekeidet a körülötted lévők

érdekei és jóléte fölé kell helyezned.

De a mi megállapításunk, hogy

minél gazdagabb vagy,

annál inkább hajszolod egy személyes siker,

a teljesítmény és eredmény vízióját,

a körülötted lévők kárára.

Itt ábrázoltam a háztartások átlagos jövedelmét

a népesség minden ötödében és a felső 5%-ban

az elmúlt 20 évben.

1993-ban, a jövedelmi különbségek

a népesség ötödei között

elég szörnyűek.

Nem nehéz észrevenni, hogy különbségek vannak.

De az utóbbi 20 évben ezen különbségek

egyfajta Grand Canyonná nőttek,

a lista élén lévők is a többiek között.

Valójában a népesség felső 20%-a birtokolja

az országos jövedelem majdnem 90%-át.

A gazdasági egyenlőtlenség

sohasem látott méreteket öltött.

Ami nem csak azt jelenti, hogy a vagyonunk

egy kiválasztott csoport kezébe kerül,

hanem azt is, hogy az amerikai álom

egyre inkább elérhetetlenebbé válik

legtöbbünk számára.

És ha ez így van, és azt tapasztaljuk,

hogy ha minél gazdagabbak vagyunk,

annál inkább jogosultnak érezzük magunkat a vagyonunkra,

és annál inkább előtérbe helyezzük
saját érdekeinket

a másokéval szemben,

és képesek leszünk bármit megtenni, hogy
megvédjük effajta önérdekeinket,

akkor nincs is más kilátás arra,

hogy ezek a dolgok megváltozhatnának.

Valójában minden arra ad okot,

hogy arra gondoljunk, hogy csak rosszabb lesz,

és ez fog bekövetkezni, ha az elkövetkező 20 évben

ugyanebben a lineáris irányban haladunk.

A gazdasági egyenlőtlenség egy olyan probléma,

ami miatt igazán aggódnunk kell,

és nem csak azok miatt, akik

a társadalmi hierarchia alján vannak.

Hanem azért, mert az egyének
az olyan csoportokban,

ahol jelentősek a gazdasági egyenlőtlenségek,
rosszabbul teljesítenek,

nemcsak az alul lévők, hanem mindenki.

Sok igazán meggyőző kutatás,

amelyek a világ legnevesebb
kutatócsoportjaitól származnak,

kimutatta, hogy rengeteg dolog

rosszabbodik,

ahogy nő a gazdasági egyenlőtlenség.

Szociális mozgás, azok a dolgok,
amivel igazán törődünk,

fizikai egészség, a társadalmi bizalom,

mind-mind megromlanak,
ahogyan az egyenlőtlenség nő.

Hasonlóképpen a negatívumok

az emberi közösségekben és társadalmakban

-- mint az elhízás, erőszak,

bebörtönzések, büntetések --

csak súlyosbodnak, ahogyan a gazdasági egyenlőtlenség növekszik.

És amint már mondtam, ezek az eredmények

nem csak egy kis rétegre jellemzőek,

hanem a társadalom egészére.

Még a felső pozicióban lévő emberek is megtapasztalják.

Szóval mit tegyünk?

A veszélyes negatív hatások

önfenntartó zuhataga úgy tűnhet,

hogy kezd kicsúszni a kezeink közül,

és nincs mit tegyünk ez ellen,

vagyis amit egyénileg tehetnénk.

Valójában, a laboratóriumi

kutatásaink során azt találtuk,

hogy apró pszichológiai beavatkozások,

apró kis értékrend-változtatások,

és kis lökések egy bizonyos irányba

visszaállíhatják az egyenlőség és empátia szintjeit.

Például az, hogy emlékeztettük az embereket

az együttműködés hasznosságára,

vagy a közösség előnyeire,

azt eredményezte, hogy a gazdagabbak éppolyan

egalitáriánusok legyenek, mint a szegények.

Az egyik kutatásunkban az emberek
egy rövid videót néztek meg,

csak 46 másodperc volt, a gyerekkori szegénységről,

amely a körülöttünk élők szükségleteinek

a szemléltetésére szolgált,

és miután megnézték,

megnéztük, mennyire voltak hajlamosak

a saját idejüket egy idegen megsegítésével tölteni,

amit egy bajban lévő személy jelentett a laborban.

Miután megnézték ezt a videót, egy órán belül,

a gazdag emberek ugyanolyan nagylelkűen

áldoztak az idejükből, azért hogy segíthessenek valakin,

egy idegen személyen, mint a szegényebbek,

sugallva ezzel azt, hogy ezek a különbségek,

nem ösztönösek vagy kategorikusak,

hanem nagyon érzékenyek

apró változásokra az emberek értékeiben,

és reagálnak a részvét és empátia

apró lökéseire.

És a laboratóriumunk falain túl is

már látunk a társadalom változására utaló apró jeleket.

Bill Gates, nemzetünk egyik leggazdagabb embere,

a Harvard egyetem évnyitó beszédében,

a társadalmat érintő problémáról beszélt,

az egyenlőtlenségről mint a legijesztőbb kihívásról,

és beszélt arról, hogyan kell megküzdenünk vele,

mondván: Az emberiség legnagyobb előrelépései

nem a felfedezésekben rejlenek,

hanem abban, hogy a felfedezések

hogyan csökkentik az egyenlőtlenséget."

És ott van a Giving Pledge kampány,

amelyben több mint százan

nemzetünk legtehetősebb emberi közül

vagyonuk felét jótékony célokra ajánlják fel.

És alulról szerveződő

mozgalmak tucatjai jelentek meg,

mint a We are the One Percent,

a Resource Generation

vagy a Wealth for Common Good,

amelyek keretén belül a népesség

legkiváltságosabb tagjai

a One Percent tagjai meg mások,

azok az emberek, akik gazdagok,

a saját forrásaikat felhasználva,

-- idősek és fiatalok egyaránt, ez ami a legmeglepőbb számomra --

kihasználva saját kiváltságaikat,

saját gazdasági erőforásaikat,

küzdenek az egyenlőtlenség ellen,

közbenjárva a szociális intézkedésekért,

a társadalmi értékek változtatásáért,

és az emberek viselkedésének megváltoztatásáért,

ami mind az ők gazdasági érdekeik ellen történik,

viszont végsősoron helyreállíthatja az amerikai álmot.

Köszönöm.

(Taps)