Időnként jó feladni a vezetőülést

Az utóbbi évek kutatásai egy meglepő és váratlan tényt tártak fel az emberi természetről: Időnként a túl sok választási lehetőség boldogtalanabbá tesz. És ez talán hatványozottan igaz az orvosi kezelések esetében. Baba Shiv ebben az lebilincselő előadásában felvázolja, hogy hogyan enged a választás szabad utat a kétségnek, és hogy az irányítás feladása — különösen élet-halál döntésekben — talán a legjobb a számunkra.

Egy meglehetősen komor megjegyzéssel
szeretném kezdeni.

2007-ben, öt évvel ezelőtt,

a feleségemnél mellrákot
állapítottak meg,

IIB stádiumban.

Így visszatekintve, ennek az egésznek

a legborzasztóbb része

nem a kórházi kezelések voltak --

amelyek érthető okokból nagyon
fájdalmasak voltak a feleségem számára,

és még csak nem is annak a tudata,

hogy 39 évesen rákja van,

holott ennek semmilyen előzménye
nem volt a családjában.

A leggyötrelmesebb és a legkínzóbb
az volt benne,

hogy egyik döntést a másik után

kellett meghoznunk,

és azok csak úgy záporoztak ránk.

Teljes mell-eltávolítást kellene csinálni
vagy inkább csak a csomót kioperálni?

Vagy esetleg válasszunk
egy még agresszívebb kezelést,

tekintve hogy a IIB stádiumnál tartunk?

Az összes mellékhatással együtt?

Vagy mégis inkább
egy kevésbé agresszívet?

Az orvosok ilyen kérdésekkel

bombáztak bennünket állandóan.

Most persze megkérdezhetnék,

hogy vajon miért csinálták ezt
az orvosok?

A legegyszerűbb válasz az lenne,

hogy azért, mert így akarják magukat
törvényesen megvédeni.

Azt hiszem, ez túl leegyszerűsítő lenne.

Nagyon jóindulatú orvosok voltak,

némelyikük olyannyira,
hogy barátainkká váltak.

Egyszerűen csak követték
a korral járó

életbölcsességet, miszerint amikor
döntéseket kell meghozni,

különösen ha fontos döntéseket,

az a legjobb, ha a miénk a felelősség,
ha mi hozzuk meg azokat,

ha mi ülünk a vezetőülésben.

És mi a vezetőülésben maradtunk,

meghoztuk az összes döntést,
és hadd mondjam el önöknek,

ha valaki önök közül volt már
ebben a helyzetben,

hogy ez volt a legkínzóbb
és a legszívszaggatóbb élmény.

És ez gondolkodóba ejtett.

Vajon valóban igaz a mondás,

hogy ha döntéseket kell hoznunk,

akkor a legjobb a vezetőülésben ülni,

vállalni a felelősséget és az irányítást?

Vagy léteznek olyan helyzetek,
amikor sokkal jobban járunk,

ha az utasülést foglaljuk el, és hagyjuk,
hogy valaki más vezessen?

Például egy megbízható pénzügyi tanácsadó,

vagy egy megbízható orvos stb.

És mivel az emberi döntéshozatal
a kutatási területem,

azt mondtam, lássunk néhány tanulmányt,

hátha megtaláljuk a választ.

És ezek közül az egyiket ma
meg fogom osztani önökkel.

Szóval képzeljék el, hogy önök most
mindannyian egy kutatás résztvevői.

És ebben a kísérletben önök először is

inni fognak egy csésze teát.

Ha kíváncsiak, hogy miért,
pillanatokon belül elmondom azt is.

Egy rejtvénysort fognak megoldani,

és nemsokára mutatok majd példákat
ezekre a rejtvényekre.

Minél több rejtvényt sikerül
megoldani,

annál nagyobb lesz az esélyük arra,
hogy nyerjenek valamilyen díjat.

Miért kell teát fogyasztaniuk előtte?

Nos, ennek igen nagy jelentősége van.

Ahhoz, hogy hatékonyan
meg tudják oldani a rejtvényeket,

ha jobban belegondolnak, az agyuknak
kétféle állapotban kell lennie egyszerre.

Igaz? Egyfelől ébernek kell lenniük,

amihez a koffein nagyon jó.

De ugyanakkor nyugodtnak is
kell maradniuk,

amihez a kamilla remek választás.

Nos, következzen akkor
az alanyok szétválasztása,

az úgynevezett AB teszt.

Szóval akkor most véletlenszerűen
hozzárendelem önöket

valamelyik csoporthoz.

Képzeljenek el egy vonalat itt,

az ezen az oldalon lévők lesznek
az A csoport,

a másik oldalon lévők pedig
a B csoport.

Most pedig önöknek, itt ezen az oldalon,

meg fogom mutatni ezt a két teát,

és azt fogom kérni,
hogy válasszanak a kettő közül.

Tehát önök eldönthetik,
hogy melyik teát akarják,

eldönthetik, milyen mentális
állapotba szeretnének kerülni:

Jó, én a koffeinest választom,

én a kamillateát.

Szóval önöké a felelősség,

Önök hozzák meg a döntést,
Önök fognak a vezetőülésben ülni.

Önöknek is megmutatom a két teát,

de önöknek nem lesz választásuk.

Én fogom kiválasztani
a két tea közül az egyiket,

és ne feledjék, hogy véletlenszerűen

fogom kiválasztani az egyiket.

És önök ezt tudják.

Ha jobban belegondolnak,
ez egy extrém helyzet lesz,

mert a való világban

ha az utasülést választják,

akkor általában a vezetőülésben valaki
olyan ül, akiben önök megbíznak.

Szóval ez most egy igazán extrém helyzet.

Most akkor el fogják fogyasztani a teát.

Képzeljék el, hogy megisszák a teát,

mi pedig türelmesen várunk,
hogy befejezzék.

Adunk még öt percet az összetevőknek,
hogy kifejtsék a hatásukat.

30 percet fognak kapni
15 feladat megoldására.

Íme egy példa, hogy milyen
rejtvényeket kell megoldaniuk.

Szeretné esetleg valaki
a hallgatóságból megpróbálni?

(Közönség: Pulpit.)
BS: Ejha.

Ez igen.

Mi lenne, ha azokhoz,
akik tudták a helyes választ,

az ő szintjükhöz állítanánk be

a rejtvények nehézségi fokát.

Mert azt akarjuk, hogy a rejtvények
nehezek legyenek.

Ezek trükkös feladatok,
mert az első megérzésük szerint

"tulip"-nak kéne lennie,
de aztán el kell vetni a megérzést.

Igaz? Szóval a feladatok az önök
szintjéhez vannak belőve.

Mert azt akarjuk, hogy nehezek legyenek,
és mindjárt elmondom, hogy miért.

Nos, itt egy másik példa.

Valaki? Ez sokkal nehezebb.

(Közönség: Embark.)
BS: Igen, helyes.

Pedig ez nehéz volt.

Itt is először ösztönösen több más
megoldás juthat az eszükbe,

de megint csak nem szabad
ragaszkodniuk hozzá.

Oké, tehát van 30 percük
15 feladat megoldására.

A kérdés az, hogy a kimenetel,

a teljesítmény szempontjából,

tehát hogy melyik csoport old
meg több rejtvényt,

vajon önök a sikeresebbek,

akik a vezetőülésben ülnek,

hiszen önök irányítanak, önök
eldönthették, hogy melyik teát választják,

vagy inkább önök járnak jobban,

már ami a feladatok megoldását illeti.

Nos, sorozatos ilyen kísérletekkel
a hátunk mögött

azt látjuk,

hogy önök, az utasok,

annak ellenére, hogy véletlenszerűen
kaptak teát,

jobb eredményt produkálnak,
mint a vezetők.

De valami mást is észrevettünk,

mégpedig azt, hogy önök nemcsak
hogy kevesebb feladatot oldanak meg,

de kevesebb energiát is fektetnek bele.

Kisebb erőfeszítés, kevesebb kitartás,
és így tovább.

Honnan lehet ezt tudni?

Nos, két objektív mérés is van.

Az egyik az az átlagos időtartam,

amit egyetlen rejtvény
megoldására fordítanak.

Önök kevesebb időt használnak fel,
mint önök.

Másodszor pedig, 30 percük van
a feladatok megoldására.

Kihasználják a teljes
rendelkezésre álló időt,

vagy feladják az idő letelte előtt?

Önök sokkal nagyobb valószínűséggel
feladják az idő letelte előtt.

Vagyis önök kevesebb energiát
fektetnek be,

és így kevesebb rejtvényt oldanak meg.

A következő kérdés, hogy
vajon miért történik ez?

És hogy milyen feltételek mellett,
milyen körülmények között következnek be

ezek az eredmények, amikor
az utasok jobb eredményeket érnek el

a vezetőkhöz képest?

Ez az egész akkor következik be, amikor
szembesülnek az ún. INCA-hatással.

Ez annak a természetes visszajelzésnek
a rövidítése,

amit egy döntés meghozatala után kapnak.

Ha jobban belegondolnak,
ebben a különleges feladatban,

vagy akár egy részvénypiaci
befektetés esetén,

vagy az orvosi helyzetben,

a visszacsatolás azonnali.

Egyből látható, akár sikerült megoldani
a rejtvényt, akár nem.

Igaz? Másodsorban, ez negatív.

Emlékezzünk csak, a kérdések nehézségi
foka direkt úgy lett összeállítva,

hogy ne legyenek jók az esélyeik.

És ugyanez megtörténhet
az orvosi szituációban.

Ugyanis a kezelés korai szakaszában

az első visszajelzések negatívak,
még mielőtt a dolgok jóra fordulnának.

Igaz? Ez könnyedén megtörténhet
a részvénypiacon is.

Az első visszajelzések negatívak,
és egyben azonnaliak is.

És ezek a visszajelzések kézzelfoghatóak;

vagy megoldották a feladatot, vagy nem.

A másik, különválasztva
az azonnaliságtól,

a negatívtól, a kézzelfoghatótól,

az a kontrolláltság érzete.

Tehát, hogy önök a felelősek
a döntéseikért.

Mit csinálnak?

A kihagyott lehetőségre gondolnak.

Azt mondják: Tudod mit?
A másik teát kellett volna választani.

(Nevetés)

A döntésük megkérdőjelezése

csökkenti a magabiztosságukat,
hogy képesek helyesen dönteni,

hogy képesek teljesíteni,
teljesíteni abban az értelemben is,

hogy képesek megoldani a rejtvényeket.

Ezért aztán kisebb energiát fektetnek be,
kevesebb feladatot oldanak meg,

és kevésbé lesznek kedvezőek a kilátásaik
a másik csoporthoz viszonyítva.

Ha jobban meggondoljuk,
ez történik az orvosi esetnél is.

Igaz?
Amikor a páciens a vezetőülésben van,

kevesebb energiát visz bele,
vagyis kevésbé tartja magát fitten,

fizikálisan aktívan, hogy képes legyen
siettetni a gyógyulási folyamatot,

ami pedig ajánlott lenne.
Önök valószínűleg nem ezt tennék.

Így aztán vannak olyan alkalmak,
szembesülve az INCA-val,

ahol a visszacsatolás azonnali,
negatív és kézzelfogható,

és ahol megvan a felelősség érzete,

amikor sokkal jobban járnak,
ha az utasülést választják,

és valaki mást tesznek a vezetőülésbe.

Egy komor megjegyzéssel

kezdtem.

Egy vidámabbal szeretném befejezni.

Ez most már öt éve történt,
egy kicsivel több is mint öt éve,

és a jó hír az, hogy Istennek hála,

a daganat azóta teljesen eltűnt.

Szóval minden jól végződött,

de egy dolgot még nem említettem meg.

Még a kezelés korai szakaszában

a feleségem és én eldöntöttük,
hogy az utasülést választjuk.

És ez óriási különbség volt,

már a lelki békénket illetően,

úgyhogy képesek voltunk kizárólag
az ő gyógyulására összpontosítani.

Hagytuk, hogy az orvosok hozzák
meg az összes döntést,

hogy ők foglalják el a vezető ülést.

Köszönöm.

(Taps)