A világ legunalmasabb televíziója ... és hogy miért okoz nevetséges függőséget

Hallottak már a "slow food"-ról. Most meg itt a "slow TV"? Ebben s vicces előadásban a norvég tévéproducer, Thomas Hellum elmeséli, hogyan kezdett a stábja hosszú és unalmas eseményeket közvetíteni, gyakran élőben -- és hogyan találtak elbűvölt közönségre. A műsorok közt van 7 órás vonatút, 18 órás horgászkirándulás, és egy 5 és fél órás komputazás Norvégia parti vizein. Az eredmény csodálatos és lenyűgöző. Igazán.

Köszönöm.

Csak 18 percem van

elmagyarázni valamit,
ami órákig, sőt napokig tart,

úgyhogy jobb, ha el is kezdem.

Kezdjük az Al Jazeera Listening Post
egy klipjével.

Richard Gizbert: Norvégiára viszonylag
kevés figyelmet fordít a média.

Még a múlt heti választások is
eseménytelenül múltak el.

És ezzel dióhéjban jellemeztük is
a norvégiai médiát:

eseménytelenség.

Pár évvel ezelőtt

a norvég közszolgálati csatorna, az NRK

úgy döntött, hogy élőben fog közvetíteni
egy hétórás vonatutat --

egy vonat gördül a síneken,

hét teljes órán keresztül.

A norvégok, a felmérések szerint
több mint egymillióan, imádták.

Egy újfajta valóságshow született,

ellentmondva a tévénézés
eddigi szabályainak.

Nincs sztori, nincs forgatókönyv,

nincs dráma, nincs tetőpont,

ez a Slow TV.

Az elmúlt két hónapban

a norvégok egy óceánjáró
part menti útját követik.

A partvidéket többnyire köd borítja.

A Norvég Műsorszórási Szervezet vezetői

most a "kötés éjszakáját" tervezik
sugározni országszerte.

Ez elsőre unalmasnak hangzik,

mivel az is.

Mégis valami megragadta a norvégokat

ebben a tévés kísérletben.

Elküldtük hát a Listening Post
Marcella Pizarro-ját Oslóba,

hogy kiderítse, vajon mi az,
de figyelem!

A következő felvételek esetleg
csalódást fognak okozni.

(Nevetés)

Thomas Hellum: Azután egy nyolcperces
hír következik az Al Jazeera-n

valami furcsa tévéműsorról
a kis Norvégiában.

Al Jazeera. CNN. Hogy kerültünk ide?

Ehhez vissza kell mennünk 2009-be,

amikor egyik kollégámnak támadt
egy remek ötlete.

Hol születnek a remek ötletek?

Az étkezőben.

Szóval, azt kérdezte, hogy miért
nem csinálunk rádióműsort

Norvégia 1940-es német megszállásának
emlékére.

A történetet az eredeti időpontban,
az éjszaka közepén adnánk le.

Szuper! Briliáns ötlet, eltekintve attól,

hogy csak egy pár hét volt vissza
az invázió évfordulójáig.

Ültünk hát az étkezőben,
és beszélgettünk,

hogy milyen más sztorik kialakulását
lehetne még valós időben leadni.

Milyen egyéb dolgok tartanak még
jó hosszú ideig?

Egyikünk előjött a vonatos dologgal.

A Bergen Railway abban az évben
lett 100 éves.

Vonatai Nyugat-Norvégiából
Kelet-Norvégiába mennek,

és az út pontosan addig tart,
mint 40 évvel ezelőtt,

több mint hét órán keresztül.
(Nevetés)

Elkaptuk hát a főszerkesztőinket Oslóban,
és elmondtuk nekik,

hogy dokumentumfilmet akarunk
forgatni a Bergen Railway-ről,

valós időben, teljes terjedelemben.

A válasz ez volt:

"Rendben, de milyen hosszú lesz a műsor?"

"Ó", mondtuk, "hát mint a valóságban."

"Ok, de úgy értem, hogy a műsor."

És ez így ment, oda-vissza.

Szerencsére nevetve,
jóízűen nevetve fogadtak bennünket,

így aztán egy szép szeptemberi napon

elkezdtük a műsort, aminek hét óra
négy percig kellett volna tartania.

De aztán végül hét óra 14 perces lett,

a végállomás jelzőjének
meghibásodása miatt.

Négy kamerával dolgoztunk,

melyek közül három a csodálatos
tájakat mutatta.

Egy pár szó az utasokhoz,
egy kis információ.

(Videó) Utastájékoztatás:
Haugastøl állomás következik.

TH: Hát, ennyi,

de természetesen

a 160 alagút lehetőséget adott
pár régi felvétel bemutatására.

Narrátor [norvég]: Aztán egy kis flört,
étkezés után.

Az utolsó lejtő, mielőtt elérjük
a végállomást.

Elhagyjuk Mjølfjell állomást.

Aztán még egy alagút.

(Nevetés)

TH: Azt gondoltuk, hogy igen,
van egy szuper műsorunk!

Ez aztán megfelel a 2000 norvég
vonatrajongó igényeinek!

2009 novemberében kezdtük el sugározni.

Azonban sokkal-sokkal
népszerűbbnek bizonyult.

Ez itt az öt legnagyobb norvég
tévécsatorna egy átlagos pénteki napon,

és ha megfigyelik az NRK2-t itt,

akkor láthatják, mi történt
a "Bergen Railway Show" megjelenésekor:

1,2 millió norvég nézte legalább
a program egy részét.

(Taps)

És a másik vicces dolog:

Amikor a fő csatornánkon a műsorvezető

a hírek után azt mondta, hogy

"A másik csatornánkon pedig a vonat

Myrdal állomáshoz közeledik.",

Ezrek szálltak fel a vonatra

a másik csatornán, így.
(Nevetés)

Ez hatalmas siker volt
a közösségi médiában is.

Gyönyörű volt látni Facebook- és
Twitter-felhasználók ezreit,

amint ugyanarról a látványról
beszélgetnek,

mintha csak ugyanazon a vonaton utaznának.

Ez az egyik kedvencem,
egy 76 éves embertől.

Végignézte az egész műsort,

majd a végállomáson felállt,
hogy felvegye a bőröndjét,

és beverte a fejét a függönytartóba,

amikor rájött, hogy a saját
nappalijában van.

(Taps)

Ez hát az erős és eleven televízió.

Négyszázharminchat perc
egy péntek este,

és azon az első éjszakán

megjött az első Twitter-üzenet:
Ne legyetek ilyen nyulak!

Miért állnátok meg 436-nál,
amikor tovább mehettek

egészen 8040-ig, percről percre,

végig Norvégia híres hajóútján,

a Hurtigruten partmenti hajóúton
Bergentől Kirkenesig,

közel 3000 km hosszan,
bejárva majdnem a teljes partot.

120 éves, rendkívül érdekes
történelme van,

és szó szerint része életnek
és halálnak a partvidék mentén.

Így hát alig egy héttel
a Bergen Railway után,

felhívtuk a Hurtigruten vállalatot,
és elkezdtük tervezni a következő műsort.

Most valami mást akartunk csinálni.

A Bergen Railway felvételről ment.

Amikor a szerkesztőségi szobában ültünk,

ezt a képet néztük --
ez Ål állomás --

megláttuk ezt az újságírót.

Megszólítottuk, beszéltünk vele,

és amikor elhagytuk az állomást,

ezt a képet készítette rólunk,
és a kamera felé integetett,

mi pedig azt gondoltuk,

mi lenne, minél többen megtudnák,
hogy mi is ott voltunk a vonaton?

Vajon többen néznének bennünket?

Milyen lenne ez?

Úgy döntöttünk tehát,
hogy legközelebb élő műsort csinálunk.

Azt akartuk, hogy ez a kép egyszerre
legyen látható a fjordon és a képernyőn.

Ez nem az első alkalom, amikor
az NRK hajóra száll.

1964-ben,

amikor a műszaki vezetők öltönyben
és nyakkendőben jártak,

az NRK minden felszerelését behajózta,

és 200 méterre a parttól,
visszaküldve a jelet,

a gépteremben
a gépésszel beszélgettek,

a fedélzeten pedig remekül szórakoztak.

Tehát nem először vagyunk hajón.

De öt és fél naphoz egyhuzamban,
élőben, azért elkelt egy kis segítség.

Megkérdeztük a nézőinket,
hogy mit akarnak látni?

Mit szeretnék, ha lefilmeznénk?
Hogyan nézzen ki az egész?

Készítsünk-e weboldalt?
És mi legyen rajta?

Kaptunk is szép számmal válaszokat,

és ezek nagyon sokat segítettek
a műsor összeállításában.

2011 júniusában tehát,

23-an felszálltunk a Hurtigruten kompra,

és útnak indultunk.

(Zene)

Van néhány élénk emlékem arról a
hétről, és mind emberekhez kapcsolódik.

Például ez az illető itt

a Tromsø-i egyetem kutatási vezetője.

(Nevetés)

Aztán, mutatok egy ruhadarabot,

ezt itt.

Ez egy másik kedves emlék,

egy Erik Hansen nevű emberé volt.

Az ilyen emberek, mint ők ketten,
adták a legnagyobb támogatást a műsornak,

együtt sok ezer másik emberrel,
akik utunk során segítettek

azzá tenni a műsort, ami lett végül.

Ez az ő történetük.

Ez itt Karl. Kilencedikes tanuló.

Azt mondja: "Kicsit késni fogok
az iskolából holnap."

Reggel nyolcra kellett volna beérnie.

Csak kilencre ért be,
de nem kapott intőt a tanárától,

mert a tanár látta a műsort.

(Nevetés)

Hogyan csináltuk mindezt?

Beköltöztünk egy konferenciaterembe
a Hurtigruten fedélzetén

Átalakítottuk egy komplett
tévé-vezérlőteremmé.

Mindent működésbe hoztunk,

és felállítottunk 11 kamerát.

Ez itt az egyik közülük.

Ez itt egy februári vázlatom.

Amikor egy ilyen rajzot adsz
a norvég NRK tévétársaság

szakembereinek,

akkor egy príma cuccot kapsz vissza tőlük.

Ami tele van kreatív megoldásokkal.

(Videó) Narrátor [norvég]:
Húzd fel és engedd le.

Most ez Norvégia legfontosabb fúrója.

Ez szabályozza egy lengőkamera
magasságát az NRK élő műsoraiban.

Egyike a 11-nek, amelyek a kiváló
képeket készítik az MS Nord-Norge-ről.

Nyolc huzal stabilizálja a kamerát.

Operatőr:
Különféle kameramegoldásokon dolgozom.

Ezek különböző helyzetekben
használható eszközök.

TH: Ez itt egy másik kamera.
Többnyire sportközvetítésnél használják.

Ez tette lehetővé számunkra,
hogy közelképeket készítsünk

100 kilométerre lévő emberekről.

Mint például erről itt. (Nevetés)

A nézők felhívtak bennünket és kérdezték:
Hogy van ez az ember?

Remekül érzi magát. Minden remekül ment.

A nekünk integető emberekről is
tudtunk képeket készíteni.

az útvonal mellett álló emberekről,
ezernyi emberről,

mindannyiuk kezében telefon volt.

Amikor filmeztük őket,
és megkapták az üzenetet,

"Benne vagyunk a tévében, apa,"
elkezdtek visszaintegetni.

Ez volt az integető tévé
öt és fél napon keresztül,

és az emberek rettentő boldogok voltak,

amikor kedves üzeneteket küldhettek
szeretteiknek.

A közösségi médiában is óriási
volt a siker.

Az utolsó napon találkoztunk
Őfelsége Norvégia Királynőjével,

és a Twitter ezt nem nagyon tudta kelezni.

És persze ez alatt az egy hét alatt
a neten is

több mint 100 évnyi videót adtunk le

148 országnak,

és ezek a videók még mindig elérhetők,
és örökké azok is lesznek,

mert a Hurtigrutent beválasztották

Norvégia UNESCO-védettséget élvező
dokumentumai közé,

és benne van a Guinness
Rekordok Könyvébe is,

mint minden idők leghosszabb
dokumentumfilmje.

(Taps)

Köszönöm.

De ez egy hosszú műsor,

ezért némelyek csak egy részét látták,
mint például a miniszterelnök.

Mások egy kicsit többet.

Itt az áll: "Öt napja nem használtam
az ágyamat"

Pedig ő 82 éves, és alig aludt.

Folyamatosan nézte,
hátha történik valami,

pedig erre nyilván semmi esély nem volt.
(Nevetés)

Ez itt a nézőszám az út folyamán.

Itt látható a híres Trollfjord,

majd egy nappal később
az NRK2 mindenkori legmagasabb nézőcsúcsa.

Ha megnézzük a négy legnagyobb
norvég csatornát 2011 júniusában,

akkor ezt látjuk, és nekem,

mint tévéproducernek, jól esik látnom,
hogy a Hurtigruten mindent visz.

Ez a következőt jelenti:

3,2 millió norvég látta legalább
a műsor egy részét,

miközben összesen ötmillióan vagyunk.

Még a Hurtigruten fedélzetén lévő
utasok is --

(Nevetés) --

inkább a tévét nézték ahelyett,
hogy megfordultak

és kinéztek volna az ablakon.

Így hát az emberek beengedtek
bennünket a nappalijukba

ezzel a furcsa tévéműsorral,

a zenével, a természettel, az emberekkel.

A Slow TV mára szállóigévé vált,

mi pedig elkezdtünk újabb témákat keresni
a Slow TV számára.

Kereshetnénk valami jó hosszadalmas
dolgot témának,

olyasmit,, mint a vonatozás
és a Hurtigruten,

vagy fogunk egy témát
és jó hosszúra nyújtjuk.

Ez itt a legutóbbi projekt,
a peep-show.

Egy 14 órás madárles a tévé képernyőjén,

ami a neten 87 óra.

Élőben forgattunk egy 18 órás
lazachorgászatról.

Kb. három órába telt,
mire megfogtuk az első halat.

Ez elég lassú, nem?

Aztán volt egy 12 órás hajóút,
végig a csodálatos Telemark-csatornán,

és egy másik vonatozás
az észak-norvég vasúton,

és mivel ezt nem tudtuk élőben csinálni,
négy évszakban forgattuk,

hogy egy újfajta élményt nyújtsunk
a nézőknek.

Nos, a következő projektünkre
Norvégián kívül is felfigyeltek.

Ez itt a Colbert Report-ból van,
a Comedy Central csatornán.

(Videó) Stephen Colbert: Megakadt a szemem
egy iszonyúan népszerű norvég műsoron,

a címe: "Nemzeti Tűzifa Éjszaka."

Ebben kapucnis emberek
dumálnak és vágják a fát az erdőben,

majd pedig nyolc órán keresztül
ég a fa egy kandallóban. (Nevetés)

Ez még az olyan norvég show-kat is
lemosta, mint például

a "Szóval azt hiszed, hogy
láthatod megszáradni a festéket"

és "A fantasztikus gleccserverseny".

És, nem fogják elhinni, a norvég lakosság
majdnem 20 százaléka ezt nézte!

20 százaléka!

TH: Hát ha a tűz és a favágás
ilyen érdekes lehet,

milyen lehet a kötés?

Így hát a következő projektünkben

több mint nyolc órában bemutattuk,
hogyan lesz a birkából pulóver,

és ez Jimmy Kimmelnek az ABC show-ban

rettenetesen tetszett.

(Zene)

(Videó) Jimmy Kimmel: Még a műsor
szereplői is elaludtak,

és mindezek után a kötőknek
nem sikerült

megdönteniük a világcsúcsot.

Bár kudarcot vallottak,

a régi norvég mondás szerint

nem számít, hogy győzöl
vagy vesztesz.

Valójában semmi sem számít,
mert a halál úgyis eljön értünk.

(Nevetés)

TH: Így van. Akkor mire való ez az egész?

Ez gyökeresen különbözik
a többi tévéműsor-készítéstől.

Mi olyan utazásra visszük a nézőt,
ami most, valós időben történik,

és ettől a nézőnek olyan érzése támad,
mint ha valóban ott lenne,

valóban ott utazna a vonaton vagy a hajón,

vagy együtt kötne másokkal.

És szerintem ennek az az oka,

hogy nem változtatunk az időbeliségen,

ez nagyon fontos: nem nyúlunk hozzá
az időzítéshez.

És az is nagyon fontos,
hogy a Slow TV olyan dolgokat közvetít,

ami mindenkit megérint,
amihez a néző kapcsolódni tud,

és ez valahol a kultúránkban
gyökeredzik.

Ez a kép múlt nyáron készült,

amikor 7 hét alatt újra
végigjártuk a partvidéket.

Ehhez nyilván egy csomó tervezés
és logisztika kellett.

Ez hát 150 ember múlt nyári munkaterve,

de ennél sokkal fontosabb,
amit nem terveztünk meg.

Nem terveztük meg, hogy mi fog történni.

Csak magunkkal kellett vinnünk a kamerát.

Mint egy sporteseményre.

Bekapcsoljuk aztán várjuk,
hogy mi történik.

Így aztán a Hurtigruten teljes,
134 órányi forgatási terve

elfért egyetlen oldalon.

Ez minden, amit tudtunk,
amikor elhagytuk Bergent.

Hagyni kell a nézőt,
hogy maga alakítsa ki a saját sztoriját,

és erre mondok is egy példát.

Ez tavaly nyáron történt,

és tévéproducerként azt mondanám,

hogy ez egy remek kép,
de most már lássuk a következőt.

Azonban ez itt a Slow TV,

tehát addig kell ezt a képet mutatnunk,
amíg meg nem fájdul a gyomrunk tőle,

aztán még egy kicsit tovább.

És ha elég sokáig mutatjuk,

néhányan biztosan észreveszik
a teheneket.

Néhányan a zászlót.

Páran elgondolkoznak:
vajon otthon van a gazda?

Elment? Vagy a tehenekre vigyáz?

És hova megy az a tehén?

Az a véleményem, hogy ha elég
hosszú ideig mutatunk ilyen képeket,

ezt például 10 percig mutattuk,

akkor elkezdenek a történetek
kialakulni a nézők fejében.

Ez a Slow TV.

Én tehát úgy vélem, hogy a Slow TV kiváló
módja tévés történetek elmesélésének,

és azt hisszük, képesek leszünk
ezt folytatni.

Nem túl gyakran, mondjuk úgy
egyszer-kétszer évente.

És ezt hisszük hogy az a jó Slow TV-ötlet,

amire az embere azt mondják:

"Na nem, ezt aztán nem lehet
tévére vinni."

Ha ezt mosolyogva mondják, akkor már
sejtjük, hogy nagyon jó az ötlet.

Hiszen végül is az élet akkor a legjobb,
amikor egy kicsit szokatlan.

Köszönöm.

(Taps)