-
Title:
Mit tanított az írásról a lassú olvasás?
-
Description:
Lassan olvasni – ujjai végigsimultak a szavak alatt, akkor is ha nem erre tanították. Ez vezette el Jaqueline Woodsont az ízlelgetve élvezni való könyvek írásának világába. Költői előadásában lassú olvasásra kér minket, és hogy értékeljük a történeteket, amelyek olyan helyekre visznek el, ahol álmunkba se járnánk, és olyan embereket mutat be, akikkel álmunkba se találkoznánk. "Végül pedig nem ennyi az egész – kiutat találni a világ keltette magányosságból, hogy azt távozásunk előtt ne hagyjuk érintetlenül?" – teszi fel a kérdést Jacqueline.
-
Speaker:
jacqueline Woodson
-
Egyszer nagyon régen élt egy önző óriás,
-
akinek gyönyörű kertje
az egész vidék csodálatát kivívta.
-
Egy este az óriás arra ért haza,
-
hogy sok gyerek játszik a kertjében,
-
amire elöntötte a harag.
-
"Az én kertem az enyém!"
-
Ezt mondta.
-
Majd hatalmas falat húzott köré.
-
Az önző óriást Oscar Wilde írta 1888-ban.
¶
-
Majdnem száz év elteltével az óriás
-
végleg gyerekkorom Brooklynjába költözött.
-
Vallásos családban nevelkedtem,
-
a Biblián és a Koránon nőttem fel.
-
A vallásos és szórakoztató irodalom
olvasásával töltött idő
-
jóval túllépte a tévézését.
-
Mára nincs olyan nap,
-
hogy testvéreim vagy én
ne a lakás valamely zugában olvasnánk,
-
olykor keservesen,
-
mert nyaranta New Yorkban
a tűzcsap kitört,
-
és az irigységtől gyötörve hallhattuk,
-
ahogy barátaink lent pancsolnak.
-
Felhőtlen zsivajuk
meg sem állt nyitott ablakunkig.
-
De rájöttem, hogy minél mélyebben
merülök bele a könyvekbe,
-
minél tovább rágódom az egyes mondatokon,
-
a külvilág zaja annál
kevésbé ér el hozzám.
-
Így hát testvéreimmel ellentétben,
akik a lapokon végigsuhantak,
-
én lassan olvastam,
-
nagyon lassan.
-
Olyan gyerek voltam, akinek ujjai
végigsimultak a szavak alatt,
¶
-
addig, amíg le nem szoktattak róla:
a nagyok már nem használják ujjaikat.
-
Harmadikban kezünket
össze kellett fonni a padon,
-
és csak lapozáshoz használhattuk őket.
-
Tanárnőnk nem volt szigorú.
-
Az 1970-es években az volt a célja,
-
hogy olvasási készségünk meghaladja
-
az évfolyam kereteit.
-
A minél gyorsabb olvasást követelték meg.
-
A lakásom csendjében viszont,
messze a tanári pillantástól,
-
a szavak alatt végigsimíthattam ujjaimat.
-
Az önző óriás pedig újra elmesélte,
-
miként verték át a kertjébe
beszökő gyerekek,
-
miként épített magas falat,
-
amely távol tartotta őket.
-
A szürke tél azonban betoppant kertjébe,
-
és nem moccant el onnan.
-
Minden újraolvasásnál valami
újat tanultam a kemény kövesútról,
-
ahol a kertből száműzött gyerekek
-
kényszerültek játszani,
-
az egy napon felbukkanó
vajszívű kisfiúról,
-
és magáról az óriásról.
-
Talán szavai nem haraggal voltak telve.
-
Talán együttérzést kívántak volna,
-
megértést.
-
"Az én kertem az enyém."
-
Később hallottam John Gardnerről íróról,
¶
-
aki ezt "fiktív álomnak"
-
vagy az "álomfikciónak" hívta.
-
Aztán ráébredtem,
ilyenkor belebújok a könyvbe,
-
a szereplőkkel vagyok,
-
a szerző teremtette világba
kaptam meghívást.
-
Gyerekként tudtam,
hogy a történetet ízlelgetni kell,
-
apránként élvezni darabjait,
-
hogy egyes szerzők hónapok,
talán évek alatt írták meg őket.
-
Olvasóként feladatom –
-
különösen annak, aki egy napon
író szeretne lenni –
-
e narratíva tisztelete.
-
Jóval a kábeltévé
vagy az internet, telefon előtt
¶
-
emberek adták tovább emlékezetük,
tájékozódtak történeteken keresztül.
-
Ez az egyik legkorábbi
kapcsolatteremtő technológiánk.
-
A történetben volt valami,
-
amely Nílus mentén
megmozgatta az egyiptomiakat,
-
a halott-tartósítás
jobb módjának története
-
Tutanhamon maradványait
a 21. századba mentette át.
-
Több mint kétmillió évvel ezelőtt,
-
amikor az első emberek
kőeszközök készítésébe kezdtek,
-
valaki megszólalt: "Mi lenne, ha...?"
-
A másik pedig fejébe véste a történetet.
-
Mindegy, hogy szavakkal,
gesztusokkal, rajzzal fejezték ki,
-
az emlékezet továbbvitte:
-
a kalapácsütés történetért kiáltott.
-
-
Hordozható magnótól
-
elértünk walkmanig, CD-lejátszóig,
-
iPodig,
-
bármilyen zenéig, bármikor.
-
Gyerekkorom négy tévécsatornájától
-
elértünk a végtelennek tűnő
kábeltévéig és a streamelésig.
-
Ahogy pedig a technológia térben
és időben egyre gyorsabban mozgat,
-
a történetet látszólag megszűnik,
-
úgy értem, kiszorul a narratívából.
-
De még ha a történtet iránti
elköteleződésünk változik is,
-
a könyv körül lévő felhajtás átterelődik
az Instragramra, a Snapchatre,
-
emlékezzünk az ujjaink feletti szavakra.
-
Emlékezzünk a történetre,
formájától függetlenül,
-
amely mindig elvisz oda,
ahol álmunkban sem járnánk,
-
olyan embereket mutat be,
akikkel álmunkban se találkoznánk,
-
és a világ olyan szeletét,
amelyről másképp lemaradnánk.
-
Ahogy a technológia rohanásra sarkall,
-
én lassítva jobban érzem magam.
-
A szavak alatt futó ujjaim elvezettek
-
a minden korosztályhoz
szóló írói világhoz.
-
A könyveket apránként kell élvezni,
-
ízlelgetni őket.
-
A világ mélyreható
vizsgálatának szeretete,
¶
-
és annak, ahogyan teljes
lényem elmerül benne,
-
hogy ezáltal láthatom
narratívák sokrétűségét,
-
ajándéknak bizonyult számomra,
-
hiszen a feláldozott drága idő
-
megtanított mindenre,
amit tudnom kellett az írásról.
-
Az írás pedig mindarra, amit tudnom
kellett világok teremtéséről,
-
ahol láttathatjuk és hallathatjuk magunk,
-
ahol az élmények megerősítésre lelnek,
-
és történetemet mások is
olvashatják és hallhatják,
-
szikrát gyújtva bennük,
ami köteléket teremt köztünk,
-
párbeszédet.
-
Végül pedig nem ennyi az egész –
-
kiutat találni a világ
keltette magányosságból,
-
hogy azt távozásunk előtt
ne hagyjuk érintetlenül?
-
Kőből kalapács, emberből múmia,
-
gondolatból történet, –
és mindebből emlék.
-
Néha azért olvasunk,
hogy megértsük a jövőt.
¶
-
Máskor pedig, hogy megértsük a múltat.
-
Olvasunk, hogy elvesszünk,
felejtsük jelenünk nehéz terhét,
-
és hogy emlékezzünk az előttünk élőkre,
-
akiknek még terhesebb jelenük volt.
-
Ugyanezért írok én is.
-
Mielőtt Brooklynba jöttünk, családom
a dél-karolinai Greenville-ben élt,
¶
-
a Nicholtownnak nevezett
szegregált lakóközösségben.
-
Mindannyian azok leszármazottjai vagyunk,
-
akiknek tilos volt
az írni-olvasni tanulás.
-
Gondoljanak bele:
-
a betűkből alkotott szavak
megértésének veszélye,
-
maguknak a szavaknak a veszélye,
-
az írni-olvasni tudók
és történeteik veszélye.
-
Annak ellenére viszont,
hogy halállal fenyegettek,
-
mert ragaszkodtunk narratívánkhoz,
-
történetünk túlélt,
-
hiszen alatta még másik történet is van.
-
Ez pedig mindig is így volt.
-
Amióta kommunikálunk,
-
a narratíva rétegekre épül,
-
történet alatt történet,
alatta egy másik és így tovább.
-
Így marad továbbra is életben a történet.
-
Amint rájöttem, hogy miként függ össze
és kapcsolódik egymáshoz az,
¶
-
ahogyan megtanultam írni-olvasni
-
egy majdnem némaságra ítélt nép között,
-
történetem nagyobbnak,
ősibbnek, mélyebbnek láttam,
-
mint amekkora én magam lehetek.
-
Emiatt pedig folytatódni fog.
-
A majdnem néma nép között voltak,
¶
-
akik sohasem tanultak meg olvasni.
-
Leszármazottjaik, nemzedékek
a rabszolgaság után,
-
ha elég jómódúak,
-
főiskolára, egyetemre mennek.
-
Páran, mint nagyanyám és testvéreim,
már beleszületnek az olvasásba,
-
hiszen a történelem súlyát nem cipelik.
-
Páran, mint anyám is,
-
felkérezkedtek Fortuna szekerére,
-
és búcsút intettek a Délnek.
-
Ezen belül viszont másik történet is van:
¶
-
azoké, akik elmentek és akik maradtak,
-
magukkal cipelve a narratíva történelmét,
-
tudva, hogy az íráson kívül másképp
is ragaszkodhatnak hozzá,
-
hogy egy hosszú nap után
tornácukon vagy verandájukon ülve
-
lassú mesélésbe foghatnak gyerekeiknek.
-
Tudták, hogy elénekelhetik
a gyapotszedés rekkenő hőségében
-
vagy dohánybetakarításkor,
-
hogy igeként hirdethetik,
és paplanjukba varrhatják a meséket,
-
a fájdalmas történeteket
vidámmá alakítják,
-
és a nevetés száműzi belőlük
az ország történelmét,
-
amely újra és újra megpróbálta
-
kisajátítani testüket,
-
lelküket
-
és történetüket.
-
Gyerekként megtanultam elképzelni,
¶
-
hogy egy láthatatlan ujj
miként terel egyik szóról a másikra,
-
egyik mondatról a másikra,
-
a tudatlanságtól a megértésig.
-
Noha a technológia előre iramlik,
¶
-
én továbbra is lassan olvasok,
-
tudva, hogy a szerző munkáját
és a történet ki nem csorbuló erejét
-
tiszteletben tartom.
-
Az olvasásom lassúsága kiszűri a zajt,
-
és emlékeztet azokra, akik előttem éltek,
-
akik először tanulták meg,
hogyan tartsák kordában a tüzet,
-
és körbeállták lángját,
-
fényét és hőjét az új erőnek.
-
Lassan olvasok, hogy emlékezzek
az önző óriásra,
-
ahogyan végül lebontotta a falat,
-
és hagyta kertjében
szabadon futkározni a gyerekeket.
-
Lassan olvasok, hogy tisztelettel
adózzak őseimnek,
-
akik egyáltalán nem olvashattak.
-
Nekik is körbe kellett állniuk a tüzet,
-
az álmaikról, reményeikről, jövőjükről
-
óvatosan beszélni.
-
Amikor olvasunk, írunk vagy mesélünk,
-
beállunk abba a körbe,
-
amely soha többé nem szakad meg.
-
A történet ereje tovább él.
-
-