Vészhelyzeti orvosság éghajlatunk lázára

Ahogy az üvegházhatású gázok kibocsátásával felelőtlenül melegítjük a Földet, Csak most kezdjük megérteni, hogy néhány ipari tevékenység olyan részecskéket is kibocsát, melyek visszaverik a napfényt az űrbe, gátolva ezzel a felmelegedést. Kelly Wanser éghajlati aktivista azt kérdezi: kifejleszthetünk-e olyan lehetőségeket, amelyekkel fokozhatjuk ezt a hatást, tovább csökkentve a felmelegedést? Ismerd meg a „felhővilágosítás” lehetőségeit és kockázatait és azt, hogyan segíthet visszaállítani éghajlatunk egészségét.

Azért jöttem ma ide, hogy olyasmiről
beszéljek, ami talán új nektek.

A világ kormányai

akaratlan kísérletet készülnek elvégezni

az éghajlatunkkal.

2020-tól az új törvények miatt a hajóknak
csökkenteniük kell kénkibocsátásukat,

vagy kibocsátásuk tisztításával,

vagy tisztább üzemanyagra váltva.

Az emberi egészséget tekintve
ez igazán jó dolog,

de az emisszióból származó kénrészecskék

a felhőkre is hatással vannak.

Ezen a műholdas képen

az USA nyugati partvidéke
feletti felhők láthatóak.

A felhőkben megfigyelhető sávokat
a hajók kibocsátása okozta.

A hajók egyrészt üvegházhatású
gázokat bocsátanak ki,

melyek hosszabb időn keresztül
ejtik csapdába a meleget,

és részecskéket, például szulfátokat,
melyek a felhőkkel találkozva

átmenetileg világosabbá teszik őket.

A világosabb felhők több napfényt
vernek vissza az űrbe,

éa ezzel hűtik az éghajlatunkat.

Így jelenleg

az emberek két akaratlan kísérletet is

végeznek az éghajlattal.

Az első kísérletben emeljük
az üvegházhatású gázok koncentrációját,

és fokozatosan melegítjük
a földi rendszert.

Úgy működik mindez, mint a láz
az emberi szervezetben.

Ha a láz alacsony marad, hatásai enyhék.

De ahogy emelkedik a testhőmérséklet,
a kár egyre nagyobb,

végül pedig megsemmisítő.

Ebből látunk most egy kicsit.

Másik kísérletünkben azt tervezzük,

hogy eltávolítjuk azokat a részecskéket,

melyek világosabbá téve a felhőket
védenek a melegedés egy részétől.

A hatás az óceáni felhőknél a legerősebb,

és a tudósok úgy vélik, hogy a jövő évben
a hajók csökkenő károsanyag-kibocsátása

mérhető globális felmelegedést fog okozni.

Sokkoló, igaz?

A legtöbb károsanyag-kibocsátás tartalmaz
szulfátokat, amik világosítják a felhőket:

a szén, a kipufogógáz, az erdőtüzek.

Tudósok úgy becsülik, a kibocsátott
részecskék - melyeket a légkörben

aeroszolnak neveznek -
hőmérséklet-csökkentő hatása

körülbelül annyi lehet, mint a melegedés,
melyet eddig tapasztaltunk.

Sok az e körüli bizonytalanság,

ezért is bonyolult előre jeleznünk
a klímánk változásait,

de ahogy a kibocsátás csökken,
elveszítünk egy éghajlathűtő hatást.

Tehát, hogy tisztázzuk, a légkörbe
kibocsátott részecskékkel

az emberek jelenleg
jelentősen hűtik a bolygót.

Csak azt nem tudjuk, mennyire
és nem tudatosan tesszük ezt.

Ez aggasztó,

de ugyanakkor azt is jelentheti,
hogy van egy gyors módszerünk,

egy vészhelyzeti orvosságunk
a klímánk "lázára", ha kell,

melynek eredete a természetben keresendő.

Ez a NASA modellje
a Föld légköréről, amely megmutatja,

hogyan mozognak a felhők
és a részecskék a bolygó felett.

A világos rész a napfény visszaverődése
a felhőkben lévő részecskékről,

és ez a védőpajzs az elsődleges módja,

ahogy a természet hűvösen tartja a bolygót

az ember és más élőlények számára.

2015-ben a tudósok megvizsgálták,
hogy hűthetnék le gyorsan éghajlatunkat.

Elvetettek olyan ötleteket,
mint tükrök az űrben,

ping-pong labdák az óceánban
és a műanyag réteg az Északi-sarkon.

Úgy találták, a legműködőképesebb
megoldás az lenne,

ha kissé növelnék a légkör
fényvisszaverő képességét.

Lehet, hogy csupán egy-két százalékkal
több napfény visszaverése

két vagy több Celsius-fok

felmelegedést is kiválthatna.

Én technológiai vezető vagyok, nem tudós.

Egy évtizede, éghajlatunkért aggódva,

elkezdtem beszélgetni tudósokkal
a felmelegedés lehetséges ellenszereiről.

E beszélgetések később
együttműködéssé váltak,

így jött létre
a Marine Cloud Brightening Project,

melyről mindjárt bővebben is szót ejtek,

és a SilverLining nonprofit szervezet,
ahol ma dolgozom.

Politikusokkal, kutatókkal,

technológiai szakértőkkel dolgozunk,

néhány ötletet megbeszélünk.

Elég korán találkoztam John Latham
brit atmoszféra-szakértővel,

aki úgy vélte, hűthetnénk az éghajlatot,
ahogy a hajók teszik

de természetes részecskékkel:

tengervízből származó,
sórészecskéket tartalmazó ködöt permetezve

az alkalmas felhőkkel
rendelkező területekre.

Ez az általam adott
"tengeri felhő világosítás"

néven vált ismertté.

A korai modellek azt mutatták,
hogy ezt az eljárást

mindössze az alkalmas felhők
10-20%-án alkalmazva,

talán ellensúlyozhatunk
akár két Celsius foknyi felmelegedést is.

Talán helyi szinten is lehetséges lenne
alkalmazni az eljárást,

hogy csökkentsük az óceánfelszín
hőmérséklet-emelkedésének hatásait.

Például az atlanti Golf-áramlat környékét

hónapokkal előbb hűthetnénk
a hurrikánokkal teli évszak előtt,

csökkentve ezzel a viharok erejét.

Vagy talán lehetséges hűteni

a túlzott hőterhelésnek
kitett korallzátonyok,

például a Nagy Korallzátony
felé tartó vizeket.

De ezek az ötletek mind csak elméletiek,

és a tenger feletti felhők világosítása

nem az egyetlen útja
a visszatükröződés növelésének.

Ez történik, mikor a vulkáni aktivitás
során elég erős a kitörés ahhoz,

hogy elérje az atmoszféra
felső részét, a sztratoszférát.

Mikor a Pinatubo kitört 1991-ben,

a kilövellő anyagok, köztük a szulfátok,

melyek az atmoszférából visszaverik
a napfényt, elérték a sztratoszférát.

Ez az anyag nem tűnt el,
hanem a bolygó légkörében keringett.

Ez elegendő volt ahhoz, hogy több mint
fél Celsius-fokkal hűtse le az éghajlatot

körülbelül két évig.

Ez a lehűlés vezetett 1992-ben
a sarki jégréteg meglepő növekedéséhez,

mely lecsökkent az ezt követő években,
ahogy a részecskék lehullottak a földre.

A vulkáni jelenség inspirálta
a Nobel-díjas Paul Crutzen javaslatát,

hogy ellenőrzött körülmények között
juttassunk részecskéket a sztratoszférába,

így lépjünk fel
a globális felmelegedés ellen.

Ennek vannak kockázati tényezői,
melyeket nem ismerünk eléggé,

így például a sztratoszféra felmelegedése,

vagy az ózonréteg károsodása.

Tudósok szerint lehetnek
ennek biztonságos módjai is,

de valóban itt tartunk?

Érdemes fontolgatnunk ezt?

Ez a szimuláció,

amit az USA Nemzeti
Légkörkutató Központja készített,

a Föld felszíni hőmérsékletét
mutatja 2100-ig.

A baloldali kép a jelenlegi
előrejelzést mutatja,

a jobb oldali pedig egy alternatíva,
itt 2020-ig folyamatosan bocsátanánk ki

szilárdanyag-részecskéket
a sztratoszférába,

és ott tartanánk őket 2100-ig.

A beavatkozás a maihoz hasonló szinten
tartaná a felszíni hőmérsékletet,

míg nélküle több mint három fokos
emelkedés figyelhető meg.

Ez lehet a különbség egy biztonságos
és egy veszélyes világ között.

Tehát, ha van esély arra,
hogy ez valós lehetőség,

nem kellene komolyan fontolóra vennünk?

Jelenleg a tudományos ismeretek
és a lehetőségeink

ezen a téren rendkívül korlátozottak.

Azt sem tudjuk, ezek a típusú
beavatkozások végrehajthatóak-e,

vagy hogyan írhatjuk le a kockázatukat.

A kutatók az alapvető kérdések
megválaszolásán dolgoznak,

melyek segíthetnek eldönteni,
hogy ezek valós lehetőségek-e,

vagy el kellene vetnünk őket.

Ennek során többféle módon
vizsgálják az éghajlati rendszert,

többek között számítógépes
előrejelzés-modellekkel,

mesterséges intelligenciát
használó elemzéssel,

és többféle megfigyeléssel.

És bár ellentmondásos,

mégis nagyon fontos, hogy a kutatók
valódi technológiákat feljesszenek,

és kisléptékű, de a valódi világban zajló
kísérleteket végezzenek.

Két kutatóprogram tervez
ehhez hasonló kísérleteket.

A harvardi SCoPEx kísérlet
nagyon kis mennyiségű szulfátot,

kálcium-karbonátot és vizet engedne
a sztratoszférába egy ballon segítségével,

hogy tanulmányozza
a kémiai és fizikai hatásokat.

Mennyi anyagot?

Kevesebbet, mint amennyit
egy utasszállító bocsát ki

egy percnyi repülése során.

Ez tehát bizonyosan nem veszélyes,

és talán nem is ijesztő.

A Washington Egyetem tudósai

egy sor szárazföldi és óceáni teszt során
tengeri sót tartalmazó ködöt

terveznek a felhőkbe ereszteni.

Siker esetén ezek a kísérletek

az óceán feletti felhők
mérhető világosodásához vezetnének.

A felhő-világosítási erőfeszítés az első,
amely azért fejleszt ki új technológiát,

hogy ilyen módon állítson elő
aeroszolokat a napfény visszaverésére.

Ehhez az kell, hogy apró
részecskéket állítsanak elő,

gondoljunk itt a párára,
ami az asztma-sprayből jön ki –

mindezt pedig nagy méretekben,
nézzünk csak fel a felhőkre.

Ez egy bonyolult mérnöki probléma.

A kifejlesztett szórófej

három billió szemcsét állít elő
másodpercenként,

80 nanométernyi méretben,

igen maró hatású tengervízből.

Nyugdíjas mérnökök fejlesztették ki
a Szilikon-völgyben.

Itt vannak ők,

teljes munkaidőben dolgoztak hat éven
keresztül, fizetés nélkül, az unokáikért.

További egy-két évbe
és néhány millió dollárba kerül majd,

mire kifejlesztik az egész rendszert,
ami szükséges a kísérletekhez.

A világ más részein is egyre több
a kutatási kezdeményezés.

Kisebb modellező programok
a kínai Beijing Normal Egyetemen,

az indiai Tudományos Intézetben,

a Cambridge Egyetemen
egy lehetséges jövőbeli klímaközpontban

és a DECIMALS Fundnál,

amely globálisan a déli országokat
támogatja abban,

hogy tanulmányozzák a beavatkozások
lehetséges hatásait

a világ azon részein.

De mindezen programok, a kísérletiek is,

jelentős forráshiánnyal küzdenek.

És ezen beavatkozások megértése
jelenti a komoly problémát.

A Föld egy hatalmas, bonyolult rendszer,

és komoly befektetésekre van szükség
az éghajlati modellekbe

s a tudományos ismeretekbe azért,

hogy a mainál sokkal jobban tudjuk
előre jelezni az éghajlatot,

és irányíthassuk mind a véletlenszerű,
mind a szándékos beavatkozásokat.

És ez sürgős lehet.

Friss tudományos jelentések azt jósolják,
hogy a következő évtizedekben

a Föld láza válságosra fordul:

szélsőséges forróság és tüzek,

az óceáni élet pusztulása,

a sarki jég eltűnése

és emberek százmillióinak
migrációja és szenvedése.

A láz elérheti azt a pontot is,
ahol a melegedés veszi át az uralmat,

és emberi erőfeszítések
többé nem lesznek elegendőek,

hogy enyhítsék a természetben
egyre gyorsuló változásokat.

Az ENSZ Nemzetközi
Klímaváltozási konferencia

úgy becsülte, ennek elkerüléséhez
kibocsátásunkat

meg kell állítanunk
vagy még vissza is fordítanunk 2050-ig.

Gyors, radikális változások szükségesek
a fő gazdasági ágakban, az energetika,

az építőipar, a mezőgazdaság,
közlekedés és egyéb területeken.

És elengedhetetlen mindezt a lehető
leggyorsabban meglépnünk.

De a lázunk már olyan magas,

hogy éghajlati szakértők szerint

nagy mennyiségű CO₂-t kell
kivonnunk a légkörből,

akár a világ éves kibocsátásának
a tízszeresét is,

és mindezt idáig
még ki nem próbált módokon.

Jelenleg tehát lassú megoldásaink vannak
egy gyorsan fokozódó problémára.

Még a legoptimistább feltételezésekkel is

a következő 10-30 évben a kockázat

elfogadhatatlanul magas,
véleményem szerint.

Alkalmasak lehetnek ezek a beavatkozások,
hogy csökkentsék a Föld lázát

vészhelyzeti gyógyszerként,
míg megoldást találunk a kiváltó okokra?

Komoly aggályok vannak ezzel kapcsolatban.

Néhányan aggódnak, hogy már a kísérletek
is kifogásként szolgálhatnak,

hogy halogassuk a kibocsátásunk
csökkentésére vonatkozó erőfeszítéseket.

Ez erkölcsi kockázatként is ismert.

Mint a legtöbb gyógyszer,

a beavatkozások egyre veszélyesebbek,
minél többet használjuk őket.

De a kutatás felhívja
a figyelmet arra a tényre,

hogy nem folytathatjuk továbbra is

az üvegházhatású gázok
kibocsátását az atmoszférába,

hogy ezek a lehetőségek kockázatosak,

és ha használjuk őket,

a lehető legkisebb mértékben
kell ezt tennünk.

De még ha így is van,

megismerhetjük őket eléggé ahhoz,

hogy kezelhessük a kockázatokat?

Ki fogja eldönteni,
mikor és hogyan avatkozzunk közbe?

Mi történik, ha néhányak számára
ez hátrányos,

vagy akár csak úgy gondolják, hogy az?

Ezek igazán komoly problémák.

De engem az aggaszt igazán,
hogy az éghajlati problémák fokozódására

a vezetőknek minden lehető
eszközzel reagálniuk kell.

Én semmi esetre sem akarnám,
hogy valódi információk

és sokkal jobb lehetőségek
nélkül cselekedjenek.

Tudósok úgy vélik, legalább egy évtized

felmérni a beavatkozások hatásait,

mielőtt kifejleszthetnénk
vagy használhatnánk őket.

Ennek ellenére a mai napig a befektetés
ezekbe a lehetőségekbe

világszinten gyakorlatilag nulla.

Így gyorsan kell cselekednünk,

ha azt akarjuk, hogy a döntéshozók
valós információval rendelkezzenek

erről a vészhelyzeti gyógymódról.

Van remény!

A világ oldott már meg
hasonló problémákat.

Az 1970-es években a Földet védő ózonréteg

fenyegetettségét állapították meg.

Az 1980-as években a tudósok, politikusok,
az ipar együtt dolgozták ki a megoldást,

hogyan lehetne a problémát kiváltó
anyagot lecserélni.

Ezt mindössze egyetlen,
jogilag kötelező megegyezéssel érték el,

melyet a világ minden országa aláírt.

A Montreali jegyzőkönyv.

A még mai is érvényben lévő megállapodás

segítette az ózon réteg felépülését,

és az emberiség történetének

legsikeresebb környezetvédelmi akciója.

Most sokkal nagyobb fenyegetéssel
nézünk szembe, de megvan a képességünk,

hogy kifejlesszük a megoldást,
és megállapodjunk benne,

az emberiség védelme érdekében,

és visszaállítsuk éghajlatunk egészségét.

Ez azt jelentheti,
hogy saját biztonságunk érdekében

pár évtizedig visszaverjük a napfényt,

miközben eltávolítjuk a CO₂-ot,
és fenntarthatóvá tesszük az ipart.

De mindenképpen azt jelenti,
hogy most kell azon dolgoznunk,

hogy megértsük a lehetőségeket, melyek
e vészhelyzeti orvosság kapcsán adódnak.

Köszönöm a figyelmet.

(Taps)