Van-e valódi éned?

Mi tesz téged önmagaddá? Az ahogy te látod magad, ahogy mások látnak téged, vagy valami egészen más? Az előadásban Julian Baggini filozófiában és idegkutatásban keresi a meglepő megoldást.

(Felvétel a TEDxYouth@Manchester alatt készült.)

Van-e valódi éned?

Nagyon furcsa kérdésnek tűnhet ez.

Feltehetnétek a kérdést,

hogyan találjuk meg a valódi ént,

honnan tudjuk hogy melyik a valódi én?

És így tovább.

A valódi én létezésének ötlete

bizonyosan egyértelmű.

Ha létezik bármi valóságos a világban,
az te vagy.

Én nem vagyok ebben ennyire biztos.

Legalábbis jobban meg kell értsük
hogy ez mit is jelent.

Rengeteg minket körülvevő
dolog van a kultúránkban,

ami megerősíti azt az elképzelést

miszerint mindannyiunknak
van egy központja, esszenciája.

Van valami, ami meghatározza,
mitől vagy önmagad,

és ez egy változatlan dolog.

Az egyik nyersebb formája ennek

például a horoszkóp.

Az emberek nagyon ragaszkodnak ezekhez.

Kirakják őket a Facebook profiljukra

mintha jelentenének valamit.

Még a kínai horoszkópjukat is tudják.

Vannak tudományosabb verziók is,

ami alapján körvonalazhatjuk
a személyiségtípusunkat,

mint például a Myers-Briggs tesztek.

Nem tudom próbáltátok-e már.

Sok vállalat felvételiken használja.

Megválaszoltok egy rakás kérdést,

ami állítólag felfedi
a valódi természeteteket.

Populárisabb formájáért is
hatalmas a lelkesedés.

Ehhez hasonló magazinokban,

majd minden kiadás bal alsó sarkában,

reklámoznak valamilyen személyiség-dolgot.

Ha kezünkbe kerül egy ilyen újság,

nehéz ellenállni, nem igaz?

Nehéz nem megcsinálni
a tesztet, hogy hogyan tanulunk,

hogyan szeretünk, hogyan dolgozunk,

ilyen vagy olyan személyiség vagyunk?

Úgy gondolom,
hogy van egy alapfelfogásunk

miszerint létezik egy központi énünk,
esszenciánk,

ami felfedezésre vár.

Ami egy állandó igazság
magunkkal kapcsolatban,

ami nem változik életünk során.

Ezt az elképzelést szeretném vitatni.

El kell mondjam,
és majd mondom később is,

nem azért vitatom mert fura vagyok.

Ennek a vitának nagyon hosszú
és előkelő történelme van.

Íme az alapvető elképzelés.

Itt vagy te.

Egy személy vagy és van egy központi éned.

Életed során természetesen

különböző élményeket gyűjtesz.

Tehát vannak emlékeid,

amelyek segítenek meghatározni, ki vagy.

Vannak vágyaid, például egy sütire,

vagy valami egyébre,
amiről nem beszélhetünk

reggel 11-kor egy iskolában.

Vannak eszméid.

Ez egy amerikai rendszámtábla.

Nem tudom,
hogy ez a "messiás1" rendszámtábla,

azt jelenti-e hogy a sofőr
hisz a messiásban,

vagy hogy ő a messiás.

Bárhogyan is,
van egy hite a messiásokkal kapcsolatban.

Van tudásod.

Vannak érzeteid és tapasztalataid.

Nem csak intellektuális
dolgokról beszélünk.

Szerintem ez az
általánosan elfogadott modell,

hogy mi is egy egyén.

Van egy személy, akié az összes a dolog,
ami az élettapasztalatát alkotja.

Azt szeretném ma felvetni nektek,

hogy valami alapvető hiba van
ebben a modellben.

Egy kattintással meg tudom mutatni, mi az.

Valójában nincs egy "én"
ezeknek a tapasztalatoknak a központjában.

Furcsa gondolat?
Talán nem is.

Akkor mi is az, ami van?

Biztosan vannak emlékek, vágyak,
szándékok, érzetek

és így tovább.

De ami történik az, hogy ezek a dolgok

mind összeépülnek,

egymásba fonódnak,
kapcsolódnak sokféle módon.

Részben és talán főleg az köti össze őket,

hogy egy testhez és agyhoz tartoznak.

Ugyanakkor van egy történet,
amit magunkról mesélünk,

élmények amiket visszaemlékezéssel
élünk meg.

Egyes dolgokat másik dolog miatt teszünk.

Hogy mire vágyunk,
részben attól függ, hogy miben hiszünk,

és amire emlékezünk,
megmondja, mit tudunk.

Valójában mindezek a dolgok,

hit, vágyak,
érzetek, élmények,

mind összefüggnek,

és ez alkot téged.

Bizonyos tekintetben ez minimális eltérés
az általános felfogástól.

Más tekintetben hatalmas eltérés.

A változás az,
hogy úgy gondolsz-e magadra,

mint valamire, aminek
tapasztalatai vannak az életről,

vagy pedig valamire, ami összessége

az élettapasztalatoknak.

A részek összessége vagy.

Ezek természetesen fizikai részek is,

agy, test, láb, és egyéb dolgok,

de valójában ezek nem annyira fontosak.

Egy szívátültetés után is
ugyanaz a személy maradsz.

Emlékátültetés után is
ugyanaz a személy lennél?

Hitátültetés után is
ugyanaz a személy lennél?

Ezen felfogás szerint
nem úgy látjuk magunkat,

mint valami állandó létező,
aminek tapasztalatai vannak,

hanem a tapasztalatok összességének,

talán furcsának tűnhet.

Úgy gondolom,
nem kéne furcsa legyen.

Ez az általános felfogás kéne legyen.

Összehasonlításként gondoljunk

bármi másra az univerzumban,

talán a legalapvetőbb erőket kivéve.

Lássuk például a vizet.

Nem vagyok túl jó tudományokból.

Mondhatjuk, hogy a víz két rész hidrogén

és egy rész oxigén, igaz?

Ezt mind tudjuk.

Remélem, senki a teremben nem gondolja,

hogy van egy víz nevű dolog,
amihez kapcsolódnak

hidrogén és oxigén atomok,

és hogy ez a víz.

Persze hogy nem.

Nagyon könnyen és egyértelműen látjuk,

hogy a víz nem más,

mint megfelelően elrendezett
hidrogén- és oxigénatomok.

Hasonlóan minden máshoz az univerzumban.

Nincs semmi titkos az órában például.

Azt mondjuk, van lapja, mutatói,

egy szerkezete, eleme.

De nem gondoljuk,

hogy van egy óra nevű dolog,

amihez ezek a részek csatlakoznak.

Értjük, hogy az óra részeit véve,

és összerakva, hozunk létre egy órát.

Ha a világon minden ilyen,

miért lennénk mi mások?

Miért gondolunk úgy magunkra,

nem mint a részeink összességére,

hanem valami különálló,
állandó lényre amihez a részek tartoznak.

Ez a látásmód igazából nem új.

Hosszú történelme van.

Megtaláljuk a buddhizmusban,

a 17. és 18. századi filozófiában,

egészen a mai napig, olyanoknál,
mint Locke és Hume.

Érdekes módon ezt a nézetet

egyre gyakrabban erősíti meg
az idegtudomány.

Paul Broks, idegkutató,

azt mondja:

"Mély intuíciónk van arról
hogy van egy központunk,

egy esszenciánk, aminek az érzését nehéz,

valószínűleg lehetetlen, megszüntetni.

Az idegtudomány azt mutatja,
hogy nincsen egy agyi központ,

ahol minden összeállna.

Tehát amikor az agyat vizsgáljuk,

azt, hogy hogyan alkot én-érzetet,

azt látjuk, hogy nincs
központi irányító az agyban,

nincs egy középpont,
ahol minden történik.

Sok folyamat van az agyban,

amelyek mind önállóan funkcionálnak.

Ezeknek az összefüggései alapján

kapjuk az én-érzetet.

A könyvben az "ego trükk"-nek hívom.

Olyan, mint egy mechanikai rejtvény.

Nem arról van szó, hogy nem létezünk,

hanem hogy a trükk miatt
belül azt érezzük,

hogy valami egységesebbek vagyunk,
mint valójában.

Gondolhatjátok,
hogy ez egy aggasztó gondolat.

Gondolhatjátok, hogy ha ez igaz,

akkor egyikünkben sincs
maradandó középpont,

állandó esszencia.

Vajon ez azt jelenti,
hogy az énkép egy illúzió?

vajon ez azt jelenti hogy nem létezünk?

Nincs valódi énünk.

Sokan használják az illúzió elméletét.

Példaként három pszichológus:
Thomas Metzinger, Bruce Hood,

Susan Blackmore,

beszél az illúzióról,

miszerint az énünk egy illúzió, fikció.

Szerintem ez nem jó látásmód.

Vissza az órához.

Az óra nem illúzió, mert nem más,

mint részeinek a gyűjteménye.

Ugyanúgy mi sem vagyunk illúzió.

Az a tény, hogy bizonyos módon
dolgoknak nagyon komplex,

rendszerezett gyűjteménye vagyunk,

nem azt jelenti hogy nem létezünk.

Adok egy rövid és vázlatos
hasonlatot erre.

Vegyünk egy vízesést.

Ez az Iguazú-vízesés Argentínában.

Ha egy ilyen jelenséget látunk,

akkor megérthetjük,

hogy nem sok állandóság van
vele kapcsolatban.

Először is, állandóan változik.

A víz mindig új csatornákat váj.

A dagály és időjárás változásaival

bizonyos részek kiszáradnak,
új részek jönnek létre.

A víz, ami átfolyik a vízesésen,

minden pillanatban más.

Ez nem jelenti azt,
hogy az Iguazú-vízesés illúzió.

Nem azt jelenti, hogy nem létezik.

Azt jelenti, hogy úgy kell tekintenünk,

mint valami, aminek története van,

amit bizonyos dolgok összetartanak,

de egy folyamat, mozgásban van,
örökké változó.

Szerintem ez egy modell,
amivel megérthetjük magunkat.

Eléggé felszabadító modell.

Ha azt gondolod,
hogy van állandó, fix lényeged,

ami, bármi történjék,
mindig ugyanaz életed során,

akkor végül is csapdába estél.

Egy bizonyos esszenciával születtél,

ami te magad vagy, a halálodig.

Ha hiszel a másvilágban,
akkor esetleg utána is.

De ha nem úgy gondolsz magadra,

mint egy dolog,
hanem mint egy folyamat,

valami, ami változik,

akkor felszabadítva érzed magad.

A vízeséstől eltérően,

nekünk lehetőségünk van irányítani

a fejlődésünket, egy bizonyos fokig.

Azért óvatosnak kell lennünk, igaz?

Ha túl sok X-Faktort nézel,
még tényleg elhiszed,

hogy az lehetsz ami csak akarsz.

Ez nem igaz.

Rengeteg jó zenészt hallottam reggel,

és habár biztos vagyok benne,
hogy nem lehetek olyan jó mint ők,

ha sokat gyakorlok, azért lehetek jó.

De nincs meg az a természetes képességem,
mint nekik.

Vannak határai annak, amit elérhetünk.

Annak, hogy mit hozhatunk létre magunkból.

De akkor is van lehetőségünk

alakítani magunkat.

Az igazi önvaló

nem valami, ami arra vár, hogy felfedezd.

Nem nézhetsz a lelkedbe
és találhatod meg önmagadat.

Amit részben csinálsz olyankor,

az önmagad létrehozása.

Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos,

különösen a ti korotokban.

Észre fogjátok venni,

hogy mennyit változtatok
az elmúlt pár évben.

Ha van magatokról videótok
három-négy évvel ezelőttről,

valószínűleg szégyenkeztek miatta,
mert olyan, mintha nem ti lennétek.

Amit szeretném, ha megjegyeznétek,
az amit tennünk kell,

hogy úgy gondoljunk magunkra,
mint alakítható,

irányítható, változtatható dologra.

Buddha mondta:

"A kútépítő megszabja a víz útját,

az íjkészítő meghajlítja az íjat,

az ács formát ad a fának,

a bölcs pedig irányítja saját elméjét."

Ezt vigyétek magatokkal,

önmagatok nem valami,
amit meg kell keresnetek,

mint egy titok, amire soha nem jöttök rá.

Van egy valódi énetek,

amit részben megtaláltok,

részben alakítotok,

és, úgy gondolom, hogy ez egy felszabadító
és izgalmas lehetőség.

Köszönöm szépen.