Maz Jobrani: Egy szaudi, egy indiai és egy iráni besétálnak egy katari bárba ...

Az iráni-amerikai komikus, Maz Jobrani a katari Dohában rendezett TEDx színpadára komoly, a Közel-Keletet érintő témákat hozott -- mint például hány csókot kell adnunk, amikor valakinek köszönünk, és mit ne mondjunk egy amerikai repülőgépen.

Hello, Doha. Hello. Salaam alaikum.

Imádok Dohába jönni. Olyan nemzetközi itt a környezet.

Olyan, mint -- mintha maga az ENSZ lenne itt.

Megérkezünk a reptérre, egy indiai hölgy üdvözöl,

elvezet az Al Maha Services-hez, ahol egy filippínó hölggyel találkozunk,

aki egy dél-afrikai hölgy gondjaira bíz,

aztán átad egy koreainak, aki elvisz

egy pakisztáni fickóhoz a csomagokkal,

egy srí lankaival együtt beültet egy autóba.

Eljutunk a hotelbe, és bejelentkezünk. Itt egy libanoni van.

Ugye? Majd egy svéd srác megmutatta a szobámat.

Azt kérdeztem: "Hol vannak a katariak?" (Nevetés)

(Taps)

Azt válaszolták: "Nem, nem, túl meleg van. Csak később jönnek elő. Ők okosak."

(Nevetés). "Ők tudják."

Bizony, olyan gyorsan fejlődik a város, és néha ez nehézségekkel is jár.

Tudják, mint amikor néha olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük,

hogy jól ismerik a várost, de valójában egyáltalán nem így van.

Az indiai taxisofőröm megjelent a W-nél,

megkértem, hogy vigyen el a Sheratonhoz,

mire azt felelte: "Semmi probléma, uram."

Ezután két percig csak ültünk ott.

Megkérdeztem: "Mi a probléma?" És azt válaszolta: "Csak egy gond van, uram."

Erre én: "Mi?" És folytatja: "Az hol van?"

(Nevetés)

Majd én: "Maga a sofőr, magának kell tudnia." Mire ő: "Nem, én csak most érkeztem, uram."

Én: "Csak most ért ide a W-hez?" "Nem, csak most érkeztem Dohába, uram."

Épp hazafelé tartottam a reptérről, mikor kaptam egy munkát.

Már dolgozom is."

Így folytatja: "Uram, miért nem vezet maga?"

Erre én: "Én nem tudom, merre kell mennünk."

"Én sem. Egy kaland lesz, uram."

Ez egy kaland. A Közel-Kelet egy nagy kaland az utóbbi években.

A Közel-Kelet megbolondult az arab tavasztól,

a forradalomtól és hasonlóktól. Vannak itt libanoniak ma este?

Minden libanoni tapsol? (Taps) Libanoniak.

Hát igen. A Közel-Kelet megbolondult.

Tudni lehet, hogy a Közel-Kelet megtébolyodott,

amikor Libanon a régió legbékésebb területe.

(Nevetés) (Taps)

Ki gondolta volna? Oh, Istenem!

Nem. Komoly gondok vannak a régióban.

Néhányan nem akarnak róluk beszélni. Én azért vagyok itt ma este, hogy beszéljek róluk.

Hölgyeim és Uraim a Közel-Keletről,

komoly ügyről van szó. Amikor találkozunk,

amikor üdvözöljük egymást, hány csókot fogunk adni?

Minden ország különbözik, és ez zavaró, igaz?

Libanonban hármat adnak. Egyiptomban kettőt.

Libanonban voltam, hozzászoktam a háromhoz.

Elmentem Egyiptomba, és odamentem, hogy köszönjek egy egyiptomi férfinak.

És kezdtem, egy, kettő. Majd próbálkoztam a harmadikkal. Nem volt vevő rá.

(Nevetés)

Mondtam neki: "Nem, nem, nem, csupán Libanonban voltam."

Azt felelte: "Nem érdekel, hol volt. Csak maradjon ahol van, kérem! Csak maradjon ott, ahol van!"

Majd Szaúd-Arábiába mentem. Ott úgy megy, hogy: egy, kettő,

majd ugyanazon az oldalon maradva -- három, négy, öt, hat,

hét, nyolc, kilenc, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18.

(Nevetés)

Ha legközelebb látnak egy szaudit, vizsgálják meg közelebbről! Egy kicsit ferdék.

"Abdul, minden rendben?" "Igen, csak fél órán keresztül köszöntem.

Minden rendben lesz."

A katariak, ezt az 'orrot az orrhoz' dolgot csinálják.

Minek ez? Túl fáradtak, hogy közelebb hajoljanak?

"Habibi, túl meleg van. Csak gyere ide egy pillanatra! Köszönj!

Hello, Habibi! Csak ne mozdulj! Csak maradj ott, kérlek!

Pihennem kell."

Minden ország - mi irániak néha kettőt, néha hármat adunk.

Egy barátom mesélte nekem, hogy a '79- es forradalom előtt

kettő volt a szokás. Majd a forradalom után három.

Szóval, az irániak esetében meg lehet állapítani, milyen oldalon áll

valaki annak alapján, hogy hány csókot ad.

Igen, ha ad egyet, kettőt, hármat - "Nem hiszem el, hogy támogatja a jelenlegi rezsimet

a három csókjával."

De igen, barátaim, nagyon érdekes dolog itt lenni,

és ahogy mondtam, maguk nagyban hozzájárulnak a kultúrához,

és tudják, ez csodálatos, segíti megváltoztatni

a Közel-Keletről alkotott képet. Például sok amerikai

nem sokat tud rólunk, a Közel-Keletről.

Én iráni és amerikai is vagyok. Tudom, voltam itt is, ott is.

Sok mindenen nevetünk, igaz?

Az emberek nem tudják, hogy mi nevetni is tudunk. Amikor az 'Axis of Evil' komédia körúton voltam,

amit a Comedy Central is bemutatott, felmentem az internetre,

hogy megnézzem, mit szólnak hozzá az emberek. Egy konzervatív weboldalon kötöttem ki.

Egy férfi írt egy másiknak. Azt írta: "Sohasem gondoltam, hogy ezek az emberek nevetnek."

Gondolkodjanak el ezen! Sosem látnak minket nevetni amerikai filmekben vagy a tévében, igaz?

Legfeljebb, mint az ördögöt -- így: "Wuhahaha, wuhahaha.
(Nevetés)

Megöllek Allah nevében, wuhahahahaha. "

De sosem így: "ha ha ha ha ha ha ha ha ha."

Szeretünk nevetni. Szeretjük ünnepelni az életet.

Azt kívánom, bárcsak több amerikai utazna ide! Mindig biztatom a barátaimat:

Utazz, látogass el a Közel-Keletre, olyan sok látnivaló van, olyan sok jó ember.

És vice versa, ez segít meggátolni a

félreértésekből és sztereotípiákból adódó problémákat.

Például, nem tudom, hallottatok-e róla, hogy

nem olyan régen az USA-ban egy muszlim család

sétált a repülőgép folyosóján arról

beszélgetve, hogy melyik a legbiztonságosabb ülőhely a repülőn.

Néhány utas meghallotta őket, valahogy félreértették, és

terrorista beszélgetésnek vélték, majd leszállíttatták őket a repülőgépről.

Egy család volt, anya, apa, gyerek. A folyosón sétálva

beszélgettek az ülésekről. Mint közel-keleti férfi

tudom, hogy bizonyos dolgokról nem kellene beszélnem

egy repülőgépen az USA-ban, igaz?

Nem kellene a folyosón sétálva például

azt mondanom: "Hi, Jack!" [hijack = repülőgép-eltérítés] Ez nem cool.

Még ha egy Jack nevű barátommal is vagyok ott, azt mondom:

"Üdvözöllek, Jack! Köszöntelek, Jack!"

Sosem "Hi, Jack!"

(Nevetés)

De most már látszólag még arról sem beszélhetünk,

melyik a legbiztonságosabb ülőhely a repülőgépen.

Szóval, a tanácsom az lenne minden közel-keleti és muszlim barátomnak,

és mindenkinek, aki közel-keletinek vagy muszlimnak néz ki,

szóval, tudják, indiaiaknak, latinoknak, mindenkinek,

ha barna bőrű --

íme a tanácsom barna bőrű barátaimnak:

ha legközelebb repülőgépre szállnak az USA-ban,

csak beszéljenek az anyanyelvükön.

Így senki sem érti, miről is beszélnek. Az élet megy tovább.

Mi tagadás, néhány anyanyelvi kifejezés

fenyegetően hangozhat az átlagos amerikainak, nem?

Ha a folyosón sétálva arabul beszélnek,

lehet, hogy attól kiborulnak, hogy sétál és "[arab],"

azt kérdezhetik: "Miről beszél ez?"

Szóval, a megoldás arab bátyáimnak és nővéreimnek,

dobjanak be találomra néhány jó szót az emberek megnyugtatására,

ahogy a folyosón sétálnak.

Mint például séta közben: "[Imitált arab] --

eper!"

(Nevetés)

"[Imitált arab] -- szivárvány!"

"[Imitált arab] -- Tutti Frutti!"

"Szerintem, mindjárt eltéríti a repülőgépet valami jégkrémmel."

Köszönöm szépen. Legyen szép estéjük!

Köszönöm, TED. (Éljenzés) (Taps)