Miért rendelkezzenek a tavak és folyók ugyanazokkal a jogokkal, mint az emberek?

A víz elengedhetetlen az élethez. Mégis, a víz a törvény előtt nagyrészt védtelen, közösségeket fosztva meg így a biztonságos ivóvíztől – állítja Kelsey Leonard jogász. Magával ragadó előadásában Kelsey bemutatja, hogy a folyók és tavak ellátása személyiségjogokkal – azaz törvény előtt egyenlővé tenni őket az emberekkel – miért az első lépés a vizeink védelmében, és abban, ahogyan ezt a létforrást értékeljük.

Aquay Wunne Kesuk.
Kelsey Leonard Nooweesuonk.

Jó napot mindenkinek!

A shinnecock nemzetből való vagyok.

Tabutni [köszönet] a cahuillaiaknak,

akiknek földjén ma összegyűltünk.

Arra tanítottak, hogy a víz él.

Hall bennünket,

megőrzi az emlékeket.

Magammal hoztam egy vizeskancsót,

hogy megőrizze a mai beszélgetés emlékét.

Ki rendelkezik törvényes jogokkal?

A történelem rámutat,
hogy van, aki igen, és van, aki nem.

Az Egyesült Államokban,
az őslakosok, mint jómagam,

állampolgárságot csak 1924 után kaptak.

Shinnecock őseim, a képen,

nem élveztek állampolgári jogokat.

Miért állítsuk azt a nemzetekről,
hogy jogállamban élnek,

ha nem mindenki élvezi
ugyanazt a védelmet?

Azért, mert ez az igazságtalanság
egyik legjobb ellenszere.

Őslakosként tudjuk, mi az igazságtalanság.

Jó barátunk, mentorunk, vízért menetelő

Nokomis, nagyanyánk,
Josephine Mandamin-ba

elmesélte a midewiwin-beli törzse

anisinábé népének egyik jövendölését.

Ebben pedig az állt,

hogy el fog jönni a nap,

amikor az arany unciája közel
sem fog annyit érni, mint ugyanannyi víz.

Amint erről a jövendölésről mesélt,

végigfutott agyamon világunk
összes igazságtalansága,

a világszerte látott vízválság,

majd azt mondtam: "Nokomis, nagyanya,

a jövendölés számunkra
mintha beteljesülni látszana."

Ő egyenesen rám nézett,

és azt válaszolta:

"Tudsz valamit ellene tenni?"

Ezért jöttem ma el, mert hiszem,

hogy a világban látott
víz körüli igazságtalanságok

leküzdésének egyik módja lehetne,

ha a vízhez mint élőlényhez viszonyulnánk,

és megérdemelten
jogi személyiséggel látnánk el.

Ehhez át kell formálnunk
a vízhez fűződő értékrendünket.

El kell gondolkodnunk,
hogy miként kötődünk hozzá.

Ha valaki megkérdezi:

"Mi a víz?",

általában ezt válaszolnánk:

"Eső, óceán, tó, folyó, H₂O, folyadék."

Talán még a víz szent lényegével
is tisztában vagyunk,

és azt mondjuk: a víz az élet.

Viszont, ha azt kérdezném:

"Ki a víz?"

Akárcsak ha azt kérdezném önöktől:
"Ki az ön nagyanyja?",

"Ki az ön lánytestvére?"

Ez a szemléletváltás
lényegében formálná át,

ahogyan a vízről gondolkodunk,

átformálná, hogyan hozunk döntéseket

a víz védelmének lehetőségeiről,

ugyanúgy, ahogy nagyanyánk, édesanyánk,

testvérünk, nénénk védjük.

Ilyen típusú átalakulás szükséges,

ha a világban látott vízválság ellen

fel akarjuk venni a harcot,

az olyan felemésztő vízválságok ellen,

amelyeket képernyőinken
nyomon követhetünk,

amint visszaszámlálnak a végső napig,

amikor is a városi vízellátás megszűnik.

Például a dél-afrikai Fokvárosban,

ahol 2018-ban,

a lakosságot két percnyi zuhanyzásra

és személyenként 100 liter víz
használatára korlátozták,

vagy ahogy múlt nyáron
a hibás vízgazdálkodás miatt

Csennai utcáit

több ezer műanyag kanna lepte el,

amint a lakosok órákig vártak
az először vasúton,

majd közúton érkező tartálykocsikra,

hogy fedezzék napi szükségletüket.

Vagy akár itt, az Egyesült Államokban,

a világ egyik legfejlettebb országában.

A michigani Flintnek
a mai napig nincs tiszta vize.

Bár ezekről a válságokról
valószínűleg nem hallottak:

Az észak-ontariói első nemzet
Kanadában, a neskantaga,

ahol a lakosság 1995 óta
csak forralt vizet használhat.

Vagy a Grassy Narrows,

akik évtizedek óta küszködnek

a papíripar okozta vízszennyezéssel.

Egy utóbbi tanulmány szerint

az őslakosság 90 százalékának

van valamilyen szintű,

súlyos egészségi szövődményekkel
járó higanymérgezése.

Vagy akár a navahó nemzet körében.

Az Animas folyó látható itt
2015 egyik kora reggelén,

a Gold King Mine-kiömlés előtt.

Miután a bányából

több ezer köbméter káros anyag
ömlött a folyórendszerbe,

ilyenné változott.

A navahó nemzet, a diné nép

és a folyó a mai napig próbál
a szennyezéstől megszabadulni.

Vagy akár pont itt,
a kaliforniai Palm Springsben,

ahol a cahuilla indiánok
Agua Caliente Bandje

évtizedek óta küzd a talajvíz védelméért,

hogy a jövő nemzedékek ne csak éljenek,

hanem gyarapodjanak is szülőföldjükön,

ahogy azt az idők kezdete óta tették.

Az amerikai DIGDEEP
és a US Water Alliance

nemrégiben készült tanulmánya szerint

a rassznak irányadó szerepe
van a víz- és szennyvízellátásban.

Őslakosokként pedig

mi vagyunk azok,

akik leginkább szembesülünk

víz- és szennyvízellátási gondokkal.

Indián jogászként és kutatóként hiszem,

a vizet érintő igazságtalanságok
abból erednek,

hogy a nyugati jogrendszer

képtelen a vizet
jogi személyiségként elismerni.

Meg kell kérdeznünk magunktól –

az igazság kiért van?

Csupán az emberiségért?

A társaságokat
elláttuk jogi személyiséggel.

Az USA-ban, a Legfelsőbb Bíróság
a Citizens United döntésében kimondta:

a társaság egyenlő a személlyel,

ugyanazokkal az alkotmányos jogokkal,

mint a szólásszabadság,

és ezt alkalmazta
a Hobby Lobby-ügy indoklásában,

ahol a társaságnak
a vallásszabadság jogából kiindulva

nem kellett az Obamacare-t biztosítania

alkalmazottai számára.

Ezek mindenesetre vitás esetek,

és shinnecock nőként
és jogászként eltűnődöm,

lehet-e a Nyugat erkölcsi iránytű,

amikor jogi személyiséggel
látunk el társaságokat,

ellenben a természetet nem.

A jogi személyiség
lehetővé teszi számunkra

a törvényszék előtti megjelenést,

hogy jogvédett személyként
hangunkat hallathassuk.

Ha a társaságokat felruházhatjuk vele,

a Nagy-tavakat miért nem?

A Mississippi folyót miért nem?

A bolygón bejárható vízi utakat,
amelytől mindannyiunk élete függ,

miért nem?

Tudjuk, globális klímaválságban vagyunk,

de globálisan a vizeink
is veszélyben vannak,

így globális vízválsággal nézünk szembe.

Ha e válságokat még életünkben
le akarjuk küzdeni,

változtatnunk kell.

Alapvetően át kell formálnunk
a vízhez fűződő értékrendünket.

Ebben pedig nekünk,
őslakosoknak semmi új nincs:

jogrendszerünk alapköve

a nem emberi viszonyaink

élőként és jogvédettként való felfogása.

Pedig még a nyugati világban is,

környezetjogi teoretikusok

már az 1970-es évek óta
a természet jogai mellett állnak ki.

De ez nem elég.

Változtatnunk kell.

Jogi személyiséggel
kell ellátnunk a vizet,

hiszen ebből adódóan
jogi védelemben részesülhet.

Ez a vizet a létezés, a gyarapodás,

a természetes fejlődés jogával látja el,

és legfőképpen védelmet nyújt ellenünk,

hogy ne tehessünk kárt benne,

védi az ember keltette
klímaváltozás hatásaitól,

a szennyezőanyagoktól,

az ember alkotta mérgező anyagoktól.

Továbbá ez megfordítaná
az általánosan elfogadott

"ember uralja a természetet" hierarchiát.

Emberi lényként ezen a bolygón

nem vagyunk felsőbbrendűek
más élőlényeknél.

A víznél sem vagyunk felsőbbrendűek.

Meg kell tanulnunk újra
jó gondnoknak lenni.

Gyakran hisszük, hogy a világ
végtelen vízmezőket rejt.

De nem.

Ez a bolygó, Ohke, a Földanya,

véges édesvízforrásokkal rendelkezik.

Jelenleg közel kétmilliárdan
élnek olyan országokban,

ahol nagyfokú vízhiány van.

Úgy becsülik,

hogy 2030-ra 700 millió ember
kényszerül elhagyni lakóhelyét

a víz szűkössége miatt.

Fel kell készülnünk erre a válságra.

Tehát eljött az idő a változtatásra.

Át kell formálnunk a vízhez
fűződő értékrendünket.

Képesek vagyunk rá.

Lehetünk újra jó gondnokok.

Törvényeink jogi személyiséggel
láthatják el a vizet.

Elkezdhetjük tisztelni

az indiánok és nem-indiánok közti
első szerződéseket

a vízvédelem érdekében.

Gondviselőt jelölhetünk ki a víz számára,

biztosítva, hogy jogai
állandó védelemben részesülnek.

Felállíthatunk új vízminőségi szabályokat,

holisztikus megközelítéssel,

így biztosítva a víz jólétét,
mielőtt saját szükségleteinket néznénk.

Továbbá megszüntethetjük
a víz feletti kizárólagos tulajdonjogot.

Erre számos sikeres példát
láthatunk világszerte.

Az új-zélandi Aotearoában
a Whanganui folyót

és a Gangeszt Indiában

2017-ben jogi személyiséggel látták el.

És még ebben az évben

Toledo lakossága

jogi személyiségként
ismerte el az Erie-tavat.

Itt, Kaliforniában pedig

a yurok törzs jogi személyiséggel
látta el a Kalamath folyót.

Olyan világot képzelek el,
ahol vízhez élőként viszonyulunk,

és úgy is értékeljük,

ahol a hozzá kötődő kapcsolatunk
helyreállításán fáradozunk.

Nőként mi vízhordozók vagyunk.

Méhünkben kilenc hónapig óvjuk a vizet.

Emberi lényként ez az első orvosság,

amely hat ránk.

Születésünkből eredendően
mindannyian szorosan kötődünk a vízhez,

de valahol útközben
veszni hagytuk ezt a kötődést,

és fáradoznunk kell a helyreállításán.

Mert olyan világot képzelek el,

amelyben a víz életerős
és az ökorendszer gazdagodik.

Olyan világot képzelek el,

ahol egyenként a víz polgáraként

felvállaljuk a felelősséget

és védelmezzük a vizet.

Nokomis szavaival élve:

Mit tehetünk az érdekében?

Mit tehetünk a vízért?

Beszélhetünk a helyi képviselővel,

elmehetünk a városi közgyűlésre.

Támogathatjuk a víz
jogi személyiségként való elismerését.

Követhetik Toledo lakosságának példáját,

és az alapoktól kezdve
kialakíthatják saját jogszabályaik,

ha a képviselők nem akarják megírni,

és a vizet jogalanyként elismerni.

Tanulhatunk az őslakosok
mára már elfoglalt földjeiről és vizeiről,

és az indiánok jogrendszeréről,
amely máig érvényben van.

Végül a vízhez is fordulhatunk,

és helyreállíthatjuk a kötődésünket.

Menjenek ki a lakóhelyükhöz
legközelebb eső vízhez,

és derítsék ki, miért veszélyeztetett.

De bármit tegyenek is,

azt kérem, ígérjék meg maguknak,

hogy mindennap megkérdezik:

"Tettem-e valamit ma a vízért?"

Ha teljesíteni tudják ezt az ígéretet,

hiszem, hogy bátor
és gyönyörű világot formálhatunk,

ahol a jövő nemzedéke
képes lesz úgy fordulni a vízhez,

mint ahogy az nekünk megadatott,

ahol minden közösségnek,
emberi és nem emberi viszonyban,

megvan az élethez kellő vize,

mert a víz élet.

Tabutni. Köszönöm.

(Taps)